Régóta tudjuk, hogy a gravitáció támogató ereje mekkora segítséget nyújt szülés közben. De akkor mégis hogyan alakult ki a fekve szülés protokollja? És az mennyire szolgálja valóban a nők és a baba érdekeit?
Észak-Korea legalább hét támadást intézett olyan kriptovaluta platformok ellen, amelyek közel 400 millió dollár értékű digitális vagyont “termeltek” tavaly – közölte a Chainalysis blokklánc-elemző cég. Tavaly a felderített észak-koreai hackelések száma négyről hétre nőtt, az ezekből származó hackelések értéke 40 százalékkal nőtt az azt megelőző évh
„A Volkswagen tovább folytatja az e-mobilitásra való átállást a félvezetők piacán tapasztalható korlátozott kínálat ellenére is.” – nyilatkozta Ralf Brandstätter, a Volkswagen márka vezérigazgatója. A tavalyi évben a vállalat minden eddiginél több, összesen 369 000 (2020-hoz viszonyítva + 73 %) elektromos járművet adott át ügyfeleinek, ezek közül 1
Pontosabban SLGA009, a White Birch pusztán az óra beceneve, ahogy egyébként a gyártó is nevezi. Az óra más ismerős lehet többek számára, a számlap és a tok ugyanis nem új.…
Egy férfi a nagyszülei portáján figyelt fel a vakondtúrásra, amelynek tetején egy ezüstpénz volt. Ásni kezdett, azután olyasmit találta, ami miatt segítséget hívott.
Egyre több a kórházi várólistákon lévő magyar emberek száma. A várakozási idő is megnyúlt, egy csípőprotézis-műtétre például ötször több időt kell várakozni, mint nyolc hónappal ezelőtt.
Kétszázezer ember áram nélkül maradt az Egyesült Államok délkeleti részén tomboló hóviharban. Az utak csúszósak, emiatt sok a közúti baleset, de a légi közlekedés is akadozik. Floridában tornádók pusztítottak, tönkretettek több mint száz lakókocsit. A lakókat szerencsére evakuálták.
Bár az elmúlt évek alatt a Városliget ikonikus intézménye folyton-folyvást a támadások kereszttüzébe került, a nyitás közeledtével már a baloldali médiumok is elismerik, hogy a Magyar Zene Háza Magyarország egyik legjelentősebb kortárs épülete lesz. Közben egy látványos videó által a hamarosan debütáló intézmény szellemi bázisát jelentő állandó kiá
Az szja-visszatérítés összegét a családok legnagyobb része tartozásai csökkentésére használja majd fel, miközben második helyen a lakhatási körülmények javítása, harmadik helyen pedig a megtakarítási és öngondoskodási célok szerepelnek – tájékoztatta az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Öposz) legújabb felmérése eredményéről az MTI-t hétfőn.
Ízekre szedte Márki-Zay Péter állításait a lapunknak nyilatkozó közgazdász, Szakáli István Loránd. A baloldal miniszterelnök-jelöltje bizonyította szociális érzéketlenségét, s nem igaz az az állítás sem, hogy az alapvető élelmiszerek árának rögzítése emeli az inflációt, sőt az ellenkezőjét várják az elemzők.
– A magyarok megmutatták, hogyan kell és érdemes megvívni az ideológiai csatát – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Mario Adinolfi olasz politikus a magyar gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban. A Család Népe elnevezésű olasz politikai párt elnökét arról kérdeztük, hogyan tették tönkre és építették le a család intézményét Olaszországban az elmúlt évek
Vádat emeltek egy negyvenes éveiben járó kaposvári férfival szemben, aki akarata ellenére hozta el feleségét és kislányát egy családon belüli erőszak áldozatainak fenntartott otthonból.
A Mercedestől a tavalyi szezont követően távozott Valtteri Bottas azt mondja, kétségkívül nagyobb feszültséget generált volna csapaton belül, ha nem lett volna csapatjátékos Lewis Hamilton oldalán.
Macron elnök ígéretéhez híven jelentősen megnehezítették az oltatlanok életét Franciaországban. Nem lesz elég a negatív teszt a nyilvános helyek látogatásához, az oltatlanok nem mehetnek moziba, hotelekbe, éttermekbe sem. Az oltottsági igazolás pedig csak a harmadik vakcinával lesz érvényes. Az ATV Híradó összefoglalója.
Napok óta zabkásán és gyógyteán él Marcellina, aki egy ártalmatlannak tűnő vacsora után kapott súlyos allergiás rohamot. Bár már korábban is meggyűlt a baja a korianderrel, álmában sem gondolta volna, hogy több mint egy évtized elteltével ismét úgy érzi a fűszer fogyasztása után, hogy nincs tovább, eljött a vég.
Legalább 24 órájuk lesz szerda délutántól a termelő-gyártó ipari vállalkozásoknak, hogy a Ginop Plusz keretében gépet vásároljanak, vagy akár infrastrukturális és ingatlanberuházást finanszírozzanak pályázati pénzből.
Miután 2021 decemberében egymás után többször megdőlt a magyarországi áramfogyasztási csúcs, érdemes vetni egy pillantást a szakemberek következő évekre vonatkozó várakozásaira.
A Soros-blognak csúfolt 444.hu publicistája, Gazda Albert is elismerte: „Nincs mese, a Magyar Zene Háza tényleg szép lett, és úgy tűnik, nem sebezte halálra a Városligetet.”
Új vezetőt és brand managereket nevezett ki a Diageo kelet-európai marketing csapata. A szakemberek a vállalat budapesti központjából látják el a Diageo által forgalmazott alkoholos italmárkák marketingkommunikációjával és termékinnovációval kapcsolatos feladatokat a kelet-európai régióban és az orosz piacokon is. 2022 elejétől Bognár Marianna ve
Árvágtába kezdett a kiskereskedelem, ahol kivétel nélkül minden szereplő felkészül a további drágulások megfékezésére februártól hat alaptermék esetén. A cégek megoldásai vegyesek lesznek, de abban egyetértés van, hogy a vásárlók szempontjából biztos célt ér a három hónapos árstop.
Biztos mindannyian ismerünk olyan párt, akik évek óta együtt vannak, és lassan-lassan már csak a megszokás tartja össze őket. Nem járnak sehova, nem szerveznek közös programot, látszik, hogy nem boldogok, mégis inkább csak úgy elvannak egymással, hiszen ez sokkal könnyebb, mint felvállalni, hogy elkezdtek „belepunnyadni” a kapcsolatba, és esetleg i
A munkaerő hiánya mellett gyakran azért szűnik meg egy régóta működő kertészet, mert a nyugdíjba vonuló tulajdonosok családon belül nem tudják átadni a céget, és vevő sincsen rá. A fiatalok többségét ugyanis nem vonzza ez a tevékenység. Szerencsére vannak kivételek, jó példák.
Világszerte forradalmasítani fogják a városi közlekedést a légitaxik. A drónfuvarozás a következő évtizedben sokfelé már teljesen általános lehet. Az első járművek ugyan még csak csomagot szállítanak, de onnantól nincs megállás – az évtized végén talán már utazhatunk a repülő taxikkal. De mennyire állnak készen ennek a szolgáltatásnak a beindításár
2021. december 15-én elfogadták a legújabb, adózást érintő téli adócsomagot, az év végi hajrá részeként pedig a kormány még számos rendeletet adott ki december végén (e változásokat cikkünkben aláhúzással jelöltük).
Példátlan intézkedés, egy világos határvonal átlépése, politikai lépés és tanácstalanság – erről számoltak be az alapvető élelmiszereket érintő árstop kapcsán a Portfolio-nak megszólaló, a kereskedelem és az élelmiszeripar területén komoly, több évtizedes tapasztalattal rendelkező vezetők. Jellemző vonás, hogy egyikük sem kívánta vállalni a nevét,
– Nem a baloldal plakátjainak, hanem a közös miniszterelnök-jelöltjének, Márki-Zay Péternek kell abban hinni, hogy mit tennének, ha kormányra kerülnének – mondta lapunknak Kiszelly Zoltán az ellenzék napokban elkezdődött kampányáról. A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója hangsúlyozta: akárcsak 2002-ben, a baloldal most is azt akar
Egy nap se múljék el vonás nélkül – mondta egykor Apellész, Nagy Sándor udvari festője, Krisztus előtt a IV. században. Kelemen Dénes Lehel festőművész nagy elődje intelmét megfogadva igyekszik követni őt ebben, bár az élet sokszor gördít akadályt elé. Ő azonban nem enged, nem hagyja, hogy a gondok, bajok eltereljék a művészeti tevékenység rendszer
Két út vezet a boldogsághoz: Izland ellen a legalább háromgólos győzelem, szerencsés esetben akár a döntetlen is középdöntőt érhet a férfi kézilabda Európa-bajnokságon. A játékosok a rövid távú memóriájuk segítségével töltekeznek a továbbjutásról döntő csata előtt, a szakmai stáb a javuló tendenciában bízik.