2022. január 13. csütörtök

jan. 13
17:30
Támadó vett, védőt venne a Newcastle United (m4sport.hu)
Az angoloknak égető szükségük van egy középső védőre.
jan. 13
17:30
A franciákkal is szorosabbra fűznék kapcsolataikat a csehek (vg.hu)
Mindkét ország a nukleáris beruházások támogatásáért lobbizik.
jan. 13
17:30
Tavaly befektetési rekordot döntött meg az ország (Demokrata)
Videó! Tavaly 422 projektnél született pozitív befektetési döntés, rekordmértékű értékben – mondta Menczer Tamás.
jan. 13
17:30
Nagyobb felelősséget vállalna saját biztonságáért az EU (Magyar Nemzet)
Miközben Oroszország az ukrán határon és Belaruszban is erőt demonstrál, az Európai Unió védelmi- és külügyminiszterei a nyugat-franciaországi Brestben gyűltek össze csütörtökön, hogy egy informális találkozó keretében megtárgyalják, hogyan lehetne erősíteni a blokk védelmi és katonai képességeit. Ezt a célt szolgálná a francia EU-elnökség által pr
jan. 13
17:32
Már régen dobra verhette volna a baloldal az egészségügyet (Magyar Nemzet)
Csőzik László, Érd első embere már közel két évtizede alpolgármesterként a helyi szakrendelő privatizációját szorgalmazta, ami akkor nem jött össze – erről beszélt Aradszki András Fidesz–Kdnp-s országgyűlési képviselő. A politikus úgy véli, ha a baloldal hatalomra jut, akkor befektetők kezére játszhatják az ország egészségügyi ellátását, aminek a s
jan. 13
17:42
Gulyás Gergely bejelentése: rövidül a karanténkötelezettség (Menedzsment Fórum)
Tízről öt napra csökken, de tünetek híján és negatív teszttel már öt nap után is lehet szabadulni a karanténből. Erről is döntött a kormány a tegnapi ülésén.
jan. 13
17:42
Átfogó versenyhatósági vizsgálat a tv-szolgáltatások piacán (Adózóna)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta ágazati vizsgálatát a hazai médiaszolgáltatás és műsorterjesztés piacán. A fogyasztói igények hatékonyabb kiszolgálása és a verseny feltételeinek javítása érdekében a versenyhatóság jelentésében több javaslatot is megfogalmazott.
jan. 13
17:42
Gyengén szerepelt ma a magyar tőzsde, több mint 2 százalékot esett az OTP (Portfolio)
A magyar tőzsde a globális élmezőnybe került az elmúlt két hét teljesítménye alapján, a mai napon viszont megérkezett a visszahúzás, így alulteljesítő volt ma a BUX Európában.
jan. 13
17:42
Nagyot esett csütörtökön a BUX (vg.hu)
A vezető részvények is hozzájárultak a gyenge eredményhez.
jan. 13
17:42
Orvosi segítséggel esett teherbe Kasza Tibi felesége, Darai Andrea (Life)
Kasza Tibi és felesége, Andi január elején jelentették be, hogy második gyereküket várják. Most kiderült, hogy a kicsi orvosi segítséggel fogant.
jan. 13
17:42
Volner: Elszerencsétlenkedte a népszavazási kezdeményezését a baloldal (Demokrata)
Volner János szerint „gyengék” a kérdések és a baloldal nem tudta mozgósítani a szavazótáborát.
jan. 13
17:42
Megduplázzák a talajtakaró növények vetésterületét az Egyesült Államokban (Magyar Mezőgazdaság)
Az amerikai mezőgazdasági minisztérium idén indított programjának célja, hogy 2030-ra több, mint 12 millió hektáron vessenek a gazdák talajvédő, talajjavító takarónövényeket a klímaváltozás elleni harc jegyében.
jan. 13
17:44
Szombaton országos demonstrációt tartanak az oltatlan tanárok (Menedzsment Fórum)
Január 15-re hirdettek a kötelező oltással pályaelhagyásra kényszerített pedagógusok demonstrációt a budapesti Oktogonra, innen vonulnak majd együtt a Kossuth térre. Gyülekezés fél 12-től.
jan. 13
17:44
Az energiaszektor lehet a szezon sztárja (vg.hu)
Újabb két számjegyű növekedést hozhat a most rajtoló negyedik negyedéves tengerentúli gyorsjelentési szezon, idén viszont jelentősen lassulhat a vállalatok bevétel- és nyereségnövekedésének üteme.
jan. 13
17:46
Eldőlt, mikor lesz a köztársaságielnök-választás (Menedzsment Fórum)
Megvan a dátum arról is, hogy meddig ülésezik az Országgyűlés.
jan. 13
17:48
Léket kapott a világ legnagyobb hajógyártóinak terve (Menedzsment Fórum)
Az Európai Bizottság blokkolta a dél-koreai hajóépítő vállalatának, a Daewoo Shipbuilding & Marine Engineering és a Hyundai Heavy Industries egyesülését.
jan. 13
17:48
A génjeik alapján szelektálják majd az embereket a koronavírus miatt? – Hatalmas felfedezést tettek lengyel tudósok (Blikk)
Lengyel kutatóknak sikerült azonosítaniuk azt a gént, ami felelős lehet a koronavírus-fertőzés súlyos szövődményeiért. Ez a gén az európai lakosok nagy százalékának jelen van a szervezetében.
jan. 13
17:48
Ez a három magyar élelmiszeripari cég most nagy lendületet kaphat (Agroinform)
Az agrártárca továbbra is prioritásként kezeli a hazai élelmiszeripari ágazat fejlesztését. Nagy István három nagy, élelmiszeripari cégnél adott át fejlesztést.
jan. 13
17:48
Nascar: Ryan Blaney megváltoztatta a külsejét, a rajongók pedig nem is hagyták annyiban (USAracing)
A Daytona International Speedwayen rendezett Next Gen teszten két etap között Ryan Blaney úgy közlekedhetett,...
jan. 13
17:48
Milos Kruscic az Újpest kispadján Michael Oenning utódja (m4sport.hu)
Kinevezték Michael Oenning utódját.
jan. 13
17:48
Direkt nem akadályozta meg a terrortámadást a spanyol titkosszolgálat? (vg.hu)
Egy bukott rendőr a bíróság előtt arra utalt, hogy a spanyol titkosszolgálat a katalán népszavazási kísérlet miatt nem lépett. A számos bűncselekménnyel vádolt exrendőr szavahihetősége azonban megkérdőjelezhető.
jan. 13
17:48
Több mint 150 ezer magyar kért tartós letelepedési engedélyt Nagy-Britanniában tavaly szeptemberig (SzMo)
Év végéig összesen 6 385 500 EU-s állampolgár adta be a letelepedett státusra szóló kérelmet.
jan. 13
17:48
Szörnyű tragédia: halálos lakástűz volt Győr-Moson-Sopron megyében (Life)
Lakástűzben meghalt egy ember a Győr-Moson-Sopron megyei Osliban.
jan. 13
17:48
Rubint Réka irigykedik – ő most Schobert Norbi feleségének a példaképe (Promotions)
Rubint Réka a lehető legközelebbről szerzi be a motivációt.
jan. 13
17:48
Áder János: Magyarország kitüntetett szerepet szán Ghánának (Demokrata)
Értékközösségben vagyunk, mindkét ország hátat fordított az autoriter múltnak és demokratikus kormányzást hozott létre – mondta a ghánai elnök.
jan. 13
17:48
Lapozó: Spanyolországban saját kriptovalutát kapnak az Lmbtq-társadalom tagjai (Magyar Nemzet)
Az Lmbtq személyeket kezelő stockholmi főorvos úgy nyilatkozott, hogy „szifiliszben fürdünk”. Feljelenti a spanyol kormányt Madrid elnöke az uniós pénzek egyenlőtlen elosztása miatt; Dánia megkezdi a negyedik oltás beadását.
jan. 13
17:50
Életfogytiglanra ítélték Aszad volt vezető hírszerzőjét (Magyar Nemzet)
A nemzetközi sajtó úgy számolt be róla, mint „az első lépés a szíriai igazságszolgáltatás felé”.
jan. 13
17:52
Az idei tél eddigi leghidegebb hajnala volt a csütörtöki (Magyar Nemzet)
A Hajdú-Bihar megyei Pocsajon -18 celsius fokig is le tudott hűlni a levegő.
jan. 13
17:54
Tavaly befektetési rekordot döntött az ország +videó (Magyar Nemzet)
– Látszik, hogy a keleti és nyugati vállalatok egyaránt fontos befektetési célországként tekintenek Magyarországra – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.
jan. 13
17:56
Előre kitervelték a támadásokat a milánói erőszaktevők (Magyar Nemzet)
Hátborzongató részletek derültek ki a Milánóban szilveszterkor elkövetett szexuális bántalmazásokról
jan. 13
18:00
Nyilvános levél a Magyar Telekom igazgatóságának (Portfolio)
Tárgy: javaslat arra, hogy a társaság dolgozzon ki egy új, reális középtávú osztalékpolitikát, amely figyelembe veszi a Magyar Telekom valós pénzügyi helyzetét és az alacsony reálkamat környezetet, ezáltal javítva a társaság ESG profilját.
jan. 13
18:00
Mutatjuk, milyen idő várható a hétvégén (Háziállat)
Számottevő csapadék nem várható és jellemzően napsütéses lesz az idő a hétvégén.
jan. 13
18:00
Emelkedik a vízszint, hízik a jég a Velencei-tavon (AQUA)
A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság december első napján megnyitotta a Pátkai-víztározó zsilipjét, és egy hétnaposra tervezett újabb vízeresztést követően sem zárta el. Ezt azért tehették meg, mert a vízminőségi adatok megfelelőnek bizonyultak. December elején 80 centiméteren állt az agárdi vízmérce, azóta jelentősen emelkedett a Velencei-tó vízs
jan. 13
18:00
Az FIA hivatalosan is megerősítette, elindult a vizsgálat! (m4sport.hu)
Azt is közölték, milyen lépések jönnek a szezonzáróval kapcsolatos vizsgálódásban.
jan. 13
18:00
Szemétből alkot miniatűr világot egy magyar művész (Life)
Éveken át tartó munkával épült fel egy magyar művész miniatűr világa.
jan. 13
18:00
Lavrov: nem tárgyalunk arról, hogy az orosz katonák visszavonuljanak (Demokrata)
Oroszország nem kész még tárgyalni sem arról az amerikai követelésről, hogy csapatait a saját területén a laktanyákba vonja vissza – mondta az orosz külügyminiszter.
jan. 13
18:02
Lezuhant egy ember a Fejér megyei kórház felső szintjéről: még zajlik a helyszínelés (Life)
A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház szakrendelő intézetének hotel épületében zuhant le egy férfi a lépcsőházban.
jan. 13
18:02
„Fekete hattyú” Almati felett (Demokrata)
Egyik napról a másikra borították lángba Közép-Ázsia legfejlettebbnek, politikai értelemben is a legstabilabbnak tartott országát.
jan. 13
18:06
Távozik az Opus igazgatóságából Mészáros Beatrix (Portfolio)
Az Opus Global vezető testületi átalakításának első lépéseként Mészáros Beatrix visszaadta igazgatósági mandátumát, ezzel egyidejűleg összehívta a társaság igazgatóságát, hogy kezdeményezze rendkívüli közgyűlés megtartását, és azon az igazgatóság új tagjainak előterjesztését.
jan. 13
18:06
Bacurau: Attól, hogy senki nem ért meg téged, még nem leszel művész (Mafab)
Szintén HBO GO-kínálat Szerintem jobb lenne, ha komolyabban ellenőriznék, hogy miket tesznek fel, mert ez valami borzalom. Alapból nem illik fikázni az olyan filmeket, amik nem Hollywood-szintű helyekről jönnek, de ez a film egy élvezhetetlen, unalmas, értelmetlen b*romság. Őszintén szólva nehéz hosszan értekezni erről a filmről, de igazából meg se
jan. 13
18:06
Az EU újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat (Demokrata)
Az Európai Unió indoklása szerint nem történt előrelépés a minszki megállapodások végrehajtásában.
jan. 13
18:12
Újabb válogatott akadt ki a magyarországi kézi-Eb szervezése miatt (Menedzsment Fórum)
Ezúttal a montenegrói csapat kapitánya számolt be a "szégyenletes szervezés"-ről.
jan. 13
18:12
Megugrottak tavaly a PC-kiszállítások a világon (ProfitLine)
Kilenc éve a legjelentősebben bővültek a PC-kiszállítások tavaly a világon a koronavírus-járvány miatt bővülő kereslet hatására.
jan. 13
18:12
A HOLD Alapkezelő nyilvános levele a Magyar Telekom igazgatóságának (Portfolio)
Tárgy: a HOLD Alapkezelő javaslata arra, hogy a társaság dolgozzon ki egy új, reális középtávú osztalékpolitikát, amely figyelembe veszi a Magyar Telekom valós pénzügyi helyzetét és az alacsony reálkamat környezetet, ezáltal javítva a társaság ESG profilját.
jan. 13
18:12
Távozik az Opus éléről Mészáros Beatrix (vg.hu)
Mészáros Lőrinc lánya lemondott az igazgatósági elnöki pozíciójáról.
jan. 13
18:12
Harminc EP-képviselő kéri von der Leyent, hogy vizsgálják ki Várhelyi Olivér szerepét Milorad Dodik szeparatista tevékenységében (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 13
18:12
Rembrandt portréinak titkai a mozivásznon elevenednek meg (Magyar Nemzet)
Január 20-tól érkezik a mozikba Az én Rembrandtom című dokumentumfilm, amely műgyűjtők, műkereskedők és művészettörténészek személyes történetein keresztül tárja fel, hogyan képesek a holland festőóriás munkái a mai napig művészetbarátok millióit rabul ejteni – írja az Origó.
jan. 13
18:18
Otthoni hámlasztás a fiatalos megjelenéséért (Spa Trend Online)
Egy bizonyos kor felett a bőrápolás fontos helyet kell, hogy elfoglaljon a napi rutinban. Csakhogy hiába a legjobb rutin és a szuper krémek, ha a bőr már nem frissül olyan mértékben, mint fiatalabb korunkban. Ezért hámlasztással fel kell frissíteni, hogy az élő, aktív sejtek beszívhassák az értékes hatóanyagokat! Ezt otthon is elvégezheted biztonsá
jan. 13
18:18
Lezárult a vizsgálat a magyar tévészolgáltatóknál: könnyítéseket javasol a GVH (Pénzcentrum)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta ágazati vizsgálatát a hazai médiaszolgáltatás és műsorterjesztés piacán. A fogyasztói igények hatékonyabb kiszolgálása és a verseny feltételeinek javítása érdekében a versenyhatóság jelentésében több javaslatot is megfogalmazott.
jan. 13
18:18
Agrárközgazdász: a gyakorlatban megvalósíthatatlan az élelmiszerárstop (ATV)
Raskó György szerint a kormány részéről ez egy egyértelműen politikai döntés, ami része a választási kampánynak. A szakértő ugyanakkor úgy véli, az elképzelés megvalósítása szinte lehetetlen.

Keresés