Tavaly kétszer annyi magyar turista kereste fel Horvátországot, mint 2020-ban, és csaknem ilyen ütemben nőtt a vendégéjszakák száma is, amivel Magyarország a hatodik legjelentősebb küldő állam volt a múlt évben - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója csütörtökön az MTI-vel.
A gyanújuk szerint Várhelyi segíti Milorad Dodik szerb vezető szeparatista tevékenységét. Említettek egy dokumentumot is, ami arról szól, hogy Várhelyi tárgyalt Dodikkal Bosznia-Hercegovina felosztásáról.
A Väderstad, a világ egyik vezető talajművelő- és vetőgép gyártó vállalata a 2021-es pénzügyi évben 420 Meur rekord árbevételt ért el. Ez egy újabb rekordév volt a Väderstad számára az árbevétel tekintetében.
A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című pályázati felhívás a tervek szerint februárban újranyílik, így lehetőség lesz arra, hogy az állattartók nagyobb léptékű beruházásaikat megvalósítsák – közölte Nagy István agrárminiszter.
A Profession.hu friss, reprezentatív kutatásából kiderült, hogy a legtöbb dolgozó szívesen élne az exit interjú lehetőségével. Ez a fórum azonban nem csak a távozó kollégák számára lehet hasznos, hiszen a vállalatok is profitálhatnának a kilépőbeszélgetés során elhangzott információk megszerzéséből és megfelelő feldolgozásából.
Az élelmiszerárstop jól illeszkedik a kormány antiinflációs politikájába, a családokat ugyanis meg kell védeni – hangsúlyozta a VG podcastnak Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója. A korábban meghozott intézkedések – a rezsicsökkentés, az üzemanyagárak befagyasztása, a kamatstop – ugyancsak ezt a cél szolgálták.
A gyanújuk szerint a magyar uniós biztos segíti Milorad Dodik szerb vezető szeparatista tevékenységét. Említettek egy dokumentumot is, ami arról szól, hogy Várhelyi tárgyalt Dodikkal Bosznia-Hercegovina felosztásáról.
Számottevő csapadék nem várható és jellemzően napsütéses lesz az idő a hétvégén. Ugyanakkor marad a hideg: néhol napközben is fagypont körül alakul a hőmérséklet, hajnalban pedig akár mínusz 10 fok alá is hűlhet a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
A legfrissebb hírek szerint pénteken találkozik majd a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) decemberben megválasztott új elnökével Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke. Úgy hírlik, a német istállónál Michael Masi versenyigazgató leváltását szeretnék elérni.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta ágazati vizsgálatát a hazai médiaszolgáltatás és műsorterjesztés piacán. A fogyasztói igények hatékonyabb kiszolgálása és a verseny feltételeinek javítása érdekében a versenyhatóság jelentésében több javaslatot is megfogalmazott.
A régió cégeinek 39 százaléka tart attól, hogy a kormányzati mentőcsomagok várható kivezetésével több lesz idén a csőd – derül ki az Atradius hitelbiztosító elemzéséből. A térségben nem változott a leírt adósságok aránya (5 százalék) az előző évhez képest. A régióban a vállalatközi vásárlások (B2B) fele hitelre történt, ugyanúgy, mint 2020-ban, ez
Márki-Zay Péter a rezsicsökkentett hatósági árak helyett piaci árakat vezetne be. Az intézkedés összesen 366 ezer forint többletkiadást okozott volna egy átlagos magyar családnak 2021-ben. A baloldal miniszterelnök-jelöltjének rezsipolitikája csaknem háromszorosára növelte volna az energiaszegénységet Magyarországon – áll a Századvég friss kutatásá
A shortosok keményen támadják a Beyond Meatet, ezzel a Russell 1000 index legnagyobb shortállományával rendelkező vállalatává vált, mivel az árfolyam a növényi alapú húsok piacán egyre növekvő versenyben nem igazán tud lendületet venni.
A Szaúd-Arábiában zajló Dakar-rali csütörtöki, utolsó előtti szakaszán az autósoknál a kétszeres ralivilágbajnok spanyol Carlos Sainz volt a leggyorsabb, a motorosoknál pedig a címvédő argentin Kevin Benavides. Pedig utóbbi még szerdán feladta a világ legnehezebb terepraliversenyét.
Valamennyi résztvevő nyála kicsordul a Dubaji Világkiállításon, ha Pintér Károly és Csapody Balázs, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia alelnökének közös menüjébe kóstol.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Oroszországban szigoríthatják a büntetését a közlekedési szabályokat „visszaesőként” figyelmen kívül hagyó, vakmerő sofőröknek. A törvényjavaslatot már benyújtották a Dumában. Az új szankciók azokat a gátlástalan autósokat érintik, akiket a megengedettnél 60 km/h-val nagyobb sebességű gyorshajtás vagy a szembejövő sávban haladás miatt korábban megf
Zuhanórepülésbe kapcsolt az űrturizmussal foglalkozó Virgin Galactic részvénye a mai kereskedésben, miután a vállalat bejelentette, hogy akár 500 millió dollárnyi hitelt is felvesz a közeljövőben.
Békássy Szabolcs elmondta meglátásait az ötödik hullámot illetően. Véleménye szerint idővel a koronavírus is az influenzával azonos kategóriába eső betegség lehet.
Az évkezdet a gazdálkodóknak nem csak a tervezésről szól, hanem a jelentési kötelezettségekről is. Ezen kívül is érdemes résen lenni, hiszen több jogszabály is változott, ezekről is olvashatnak az alábbi összefoglalóban.
Immár egy hónapja, december 11-e óta hatalmas port kavart a hír, hogy fekete párduc kószált Kiskunhalas közelében. A település mellett készült silány felvételen egy fekete macskaféle látható, majd Szolnok környékén ismét felbukkant a „Fekete sejtelem”, de szakmai terepvizsgálatok után továbbra is csak feltételezések láttak napvilágot az állat valód
A körülbelül 6 kg élelmiszert, aminek árát maximálja a kormány, 184 forinttal olcsóbban vásárolhatjuk ma meg az október 15-i árnál, igaz a csirkemell akciós. Amennyiben rendes árért vásároltuk volna meg csirkét, akkor pont 13 forintot spórolna nekünk a kormány a 4285 forintos összárból, vagyis körülbelül 0,3 százalékot.
Költségvetési csalás miatt egy év hat hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a Nyíregyházi Törvényszék Szűcs Gabriellát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakoly korábbi független polgármesterét - számolt be az MTI.
A csengeri örökösnő a csütörtöki tárgyalásán újabb meglepő kijelentéseket tett Kósa Lajosról. A Fidesz képviselője lapunknak reagált P. Mária szavaira.
Az automatizálást még inkább támogató, üzleti-informatikai szoftverek fejlesztése és az eddigi elavult rendszerek korszerűsítése időről időre biztonsági kihívások elé állítják a technikai szakembereket, vezetőket és felhasználókat. Ezen technológiai megoldások alkalmazásából eredő újszerű biztonsági kockázatok csökkentése modern eszközöket igényel,
A Bitdefender antivirus termékeket forgalmazó kiberbiztonsági vállalat kutató laborja olyan csaló e-mailek hullámára lett figyelmes, amelyekben olyan vény nélkül kapható étrend kiegészítőket reklámoznak, melyek segíthetnek a cukorbetegek vércukorszintjének csökkentésében. A bűnözők a Covid-19 Omikron variánsára hivatkozott spam és adathalász kampán
Kövér László, az Országgyűlés elnöke részvétét fejezte ki David Maria Sassoli, az Európai Parlament elnökének halála kapcsán Roberta Metsolának, az Európai Parlament ügyvezető elnökének küldött levelében.