2021. szeptember 25. szombat

szept. 25
16:45
Menczer Tamás: „Veszélyes időket élünk” (ATV)
A magyar kormány 2022-ben 30 százalékkal több forrást fordít a honvédelemre, mint az idén, mert fontosnak tartja a honvédelmi képességek növelését.
szept. 25
16:48
Norrisé a pole Szocsiban (Infostart)
Norris karrierje során első alkalommal indulhat az élről.
szept. 25
16:54
Berobban az IT-hoz értő mérnökök iránti kereslet (Piac és Profit)
Az automatizáció, a robottechnológia, a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, a felhő alapú megoldások és a megújuló energetikai fejlesztések, az innovatív infrastruktúrák, valamint az adatfeldolgozás robbanásszerű fellendülése fogja meghatározni az elkövetkező 5 évben a gazdaság fejlődésének irányát Magyarországon is – mutat rá a várható vál
szept. 25
16:54
Darura akasztottak egy holttestet a tálibok Afganisztánban (Blikk)
Egy gyógyszerész elmondása szerint a tálibok egy holttestet akasztottak ki a Herát főtéren.
szept. 25
16:57
Csaknem húszezer bolt tűnt el itthon az utóbbi években (ATV)
116 ezer kiskereskedelmi üzlet működött Magyarországon a tavalyi év végén: ez 18 ezerrel kevesebb, mint a 2015-ös év végi adatok.
szept. 25
17:03
Egy frusztrált, ideges felnőtt sosem fog tudni megnyugtatni egy frusztrált, ideges gyereket – Dr. Bruce Perry traumakutató előadásán jártunk (WMN)
„Nagyon fontos, hogy a fokozottan stresszes állapotban lévő gyerekkel szemben a felnőtt nyugodt maradjon, eggyel hátrébb lépjen, és ne zaklassa fel a gyerek viselkedése, különben a feszültség csak erősödni fog” – mondja a szakember.
szept. 25
17:03
Majkát váratlan meglepetés érte műsor közben, nehéz döntést kellett hoznia (Promotions)
Nem volt könnyű a döntés.
szept. 25
17:06
A vulkánkitörés miatt már a repteret is lezárták a spanyol La Palmán (Blikk)
Nem indít és nem is fogad repülőgépeket La Palma repülőtere.
szept. 25
17:06
Veszélyes kullancs bukkant fel Magyarországon: ilyen súlyos betegségeket hordozhat (Pénzcentrum)
Arra kell számítani, hogy az éghajlat változásával és a felmelegedéssel a meleg klímához szokott, egzotikus kullancsok könnyebben megmaradnak és továbbfejlődnek a mi égövünkben is.
szept. 25
17:09
Ritka orvosi eset utal arra, hogy a nyugtalan kar szindróma valóban létezik (Hamu és Gyémánt)
Nagyjából minden 10. embernél a hosszú ideig tartó inaktivitás kellemetlen szükségletet vált ki, s úgy érzik újra mozogni szeretnének. A hosszú buszozás, az ágyban való pihenés vagy akár egy moziban töltött délután furcsa érzéseket okoz az alsó végtagokban, amelyek csak a lábak átmozgatásával enyhíthetők. A nyugtalan láb szindróma (RLS) több embert
szept. 25
17:09
Alig lehet ráismerni a tuningolt Dacia Dusterre (Autószektor)
Az üvegszálas műanyagból és Dura-Flexből készített body kit leglátványosabb elemei a durva sárvédő-szélesítések, amelyekre szükség is van, hogy a széles, 19 colos kerekek ne lógjanak ki a sárvédőkből. A csomag része még az első kötény, a két küszöbidom, a diffúzor, a tetőszpojler is, azonban a képeken látható kipufogóvégek, bukócsövek és piros fék
szept. 25
17:15
Autóban robbantották fel magukat Szomáliában, többen meghaltak (ATV)
Mogadishuban, Szomália fővárosában egy robbanószerekkel megrakott autóban hajtottak végre öngyilkos merényletet.
szept. 25
17:15
Rod Stewart volt a sztárfellépő Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea esküvőjén? (Nyugati Fény)
Gyanúsak a "véletlen" egybeesések.
szept. 25
17:18
Több mint tízezren emelték gyermeküket egy időben a magasba (Infostart)
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Gyereket a magasba! akcióját Budapesten kívül 36 településen, többek között Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Székesfehérváron, Veszprémben, Sopronban tartották meg.
szept. 25
17:18
Jakab Péter megint parizert vett a piacon, majd fogta és ki is posztolta (Blikk)
Jakab Péter közösségi oldalán osztotta meg követőivel, hogy ma is parizert ebédelt.
szept. 25
17:18
Visszatérne gyedről, de nem veszik vissza – ezek a dolgozó lehetőségei (Adózóna)
Gyedről térne vissza munkába a dolgozó, de nem akarják visszavenni. Mit tehet? – kérdezte az Adózóna olvasója. Dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válaszolt.
szept. 25
17:24
Tóth Csaba nem lép vissza az előválasztástól, pedig már jóformán senki nem támogatja (Blikk)
Tóth Csaba úgy döntött, nem lép vissza Zuglóban az előválasztástól azután sem, hogy Karácsony Gergely a péntek esti tévévitán élő adásban kihátrált mögüle – tudta meg az Atv.hu Tóth környezetéből.
szept. 25
17:27
Híres emberek, akik a legjobb barátjukat a tesójukban találták meg (Joy)
Vajon, milyen érzése lehet egy világsztár testvérének lenni? Árnyék ez vagy inkább segít a dolgokban? Néhány példa azt bizonyítja, hogy a tesók egymás legjobb barátai is lehetnek.
szept. 25
17:27
Döbbenet: Fülöp herceg temetésén egy titokzatos idegen is részt vett, most kiderült, hogy ki volt ő (Promotions)
Róla még korábban nem hallhattál, de a nagysikerű Crown-széria következő évadában külön részt szentelnek majd neki.
szept. 25
17:27
Szavazzon: ki lesz az ellenzéki miniszterelnök-jelölt? (Demokrata)
Ön szerint ki lesz a befutó? Számít egyáltalán, kire voksolnak az emberek? Szavazzon!
szept. 25
17:30
Erdő Péter bíboros magánkihallgatáson járt Ferenc pápánál: erről volt szó (Blikk)
Ferenc pápa a magyarországi egyház és Európa előtt álló feladatokról beszélt Erdő Péter bíborossal, akit magánkihallgatáson fogadott a Vatikánban majdnem két héttel az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén tett budapesti látogatása után - közölte Németh Norbert, a római Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora az MTI-vel szombaton.
szept. 25
17:36
Halálos baleset a superbike-világbajnokságon (Infostart)
Bukott és meghalt egy 15 éves verseníző.
szept. 25
17:36
Újra bevezetik a kézlevágást Afganisztánban (HírTV)
A volt afgán igazságügyi miniszter visszautasította a sária jog alkalmazása miatt hazáját ért bírálatokat.
szept. 25
17:39
"A 8 évesek vannak ott,ahol 1973-ban a 3 évesek" - Friss hírek 2021. szeptember 25. 17:29 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/09/25/5333/
szept. 25
17:48
"Bárki ütheti, vághatja a kutyát, amíg nincs rá tanú" – romlik az állatvédelmi helyzet (Infostart)
Az állattartást szabályozó törvények megfelelők, de betartásuk és betartatásuk akadályokba ütközik – mondta a Fema Állatmentők önkéntese. Takács Adrienn az InfoRádiónak kiemelte: az állatbántalmazások többsége jogkövetkezmény nélkül marad Magyarországon, ezért egy olyan állatrendőrség felállítására van szükség, amelynek munkáját – a mostaninál nagy
szept. 25
17:51
Phenjan kész tárgyalni, ha Szöul tiszteletet tanúsít (Demokrata)
Észak-Korea hajlandó egyeztetni, amennyiben Dél-Korea „felhagy a kettős mérce alkalmazásával.”
szept. 25
17:51
Európa lassan kétvállra fekteti a koronavírus-járványt (Növekedés)
Az EU nyugati tagállamaiban vannak, akik drákói szigorral kezelik a járványt, mások inkább lazítják a korlátozásokat. Egyelőre mindkét taktika bevált. Leginkább a magas átoltottság számít.
szept. 25
17:57
„Ez egy olyan betegség, amelyre nincsen jelenleg védőoltás” – veszélyes kórt hordozó kullancs bukkant fel itthon (ATV)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Ökológiai Kutatóközpontjának szakembere szerint egy vándormadárral érkezhetett Magyarországra az első Hyalomma kullancs, mely krími-kongói vérzéses lázat is okozhat.
szept. 25
17:57
Szabó Zsófi ruhája félrecsúszott egy olyan helyen, ahol nem kellett volna? Őrületes fotó látott napvilágot az Álarcos Énekes zsűritagjáról (Promotions)
Merész ruhakölteményt választott Szabó Zsófi.
szept. 25
18:00
Fradi bravúr Rosztovban (Infostart)
A Ferencváros nagy meglepetésre 20-19-re győzött az orosz Rosztov-Don otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, szombaton.
szept. 25
18:00
Chopok: megkezdődött az új lift építése (Síelők)
Jövőre egy új lifttel bővül a kínálat Szlovákia legnagyobb síterepén. A 2022/23-as szezonra elkészülő lift előkészítő munkálatait már most megkezdték az északi oldalon.
szept. 25
18:03
A „fogalmunk sincs”-től a „lehet, hogy”-on át a „teljesen biztos”-ig (Demokrata)
Korábbi cikkemben megjósoltam, hogy ez lesz minden idők leggyomorforgatóbb, legembertelenebb kampánya. Kicsit módosítok ezen.
szept. 25
18:03
Kiderült, miért halasztotta el az autóvásárlást idén az oroszok fele (Autószektor)
Az autóvásárlást tervező oroszok több mint fele az áremelkedés miatt még legalább 10-12 hónapot kivár. Ezt állítja az RGS Bank friss tanulmánya. A többség (61%) az autóárak emelkedését nevezte meg legfőbb okként, ami az autóvásárlás elhalasztására kényszeríti. Ugyanakkor 34 százalékuk továbbra is szeretne autót vásárolni, de kedvezményes szezonális
szept. 25
18:06
Hevesi Kriszta gőzerővel készül a Dancing with the Starsra: „A testem gyakorlatilag Dávid ujjlenyomataival van tele” (Blikk)
Egymásra talált Dr. Hevesi Kriszta és profi táncpartnere, Baranya Dávid. A szexuálpszichológus a Blikknek szinte áradozott a fiatalemberről, akit egyébként rendszeresen meg is etet.
szept. 25
18:06
Jogorvoslati eljárást kezdeményez a Közbeszerzési Hatóság (ProfitLine)
Jogorvoslati eljárást kezdeményez a Közbeszerzési Hatóság a fővárosi villamosbeszerzés kapcsán - közölte a hatóság szombaton az MTI-vel.
szept. 25
18:09
Még 10 évig biztosan maradnak az AMG V8-as motorjai (Autónavigátor)
Philipp Scheimer, az AMG jelenlegi vezetője elárulta, hogy a duplaturbós, négyliteres V8-asokban még bőven látnak fantáziát. A Road & Track
szept. 25
18:09
Katalin hercegné teniszütőt ragadott: nem hiszed el, kivel állt a pályára (Femcafe)
Mint azt a Femcafe.hu is megírta, nemrég történelmet írt a 18 éves brit Emma Raducanu, aki megnyerte a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női egyes versenyét – most pedig Katalin hercegnével szemben is pályára állhatott.
szept. 25
18:09
Ismerjük fel időben a rettegett kórt, az életünk múlhat rajta – Három tünet, ami mellrákra utalhat (Femcafe)
A mellrák korunk egyik legtöbb halálos áldozatot követelő betegsége. Hazánkban évente nagyjából 9000 új esetet regisztrálnak. Fontos hangsúlyozni, hogy a mell daganatos megbetegedése igenis gyógyítható, a kulcsszó azonban a megelőzés, illetve a szűrés. Ha ezt a három tünetet tapasztaljuk magunkon, mindenképp forduljunk orvoshoz.
szept. 25
18:09
4 ok, amiért jó, ha van introvertált munkatársad (Glamour)
Ugye a te munkahelyeden is vannak olyan személyiségű emberek, akikről egyértelműen el tudod dönteni, hogy extrovertáltak, vagy introvertáltak? Sok, a munkájában sikeres ember extrovertált, és remekül ragyog a reflektorfényben, de egyáltalán nem biztos, hogy egy introvertált személyiségű kollégád kisebb teljesítményt nyújtana, sőt, az is lehet, hogy
szept. 25
18:09
„Nyitva felejtettük anyut, és megromlott benne minden” – Nagy őszi verseskötet-ajánló (WMN)
Csepelyi Adrienn szubjektív válogatása a közelmúlt versesköteteiből: elő a jegyzetfüzeteket, mindenki megtalálja köztük a neki valót a hűvös napokra!
szept. 25
18:09
Ezzel az ultramodern teleszkóppal akár otthonról is felfedezheted a világűrt (Hamu és Gyémánt)
A Vaonis új teleszkópja akár 61 millió pixeles felbontást is képes megjeleníteni.
szept. 25
18:09
Kincset érő régi recepteskönyvek, és az ő nagy tanításaik (egy.hu)
Szerettem volna tavaly elutazni Fiumébe, a jól ismert okok miatt nem jött össze. Idén is szerettem volna, de most sem jött össze. Sokszor elképzeltem, milyen jó lett volna ott üldögélni, lógatni a lábamat a tengerbe, élvezni illatát és elmerengeni, milyen csuda dolgok készültek abban a tengerre néző házban, ahol a recepteket rótták cirkalmas betűkk
szept. 25
18:15
Holnap reggel elindul a német választás – így zajlik majd (ATV)
Kötelező lesz a szájmaszk használata holnap a szavazóhelyiségekben, a németországi szövetségi parlamenti választásokon. Erről számolt be kollégánk, Kiss Ferenc, aki már Berlinben van, onnan számol be az ATV Híradójának a történésekről.
szept. 25
18:18
Erre költötték a háztartások a növekvő béreiket (Privátbankár)
Annak ellenére, hogy a hazai bérek átlagban nominálisan 7,2, reálértéken 6,3 százalékkal nőttek a második negyedévben, a kiskereskedelmi forgalom még mindig nem állt vissza a koronavírus-járvány előtti szintre – állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a legfrissebb inflációs jelentésében. Egyúttal feltárta, hogy akkor mi is lett ezekkel a többlet
szept. 25
18:21
Swan 98 – Igazi mestermunka (AQUA)
Harminc méter tágas tér, kortárs elegancia és könnyed stílus. A Swan 98-assal új lendületet kapott a folyamatos innovációiról is ismert Maxi Swan vonal. A cég az 1970-es években, a Sayula Ii-vel lépett be a Maxi jachtok szegmensébe, azóta 15 különböző modellt terveztek, aminek eredményeképp 100 darab 24 méternél hosszabb vitorlást építettek meg. Mé
szept. 25
18:21
Megalázta a nőt Tinderen a pasi, ami utána történt, arra senki sem számított (Femcafe)
Nem is kellett ennél jobb bosszú.
szept. 25
18:21
A világsztár Goldie Hawn neve magyar eredetű, méghozzá egy gyönyörű szóból jön - pont erre gondoltál volna? (Promotions)
Kevesen tudják, de a színésznő anyukája magyar származású, így részben ő is az.
szept. 25
18:24
A LEN 1,2 millió euróval segíti a szövetségeket (Infostart)
Az Európai Úszó Szövetség (LEN) 1,2 millió euróval segíti a tagországokat annak érdekében, hogy minél több versenyző részt vegyen novemberben a kazanyi rövidpályás Európa-bajnokságon.
szept. 25
18:27
Nem várt helyről szálltak bele páros lábbal Kunhalmi Ágnesbe (Demokrata)
Helyreigazítás címmel tett közzé Facebook-bejegyzést szombaton a XVIII. kerület Gyurcsány-párti polgármestere.
szept. 25
18:30
A Párbeszéd szeretné, ha a Jobbik és a DK is kihátrálna a problémás jelöltjei mögül (444.hu)
Arra biztatják a pártokat, hogy vonják meg a támogatásukat a karlendítő Farkas Péter Barnabástól és az offshore-ozó Ráczné Földi Judittól.

Keresés