A magyarországi IKEA-áruházakban is áremelkedésre kell számítani az ellátási láncok akadozása, illetve az általános infláció miatt – értesült a Pénzcentrum.
Egy kutatás szerint sokat posztolnak a közösségi médiában a különböző művészetekkel kapcsolatban, és érzékelhető, hogy ezeken a platformokon sokan kifejezik rajongásukat egy-egy műalkotás iránt. Hajlamosak vagyunk alábecsülni ezeket az oldalakat, pedig meglehetősen sok művészettel kapcsolatos poszt, információ található a népszerű platformokon. A M
A csuklótörés az egyik leggyakrabban előforduló csonttörés. Többnyire trauma, baleset miatt következik be csuklótörés, mikor hirtelen esés kapcsán a teljes test súlya a csuklóra nehezedik. A csuklótörés kezelése függ a törés súlyosságától, valamint meghatározza a beteg életkora.
A Bitdefender antivirus termékeket forgalmazó kiberbiztonsági vállalat kutatólaborja olyan csaló e-mailek hullámára lett figyelmes, amelyekben olyan vény nélkül kapható étrend-kiegészítőket reklámoznak, melyek segíthetnek a cukorbetegek vércukorszintjének csökkentésében.
Nem érinti a sertéstermelőket a sertéscombra vonatkozó három hónapos árbefagyasztás – mondta el a Magyar Mezőgazdaságnak Horváth István, a Magyar Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetségének elnöke.
Az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) hétfői közleménye szerint az Európai Unió üdvözli az alkotmánymódosításról szóló szerbiai népszavazás megtartását, azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy ezzel még nem ért véget az igazságszolgáltatás függetlenségére irányuló reformfolyamat.
Bár a kitűzött, január közepi időpontra nem, de napokon belül meglesz a törvényben előírt 200 ezer aláírás az ellenzék szerint. László Róbert választási szakértő azonban így sem lát esélyt arra, hogy április 3-án erről a két kérdésről is lehessen szavazni majd. Az aláírásgyűjtés állásáról és a népszavazás várható időpontjáról a Spirit FM Aktuál cím
A főpolgármester azt mondta, nem idióta, ezért tudja, hogy a Fidesz áll a háttérben, és orosz titkosszolgálati módszereket vél felfedezni, ugyanakkor elismeri, hogy a vagyonkezelő vezetője hibázott.
A Németországot évtizedeken keresztül kormányzó kereszténydemokrata uniópártok szerint a progresszív víziót űző jelenlegi, szocialista-liberális-zöld kormány tévesen értelmezi a szabadság fogalmát.
A baloldal támadja az inflációcsökkentő intézkedéseket, míg a kormánypártok továbbra is azért küzdenek, hogy megvédjék a magyar embereket az infláció káros hatásaitól – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.
Azt már biztosan tudod, hogy különösen veszélyesek az egészségünkre a szénhidrátban gazdag és a zsírban sült ételek, de maradjunk a konkrétumoknál, és álljanak itt azok, amelyeket mindenképpen kerüljünk el a jövőben.
A Quantum, Magyarország első digitális diákszövetkezete formálhatja át a fiatalok foglalkoztatásának jövőjét. A Start it @K&H inkubátorprogramban fejlődő és a Cápák között befektetőinek támogatását elnyerő csapat a pandémia idején alakult, de máris milliárdos forgalom elérését tűzte ki célul.
A szlovén kormány csütörtökön elfogadta azt a nemzeti stratégiát, amely szerint az ország 2033-ig leállítja a szénalapú villamosenergia-termelését, és átszervezi annak a két tartománynak a gazdasági tevékenységét, amelyben még mindig működnek aktív szénbányák - közölte a szlovén kormányzati kommunikációs hivatal (UKOM).
Ismét az 1-es villamos vonalán tartott ellenőrzést a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) - közölte a BKK hétfőn.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A többi párt továbbra is politikai karantént alkalmaz az Identitás és Demokrácia, sőt részben még az Európai Konzervatívok és Reformisták pártjával szemben.
Anatolij Vasziljev orosz rendező lesz szeptembertől a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakosainak osztályvezető mestere – jelentette be az intézmény.
Aggasztónak tartjuk a nők társadalmi, gazdasági és politikai szférákból történő kizárására irányuló módszeres, országos erőfeszítéseket – közölte a testület.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) bejelentette Gődény György pártját, a Normális Élet Pártot a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH) – közölte az MKKP. A párt szerint Gődényék visszaélésre alkalmas módon gyűjtenek adatokat, az űrlapon szereplő adatkezelési hozzájárulás pedig még az 1992-es adatvédelmi törvényre hivatkozik,
Kulcsár Edina és Csuti sokáig küzdöttek a házasságukért, mindhiába. Az egykori szépségkirálynőre mindeközben ismét rátalált a szerelem, a hírre pedig most a volt férje is reagált.
Magyarország a paksi atomerőmű bővítésével és a napenergia-beruházások megvalósulásával teljes mértékben önellátóvá fog válni a villamosenergia terén, amit kevés ország mondhat el magáról - közölte hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közleménye szerint a Paksi Atomerőben.