A gyermekes családok nagy része a múlt év végén még nem tervezte meg, mire költi majd a tavalyi személyi jövedelemadó befizetések után neki járó visszatérítést – derül ki az Erste Bank kutatásából. A legtöbb szülő számláján néhány héten belül landoló összeget jellemzően az alacsonyabb rendszeres havi jóváírással rendelkezők költötték el fejben, míg
A központi fűtés, a hideg, a szél és a kinti-benti hőmérséklet közötti jelentős különbség mind próbára teszik a bőrünket. A bőr legfelső rétege kiszárad, berepedezik, kipirosodik, ellenálló képessége csökken, ráadásul könnyebben alakulnak ki ekcémás elváltozások, különösen az arra hajlamosaknál. Ezek mellett ráadásul egy újabb problémával is meg ke
Ha elektromos autóról van szó, a többség rögtön szóba hozza a Teslát, mint a legismertebb villanyautó márkát. Kétségtelen, hogy sok, és egyre több autót ad el a világban az amerikai Tesla, ám a kínai gyártók előretörése megállíthatatlan. Kérdés, hogy mikor törik át az európai határokat és jelennek meg tömegesen nálunk is? Míg a kínai márkák nem nag
A rezsiárak elszállása és a vállalati áremelések miatti magas infláció két oldalról is alááshatja a lakossági fogyasztás bővülését idén az eurózónában, és az energiaárak elszállása összességében akár 1%-ponttal is ronthatja a gazdasági növekedést – rajzolódik ki a Bloomberg saját gazdasági modelljéből. A jelek szerint az elszálló energiaárak egyik
Egy emberként kezd el énekelni minden magyar, valahányszor felcsendül a Gyöngyhajú lány című dal. Az Omega együttes legismertebb száma igazi klasszikusnak számít, azt azonban csak kevesen tudják, mi alapján született a dalszöveg.
Meglepő mértékben esett az infláció Kínában, jöhet a jegybanki lazítás. Pont az ellenkezője mindannak, ami a fejlett világban történik, és az alacsonyabb árindex ezúttal nem feltétlenül Kínának jó hír: náluk lassul, nyugaton gyorsul a gazdaság.
Valljuk be őszintén, senki sem azért sanyargatja magát, mert az jólesik. Emberből vagyunk, olykor hiúak is, és a változás jegyében sokan hajlandóak vagyunk drasztikus életmódváltásra is rászánni magunkat.
Egy éve kötelező a vásárlók számára valamilyen elektronikus fizetési lehetőséget biztosítani azoknál a kereskedőknél, ahol online pénztárgépeket használnak. Az OTP Bank friss felmérése szerint az ügyfelek saját bőrükön is érzik, hogy egyre több helyen lehet kártyával fizetni, vannak ugyanakkor szektorok, ahol sok esetben ez még nem lehetséges. Pedi
Tízből heten (68 százalék) elégedettek a kormány lakossági rezsiköltségekkel kapcsolatos intézkedéseivel – derül ki a Társadalomkutató felméréséből. A kormánykritikusok egyharmada (32 százalék) is rezsicsökkentés-párti. A teljes népességen belül nincs egy olyan reprezentativitást biztosító társadalmi csoport sem, ahol ne lenne többségi támogatottsá
Szerbia a koronavírus-járvány óta, annak gazdasági következményei miatt, és a gazdasági tevékenységek ösztönzése céljából már számos intézkedést bevezetett, de első alkalommal kezeli kiemelten a 16 és 29 év közötti korosztályt, február 1-től ugyanis ez a korosztály 100 eurós állami támogatásban részesül.
2022 nyarán indulhat a Hold felszínére a Peregrine űrszonda, hogy a tudományos kutatóeszközök mellett egy különleges küldeményt, a hazai Puli Space Technologies Téridő plakettjét is eljuttassa az égitestre.
„Bajtársaink igényei szerint, már levehető ujjú mellénnyel, övvel, opcionális zsebekkel és kívülről betehető térdprotektorokkal érkeznek a mentők új munkaruhái, melyek kiosztása hamarosan megkezdődhet” – igy harangozza be az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán az új munkaruhák érkezését, ám a száraz hír mögött igazi videós csemege hózódik m
Egy, az interneten terjedő videó tanúsága szerint újabb fantommal gazdagodott hazánk: a kókai pucér futórémmel . A felvételt sokan viccesnek találják, de van, aki komolyan veszi: több szemtanú is jelentkezett, akik szintén látták, bár kilétéről pontosat senki sem tud.
A kriptoeszközökhöz köthető befektetési termékekből és alapokból kiáramló vagyon nettó értéke a múlt héten rekordösszegű 207 millió dollár volt – derült ki a CoinShares digitális eszközkezelő hétfői jelentéséből, miközben az év első kereskedési hetében folytatódott az árfolyamesés.
A koronavírus-járvány hatására feltorlódtak a betegek a fogorvosi rendelőkben, a várólisták egyre hosszabbak. Ezen a helyzeten az sem segít, hogy 277 fogorvosi körzetben nincs, aki ellássa a betegeket, azonban ez az összes fogorvosi szolgálatnak mindössze 6,8 százaléka. Főként vidéken kevés a szakember, és egyre több páciens választja inkább a magá
Sajnos újra emelkedésnek indultak a járvány adatai – minden bizonnyal itthon is terjed a koronavírus omikron variánsa. Ez a vírusváltozat azonban a korábbiaktól gyökeresen eltérő tünetekkel hívja fel magára a figyelmet. Vajon mi jelezheti, hogy megfertőződtünk?
Izgalmasan indítja az évet Magyarország egyik legsikeresebb divatmárkája. Jagasics V. Csonka Hedviggel, a márka alapítója és tulajdonosa összefoglalta, mire készül a cégével mostanában.
Az uniós tagországokban atomerőművekből származott a 2020-ban előállított villamos energia 25 százaléka az Eurostat összefoglalója szerint. A magyarországi arány – mint arról a VG már beszámolt – 46 százalék volt.
Hajnalra a havas délkeleti és keleti tájakon többfelé -15 fok alá csökkenhet a hőmérséklet, néhol akár -20 fok lehet, máshol -13 és -3 fok közötti minimumokat mérhetünk.
Szerdán töltötte be 35. életévét Kozák Danuta hatszoros olimpiai bajnok, ez pedig azt jelenti, hogy mostantól jogosult az olimpiai életjáradékra, ami esetében 2,9 millió forint havonta.
Idén tavasszal érkezik a Sztárban Sztár legújabb évada, a TV2 műsorához két új zsűritag csatlakozik. A műsor házigazdája Till Attila lesz. Utoljára 2020 őszén szerepelt a TV2 műsorán a zenés showműsor, és a csatorna a korábbi gyakorlattal szakítva 2022-ben úgy döntött, már tavasszal műsorra tűzi a produkciót. A 8. szériában is tizenkét híresség szá
Elindítja a Kassák projektjének harmadik, egyben befejező ütemét, a LIVING. A Kassák Terrace a XIII. kerületi Klapka és Kassák Lajos utcák kereszteződésében épül fel és közösségi szolgáltatásokat, valamint okos megoldásokat is nyújt a leendő lakástulajdonosok részére. A társasház átadására várhatóan 2025 első félévében kerül sor.
Rögbilabda-formájú bolygót fedezett fel a Herkules-csillagképben, mintegy 1800 fényévre a Naprendszertől egy nemzetközi kutatócsoport az exobolygókat kutató Cheops svájci űrteleszkóp segítségével.
A hét elején már írtunk arról, hogy lengyel lapértesülések alapján a Mol lengyelországi benzinkutakat vásárolhat. Most megérkezett a bejelentés, a Mol valóban belép a lengyel üzemanyag-kiskereskedelmi piacra, 417 töltőállomást vesz 610 millió dollárért, vagyis jelenlegi árfolyamon közel 191 milliárd forintért, a tranzakcióval a 3. helyre léphet elő
A Világbank javította idei magyar GDP-prognózisát; a nemzetközi szervezet szerdán publikált jelentésében azzal számol, hogy a magyar gazdaság - a tavalyi 6,8 százalék után - idén 5 százalékkal bővül a júniusban várt 4,7 százalékkal szemben.
Élesen bírálta az Európai Unió új klímacsomagját Jacek Sasin lengyel miniszterelnök-helyettes, aki szerint a Brüsszel által szorgalmazott intézkedések egy átlagos, lengyel család költségvetését egy vidéki lakás árának megfelelő összeggel növelnék