Egyre több a homofób támadás azóta, hogy kormány a „pedofil-törvény" mellett kampányol. A homofób törvény beiktatásával a szélsőséges nézeteket valló egyének és csoportok mintha feljogosítva éreznék magukat arra, hogy bármit megtehetnek, következmények nélkül.
Szerdán bemutatták Enyedi Ildikó új filmjét a Cannes-i Filmfesztiválon, mi pedig elolvastuk az első amerikai kritikákat róla. Mára megérkeztek a francia kritikák is, amik egészen máshogy látják a filmet. Enyedi Ildikó pedig hosszasan elemezte a fimjét a sajtótájékoztatóján. Füst Milán regényéről és a korabeli fogadtatásáról szóló cikkünkben írtuk,
Megvéd-e a maszturbálás a koronavírus-fertőzéstől, ez a kérdés foglalkoztatta leginkább a járvány alatt otthon ücsörgő tömegeket. A Google keresőmotorja szerint világszerte arra voltak kíváncsiak a legtöbben, hogy miként hat a maszturbáció az immunrendszerre?
Az Artificial Groupot választotta a kreatív ügynökségi feladatok ellátására az RTL Magyarország, míg a kampányok közösségi médiába integrálásában a Be Social csapata lesz a médiavállalat partnere. Az RTL Magyarország által kiírt kreatív- és social ügynökségi tendereken a kiválasztás során nem csupán nagyszerű megoldásokra képes, erős szakmai hátté
Tüntetések robbantak ki Irán délnyugati részén több városban is a tartós vízhiány miatt, a teheráni vezetés pénteken ezért a belügy-, az energetikai és a mezőgazdasági minisztériumok képviselőiből álló küldöttséget menesztett Huzesztán tartományba.
Szinte megunhatatlan finomság, jól elkészítve. Használd ki, hogy most friss paprikából készítheted. Ne kevergesd, csak rázogasd, hogy ne essenek szét a gombócok.
Pilinszky János 1947-ben került ösztöndíjasként Rómába, több más tehetséges magyar alkotóval, például Nemes Nagy Ágnessel, Lengyel Balázzsal, Weöres Sándorral vagy Toldalagi Pállal együtt. Születésének 100. és halálának 40. évfordulója alkalmából a Pilinszky100 programsorozat részeként kisfilm készült a költő és Róma viszonyáról, amelyet tegnap est
Ma este került adásba a gasztroreality fináléja, ahol Verus és Kornél mérkőztek meg az 5 millió forintos főnyereményért. Egy-egy adás felvétele napi 8-10 órányi munkát jelentett a stábnak 3 héten keresztül, ma pedig elérkezett a döntő, amelynek során kiderült, melyik versenyző bizonyult a legjobbnak.
– Újra indul a Házasodna a gazda, amelyben négy jelentkező keresi az igaz szerelmet. Az RTL Klub párkereső műsorának szereplői Gergő, Pista, Viki és Zoli gazda pontosan tudják, mire vágynak, s mit keresnek a másikban.
„Én büszke vagyok rá, hogy ő voltaképpen a mi kutyánk kölyke” – mondta a szombathelyi fideszes képviselő, Hende Csaba az ATV-ben az LMP-s Ungár Péterről, aki – ha megnyeri a helyi előválasztást – a kihívója lehet jövőre a körzetben. Hende szavairól kérdezte a Blikk az ellenzéki képviselőt.
Egyre intenzívebb a kiberbiztonsági fenyegetés az európai országokban – derült ki az IT-biztonsági megoldásokat gyártó Kaspersky felméréséből. Az utazástervezéskor különösen a bizalmas céges adatokat kezelő vezetőknek érdemes tudni, hogy amíg Délkelet-Európában a legkockázatosabb online banki tranzakciókat végezni, addig az Apple-felhasználókra els
Nyáron nagyon gyakori a talp és a lábujjközök gombás fertőzése. Ha hámlik a talp bőre, viszket a talpél, a lábujjközökben pedig fehéres, felázott a bőr, valószínűleg gombás fertőzéssel állunk szemben.
Ahogy arról beszámoltunk, a Líra Csoporthoz tartozó könyvesboltok bejáratánál a jövőben általános érvénnyel helyezik ki a figyelmeztető feliratot: “Ebben a könyvesboltban a hagyományostól eltérő tartalmú könyveket is árulunk.” Erre azt követően került sor, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal 250 ezer forintra büntette a Líra Kiskereskedelmi Kft-t, am
A robotizáció, automatizáció és mesterséges intelligencia felforgatja a vállalatok működését, és ezt a járványhelyzet csak felgyorsította. A HR – több más területhez hasonlóan – az elmúlt két évben lényegében „félárbocon” vészelte át a vírusválságot. Milyenek lesznek a három-öt év múlva a szervezetek, milyen hatásai lehetnek a jövő felsőoktatására
Legkevesebb nyolcvan halálos áldozata van a Németország nyugati részén történt áradásoknak, és több tucat ember hollétéről nem tudni a hatóságok péntek reggeli összesítése szerint.
Csütörtökön volt az orosz író, drámaíró, orvos Anton Pavlovics Csehov halálának 117. évfordulója, és ez alkalomból a LitHub egy igazi irodalmi különlegességet keresett elő: Csehov levelét, amiben testvérének panaszkodott arról, milyen volt átélni, amikor a saját darabját állították színpadra.
Antonio Banderas is csatlakozott a népszerű Indiana Jones-sorozat ötödik részének szereplőgárdájához. Az Oscar-díjra jelölt spanyol színésznek Harrison Ford, Phoebe Waller-Bridge, Mads Mikkelsen, Boyd Holbrook, Shaunette Renée Wilson és Thomas Kretschmann lesz a partnere a tervek szerint 2022 júliusában debütáló moziban – írja az MTI a The Variety
Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú riasztásokat adott ki több déli járásra az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délután. Az érintett területeken a következő órákban rövid idő alatt több mint 50 milliméternyi eső is hullhat.
Új podcast-sorozatot indítunk, amelyben arra vagyunk kíváncsiak, mitől működnek még ma is Jane Austen regényei. A kétszáz évvel ezelőtt élt szerző könyveinek bérelt helyük van az irodalmi adaptációk között (tavaly mutatták be például az új Emmát, Anya Taylor-Joy-jal a címszerepben), kötetei az angolszász kánon részei, sokan azonban még mindig lányr
A nyugat-európai és közép-kelet-európai üzleti régiók összevonása után új szervezeti egységgel és két új tapasztalt vezetővel erősít a The Coca-Cola Company magyarországi leányvállalata. Varga-Nagy Eszter, aki korábban az IKEA magyarországi kommunikációjában töltött be jelentős szerepet több, mint egy évtizedig, kommunikációs vezetőként csatlakozot
Pénzért juttatott védettségi igazolványhoz egy háziorvos és segítője olyan embereket, akik nem akarták beoltatni magukat. Mindkettőjüket elfogták – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n pénteken.
Hamarosan ismét működni fog a Hubble űrteleszkóp, mivel az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakembereinek sikerült távolról orvosolni a fedélzeti számítógép problémáját.
Joe Biden amerikai elnök szerint a közösségi médiaplatformok, mint a Facebook, „megölik az embereket” a koronavírus-járvány körüli félretájékoztatással – írja a CNN.
A napok óta tartó heves esőzések nyomán kialakult özönvízszerű áradásoknak újabb halálos áldozatai vannak Belgiumban, a kormányfő keddre országos gyásznapot hirdetett. Hollandiában az árvíz áttört egy gátat, további százaknak kellett elhagyniuk otthonukat, Luxemburgban pedig továbbra is a legmagasabb árvízvédelmi készültség van érvényben.
Tizennyolc százalékkal nőtt Horvátországban az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma az előző héthez képest, és míg tavaly ugyanebben az időszakban átlagban 66 új esetet regisztráltak naponta, ez a szám most 104 - mondta Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (Hzzj) igazgatója a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján.
Sok szempontból emlékezetes Eb-n vagyunk túl, kezdve a magyar válogatott büszkeségre okot adó teljesítményétől, több sztárcsapat korai búcsúján át egészen Olaszország Eb-győzelméig Anglia ellen. Így nem meglepő, hogy sportfogadási szempontból is számos érdekességet hozott a kontinensviadal a Tippmixen és a Tippmixprón.
Jelentős mértékben emelkedett a forgalomba helyezett új személyautók száma az Európai Unióban júniusban is; immár a negyedik egymást követő hónapban mértek erőteljes növekedést, ami nem meglepő, mivel a koronavírus-járvány miatti szigorú korlátozások és súlyos bizonytalanságok tavaly tavasszal megroppantották az értékesítést.
Több különböző mód van ezekre az időszakos böjtökre, ezeknek a lényege, hogy periodikusan étkezzen az ember. A legnépszerűbb a 16:8-as felosztás, ami azt jelenti, hogy 8 óráig van nyitva a "táplálkozási ablak" és ez idő alatt lehet enni, utána pedig 16 óra böjt következik. Viszont ezekkel az ablakokkal játszadozhat az ember, akár csökkentheti vagy
Jereván – Nem minden a pénz a futballban, ahogy azt a Mol Fehérvár vesszőfutása is bizonyítja. Hiába az évi mintegy 10-11 milliárd forintos költségvetés, az együttes a 2018-as Európa-liga csoportkörös szereplés óta szenved a hazai és a nemzetközi porondon is, az újonnan indult Európa-konferencialiga selejtezőjének 1. fordulójában már az Ararat is t
Balatonfenyves – Elhunyt Antal Imre jóbarátja, Jenei József, aki odaadással ápolta a nagybeteg műsorvezetőt, sőt, a halála után is őrizte az emlékét. A férfinak évek óta csak egy kívánsága volt, hogy láthassa régi jóbarátja sírját. Erre azonban már nem került sor.
Mindössze egyetlen emlék maradt fent Szécsi Pál és Domján Edit tragikus szerelme után. Egy gyötrelmes, viharos érzelmeket őrző, megsárgult papíros, amit Gergely Róbert őriz: Szécsi hagyatékának utolsó, megmaradt darabja.
Győr – Megpróbáltatásokat hozó hónapokon van túl Rácz Zsófia, az ETO FC Győr NB I-es női csapatának 112-szeres magyar válogatott labdarúgója. A középpályás régi álma volt, hogy szülővárosa első számú klubjának mezét magára ölthesse meccsen, télen oda is igazolt, aztán... A tavasszal legfeljebb a pálya mellől, sóvárogva nézhette a társakat. Elbánt v