– A megtelt Szent István-bazilikában nagy sikerrel tartották meg szerdán este a világ első lovári nyelvű miséjének bemutatóját. A Le Devleske (Istennek) című mű a kávéházi cigányzene és a magyar népzene elemeit ötvözi – mondta el lapunknak Lakatos György, a Nemzetközi Euchrisztikus Kongresszusra készített előadás zenei koordinátora.
Hét Michelin-csillagos étterme van mostantól Magyarországnak. A koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére is nőtt a csillagos éttermek száma. A Michelin Közép-Európában elsőként Magyarországon jelentette be, mely éttermek kapták meg idén a legnagyobb gasztronómiai elismerésnek számító Michelin-csillagokat és -tányér minősítéseket – írja közlem
Az Index úgy tudja, hogy a támadó a DVSC elleni meccs előtt engedély nélkül külföldre utazott, ráadásul „valótlan információt közölt a klubbal a távolléte okáról”.
Egy WhatsApp-beszélgetésben a minisztérium egyik munkatársa bocsánatot is kért az amerikai hadsereg volt tolmácsától, amiért az első hívás után senki nem kereste a további információkkal.
Jelentősen romlott az üzleti hangulat az autóipar németországi szereplőinek körében az alapanyagok, főleg a mikrocsipek hiánya miatt – mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés.
A familiáris adenomatosus polyposis szindróma a vastagbél olyan ritka, öröklött megbetegedése, amely fokozott kockázatot jelent vastagbélrák kialakulására. A betegség megelőzésére jelenleg sajnos nincs lehetőség, ám a beteget műtéttel meg lehet óvni a súlyosabb következményektől.
Júliusban a belföldi értékesítési árak 18,3 százalékkal, az export értékesítési árak 13,0 százalékkal növekedtek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva. Az ipari termelői árak átlagosan 14,8 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónapban a belföldi árak 15,4 sz
Az Index úgy tudja, hogy a támadó a DVSC elleni meccs előtt engedély nélkül külföldre utazott, ráadásul „valótlan információt közölt a klubbal a távolléte okáról”.
Kabul - Óriási fegyverarzenált hagytak ott az amerikaiak Afganisztánban, ami most az ellenségeik, a tálibok kezére jutott. A tálibok harcosok pedig egy végeláthatatlanul hosszú járműoszlopból álló parádés menetet szerveztek az amerikai dzsipekből és páncélosokból Kandahár városában, ahol amerikai fegyverekkel a kezükben ünnepelték az amerikaiak kiv
Felkerültek az utolsó ecsetvonások és A jövőt magyarok írják szlogen is arra az óriási tűzfalfestményre, amellyel a Brain Bar jövőfesztivál szervezői tisztelegnek a koronavírus elleni védőoltás kifejlesztésében meghatározó szerepet játszó tudós előtt.
Korábban már hírt adtunk arról, hogy eljárás indulhat a BlockFi ellen. A híreket maga a BlockFi igazgatója erősítette meg, aki szerint egy levelet kaptak New Jersey ügyészi hivatalától, amiben az állt, hogy 2021. július 22-től kezdve nem fogadhatnak új ügyfeleket…
Az előző hónapoknál mérsékeltebb, de így is intenzív hónap volt a július a lakossági hitelezésben, és a monetáris szigorítás ellenére nem emelkedett tovább az új lakáshitelek kamata. A vállalati hitelezésben az idei év legerősebb hónapja volt a július, ami valószínűleg a Növekedési Hitelprogram „kipörgetésének” köszönhető. Az MNB ma közzétett adata
„Megértjük, hogy jövőre választások vannak Magyarországon, és ahogy az lenni szokott, a politikai pártok meghatározzák programjukat” – írta az ATV Híradójának küldött válaszában a Nemzetközi Atlétikai Szövetség a 2023-as budapesti atlétikai vb körüli vitákra reagálva. Hozzátették: remélik, hogy a 2023-as atlétikai világbajnokság nem válik „politika
Nehéz helyzetbe került Bubik István egykori szerelme. A 2004-ben elhunyt színész ma már 21 éves lánya, Kincső édesanyja egyre kétségbeesettebben próbál boldogulni - írta a Blikk.
Sokkoló történetről számolt be Görög Zita az Instagram oldalán: a modell úgy gondolja, egyre veszélyesebb közlekedés a magyar utakon, ráadásul mindezt első kézből is megtapasztalta, ugyanis kisfiát, Milánt egy motoros sodorta el a gyalogosátkelőn.
A harisnya nem a legkomfortosabb viselet, de meg lehet találni azokat a darabokat, melyek nemcsak csinosak, hanem a kényelmet is biztosítják. Most, hogy nyakunkon az ősz, és az időjárás egyre kedvezőtlenebb, újra elő kell vennünk a kiegészítőt.
Valamelyest csökkent a múlt héten az Egyesült Államokban benyújtott munkanélküliek száma. Az összképen a heti adat nem javít, további számokra vár a piac, amelyek eligazíthatnak arról: mikor ítélheti elég jónak a helyzetet a Federal Reserve ahhoz, hogy megkezdje pénzbőség-teremtő kötvényvásárlásai visszafogását.
A rendkívül erős pályázói érdeklődés miatt az eredetileg tervezett 50 milliárd helyett már több, mint 290 milliárd forintnyi összegben ítéltek meg támogatásokat a 2020-ban kiírt állattartó telepes EU-pályázatban, és a továbbiakban is sok uniós forrás vár az agrárfejlesztésekben gondolkozókra – jelezte az említett pályázat újabb támogatói okirataina
Két sikeres fordulót követően már harmadik alkalommal hirdeti meg a termékversenyét az áruházlánc. Ezúttal is olyan magyarországi árukat keresnek, amik vagy új fejlesztésűek, vagy ha már léteznek is, kiskereskedelmi láncokban még nem kaphatók. A vállalat mentorálással segíti a nyertes vállalkozókat, akiknek a termékei az Interspar áruházakban mutat
Továbbfejlesztett hardverrel, kiemelkedő teljesítménnyel és a Samsungtól megszokott sokoldalú kamerarendszerrel érkezik a Galaxy A sorozat legújabb tagja, a Galaxy A52s 5G okostelefon. Az 5G technológiát és a vállalat innovatív megoldásait a felhasználók széles köréhez eljuttató mobilban megtalálhatók az A52 készülékek legkedveltebb funkciói, így k
Legalább kilenc ember - köztük egy kétéves kisfiú is - életét vesztette az Ida hurrikán okozta áradások és esőzések következtében az Egyesült Államok északkeleti részén.
A Batthyány Lajos Alapítvány új székházának pénteki megnyitó ünnepségén a Danube Institute meghívására részt vesz Jeff Sessions, a Trump kabinet egykori főügyésze/igazságügy minisztere is. Az alapítvány elnökét, Dezső Tamást kérdeztük a szervezet finanszírozásával kapcsolatos hírekről, eddigi tevékenységéről és terveikről. Interjúnk.
„Gyurcsány Ferenc vezetésével jutna ismét hatalomra a 2010 előtti baloldal, amely hat év kormányzás alatt a csőd szélére vezette Magyarországot” – fogalmazott Szolomayer Balázs Az igazság órájában, az Alapjogokért Központ és a Karc FM közös műsorában. A legutóbbi adásban Szolomayer Balázs és Tóth Erik, az Alapjogokért Központ vezető elemzői voltak