2021. július 13. kedd

júl. 13
13:03
41 millió euróból épít kerítést Vilnius, így próbálja visszatartani a migránsokat (HírTV)
Vilnius 550 kilométeres szakaszon kívánja védeni az ország területi épségét.
júl. 13
13:03
Tovább gyorsult a román infláció (ProfitLine)
Júniusban tovább gyorsult a román éves infláció és elérte a 3,9 százalékot, miután májusban 3,8 százalékot jegyeztek az előző év azonos időszakához képest - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
júl. 13
13:06
Ismeretlen eredetű emberi genomot találtak egy barlangban (Hamu és Gyémánt)
Egy barlang üledékében a kutatók nemrég emberi DNS-t találtak. Az elemzés során egy olyan nő nyomát tárták fel, aki 25 ezer évvel ezelőtt élt. Jelentős tudományos eredmény az, hogy csontok nélkül is felismerhetővé vált az emberi genom.
júl. 13
13:06
Aristo: A kórus (Mandiner)
Újra megismertem egy szót, melyre nem voltam kíváncsi.
júl. 13
13:09
A változó éghajlat befolyásolta az ember testének és agyának méretét (Alternatív Energia)
A változó éghajlat befolyásolta az ember testének és agyának méretét egy új evolúciós kutatás szerint, mely 300 kövület adatait vetette össze klímamodellekkel.
júl. 13
13:09
Itt az első banki gyorsjelentés, jobb lett a vártnál (Portfolio)
A bevételek és az egy részvényre jutó eredmény szempontjából is az elemzők által vártnál jobb gyorsjelentést tett közzé a JP Morgan, amely az amerikai bankok közül elsőként jelentett a második negyedévéről. A nyitás előtti kereskedésben mégis 1% feletti csökkenést mutat a társaság árfolyama.
júl. 13
13:09
Drámai szintre ugrott a kifizetett váltságdíjak összege: ők a bűnözők első számú céltáblái (Pénzcentrum)
Soha nem látott szintre, 20 milliárd dollárra emelkedett tavaly a zsarolóvírus támadások miatt globálisan kifizetett váltságdíjak összege. A bűnözők céltábláján, régiótól függetlenül a nagyok mellett a kis- és közepes vállalkozások is rajta vannak, így nekik is gondoskodniuk kell modern védelmi rendszerekről. Az esetükben kért pénz előteremtése ugy
júl. 13
13:09
Vonatsíneken játszanak a gyerekek Bátaszéknél (ATV)
Az Alsónyék és Bátaszék közötti vasúti pálya mellett játszadoznak azzal a gyermekek, hogy csak az utolsó másodpercekben ugranak le a sínek mellől a vonat érkezésekor, és apróbb köveket hordanak a sínekre, ami akár a vonat kisiklását is okozhatja.
júl. 13
13:09
“A bikinitől kiráz a hideg, a strandszezon a legrosszabb rémálmom” (Femcafe)
Kifogások tárháza. Ezt jelenti neked a nyár. Nem az önfeledt kikapcsolódást, vízpart mellett üldögélést, filmszerű pózban a koktélok szürcsölését kedvenc bikinidben. Ha mégis nagy nehezen megerőszakolod magad és engedsz a baráti, családi nyomásnak - mert már nincs lehetőség kibújni a program alól-, akkor is törülközőbe csavarodsz vagy bő strandruhá
júl. 13
13:12
Új képek! - Minden napra jut meglepetés az új Szex és New York sorozat forgatásáról (Glamour)
Jelenleg kevés nagyobb szenzáció van most Hollywoodban, mint az új Szex és New York sorozat forgatása, a munka már el is kezdődött New Yorkban, és megérkeztek a helyszínről az első fotók is. Fel is robbantották az internetet, amikor kikerültek, főleg az a bizonyos első hivatalos ízelítő fotó az And Just Like That... hivatalos Instagram oldalán.
júl. 13
13:12
Több mint félmillió magyar vállalkozás működik (MMonline)
A tavalyi megtorpanás, cégbezárások és végelszámolások után pozitív trendforduló látható a magyar vállalkozásoknál – derül ki a Dun&Bradstreet adataiból. Míg 2020 első felében a pandémia első hullámának következtében megtört a vállalkozói kedv és jelentősen nőtt a végelszámolások száma, addig 2021 első hat hónapjában 40,8 százalékkal több, közel 18
júl. 13
13:12
Ezerszámra menekülnek az emberek otthonaikból a Fülöp-szigeteken (Demokrata)
Több mint tizenötezren hagyták el eddig otthonaikat a Taal vulkán aktivitása miatt.
júl. 13
13:12
Muszlim randiapplikációt indított Irán a házasságok támogatására (Mandiner)
A Hamdam felhasználóinak pszichológia tesztet kell elvégezniük.
júl. 13
13:12
Botrány: Nem adja ki Borkai vagyonnyilatkozatát a győri önkormányzat, a Készenléti Rendőrség bűncselekmény miatt nyomoz (Nyugati Fény)
Borul a bili.
júl. 13
13:14
Heltai Péter: Hodász atya ezeknek az arcoknak sose fog megfelelni (Mandiner)
Katolikus papként végképp nem – de talán nem is kell?
júl. 13
13:15
Fenntartható termelés és fogyasztás – Az egyensúlyt keresik (Agroinform)
Magyarország továbbra is elkötelezetten támogatja a FAO „Fiat panis” (Legyen kenyér!”) jelmondatának megvalósulását.
júl. 13
13:16
Szabó Sándor: Az önkormányzatok megsarcolásával közvetlenül az embereket bünteti a kormány (Mandiner)
A kormányváltás után véget vetünk városaink kifosztásának.
júl. 13
13:18
Palya Bea koncert a Városmajori Szabadtéri Színpadon (SzMo)
2021 nyarán az énekes-dalszerző új, Élet című lemezével – a fájdalmasabb hangvételű Hazatalálok album után – tér vissza, amelyben az életörömöt és életigenlést köszönti.
júl. 13
13:18
Deutsch Tamás: a járvány után Brüsszel újra vissza fog élni a hatalmával (Demokrata)
A nemzeti konzultáció kitöltésével megüzenhetjük, hogy kiállunk a magyar érdekek mellett.
júl. 13
13:18
A vírus egyedül az autólopást nem befolyásolta (Növekedés)
Évről-évre csökken az autólopások száma, ám ez nem jelenti azt, hogy a tolvajok nem járnak köztünk. Egy-egy jól megválasztott casco biztosítás sokat segíthet. A bűnözők továbbra is Fordra, Opelra, Suzukira hajtanak.
júl. 13
13:18
Dobrev Klára: Orbánék nem becsülik meg a nyugdíjasokat, mi kormányváltás után visszaállítjuk a svájci indexálást (Nyugati Fény)
A nagymamák világnapján felhívta a figyelmet egy súlyos problémára a DK miniszterelnök-jelöltje.
júl. 13
13:21
Megszólalt Novák Katalin: Sem kimondott, sem burkolt zsarolással nem érnek célt Magyarországgal szemben (ATV)
Bárhogy alakuljanak is a tárgyalások az Európai Bizottsággal, minden fejlesztés meg fog valósulni - jelentette ki az ATV kérdésére Novák Katalin miniszter, akit arról kérdeztünk, hogy a pedofilellenes törvény miatt nem hagyta-e jóvá a Bizottság a magyar kormány helyreállítási tervét.
júl. 13
13:21
A grúz ellenzék a miniszterelnök lemondását követeli az LMBT-ellenes szélsőségesek által megölt újságíró miatt (444.hu)
A hatóságok ugyanis semmit sem tettek, hogy megvédjék az újságírókat a szélsőjobbos és ortodox tömeg agressziójától.
júl. 13
13:27
Több százmillió forintnyit ért valakinek Super Mario (Piac és Profit)
Másfél millió dollárért kelt el egy bontatlan csomagolású Super Mario 64-es Nintendo-játék egy dallasi aukción.
júl. 13
13:27
Kilencezer egyetemista kap ingyenes belépőt az Efott fesztiválra (ATV)
Ezt Dömötör Csaba jelentette be Facebook-oldalán. A fesztivál 0. napjára a poszt szerint azoknak jár az ingyenjegy, aki részt vett a járvány elleni védekezésben.
júl. 13
13:27
Német Innovációs Díjat vehetett át a Bosch Rexroth (autopro)
A vállalat a ctrlX Automation platformjával nyerte el a rangos elismerést, mely a modern gyár „agyaként” egy új dimenziót nyit a vezérléstechnikában.
júl. 13
13:30
Az Aws először adott interjút Siklósi Örsről: “Amikor kitolták a műtőből, az volt az első gondolata, hogy mi lehet velünk“ (Joy)
Megtörte a csendet a zenekar.
júl. 13
13:30
George Simion: Én vagyok a román Orbán Viktor! (Mandiner)
A székely autonómia vörös vonal, de amúgy mindenben egyetért, és nagyon együtt akar működni a magyar miniszterelnökkel George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) párt elnöke.
júl. 13
13:30
Van lejjebb: Sorozatgyilkost tenne meg igazságügyi miniszternek a Facebookon tomboló székesfehérvári bíró (Nyugati Fény)
Független bíróság.
júl. 13
13:30
Nagy dobásra készül a Porsche Hungária Budaörsön (Autószektor)
Tovább terjeszkedik a cégcsoport Budaörsön Az ünnepségen Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára méltatta, hogy a Volkswagen konszern márkáinak magyarországi importőre a központ létesítésével kiveszi a részét az innovációból és a szakemberképzésből. Az államtitkár hangsúlyozta: a m
júl. 13
13:33
Kifut az Opec plusz az időből (ProfitLine)
Az olaj továbbra is emelkedik, a határidős piac 0,7%-os emelkedést mutat, a hétfői 0,6%-os csökkenést követően.
júl. 13
13:36
Újabb rekord az ingatlanpiacon (MMonline)
A teljes átlagot mutató országos lakásárindex nominál értéken már az idei első negyedévben is rekordszinten zárt, a másodikban pedig ez az érték még tovább növekedett, 199-ről 208 pontra. Reálértéken az emelkedés kisebb ütemű, jelenleg 138 pontot mutat a korábbi 135 helyett. Lakástípusok tekintetében is újabb csúcsot döntött az árindex: a panelnél
júl. 13
13:36
Budapest Airport: Ajánlatot tett a magyar kormány, vizsgálják a tulajdonosok (Növekedés)
A fő tulajdonos megerősítette: ajánlatot kaptak a magyar kormánytól a Budapest Airport visszavásárlására. Míg az AviAlliance hosszú távra tervez Budapesten, az Orbán-kabinet célja, hogy a légikikötő újra nemzeti kézben legyen.
júl. 13
13:36
Reinhard Veser: Ne adjon több pénzt Brüsszel Magyarországnak! (Mandiner)
Ha Orbán szerint nincsenek egységes értékek az EU-ban, semmi keresnivalója benne.
júl. 13
13:39
Légy óvatos: elképesztően veszélyesek a legnépszerűbb csevegő appok (Pénzcentrum)
Névtelenített adatokból kiderült, hogy mely üzenetküldő alkalmazások örvendenek a legnagyobb népszerűségnek az adathalász csalók körében. A 2020. decembere és 2021. májusa között észlelt kártékony hivatkozások legnagyobb hányadát a WhatsAppon keresztül küldték (84,9%), a második helyet pedig a Telegram foglalta el (5,7%). A harmadik helyre a Viber
júl. 13
13:39
Még soha nem adtak el ilyen drágán festményt a magyar műkincspiacon (Portfolio)
A hazai műkincspiacon magánkereskedelemben a nyilvános eladások között a valaha volt legmagasabb áron vásárolták meg Csontváry Kosztka Tivadar Hídon átvonuló társaság című festményét a Virág Judit Galéria nyári kiállításán. Az egykori Bedő-gyűjtemény főműve a festő egyik legrejtélyesebb festménye.
júl. 13
13:39
Kettészakítja a hőség az országot holnap (ATV)
Nyugaton már szerdán mérséklődik majd a kánikula, míg keleten tovább melegszik majd az idő.
júl. 13
13:39
Új testben új szív: megújul a Toyota Tundra (Agroinform)
Megújul a Toyota Tundra és nemcsak kívül, hanem a motortérben is jelentős változásokról adtak hírt.
júl. 13
13:39
Nem mindennapi felvételek: nem látszott a napfelkelte az Északi-középhegység egyes tájain (Háziállat)
A reggeli köd miatt alakult ki, hogy az Északi-középhegységben sokfelé nem látszott a napkelte.
júl. 13
13:42
Kisiklott egy vonat Rákospalota-Újpest állomáson (Hírklikk)
Kisiklott és az oldalára borult egy tehervonat egyik kocsija a Rákospalota-Újpest állomáson, ezért hosszabb menetidőre kell számítani a Budapest-Vác-Szob vonalon, és pótlóbuszok viszik az utasokat Rákospalota-Újpest és Fót között – közölte a Mávinform kedden az MTI-vel.
júl. 13
13:42
Különleges fürdőruhában pózol Tolvai Reni! Ez az idei nyár eddigi legszexibb fürdőruhás képe! (Promotions)
Nem tudjuk, mi a hivatalos neve annak a fürdőruhatípusnak, amit Tolvai Reni visel, az viszont egészen biztos, hogy vadítóan áll rajta!
júl. 13
13:42
Itt a nyár, itt a lazítás, megindul az ország (KKV Magazin)
Minden jel arra mutat, hogy idén nyáron erős lesz a belföldi idegenforgalmi szezon, a Magyar Turisztikai Ügynökség néhány héttel ezelőtt közölt adatai szerint május eleje óta több mint 40 százalékkal emelkedett a nyári hónapokra beérkezett előfoglalások száma. A jelenleg éppen csillapodó járványhelyzet azonban továbbra is okozhat meglepetéseket az
júl. 13
13:42
Illegális tartalmakat töltött le, letöltendőt kapott (Növekedés)
Letöltendő börtönbüntetést kapott a közelmúltban egy illegális szerveren jogvédett tartalmakat terjesztő budapesti férfi. A havi előfizetéssel elérhető több ezer jogvédett film, zene és szoftver az elkövetőnek 2015-ös lebukásáig összesen 40 millió forintot hozott, a jogtulajdonosoknak okozott kár azonban az egymilliárd forintot is meghaladta. Az üg
júl. 13
13:42
Őry Mariann: Képmutatók (Mandiner)
Magyarország kerítést épített a déli határán 2015-ben, miután százezer migráns átlépte a határt.
júl. 13
13:44
Több mint ezren képezték át magukat programozónak (Növekedés)
Több mint 40 ezren végezték el sikeresen a gazdaságvédelmi akcióterv részeként indított 8 hetes ingyenes informatikai képzést, erre épült rá a programozói képzés, amelyben 1076-an vettek részt - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára. György László hozzátette, a programozónak tanulók 97 százaléka sikeres vizsgát tett,
júl. 13
13:45
Kisiklott egy tehervonat: nem járnak a vonatok egy fontos elővárosi szakaszon (Pénzcentrum)
Kisiklott és az oldalára borult egy tehervonat egyik kocsija, pótlóbuszok viszik az utasokat Rákospalota-Újpest és Fót között.
júl. 13
13:45
Teljes káoszba lökte Haitit az elnök meggyilkolása (444.hu)
50 kolumbiai zsoldos tört be Jovenel Moïse hálószobájába, ott végezték ki az elnököt. Moïse még életében olyan mély politikai válságot okozott, ami miatt most azt se tudni, kinek kellene átvenni az irányítást az országban. Így azt se lesz könnyű kideríteni, ki szervezte meg az elnök elleni merényletet.
júl. 13
13:48
Megmutatta káprázatos szülés utáni alakját a Barátok közt szőke színésznője (Femcafe)
Bikinis fotót posztolt az Rtl Klub napi sorozatából ismert Kardos Eszter.
júl. 13
13:48
Megérkezett a Where is Anne Frank első előzetese (Könyves Magazin)
A Cannes Filmfesztiválon mutatták be a Where is Anne Frank című animációs filmet, amely Anne Frank naplójának legújabb feldolgozása. Nézd meg az első előzetesét!
júl. 13
13:50
Miért pont 999 fiatal, hajadon nőt vittek el először Auschwitzba? (Könyves Magazin)
Az első tömeges, regisztrált transzporttal 999 fiatal, férjezetlen lányt hurcoltak el Auschwitzba 1942-ben, hogy velük építtessék fel a tábort, amelyben aztán százezrek haltak meg. Heather Dune Macadam megrázó könyve, a 999 fogoly (olvass bele Itt) ezeknek a nőknek, gyerekeknek állít emléket. A személyes beszámolókon és dokumentumokon alapuló kötet

Keresés