Komoly témát boncolgatott Berki Mazsi az Instagramon, ahol elárulta, ő megbeszéli a pocakjában cseperedő babájával, hogy az hogyan szeretne a világra jönni.
Ha valaki visszatérő feledékenységet tapasztal, szellemi leépülés, orvosi nevén demencia gyanúja merül fel. A szellemi leépülés, köztük az Alzheimer-kór, a közhiedelemmel ellentétben nem természetes része az öregedésnek. Oki kivizsgálása nagyon fontos, mert a memóriazavar mögött eltérő betegségek állhatnak, amelyek kezelése is jelentősen különbözik
Megalakultak az első kismama-szövetkezetek, már négy van belőlük az országban - mondta Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő, az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke kedden az MTI-nek.
Azon a helyszínen bombázta keresztkérdésekkel Fanni elrablóját a bírónő, ahol a férfi a térfigyelő kamerák tanúsága szerint megfordult autójával, miután a budapesti lakóparkban berakta a lány testét a csomagtartóba. B. László mindent tagadott, a szavait azonban még egy helyi horgász is megcáfolta.
Kiképzés miatt katonai gép- és harcjárművekből álló menetoszloppal találkozhatnak az autósok csütörtökön és pénteken több autópályán és főúton is - közölte a Honvédelmi Minisztérium kedden az MTI-vel.
A retikulocita a vörösvértestek fiatal, éretlen alakja, mely már elvesztette magját. Normál esetben a vérben csak kis mennyiségben vannak jelen, a csontvelőből nagyrészt csak érett vörösvértestek kerülnek a keringésbe.
Mindannyian ismerjük az érzést, amikor végre rávesszük magunkat, hogy elmenjünk futni, de pár perc után erős szúró fájdalmat érzünk a hasunk környékén. Ez bizony nem túl kellemes érzés, de szerencsére van néhány trükk, hogy megszüntesd ezt, és folytathasd tovább a futást:
Magyarország a tavalyihoz képest egy helyet előrelépve a 34. a Szellemi Tulajdon Világszervezete idei Globális Innovációs Indexében, az elemzés mintegy 80 különböző mutató alapján méri össze 132 gazdaság innovációs teljesítményét - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.
A társadalombiztosítási öregségi nyugdíjakat az 1997. évi Lxxxi törvény szabályozza, melynek 18. §-a szól az öregségi nyugdíjkorhatárról az alábbiak szerint:
Az egyesült Guazabara törzsben egyre többször vetődik fel a kérdés, hogy a játékosok az érzelmeiket kövessék, vagy valamilyen taktika szerint hozzanak döntést. Most a zsákmányszerzés nyertesén, Kabáton volt a sor, hogy olyan döntést hozzon, ami hosszú távon hatással lehet az életére a törzsben. A szerdai adás előzetese: Kabát Peti veszélybe kerül
Az Európai Parlament (EP) elfogadta a magasan képzett, unión kívüli munkavállalók alkalmazásához szükséges kék kártya reformját, amely rugalmassága révén segít az egyes kulcságazatokban tapasztalható munkaerőhiány csökkentésében. Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 556 szavazattal, 105 ellenszavazat és 31 tartózkodás mellett elfogadott
Badár Sándor a TV2 sikersorozatában, a Mintaapákban kapott szerepet, mint iskolaigazgató. A színész-humorista a karaktert az élete fontos iskolaigazgatóiból és egy picit a saját személyiségéből mintázta.
Csaknem 10 milliárd forint értékű beruházást valósít meg a Continental Dohányipari Zrt. a cégcsoporthoz tartozó sátoraljaújhelyi dohánygyárban - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Titokzatosak a hölgyek a szexualitás terén, ember legyen a talpán, aki rájön, mitől indulnak be. De egy névtelen internetes fórumon nem tettek lakatot a nyelvükre...
Az egyre gyakoribb szélsőséges időjárási jelenségek az energiaellátás biztonságát is veszélyeztethetik. A számos technológiát magába foglaló úgynevezett elosztott energiaforrások (Distributed Energy Resources, DER) a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése mellett az energiarendszer időjárásállóságának növelésére is az egyik legjobb megoldást jelentik.
A tudomány és kutatás iránt érdeklődőket idén újra nyitott épületekkel, péntek estébe nyúlóan várja a Corvinus Egyetem szeptember 24-én, a Kutatók Éjszakáján. A Corvinus – képzési portfóliójával összhangban – elsősorban a gazdaság- és társadalomtudományok iránt érdeklődőknek kínál izgalmas előadásokat, workshopokat, beszélgetéseket és játékokat.
Hihetetlenül felgyorsultak a szivárgások a Samsung Galaxy S22 sorozattal kapcsolatban, hiszen naponta jelennek meg újabb és újabb információk a készülékek specifikációiról. A Samsung Galaxy S22 család valószínűleg majd 2022 januárjában fog bemutatkozni, csak úgy, mint idén a Samsung Galaxy S21. Pletykák szerint továbbra is három tag fog érkezni: eg
A szoptatás kezdetén többnyire tapasztalható változó fokú érzékenység, ami azonban az idő előrehaladtával fokozatosan megszűnik. Ha a baba megfelelően kapja be a mellet, akkor nem lép fel semmilyen fájdalom.
Ha elektromos autót szeretnénk használni, hozzá kell szoknunk ahhoz is, hogy néhány területen teljesen máshogy kell kezelnünk, mint a hagyományosakat. Télen, a hidegben például vannak olyan dolgok, amikre külön érdemes odafigyelni.
Bár a koronavírus ellen már féltucatnál is több vakcina elérhető világszerte, az általános megítélés szerint két oltóanyag kiemelkedik a mezőnyből. A Pfizer és a BioNTech által fejlesztett és a Moderna vakcinája, amely ezeknek a vállalatoknak óriási bevételeket hoztak. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy a pénzeső meddig tart és milyen intenzitású lesz.
A beruházással a vonalakat teljesen újjáépítik, a megállókat akadálymentesítik, de új P+R autóparkolókat, valamint B+R kerékpártárolókat is kiépítenek.
Baleset miatt nem jár a 6-os villamos a Corvin-negyed és a Móricz Zsigmond körtér között, valamint a 4-es villamos a Corvin-negyed és Újbuda-központ között - közölték a BKK Info Facebook-oldalán.
Megkezdte működését a magyar, családi tulajdonban lévő Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. (Terrán) 326 millió forintos kormányzati támogatással, 725 millió forintból létesített napelemes tetőcserepeket előállító gyára kedden, Pécsen.
Tolvajok jártak Rákóczi Feri családi házánál. A rádiós velencei kertjéből drága sporteszközöket loptak el, most az interneten próbál rátalálni értékeire.
Elkezdték hazaküldeni az amerikai határokat illegálisan átlépő bevándorlókat. A napokban több mint 10 ezer latin-amerikai menedékkérő vert tábort a Mexikót Texasszal összekötő Del Rio Nemzetközi Híd alatt, miután átkeltek a Rio Grande folyón az Egyesült Államok területére. Az ATV Híradó összefoglalója.
A szakítás sosem könnyű, teljesen mindegy, hogy melyik fél kezdeményezte. Ilyenkor bánatunkban sokszor a hűtőszekrényhez fordulunk, valamilyen finomságot keresve.
Idén is a Marketing Summiton ismertette az Opten és a Positive Adamsky a tavaly bevezetett marketingiparági mérőszámnak, a Marketing Indexnek (MI) az alakulását. Kiderült, hogy a direkt hirdetésekkel foglalkozó cégek kiváló évet zártak, a pandémia nagy vesztesei pedig, nem meglepő módon, a rendezvényszervezők és a filmes vállalkozások lettek. Ezek
Texasban ettől a hónaptól tilos a terhességmegszakítás a terhesség hatodik hetétől – és Európában is újra meg újra fellángolnak a viták erről. Miért került megint napirendre a kérdés, és mi lehet a következménye annak, ha visszatérünk egy szigorúbb szabályozáshoz?
Átadták a svájci Sensirion Holdin AG debreceni szenzorgyártó üzemét, a beruházás a Szinorg és a Xanga cégcsoport mintegy tízmillió eurós közös fejlesztésében valósult meg. Johannes Bleuel, a Sensirion Holding AG alelnöke azt mondta, komoly terveik vannak Debrecenben: a napokban úgy döntöttek, hogy a termelőüzem mellett kutató-fejlesztő (K+F) közpon
Ünnepélyes keretek között avatta fel új Szerviz Központját az idén 25 éves évfordulóját ünneplő Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. A 2,5 milliárd forint értékben és 4 500 m2-en megvalósult fejlesztésnek köszönhetően több mint 100 partnert szolgálhatnak ki komplex felújítási projektek keretében a magyar szakemberek Európa számos orsz