Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján több mint 1,4 millióan kapják kézhez a családi adó-visszatérítést már februárban. Ez a szám még tovább nőhet, az a decemberi bér- és járulékadatok ugyanis még nem ismertek – tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Az év tizenkét hónapja közül a legnagyobb jövedel
Kifejezetten jó számokat hozott 2021 első kilenc hónapja az ALTEO számára - a szigorú felügyeleti szabályok miatt a vállalat éves eredményekről csak az előre lefektetett menetrend szerint, 2022 februárjának végén beszélhet. Mindez a jól felrajzolt stratégia eredménye, amely a következő években is a további fejlődés lehetőségét hordozza – véli ifj.
Nem igazán szoktunk azon hezitálni, hogy amit éppen eszünk, akár mérgező is lehet. Pedig léteznek olyan élelmiszerek, amelyekkel érdemes vigyázni - és itt nem feltétlenül csak a gombára kell gondolni!
Magda Lajos, a Magna Cum Laude zenekar billentyűse jelenleg is mélyaltatásban van. Az együttes felhívásban kéri rajongóit, hogy fogjanak össze zenésztársuk életéért.
Az internet és az álhírek korában, ahol minden és mindennek az ellenkezője is igaz, a dietetikában kevésbé jártas átlagember könnyen elveszik az információk tengerében.
Magyarország iparának mintegy hetven százaléka a high-tech szektorba tartozik, ez az arány szinte azonos Németország és Dánia szintjével – közölte Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter szerint 2020-ra 150 milliárd forint fölé emelkedett, vagyis megduplázódott Magyarországon az innovációra költött költségvetési kiadás, a jelenleg
Az angol Sky Sports értesülései szerint Szalai Attila, a magyar válogatott és a török Fenerbachce labdarúgója két, az angol élvonalban szereplő együttes érdeklődését is felkeltette.
Fokozódik a feszültség a Generali olasz biztosítócsoport tulajdonosai között, a második legnagyobb tulajdonos mellett a harmadik legnagyobb tulajdonos képviselője is lemondott igazgatósági tagságáról az igazgatóság áprilisi megújítása előtt – írja a Reuters. A két olasz milliárdos új vezérigazgatót akar jelölni a biztosító élére.
Radikális beavatkozást mérlegel a brit kormány az árampiacon azért, hogy a lakosság csak tompítottan érezze meg az elszállt gázárak áramárakra gyakorolt hatásait - tudta meg a Financial Times. Közben a Reuters információi szerint az olasz kormány azt mérlegeli, hogy a stratégiai gáztartalék felhasználásával tompítsa a magánszektor felé a durva gázá
„11 ezer forint. Átlagosan ekkora támogatást jelent egy családnak a kormány által bevezetett kamatstop. Júniusig tart” – közölte Dömötör Csaba közösségi oldalán.
A kutatás-fejlesztésre fókuszálnak, idén is két új vércukormérővel bővítik a termékportfóliójukat – mondta a VG-nek Zettwitz Sándor, a 77 Elektronika ügyvezető igazgatója, aki arról is beszélt, hogy a hazai egészségügyi ellátásban az európai átlaghoz képest az eszközök jóval kisebb hányadát szerzik be magyar gyártóktól.
Kulcsár Edina nem sokkal a válása bejelentése után közölte a nyilvánossággal, hogy új szerelem van az életében. Csuti is nyialtkozott a kialakult helyzetről, elmondta, van benne harag.
A Főkefétől Floridáig. Újabb bizonyító erejű fotók és dokumentumok érkeztek a Metropol szerkesztőségébe a fővárosi közműcégek csúcsvezetőjének elképesztő gazdagságáról. Kiderült, Mártha Imre nemcsak egy luxusingatlant vásárolt magának Floridában, hanem egy óceánparti területen hamarosan egy reneszánsz (!) villa építésébe is belekezd. Mit rejteget m
Thomas Schäfer, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának elnöke kiemelte: „2021 a ŠKODA AUTO történetének egyik legnagyobb kihívást jelentő éve volt, amely során a Covid-19 világjárvány és a félvezetőhiány jelentősen lassította növekedési ütemünket. A ŠKODA-csapat rugalmasságának és találékonyságának, valamint KOVO szociális partnerünkkel és beszállítóinkka
A Forma-1 2007-es világbajnoka, Kimi Räikkönen elárulta, könnyen lehet, hogy a tavalyi Abu Dhabi Nagydíj lesz az utolsó professzionális autóverseny pályafutása során, melyen részt vett.
Az Amazon engedett, és az utolsó pillanatban visszavonta a Visa kártyák letiltását a platformjáról. A megemelt tranzakciós költségek miatt kirobbant konfliktus viszont vélhetően nem az utolsó lesz a sorban.
A jelenlegi állás szerint semmit nem szeretnék csinálni a Fidesszel” – állítja a Telexnek adott interjújában Magyarország egyik leggazdagabb embere, aki Megoldás Mozgalom néven alapított pártot, amellyel először az ellenzéki tömörüléssel törekedett volna partnerségre, de ma már azt mondja: ez lezárt ügy, nincs miről tárgyalni.
Hatodik hónapja tart a lejtmenet az európai uniós autóeladásokban: tavaly decemberben 795,3 ezer személygépkocsit értékesítettek, ez éves alapon 22,8 százalékos visszaesést jelent.
A megosztott főkönyvi megoldások jelenlegi helyzetét leginkább az internet '90-es években betöltött szerepéhez lehetne hasonlítani: a Deloitte szakértői szerint a blokklánc technológia alapvetően változtatja meg a telekommunikáció, média és szórakoztatás, termelés, egészségügy és kereskedelem területeit, ahol alkalmazásában jelentős növekedés tapas
Egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a tanárokra a muszlim fiatalok egyes iskolákban – derül ki egy tanulmányból. Sok fővárosi intézményben a szigorú iszlám törvényeket tekintik elsődlegesnek a tanulók, a szülők is a saját kultúrájuk gyakorlására biztatják a gyerekeiket – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Rekord összegű hozamot tettek ügyfeleik zsebeibe a nagy hedge fundok tavaly, de közülük is kiemelkedik a milliárdos Chris Hohn TCI Fund Managementje, amely 9,5 milliárd dollárt ért el – számol be a hírről a Bloomberg.
Megérkeztek az elmúlt 24 óra koronavírus-adatai: a kormányzati portál friss tájékoztatója szerint a beoltottak száma 6 321 039, közülük 6 062 346 személy már a második, 3 423 900 pedig a megerősítő, harmadik oltását is felvette. 6851 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 355 084-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Egyre több és több hagyományos szolgáltatás tervezi beépíteni a kriptót az eszköztárába. Bár a PayPal régi motorosnak számít e téren, azonban pár napja a fizetési szolgáltató megerősítette, hogy saját stabilcoinon dolgozik, miután egy fejlesztő az iPhone alkalmazásában egy “PayPal Coin”-ról…
Magyarországon csak addig marad a rezsicsökkentés, ameddig Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP kormányoz, a baloldal ugyanis ismét teljesen elszabadítaná a rezsiárakat – mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalára kedden feltöltött videóüzenetében.
Az elmúlt 24 órában 6851 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Magyarországon a kedd reggeli jelentés szerint, ami duplája az egy héttel ezelőtti adatnak. A fertőzéssel összefüggésben elhunyt 94 beteg, ez egy hét alatt 36%-os növekedésnek felel meg. A friss adatok alapján azt mondhatjuk, hogy az omikron-járványhullám - mivel egész Európában nálunk