Valószínűleg történelme legnagyobb öngólját lőtte az Egyesült Királyság a Brexittel, már a rövid távú „eredmények” is ezt mutatják. Ugyanakkor a hatalmas adatbázisokkal végzett közgazdasági modellszámítások hosszú távon sem kecsegtetnek semmi jóval. A populista demagógia úgy tűnik nagyon drága mulatság lesz a briteknek. Halmai Péter Széchenyi-díjas
Baleset miatt nem jár a 6-os villamos a Corvin-negyed és a Móricz Zsigmond körtér között, valamint a 4-es villamos a Corvin-negyed és Újbuda-központ között - közölték a BKK Info Facebook-oldalán.
Hazánk azon kevés európai ország közé tartozik, ahol nemhogy csökkent volna a születések száma, hanem még növekedett is a Covid-járvány alatt 2020-ban.
Tízezer vagyonvizsgálat, avagy egy tanulságos történet bicskanyitogató hivatali ügymenetről, hatalmi érzéketlenségről és arról, hogy a baloldali kormányzás idején egészen apró dolgokba is beleszólt a nemzetközi tőke.
A víruskutató arról is beszélt, hogy mikor gyorsul be itthon a negyedik hullám, hogy mi lesz az oltásokkal a lejárati határidő közeledtével, illetve hogy nem csak a koronavírus elleni védekezés miatt érdemes maszkot hordani bizonyos helyeken.
Meglepetésre csak 15 bázispontos emelés. Folytatódott a kamatemelés, de a korábbi 30 bázispontos emelésekkel szemben, csak 15 bázispontos szigorításról döntött a jegybank. Az alapkamat így 1,65 százalékra, az overnight jegybanki betét kamata 0,7 százalékra, az overnight fedezett hitel és az egyhetes fedezett hitel kamata 2,6 százalékra emelkedett.
Szigorú oltási szabályok vannak érvényben több országban. Olaszországban az összes munkavállalónak védettségi igazolványt kell használnia, míg Ausztrália egyik államában az építőipari dolgozóknak kötelező legalább egy oltást megkapniuk. Közben Németországban agyonlőttek egy benzinkutast, aki a maszkviselés szabályainak betartását kérte. Az ATV Híra
Mindent elárul az EU bevándorlási politikájáról a migrációért felelős EU-biztos nyilatkozata, aki úgy fogalmazott: kivárják a német és francia választásokat, s csak utána kötik meg az új európai migrációs paktumot.
Összeütközött egy kistehergépkocsi, egy traktor és egy nyerges vontató a 32-es főúton, Jászfényszaru és Hatvan között kedd este. A baleset következtében a traktor az árokban az oldalára borult. Az esethez a jászberényi hivatásos és a jászfényszarui önkéntes tűzoltók vonultak ki, akik megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. A beavatkozás idejére
„Nem hiszem, hogy áldozat vagyok, vagy ha igen, a saját döntésem és gyávaságom áldozata” – állítja Brigitta, aki nyolc év után döbbent rá, hogy a nyitott párkapcsolat talán mégsem neki való. Az ő története következik.
Egyre népszerűbbek hazánkban az elektromos autók, köszönhető ez a növekvő környezettudatosságnak, állami támogatásoknak és az egyre nagyobb töltő hálózatnak is. A SentiOne e-autó Social Indexe szerint idén eddig 114 000 alkalommal beszélgettek az internetezők az elektromos autózásról, megszületett a „hatótávpara” kifejezés, a középkategóriás e-autó
Már megírtuk nektek, hogy hamarosan bővülhet a Huawei Nova család. A megjelenés előtt egyre többe tudhatunk meg róluk. Mutatjuk a részleteket. A Huawei egyik legnépszerűbb terméksorozata az ázsiai piacon a Nova sorozat. Ebből a szériából utoljára a Huawei Nova 5T volt kapható Magyarországon, ami valójában egy Honor 20 volt. Már itt írtunk nektek ar
Az elmúlt hónapokban a jegybanki alapkamatot több lépésben 0,6 százalékról 1,65 százalékra emelte az MNB. Tette mindezt az infláció mérséklése érdekében, amivel, bár közvetetten, de hatást gyakorolt a lakáshitelek kamataira is. Megvizsgáltuk ezért, hogy két, mostanában jobban keresett, nagyobb összegű lakáshitelt, 20 és 40 millió forintot milyen fe
Rövid távon rendeződni látszik a piacokat elmúlt napokban megrengető Evergrande ügy. A 300 milliárd dolláros adósságot maga előtt görgető kinai ingatlanfejlesztő az éjszakai órákban jelentette be, hogy mégis ki tudja fizetni hitelezőinek a héten esedékessé váló törlesztőrészletek egy részét, amivel…
Az orvos, egészségügyi szakértő úgy látja, Magyarország alulteljesít a mérésekben, így nem tudni, pontosan hol tart most a járvány terjedése. Mint mondta, a növekedés viszont egyértelmű, ezért lépcsőzetes járványkezelési intézkedésekre lenne szükség.
A törlesztési moratórium novembertől már mind a lakosság, mind a vállalkozások számára feltételekhez kötött, és a tervezet szerint csak, meghatározott rászoruló rétegek számára marad elérhető. Eddig több szó esett a lakossági feltételekről, pedig a vállalkozások esetében is jelentős korlátozásokat léptettek életbe. Közül ugyanis csak azok maradhatn
Baleset miatt nem jár a 6-os villamos a Corvin-negyed és a Móricz Zsigmond körtér között, valamint a 4-es villamos a Corvin-negyed és Újbuda-központ között.
Azon a helyszínen kérdezték ki Fanni elrablóját, ahol meg akart szabadulni a testtől. B. László mindent tagadott, a szavait azonban még egy helyi horgász is megcáfolta.
Genfben van több fontos ENSZ-intézmény székhelye, ennek ellenére az alpesi ország csak 2002-ben csatlakozott a világszervezet kötelékébe egy népszavazás nyomán.
Az énekesnő az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnökeként járta az országot az elmúlt hetekben. Most a Ripost7-nek őszintén vallott az érzéseiről.
A globális befektetői hangulattal együtt mínuszokat lehetett látni az agrártermékek piacán is. Chicagóban a búza 1,8 százalékot, a kukorica 0,69 százalékot, a repce pedig 0,1 százalékot vesztett értékéből, igaz a szójabab kurzusa közben 0,9 százalékkal emelkedett. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza ára is csökkent, miközben itt a
Látványos javulást hozott az idei második negyedév az itthon kibocsátott bankkártyákkal kapcsolatos visszaéléseknél - írja a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján.
Foodpanda néven és új arculattal működik tovább a NetPincér szeptember 28-tól; a tervek szerint október elejétől pedig vény nélkül kapható gyógyszerek és patikai termékek is rendelhetők Foodpanda-kiszállítással – tájékoztatta a Delivery Hero Hungary Kft. az MTI-t.
A spanyol La Palma szigetén tovább ömlik a láva a Cumbre Vieja vulkánból. Az izzó, folyékony kőzet már 166 épületet nyelt el, és közelít a tenger felé.
Utoljára 25 éve fordult elő és legközelebb is csak negyed század múlva lehet rácsodálkozni arra a csodás látványra, amikor a Balaton vizén személyhajók tucatjai rajzanak ki a vízre és haladnak egy irányba. A balatoni hajózás fennállásának 175. évfordulóját díszszemlével ünnepelték. Kirajzott a teljes személyhajóflotta, a Balatoni Hajózási Zrt. 18 s
Száraz vagy pattanásos a bőrünk? Töredezett a hajunk? Ritka a szempillánk? Nos ezekre a problémákra garantált megoldást jelent a ricinusolaj, ugyanis ez a sokoldalú természetes szépítőszer puhává és üdévé varázsolja a bőrünket, fénylővé és ragyogóvá a hajunkat, sőt rendszeres használatával még a szempillánk is dúsabb lehet – írja a womenshealth.de.
A brit hatóságok egy harmadik férfit – az orosz katonai hírszerzés egyik tisztjét – is gyanúsítottként nevezték meg Szergej Szkripal és lánya megmérgezésében. A volt kettős ügynököt a dél-angliai Salisburyben próbálták megölni Novicsok idegméreggel 2018-ban.