Április 25-ig várja fiatal énekesek jelentkezését az ötödik Marton Éva nemzetközi énekversenyre a szervező Zeneakadémia. A szeptember elején megrendezendő, hetvenezer euró összdíjazású megmérettetésen idén is Liszt-dalt adnak elő a versenyzők.
Közösségi oldalakon háborogtak az ausztrál fogyasztók, hogy a helyi gyorsétteremben nem lehet se hamburgert, se csirkeszárnyat kapni. Ennek hatására közleményt juttatott el a 7news.com-nak a KFC, hogy a covid-19 elérte a beszállítóikat és a dolgozóikat is, így fennakadások vannak mind az ellátási láncban mind abban, hogy elegendő dolgozó legyen az
Ahogy megírtuk, Horváth Grétát elhagyta a párja, Meggyes Dávid. Az is kiderült, hogy a férfi jó ideje több vasat tartott a tűzben, most pedig a táncosnő, Stana Alexandra az új párja. Sokan úgy vélik, az ünnepek alatt is tartották a kapcsolatot és az Instagramon titkos emojikkal üzentek egymásnak.
Az elmúlt másfél évben a koronavírus járvány megfékezésére bevezetett korlátozások hatására rekordhosszúságúra nőttek a várólisták, legyen szó kisebb, vagy nagyobb beavatkozásokról.
A magyar férfi kézilabda-válogatott meglepő, 31-28-as vereséget szenvedett Hollandiától Budapesten, az újonnan az új MVM Dome első hivatalos meccsén, a magyar–szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság nyitó meccsén. A magyar csapat tagjai – érhető okok miatt – csalódottak voltak a húszezer néző előtt lejátszott meccs után.
Az Opus Global Nyrt. vezető testületi átalakításának első lépéseként Mészáros Beatrix visszaadta igazgatósági mandátumát, ezzel egyidejűleg összehívta a társaság igazgatóságát, hogy kezdeményezze rendkívüli közgyűlés megtartását és azon az igazgatóság új tagjainak előterjesztését - közölte az ipari termelő és szolgáltató tőzsdei vállalatcsoport csü
Egyértelmű döntést hozott II. Erzsébet a szexuális erőszakkal vádolt fiának ügyében: minden címétől megfosztotta, nem vehet részt a családi, közéleti eseményeken és magánemberként kell védekeznie a bíróságon.
„Amióta tudom, hogy mindennap teszek magamért valamit, jobban értékelem azt, amit a testem tesz értem. Akkor is, ha nem mindig szép. Akkor is, ha nem az, amit akartam. De az én művem, és büszke lehetek rá.” Ha szükséged van egy kis inspirációra a rendszeres mozgáshoz, ne keress tovább!
Kilenc éve a legjelentősebben bővültek a pc-kiszállítások tavaly a világon a koronavírus-járvány miatt bővülő kereslet hatására. Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára felkerült előzetes adatok szerint a személyi számítógépek (asztali számítógép, notebook, tablet) kiszállítása vilá
A Xiaomi hamarosan újabb okostelefont dobhat piacra, ezúttal a hajlítható kijelzős készülékek piacára. Mutatjuk, hogy mit tudunk a Xiaomi Mix 2 Fold készülékről. Még csak most kezdődött el az év, de már rengeteg okostelefonnal és pletykával találkozhattunk az idén érkező okostelefonokról. A Xiaomi tavaly év végén még bemutatta a Xiaomi 12 sorozatot
Több mint száz karácsonyi vásárban végeztek próbavásárlást, mindössze huszonegy árusnál találtak hiányosságot decemberi ellenőrzéssorozatukban a fogyasztóvédelmi szakemberek. A hagyományos és online üzletek nagyobb hibaszázalékkal dolgoztak az ünnepi időszakban, a kereskedők összesen több mint 2,5 millió forint bírság kiszabására szolgáltattak okot
A nagymamám középiskolai tanár volt, végig ugyanabban az iskolában tanított, onnét is ment nyugdíjba 40 év után. Anyukám a friss, ropogós diplomájával besétált a téglaipari vállalathoz és ott búcsúztatták nyugdíj előtt. Az ilyen pályamodellek ma már ritkák, mint a fehér holló. Az élet, a gazdaság dinamikája sem nagyon teszi ezt lehetővé. Egyébként
Ma hajnalban került sor a fees.wtf airdropjára. A 3 éve működő információs oldalhoz bárki csatlakoztathatja az Ethereum tárcáját, ami ezt követően kiszámítja, hogy a wallet a létrehozása óta mekkora forgalmat bonyolított és ezért mennyi tranzakciós költséget fizetett ki a hálózatot…
Nincs mit tagadni, az óriás SUV-k joggal kapnak hideget-meleget: a méretes hobbiterepjárok hely- és üzemanyagpazarló mivoltát nehéz észérvekkel alátámasztani, azonban kár volna élből pálcát törni felettük. Hiszen a megalomániának is lehet pozitív oldala, már amennyiben az alkotók ügyesen lövik be az adott modellt. Ezúttal a frissített SsangYong Rex
Ennyi van ugyanis hátra a választásokig, amivel kapcsolatban az ellenzéki szövetség közös miniszterelnök-jelöltje azt írja közösségi oldalán, „az új kormány biztosítja a tanárok és az intézmények autonómiáját, emeli a pedagusok bérét, új alapokra helyezi a gyerek-tanár-szülő viszonyt, felszámolja a szegregációt”.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 31-28-ra kikapott Hollandia csapatától a magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, csütörtökön a budapesti MVM Dome-ban.
Az élelmiszer, ital, dohánytermék gyártás alágazatban az ipar termelőiár-indexei átlagosan 10,7 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest novemberben – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal Ipari termelői árakról közzétett gyorstájékoztatójából. Ez azt jelenti, hogy látványosan megugrott az árindex emelkedése, ugyanis október
A miniszterelnök a pénteki rádióinterjújában beszélt az oltásról, az inflációról valamint arról, hogy a baloldalra nem lehet számítani. Emellett egy többszáz fős német pedofil hálózat is szóba került. Összefoglalónk.
A párizsi közigazgatási bíróság felfüggesztette csütörtökön a párizsi prefektúrának azt a határozatát, amely alapján a koronavírus-járvány megfékezése céljából december 31. óta kötelező a maszkviselés a kültereken a francia fővárosban – tudta meg az AFP hírügynökség hivatalos forrásokból.
Az amerikai tőzsdék eséssel zártak csütörtökön, különösen a Nasdaq teljesített gyengén, miután a Federal Reserve tisztviselőinek újabb szigorú megjegyzései megerősítették azokat a várakozásokat, hogy az amerikai kamatlábak már márciusban emelkedhetnek, és a piacok a monetáris feltételek szigorodására készülnek. Lael Brainard, a Fed kormányzója csüt
Egy férfi azt állítja, összement a pénisze, miután átesett a koronavírus fertőzésen. Egy urológus szerint ez elképzelhető, ugyanis a pénisz méretére is hatással van a vírus. Egy londoni tanulmány arról ír, hogy 3700 koronavíruson átesett férfi közül több mint kétszázan azt állították, kisebb lett a férfiasságuk.
Várják a jelentkezéseket a helyi választási irodák az április 3-ai országgyűlési választás és az azzal egy időben rendezett országos népszavazás szavazatszámláló bizottságaiba – olvasható a Magyar Távirati Iroda közleményében.
Az AC Milan hosszabbítás után 3-1-re legyőzte a Genoát az Olasz Kupában. Utóbbi hamarosan megválhat edzőjétől, Andrej Sevcsenkótól, a lehetséges utódok között Dárdai Pál neve is szerepel.
Napokig nem ment ki az utcára Homonnay Gergely halála után, majd amikor mégis megtette, kérdésekkel kezdték el őt bombázni. Perintfalvi Rita volt, aki utoljára találkozhatott az íróval annak halála előtt, ezért nem meglepő, hogy még a taxiban is kérdezik róla.