Négy év alatt majdnem kétharmadával nőtt azok száma, akik nem tudják, miből élnek majd meg, ha nyugdíjba vonulnak – derült ki egy kutatásból. Közben 14 százalékkal csökkent azok aránya, akik kizárólag az állami nyugdíjra támaszkodnának időskorukban.
A hivatal megállapította, hogy a Google nem folytatott jóhiszemű tárgyalásokat a sértett kiadókkal, akiknek két hónapon belül elő kell terjesztenie kárpótlási ajánlatát.
Emelkedéssel zárták a hétfői kereskedést az amerikai tőzsdék, a bankrészvények kifejezetten jól teljesítettek, miután a befektetők előzetesen bizalmat szavaztak a ma induló gyorsjelentések előtt, amelyet szokásos módon az amerikai nagybankok indítanak. Az ázsiai piacokon ezt követően ma szintén jó hangulat uralkodott, viszont az európai piacokon cs
Magyar bankok minősítéseit javította kedden a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett intézkedéseket a magyar makrogazdasági profil megítélésének javításával indokolta.
Ezzel párhuzamosan pedig 110 millió forintra emelték a vakcinagyártásra készülő üzem építését felügyelő cég jegyzett tőkéjét. A kuratórium elnöke buszos üzletben érdekelt a városban.
Nyáron előfordul és a jövőben is várhatóan egyre gyakoribb lesz a hőségriadó elrendelése, amely kiadása után a munkadónak rengeteg szabályt be kell tartania a munkavállalók egészségének és biztonságának védelme érdekében. Most újabb hőségriasztás van érvényben. A Portfolio-nak Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke elmondta,
Végre pályázhattak volna, de percek alatt elfogyott a 100 milliárdos uniós keret. A minisztérium meglátta ebben is a jót, szerintük örömteli, hogy a vállalkozások a járvány harmadik hullámának letörése után ekkora beruházási kedvvel vágnak neki az újraindításnak. Majd legközelebb biztosan kapnak támogatást azok is, akik most nem.
Egyelőre nem döntötték el, hogy miféle korlátozásokat javasoljanak. A vita elsősorban a zöld jelzés újbóli bevezetéséről folyik, amely csakis a beoltottaknak, a gyógyultaknak és a friss negatív tesztek tulajdonosainak engedélyezné a belépést a tömegrendezvényekre.
Bár várhatóan az EKB jövő héten feloldja a felügyelete alá tartozó bankoknál az osztaléktilalmat, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy teljesen szabad kezet kapnak a bankok.
Kiemelkedő képességű, autizmus-spektrumzavarral élő fiataloknak nyújt segítséget tehetségük kiteljesítésében az Együtt az Autistákért Alapítvány (Eaa) tehetséggondozó programja, amelyre július 30-ig lehet jelentkezni. Az „Auttalent 2021 - Együtt a tehetségekért” nevű program az autizmus-spektrumállapot társadalmi elfogadottságának növelésére is tör
Az 1996-os kazettás játék a Nintendo 64 konzol bevezető címe volt, és az egyik legnagyobb hatású korai 3D-s platformjáték - most elképesztő összegért kelt el egyetlen példány belőle!
A 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában fog debütálni a Diana walesi hercegné életéről szóló Spencer című dráma Kristen Stewart főszereplésével.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/07/13/4713/
A politológus szerint a baloldalon értelmiségiek írják a színvonalas programokat, de ezeket nem dolgozzák össze és egyszerűsítik olyan üzenetekké, amelyeket a választó is megért.
Piaci pozícióinak további, agresszív javítására készül a Wizz Air, s bár rengeteg pénze van, nem akar beszállni a Budapest Airportba – mondta Váradi József vezérigazgató a hvg.hu-n megjelent interjúban.
Az MSZP politikusa azért írta ezt a miniszterelnökről Facebook-oldalán, mert szerinte a válság alatt, amikor minden településnek támogatás kellett, „egyedül csak a kormányoldali településeknek adott a köz pénzéből.”
A rakott ételekben az a csodálatos, hogy nagyon kiadósak és ipari mennyiségben elkészíthetőek – egy főzéssel akár napokra is kipipálhatjuk az ebédünket. Bár az előkészületek egy kicsit pepecselősek, még így is rengeteg időt takaríthatunk meg a konyhában. Jöjjön most egy nagy kedvencünk, az isteni rakott cukkini.
Az amerikai infláció és az első nagybanki gyorsjelentések hozhatnak ma életet az eddig lanyha, óvatoskodó tőzsdékbe. Sikertörténet a Disney filmje és nagyot ugrott a Nokia árfolyama. Nagyot nőhet ugyan az amerikai tőzsdei cégek nyeresége a szezonban, de a marzsok csökkenhetnek, ami hosszabb távon rossz.
A pandémia lenullázta a vendéglátóipart, de a statisztikai adatokból nem úgy fest, hogy tömegesen dobták volna be a törülközőt a vállalkozók. Klasszis Klub online találkozónk következő vendége, Gerendai Károly segítségével igyekszünk első kézből informálódni a szakma állapotáról, ideértve a fesztiválipart is.
Eleged van a városi zsúfoltságból? Gondolkoztál már azon, hogy saját szigetet vásárolj? Most itt a lehetőség, hogy lecsapj egy mindentől távol eső óceáni szigetre. Kanada és az USA határán kínálják eladásra a Duck Ledges Island nevű 6000 négyzetméteres szigetet, amihez egy 50 négyzetméteres ház is tartozik - írja a Dwell.
A termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás után fizetendő áfa alapja utólag, bizonyos feltételekkel csökkenthető, ha a vevő a termék vagy szolgáltatás ellenértékét nem egyenlítette ki. Az adóalap önellenőrzéssel, a behajthatatlan követelésként elszámolt ellenérték vagy részellenérték adót nem tartalmazó összegével korrigálható. A június 10-én hat
A Portfolio-Hiventures közös konferenciáján az érdeklődő cégtulajdonosok, vállalatvezetők, pénzügyi menedzserek megismerhetik a tőkefinanszírozást és annak a régióban, valamint Magyarországon betöltött gyakorlati szerepét. Beszélgetünk arról, milyen jelentősége van a megfelelő tőkeszerkezet kialakításának abban, hogy maximáljuk a vállalat értékét.
Az Ensz hétfőn környezetvédelmi javaslatokat tett közzé, amelyek lényege, hogy a Föld legalább egyharmadát természetvédelmi intézkedések hatálya alá helyeznék – írta a Reuters. Környezetvédők szerint még ez sem lesz elég. Könyvek hírek mellé.
Koller László, azaz Qka MC nem csinál titkot abból, hogy a korlátozásoknak és a karanténnak köszönhetően felszaladt rá néhány kiló. Most azt is elárulta, hogy hogyan érzi magát így a bőrében.
A tornacipők és sportcipők már több évtizede hódítanak, hiszen kényelmesek, egyediek és stílusosak is egyben. Szinte bármilyen szetthez jól passzolnak, nem beszélve arról, hogy megannyi színben és kialakítással kaphatóak különleges lábbelik. Szívesen viselik a felnőttek és a fiatalok is, hiszen bármilyen tevékenységhez használhatóak.
Eleged van a városi zsúfoltságból? Gondolkoztál már azon, hogy saját szigetet vásárolj? Most itt a lehetőség, hogy lecsapj egy mindentől távol eső óceáni szigetre. Kanada és az USA határán kínálják eladásra a Duck Ledges Island nevű 6000 négyzetméteres szigetet, amihez egy 50 négyzetméteres ház is tartozik - írja a Dwell.
A Waberer's-hez tartozó WSZL ügyvezetője, Barna Zsolt, nemrég újabb 6 környezettudatos tehergépjárművet vett át a Scania-tól, melyek az Aldi Magyarország üzletláncot kiszolgáló WSZL flottát erősítik tovább.
Cannes idén lángol! Egyre másra olyan eszméletlen szettekben jelennek meg a sztárok a vörös szőnyegen a filmfesztiválon, hogy szóhoz sem jutunk. Bella Hadid például olyan szenzációs Schiaparelli kreációban lejtett végig az egyik premieren, hogy azóta sem tudtunk magunkhoz térni. Most pedig ugyanezt az efektust érte el Timothée Chalamet és Tilda Swi