2021. július 15. csütörtök

júl. 15
13:48
Nem volt hiábavaló a táborszervezők bizakodása (Infostart)
A Táborfigyelő adatai szerint eddig nagyjából 190 ezer gyermeket regisztráltak a szülők nyári táborokba és csak náluk 900 táborturnus közül lehet választani. A gyerekek különösen ki vannak éhezve az élménydús programokra, a szülők pedig a pandémia idején kivett szabadságuk miatt keresik a lehetőséget. A rekord 2019 nyarán volt, akkor 215 ezer gyerm
júl. 15
13:48
Egyiptomba, Spanyolországba, Törökországba utaznak idén nyáron repülővel a magyarok (Portfolio)
A világszerte növekvő átoltottsági adatoknak, valamint az utazási korlátozások fokozatos enyhítésének köszönhetően egyre többen utaznak repülővel. A nyári szezon beköszöntével a jelenlegi dinamikus visszaépülés várhatóan júliusban és augusztusban is folytatódni fog a Budapest Airport várakozásai szerint. Az első félévben összesen 603 585 utast keze
júl. 15
13:48
A legfontosabbb kerti feladatok júliusban, avagy tudom, mit teszel idén nyáron! (Agroinform)
Eljött a július, és vele a sok-sok kerti teendő sora.
júl. 15
13:48
Négy grúz tv-csatorna is felfüggesztette műsorait egy napra, így tiltakoztak az LMBT-ellenes erőszak miatt (444.hu)
Ők is a miniszterelnök lemondását és felelősségre vonást követelnek.
júl. 15
13:48
Hétezer foglyot kérnek a tálibok a három hónapos tűzszünetért (ATV)
Három hónapig tartó tűzszünetet ajánlottak a tálibok az afgán kormánynak hétezer társuk szabadon bocsátásért cserébe - jelentette be a radikálisokkal tárgyaló afgán kormányzati küldöttség szóvivője.
júl. 15
13:48
Ambrose Evans-Pritchard: A zöld protekcionizmus támogatásával Európa harcba száll az egész világgal (Mandiner)
Az EU belső szabályozási politikáját hegemónként próbálja ráerőltetni a világra.
júl. 15
13:50
Kukoricást tarolt le a lopott autó (Agroinform)
A gyanúsított egy utcán parkoló járművet kötött el Debrecenben, azonban a kaland nem sokáig tartott, mivel egy kanyarban kisodródott és egy kukoricásba hajtott az autóval.
júl. 15
13:50
Kiss Judit Ágnes: Mit csináljak? Álljak ki a Parlament elé, és üvöltsek? (Mandiner)
Megbírságolnak egy könyvesboltot, mert beteszi a gyerekkönyvek közé a szivárványcsaládról szólót.
júl. 15
13:54
El se tudta képzelni mással: Tóth Andi elárulta, egy hullámhosszra kerültek Andrei-el (Blikk)
Gyorsan történt!
júl. 15
13:54
Hihetetlen érdeklődés volt a Baromfi-Coop zöldkötvényre (Portfolio)
Zöld kötvényeket bocsátott ma ki a Baromfi-Coop Kft. A jegybank Növekedési Kötvényprogramjának keretében végrehajtott tranzakció során a társaság 23 milliárd forintot vont be zöld célokhoz kapcsolódó beruházások finanszírozására. A 10 éves futamidejű kötvényekre mindösszesen 46,1 milliárd forintnyi befektetői ajánlat érkezett, az aukción kialakult
júl. 15
13:54
Ezért nem oltatják be magukat az emberek a sereghajtó megyék településein (ATV)
A 444.hu cikkéből korábban már kiderült, hogy Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legrosszabbak az oltási statisztikák, a Népszava pedig most utánajárt, mi áll a halogatás mögött.
júl. 15
13:54
Kötelezettségszegési eljárásokat indítottak Magyarország ellen (Demokrata)
Az Európai Bizottság szerint sérültek a LMBTQ-közösség jogai.
júl. 15
13:54
Az Európai Bizottság az uniós bíróság elé idézte Magyarországot egy migrációs szabályozás miatt (Mandiner)
Szerintük hazánk jogellenesen korlátozza a menekültügyi eljáráshoz való hozzáférést.
júl. 15
13:54
Hivatalos: Két ügyben is eljárást indított az Orbán-kormány ellen az Európai Bizottság (Nyugati Fény)
Kezdődik.
júl. 15
13:57
320 km/órával haladhat majd a Budapest-Pozsony-Bécs-Varsó gyorsvasút (Helló Magyar)
A Budapest-Varsó nagysebességű vonatok 250-320 kilométer/órás tempóval haladhatnának, és az utazási idő is látványosan csökkenne
júl. 15
14:00
Brüsszel az uniós bíróság elé idézte Magyarországot (Infostart)
A menekültügyi eljáráshoz való hozzáférés ügyében léptek.
júl. 15
14:00
A Magyar Suzuki tovább nyomja a gázt (Autószektor)
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a tervezett korszerűsítés új technológiák bevezetésével javítja az esztergomi autógyár termelékenységét. Az üzemben több mint 150 ezer jármű készül évente, a Suzuki ezért hosszú ideje a belföldi eladások rangsorának élmezőnyében van - tette hozzá. A miniszter abból az alkalomból méltatta a Suzukit, hogy 30 éve ala
júl. 15
14:06
Megvan, melyik bank a legjobb idehaza és a régióban (Privátbankár)
A tavalyi év után újra az OTP Bank nyerte el a „Magyarország legjobb bankja” díjat a Euromoney Kiválósági Díj 2021 versenyében. Az OTP Bank kapta a „Kelet-Közép-Európa legjobb bankja” díjat is, míg a bankcsoport albán, bolgár és montenegrói leánybankja szintén a legjobb banknak járó elismerésben részesült.
júl. 15
14:06
AutoWallis első félév: Bővülő értékesítés minden téren (ProfitLine)
Tovább folytatódott a kedvező trend a második negyedévben is az AutoWallis Csoportnál, így összességében közel négyszeresésre ugrott a tőzsde autós vállalatának gépjármű értékesítése. A növekedés motorja a tavaly lezárt öt tranzakció volt, de az organikus bővülés is jelentős. Az értékesítési adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a társaság túllépe
júl. 15
14:06
Új naperőművek Magyarországon: túlkínálat és hiány is van egyszerre (Portfolio)
Magyarország energiastratégiája hozzávetőlegesen további 4,5 GW naperőmű-kapacitás megépítését irányozza elő 2030-ig. Ilyen mértékű naperőmű fejlesztés kihívás és kockázat a befektetőknek, a finanszírozóknak és a rendszerüzemeltetőknek egyaránt. A kiegyenlítési költségek emelkedése mellett a 3. METÁR tenderen indulni szándékozóknak szembe kell nézn
júl. 15
14:06
Karácsony Gergely: elég volt (ATV)
A főpolgármester közösségi oldalán reagált arra, hogy azoknál a 60 év felettieknél, akiket a kínai Sinopharm-vakcinával oltottak be, nem alakult ki megfelelő számban a tüskefehérje elleni antitest. „Elég volt abból, hogy az idősek védelménél a kormánynak fontosabb a kínai érdekek kiszolgálása és az olcsó politikai propaganda” – írja Facebook-on. Ka
júl. 15
14:06
Grandiózus tűzijáték augusztus huszadikán: nyolcszor annyi rakétát lőnek fel, mint eddig (Femcafe)
Az államalapítás ünnepe alkalmából gigantikus, többnapos ünnepségsorozatot szerveznek Budapesten. Közeleg minden idők leghatalmasabb augusztus 20-i tűzijátéka.
júl. 15
14:06
Új ügynökségekkel kezdett stratégiai együttműködést az RTL Magyarország (Márkamonitor)
Lezárultak az RTL Magyarország által kiírt kreatív- és social ügynökségi tenderek. A médiavállalat marketingkommunikációs csapata – hosszú kiválasztási folyamat végén – az Artificial Groupot bízta meg a kreatív ügynökségi feladatok ellátásával és a Be Social csapatában találta meg partnerét a kampányok közösségi médiába történő integrálásához.   A
júl. 15
14:06
Nemzetközi biztonsági kockázatot lát az amerikai hírszerzés a kínai informatika világméretű terjeszkedésében (SzMo)
Az amerikaiak szerint a mesterséges intelligencia-fejlesztésekben óriási előnyt jelenthet Peking számára, hogy termékei révén bárhonnan hozzájut a fogyasztók adataihoz.
júl. 15
14:06
KSH: Csaknem ötödével nőtt az építőipar termelése májusban (Mandiner)
Májusban 18,7 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, és a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint 2,3 százalékkal haladta meg az előző havit – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 15
14:06
Friss: Nemcsak két jogi eljárás indult a magyar kormány ellen - Orbánék egy harmadik ügyben is uniós bíróság elé állnak (Nyugati Fény)
Aranyeső a szép kis házra.
júl. 15
14:06
A futball, de nem a fenntarthatóság ünnepe volt az Eb – elképesztő ábrán a megtett kilométerek (Forbes)
Mutatjuk, mennyit utaztak a csapatok. A magyar válogatott tette meg a legkevesebb kilométert.
júl. 15
14:08
Kartellt gyanít a GVH a BKV hajóüzemeltetési közbeszerzése körül (Mandiner)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartellgyanú miatt vizsgálatot indított a BKV hajóüzemeltetésre vonatkozó közbeszerzésével kapcsolatban. A versenyhatóság az ügy feltárásához rajtaütéseket tartott a közbeszerzés egyes ajánlattevőinél – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
júl. 15
14:10
Hihetetlen: már mesterséges intelligenciát is használ a mentőszolgálat (Mandiner)
A mentőszolgálatot mesterséges intelligencia segítségével készít négyhetes előrejelzést a betegszállítási kapacitás optimalizálására, később pedig az életmentő feladatokra is készül ilyen előrejelzés – jelentették be egy csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
júl. 15
14:12
Szigorított a kormány, új feltételekkel utazhatnak át az országon a külföldiek (Menedzsment Fórum)
Az új intézkedés a vízi és a vasúti tranzitálást érinti.
júl. 15
14:12
Még napi 15 ezres fizetésért is alig lehet napszámost találni (Agroinform)
Hatalmas veszteségeket okoz a kertészeknek a munkaerőhiány.
júl. 15
14:12
Megpróbálják megjavítani a Hubble űrteleszkópot (Mandiner)
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Megpróbálja orvosolni a Hubble űrteleszkópot sújtó számítógépes problémát, amely miatt minden csillagászati megfigyelést le kellett állítani.
júl. 15
14:12
A futball, de nem a fenntarthatóság ünnepe volt az Eb, a bolygó csak veszített vele (Forbes)
Mutatjuk, mennyit utaztak a csapatok. A magyar válogatott tette meg a legkevesebb kilométert.
júl. 15
14:14
ITM: Újabb pályázati sikernek köszönhetően folytatódik a varsói gyorsvasút előkészítése (Mandiner)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) eredményesen kért támogatást a Budapest-Varsó nagysebességű vasút hazai szakasza környezetvédelmi munkarészeinek elvégzéséhez – közölte az ITM csütörtökön az MTI-vel.
júl. 15
14:16
Gigantikus lesz az idei tűzijáték (Mandiner)
Eddig nem látott méretű, színes rendezvénysorozattal készül az augusztus 20-ai ünnepi hétvégére a Magyar Turisztikai Ügynökség, amely mindenkint arra bíztat, hogy jöjjön Budapestre ebben a négy napban. A szokásos programok mellett lesz utcafesztivál, Operett-korzó és retróbuli is. A szervezők azt ígérik, figyelnek majd az árakra.
júl. 15
14:18
Változtatnak a tévécsatornánál: már csak pár hét és minden más lesz (Blikk)
Ez változik..
júl. 15
14:18
Brüsszel az uniós bíróság elé idézte Magyarországot (Infostart)
A menekültügyi eljáráshoz való hozzáférés ügyében léptek.
júl. 15
14:18
Kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen (Infostart)
Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárásokat indított Magyarországgal szemben a közelmúltban elfogadott törvény miatt, amely a 18 éven aluliak számára tiltja, illetve korlátozza az olyan tartalomhoz való hozzáférést, amely "a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást" népszerűsí
júl. 15
14:18
Közjegyzői Kamara: A bérleti szerződések 80 százaléka házilag készül, rengeteg a buktató (Portfolio)
Még mindig házilag, a legtöbbször letölthető szerződésminták alapján készül az ingatlanbérleti szerződések 80 százaléka a közjegyzők tapasztalatai szerint, ami súlyos buktatókat rejt magában mindkét szerződő félnek - írja a Közjegyzői Kamara közleményében. A jogszerűtlen kikötéseket és egymásnak ellentmondó szabályokat tartalmazó szerződésekkel az
júl. 15
14:18
Az uniós bíróság elé idézték Magyarországot a menekültügyi eljáráshoz való hozzáférés állítólagos korlátozása miatt (ATV)
Az Európai Bizottság csütörtökön az Európai Unió Bírósága elé idézte Magyarországot a menekültügyi eljáráshoz való hozzáférés - véleménye szerint - jogellenes korlátozása miatt annak megállapítására, hogy a magyar szabályozás ellentétes-e a menekültügyi eljárásokról szóló uniós irányelvvel.
júl. 15
14:18
Túl sok vizet iszol? Vigyázz, a túlhidratáltság nem vicc! (Glamour)
Azt tanították nekünk, hogy a nyári kánikula idején fontos, hogy sok folyadékot (főként vizet) vigyünk a szervezetünkbe. Ezzel tudjuk lehűteni, felfrissíteni a testünket és megakadályozni a kiszáradást. Azonban előfordul, hogy túlzásba esünk és túl sok folyadékot iszunk, amitől túlhidratáltak leszünk. A kiszáradás ellentéte is ugyanolyan súlyos tün
júl. 15
14:18
Az Agymenők Pennyje elsírta magát, és a hangja is elment – mutatjuk mi miatt! (Promotions)
Kaley Cuoco egyik nagy álma vált valóra, de ez még fokozódhat.
júl. 15
14:30
Orbán Viktor listát gyártott: kiadták a stratégiai építőanyagok csoportját (Menedzsment Fórum)
Kavicsot, gipszkartont és vasrudat ezentúl csak bejelentés után lehet kivinni az országból. Még a tervezett határátlépés helyét és a szerződést is elkérik.
júl. 15
14:30
Razzia a Tour de France-on (Infostart)
Rendőrségi források szerint razziát tartottak a Bahrain-Victorious csapat szállásán és buszán a Tour de France országúti kerékpáros körverseny csütörtöki, 18. szakasza előtt.
júl. 15
14:30
Komoly intő jel, már Cathie Wood sem bízik a kínai tech-cégekben (Portfolio)
A Cathie Wood által menedzselt ARK Investment Management híres arról, hogy olyan vállalatokba fektet be, amelyek évek, ha nem évtizedek múlva lesznek csak várhatóan profitábilisak. De úgy tűnik, hogy még a növekedési kilátásokra összpontosító sztárbefektető türelmét is próbára tette a szigorú kínai szabályozási rendszer.
júl. 15
14:30
Szijjártó Péter bízik abban, hogy meg lehet állítani az építőanyagok drágulását (ATV)
Minél több beruházásra van szükség a növekedési célok teljesítéséhez, ezért minden vállalatot ösztönözni kell a fejlesztésekre - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Nyergesújfalun a MegaWatt Villamosipari Kft. támogatási okiratának átadóján.
júl. 15
14:30
Megállíthatatlanul tör előre az AutoWallis (autopro)
Jelentősen nőttek az AutoWallis értékesítései a második negyedévben is - közölte a vállalat az MTI-vel.
júl. 15
14:30
Szijjártó: minél több beruházás kell a növekedési célok teljesítéséhez (Növekedés)
Minél több beruházásra van szükség a növekedési célok teljesítéséhez, ezért minden vállalatot ösztönözni kell a fejlesztésekre - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Nyergesújfalun a MegaWatt Villamosipari Kft. támogatási okiratának átadóján.
júl. 15
14:32
Rákkeltő anyagot találtak a Johnson & Johnson néhány naptejében - Ezeket ne használd (Portfolio)
Aeroszolos napvédő krémeket hív vissza a Johnson & Johnson, miután néhány mintában rákkeltő anyagot fedeztek fel.
júl. 15
14:36
A benzinkutakról távozni látszik a válság (Infostart)
A három évvel ezelőtti szintre kapaszkodott vissza az üzemanyag-forgalom.

Keresés