O Yeong-su, a Squid Game (Nyerd meg az életed) 001-es játékosaként nyújtott alakításáért 77 évesen elnyerte a legjobb televíziós mellékszereplőnek járó Golden Globe-díjat. Ő az első koreai színész, aki megkapta Hollywood egyik legrangosabb kitüntetését – és ezzel be is írta magát a történelembe.
Már több mint negyedmillióan vették fel a 60 év felettiek és a veszélyeztetett csoportok tagjai közül az összesen negyedik - második emlékeztető - oltást.
Rubint Réka előszeretettel posztol olyan képeket, ahol kihangsúlyozhatja tökéletes alakját. A fitnesz nagyasszonya újabban a Seychelle-szigetekről posztol, ahol ismét egy bikinis képpel kápráztatta el a követőit.
2021-ben a DataHouse adatai szerint 132 205 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami 1,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A behozatal különösen a második félévben volt aktív: 2020 második feléhez képest több mint hat százalékkal nagyobb mennyiségű használt autót hoztak be. Ez a felívelés egyértelm
A VISSZADO-nyilatkozat benyújtási határideje 2021. december 31-én lejárt. Új nyilatkozatot már nem lehet beadni, de a határidőben benyújtott hibás nyilatkozatok javítása, illetve az adózói helyesbítések feldolgozása érdekében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal január 14-ig még befogadja a javító és helyesbítő bizonylatokat – számolt be az Adózóna.
Az omikron elleni vakcinákról is tárgyal az Európai Gyógyszerügynökség. A Pfizer, a Moderna, a Johnson & Johnson és a Novavax képviselőivel egyeztetnek.
Összesen 35 millió forint bírságot szabott ki az MNB a Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft.-re a többes biztosítási ügynöki tevékenységhez kötődő jogsértések miatt. A társaság – tevékenységi engedélyével ellentétben – nem kínált kellő számú versengő biztosítási terméket ügyfeleinek, számos ponton jogsértőnek bizonyult ügyféltájékoztatási tevékenység
9980 milliárd forintra duzzadt a magyar lakosság állampapírvagyona novemberben az MNB friss számai szerint, ez alapján decemberben minden bizonnyal át is lépte a 10 ezres határt az ide helyezett megtakarítás. Az adatokból az is kiderül, hogy a lakossági megtakarítások tavalyi növekményét a befektetési alapok esetében több mint 50%-ban, a részvények
Az elmúlt fél évben a földgáz árának az emelkedése miatt a háromszorosára ment fel a nitrogén műtrágya ára - tájékoztatták szakértők az osztrák APA hírügynökséget.
A múlt heti lengyel kamatemelés után szigorított a román jegybank is. A mai negyed százalékpontos emelés után is Romániában volt a legkevesebb kamatemelés a régióban, mióta a Magyar Nemzeti Bank a nyáron elindította a sorozatot.
A Lidl Magyarország számára stratégiai jelentőségű a fenntartható működés, a minél hatékonyabb erőforrás-felhasználás. Klímavédelmi programjai sorát az áruházlánc most újabb fontos intézkedéssel bővítette: 2022 január 1-jétől teljes üzlethálózatában, logisztikai központjaiban és irodaházában 100%-ban megújuló erőforrásból származó áramot használ. E
Centrál Színház január 15-ére tervezett premierjét – mely a teátrum történetének eddigi legmonumentálisabb előadása – majdnem meghiúsította, hogy az előadás egyik szereplője néhány nappal a bemutató előtt megbetegedett. Sidney Lumet 1976-os, sokszorosan Oscar-nyertes filmje, a Network színpadi adaptációjának hazai ősbemutatóját Schell Judit menti m
Tavaly nyáron fordult a nyilvánossághoz egy katonanő, miután egy alezredes folyamatosan arra kényszerítette, hogy közösüljön vele. Most kiderült, hogy mi történt azóta a zaklatóval, és az is, hogy milyen büntetést kapott.
Nagyjából egy tucat kínai nagyváros lakói számára lett a múlt héten elérhető az első kínai CBDC-hez, vagyis központi banki digitális valutához kapcsolódó mobilos alkalmazás. A legfrissebb hírek szerint mindössze egy hét alatt már 16 millióan letöltötték az e-CNY appot. A…
A miniszter elmondta, az egyik kitűzött kutatási cél, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján tovább finomítsák, pontosítsák a különböző vakcinák beadásának sorrendjét.
A tavalyi német árvizek okozta 40 milliárd dolláros gazdasági kár háromnegyedére nem volt biztosítás – írja a Bloomberg a Munich Re viszontbiztosító friss adataira hivatkozva, amelyek szerint 280 milliárd dollárba kerülhettek a természeti katasztrófák tavaly a világnak, ebből 120 milliárd dollárt álltak a biztosítók.
Hétfőn még biztosan nem dől el, hogy részt vehet-e a jövő héten kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokságon a világranglistát vezető Novak Djokovic, akinek fellebbezését elfogadta az ausztrál szövetségi bíróság, így a 20-szoros Grand Slam tornagyőztes szerb játékos visszakapta a vízumát.
Talán csak egy másodpercen múlott annak a pilótának az élete, aki Los Angelesben a vonatsíneken kötött ki Cessna gépével egy sikertelen felszállás után.
ByeAlex gyakran változtat külsején, főleg hajszínével szeret játszani – most éppen szőkére váltott, követőitől pedig ezzel durva beszólásokat érdemelt ki, az embereknek ugyanis enyhén szólva sem tetszik az új frizura.
A legalacsonyabb halálozási arány azok közt volt tapasztalható Szingapúrban, akiket a Moderna vakcinájával immunizáltak, míg a legtöbben a kínai Sinovac-vakcinával oltottak közül haltak meg - írja a Bloomberg a városállam adataira hivatkozva.
Digitálisan felújított formában tér vissza csütörtöktől a mozikba a nyolcvanas éves egyik legsikeresebb filmje, a Szerelem első vérig, amelyet Budapesten a Cinema MOM, a Pólus, Corvin, Toldi és a Sugár Mozi vetít, országszerte pedig több art moziban lesz látható - közölte a filmet forgalmazó Pannonia Entertainment Ltd. hétfőn.
Negatív licitcsata kezd kibontakozni a csődtől az olasz befektető-védelmialap (FITD) által 2019-ben az összeomlástól megmentett Banca Carige megszerzéséért.
Előkészítő ülésen egy év hat hónap felfüggesztett börtönre ítélt nem jogerősen a Kecskeméti Járásbíróság egy bajai férfit, aki 2019 decemberében a szennyvízcsatornába engedett két köbméter ásványolajat.
A két ország jelenleg számos, stratégiai fontosságú területen ellentétes irányba mozog. A franciák fenntartásokkal figyelik az új német Zöld külügyminisztert, aki a szemükben egyesíti a forradalmi hevületet a dilettantizmussal. Káncz Csaba jegyzete.
Változatlan formában, 2022. május 31-éig továbbra is fennáll a stratégiai jelentőségű építőanyagok és építési termékek exportregisztrációs, illetve a szállítási útvonalaik bejelentési kötelezettsége az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerbe (ekáer) – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) mai közleményében Scha
Az üzleti szegmensre koncentrálva indította el csomagszállítási szolgáltatását a Főtaxi. Az azonnali futárposta-szolgáltatás, a Főtaxi GO a hét minden napján, a nap 24 órájában elérhető, egyetlen borítéktól az egytonnás rakományig szinte mindent szállítanak, ráadásul nem csak Budapesten, de az agglomerációban is.
Még egy év se telt el azóta, hogy Håkan Samuelsson, a Volvo vezérigazgatója azt mondta, hogy nem minden S és V modellnek van jövője a svédek palettáján, a márciusban leköszönő vezető nemrég már azt állította, hogy bár nem változatlan formában, de maradnak majd a kínálatban a szedán és kombi modellek is.
2021. december 1-jén hatályba lépett az Agrárminisztérium új rendelete, amely szerint a permetező drónok minősítési eljárását kötelesek a gyártók és/vagy a forgalmazók kezdeményezni.
A masszázs, melyet a távol-keleti kultúrákban több ezer éve használnak különféle betegségek, problémák kezelésére és megelőzésére, közkedvelt terápiás módszer. A rendszeres masszázsnak rengeteg pozitív hatása van a testünkre.
A teljes önvezetésre egyáltalán nem képes Full Self-Driving opcióért januártól 20 százalékkal többet kell fizetni az autótulajdonosoknak. Elon Musk további drágulást vetített előre.
2021 volt az ötödik legmelegebb év a Földön, amióta hivatalos mérések vannak, miközben a globális felmelegedésért felelős szén-dioxid és metán légköri koncentrációja új csúcsot ért el tavaly – közli az Európai Unió kutatóinak eredményeit a Reuters.
A mai kereskedésben közel 4 havi mélypontra, 40 ezer dollár alá esett a legjelentősebb kriptovaluta, a bitcoin jegyzése. A több napja tartó meredek mélyrepülés mögött több ok is meghúzódik, a legjelentősebb azonban vélhetően a technikai kép alakulásában ragadható meg, a most elért és átlépett lélektani szint ugyanis több ízben is szolgált már támas