2021. július 1. csütörtök

júl. 1
19:30
Életet menteni száguldanak: bemutatkoznak a mentőmotorosok (Autónavigátor)
Idén nyáron a Magyar Közút útellenőri szolgálatán túl a Mentőmotor Alapítvány mentőmotoros egysége is bevethető lesz az M7-es autópályán bekövetkező
júl. 1
19:33
A Facebookon megtévesztő hirdetésekkel vadásznak áldozataikra az emberkereskedők (Mandiner)
Aki kétségbeesett vagy kiszolgáltatott, ma nagyon könnyen válhat bűncselekmény áldozatává.
júl. 1
19:36
Kicsit erőre kapott a forint (ProfitLine)
Kevéssé változott, szerény, 0,1 százalék alatti nyereségre tett szert a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a bankközi kereskedelemben.
júl. 1
19:39
Filmbeillő volt a műkincsrablás 9 éve, most meglett a Picasso- és Mondrian-festmény (Femcafe)
Nem tudták értékesíteni, nem is jutottak messze a műalkotásokkal.
júl. 1
19:39
Félmilliós kártérítést követelt a kórház egy ápolónőtől, aki felmondott, hogy otthon maradhasson autista kisfiával (SzMo)
Ágnesnek a felmondási tilalom alatt kellett felmondania, a kórház ezért követelt tőle kártérítést. Az ápolónő végül nem fizetett, hanem a TASZ-hoz fordult.
júl. 1
19:39
Salvini: az EU-val szembeni kritikus fellépés nem egyenlő a nácizmussal (Demokrata)
Salvini a Magyarországgal és Lengyelországgal való szövetségről írt nyílt levelében.
júl. 1
19:42
Utazási korlátozás: újabb 10 országból lehet szabadon az EU-ba utazni (Portfolio)
Újabb tíz ország esetében oldja fel a koronavírus-járvány miatt elrendelt utazási korlátozásokat az Európai Unió Tanácsa.
júl. 1
19:42
A megromlott járványhelyzet miatt elindult az újraoltási kampány Moszkvában (ATV)
Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 672-en haltak meg a Covid-19 következtében a csütörtöki hivatalos adatok szerint, ez a legmagasabb napi veszteségszám a járvány kezdete óta. Eközben Moszkvában megkezdődött a már vakcináltak újraoltása.
júl. 1
19:51
James Bondot megfigyelték a németek, és nem vette észre (Promotions)
A Polipka forgatása idején a brit stáb határsértést követett el, és emiatt akár börtönbe is csukhatták volna a tagokat.
júl. 1
19:51
Letették az esküt a magyar olimpikonok (Demokrata)
Letette az olimpiai esküt a 22 nap múlva, július 23-án kezdődő tokiói játékokon szereplő magyar csapat.
júl. 1
19:51
Mesterházy: „A Fidesznek van egy világos világképe Magyarországról” (Mandiner)
„A Gazprom legvidámabb barakkjától” a „fideszes klientúraépítésen” át a Magyarországgal szembeni NATO-beavatkozás ötletéig mindenféle minősítés és vád elhangzottak: keményen csapott össze Menczer Tamás államtitkár és Mesterházy Attila, az MSZP egykori elnöke. Mégis volt, amiben meg tudtak egyezni.
júl. 1
19:53
Házi Asszony: 30 évesen még mamahotel, de az oviban már kell az LMBTQ-propi (Mandiner)
Az abnormalitást erőltető progresszív kánon valamiért fontosnak találja, hogy minél fiatalabb korban “avatódjanak be” a gyerekeink a szexualitásba.
júl. 1
19:54
A jól matekozó szülő előrehozza az iskolakezdési felkészülést: ezt tanácsolják a szakértők (Blikk)
Az elmúlt években az iskolakezdés idején rendre több személyi hitelt vettek fel a családok, mint karácsonykor. A jól matekozó családok akkor járnak jól, ha – a kereskedőkhöz hasonlóan – előrébb hozzák az iskolakezdésre való felkészülést.
júl. 1
19:55
Lendvai Ildikó: Nézzétek hülyének a nénikéteket! (Mandiner)
Megszoktuk, hogy az ú.n. nemzeti konzultációban olyan álkérdéseket tesznek fel, amelyekből ordít a kívánt válasz. Emberpróbáló feladat elé állít pl. az alábbi kérdés is a következő konzultációban.
júl. 1
19:57
Eladták az internet forráskódját (Hamu és Gyémánt)
Valakinek megért több mint egymilliárd forintot. Újabb nagyszabású NFT aukciót tartottak. Most az internet megalkotója, Tim Berners-Lee árverezte el a világháló első forráskódját. A tízezer sor kódot tartalmazó forráskód a modern internet alapja volt 30 évvel ezelőtt. A virtuális műtárgy időbélyegzővel van ellátva és a kódok mellett az els
júl. 1
20:00
Imádják a magyarok a Netflix fülledt drámasorozatát: így indul a Vágyak/Valóság első évada ???? (Blikk)
Sarah Shahi egy időben közismert sorozatsztárnak számított, aki az Életfogytig zsaru mellett olyan amerikai produkciókban volt látható hétről-hétre, mint a Békét bíró, vagy A célszemély. Ha valaki a színésznő karrierjének csúcsán kijelentette volna, hogy pár évvel később jön majd a Netflixre egy erotikus drámasorozat, melyben Shahi sűrűn anyaszült
júl. 1
20:00
200 milliárd forint értékű keretmegállapodást írt alá a Delta Technologies (Portfolio)
Jelentős értékű keretmegállapodásokat írt alá a Delta Systems Kft. a Digitális Kormányzati Ügynökséggel. A Delta Technologies Nyrt. 100%-os tulajdonú leányvállalatát az összesen 200 milliárd forint értékű keretmegállapodások értelmében szerverek és tárolók, valamint ezekhez kapcsolódó szolgáltatások beszerzésével bízhatják meg - derül ki a társaság
júl. 1
20:00
Újabb országokkal szemben oldja fel az utazási korlátozásokat az EU (ATV)
Újabb tíz ország esetében oldja fel a koronavírus-járvány miatt elrendelt utazási korlátozásokat az Európai Unió Tanácsa.
júl. 1
20:03
Szúnyogirtás (Demokrata)
.
júl. 1
20:03
Stílusos környezetvédelem - BMW X2 xDrive25e teszt (Autószektor)
Tesztelhettem már a Mini Coutryman S E ALL4-t, a brit márka első plug-in hibridjét, és a BMW X2 M35i-t is, a müncheni kupé crossover kínálatának legvadabb változatát. Így kis túlzással csak össze kellett ollóznom a tapasztalataimat, és máris kialakult bennem, hogy mit várhatok a BMW X2 xDrive25e-től. Persze nüánsznyi különbségek mindig vannak, főle
júl. 1
20:06
Kiválóan rá lehet látni a Földre több mint kétezer csillagrendszerről is (Blikk)
Washington – Több mint kétezer olyan csillagrendszert azonosítottak az Amerikai Természettudományi Múzeum és a Cornell Egyetem kutatói, ahonnan kiválóan rá lehet látni a Földre.
júl. 1
20:06
Tűzszünet a kolbász háborúban (ProfitLine)
Ismét a Brexithez méltó megoldás született a húskereskedelem szabályozásában.
júl. 1
20:12
Otthon akart maradni autista gyermekével, ezért felmondott: félmilliós kártérítést követelt a kórház a vidéki ápolónőtől (Blikk)
Félmillió forintos kártérítést követelt egy vidéki kórház egy ápolónőtől, aki 25 év után azért mondott fel a felmondási tilalom alatt, hogy az iskolabezárások miatt otthon maradhasson 8 éves, autista kisfiával.
júl. 1
20:12
Mától igényelhetőek a Széchenyi újraindítási hitelek (Adózóna)
Július elsejétől öt új, a hazai vállalkozások újraindítását segítő hiteltermék igényelhető a Széchenyi Kártya Programban – olvasható az ITM honlapján. A Széchenyi Kártya GO! kedvezményes, a futamidő végéig rögzített kamatozású hitelei 1 milliótól akár 1 milliárd forint hitelösszegig igényelhetőek a magyar kis- és középvállalkozások megerősítése érd
júl. 1
20:12
Itt a FlixBus bejelentése: mától 10 országba lehet utazni busszal Magyarországról (Pénzcentrum)
Nagyot bővül a FlixBus kínálata: a mobilitási szolgáltató júliustól már tíz országba indít járatokat Magyarországról, a horvát tengerparti városok mellet Erdélybe, Prágába, Pozsonyba, Krakkóba és Ljubljanába is újra közvetlen összeköttetések indulnak. Több magyar város is visszakerül a hálózatba, már Pécsről, Szegedről, Harkányból és Siófokról is f
júl. 1
20:12
Letették az esküt a magyar olimpikonok (ATV)
Letette az olimpiai esküt csütörtökön Budapesten a 22 nap múlva, július 23-án kezdődő tokiói játékokon szereplő magyar csapat.
júl. 1
20:15
Eurostat: csökken a munkanélküliségi ráta az EU-ban, de még így is dupla akkora, mint Magyarországon (Mandiner)
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön azt közölte, hogy az euróövezetben a májusi munkanélküliségi ráta 7,9 százalékra csökkent az áprilisi 8,1 százalékról szezonálisan kiigazítva. Elemzők kevésbé javuló mutatóra, 8 százalékra számítottak májusra.
júl. 1
20:15
Gül Baba türbéje: egy különleges zarándokhely a Rózsadombon (Helló Magyar)
A magyar-török nép változatos kapcsolátot jól példázza a Gül baba türbéje, amely a török uralom alatt épült, majd a jezsuiták alakították át “keresztényebbé”, hogy aztán hányattatott
júl. 1
20:18
Tuti tippek, hogy nyáron is jól tudjunk aludni (Blikk)
Nyáron általában kevesebbet alszunk, mert az egész napos forróság, a korai napfelkelte és az utcai zajok megzavarhatják álmunkat. Mit tehetünk, hogy nyáron is jól aludjunk?
júl. 1
20:18
Megvan a döntő többség: 130 ország támogatja a globális minimumadó bevezetését (Portfolio)
130 ország támogatja Amerikát a globális minimumadó bevezetésében, aminek eredményeképpen világszinten egységesítenék a globális vállalatok megadóztatásának lehetőségeit és kereteit.
júl. 1
20:21
Ha ezeket tapasztalod, érdemes nőgyógyászt váltanod (Glamour)
A szabad orvosválasztás lehetővé teszi, hogy te magad döntsd el, ki legyen az a szakember, akihez terhesgondozásra jársz. Ez pedig arra is feljogosít, hogy akár a várandósság közben - vagy éppen a végén orvost válts, ha nem vagy vele megelégedve. Csörgő Ágnes, az EMMA Egyesület önkéntes koordinátora és szakmai tanácsadója elmondja, mikor érdemes el
júl. 1
20:24
Koronavírus: gyakran elkapják a fertőzést gazdáiktól a házi kedvencek (Blikk)
Koronavírus - A kutyák és a macskák gyakran elkapják a fertőzést gazdáiktól
júl. 1
20:24
Már csak huszonkét nap: letették az esküt a magyar olimpikonok (Blikk)
Letette az olimpiai esküt csütörtökön Budapesten a 22 nap múlva, július 23-án kezdődő tokiói játékokon szereplő magyar csapat.
júl. 1
20:24
Megtiltotta a kormány a névtelen adományozást (444.hu)
Az alapítványoknak és egyesületeknek ezentúl be kell számolniuk arról, hogy kiktől kapnak pénzt. Ha cégtől kapnak, akkor a cég tulajdonosait kell megnevezniük.
júl. 1
20:27
Diana hercegnő ritkán látható testvéreiről képek készültek a Diana-szobor avatóján (Promotions)
Idén lenne 60 éves Diana hercegnő.
júl. 1
20:33
Jeff Bezos egy 82 éves pilótanőt is magával visz az űrbe (SzMo)
Az asszony tagja volt a „Mercury 13” nevű női asztronautaprogramnak, de hiába végezte el kiemelkedő eredménnyel az űrhajósképzést, végül soha jutott ki az űrbe.
júl. 1
20:33
Már 130 ország vállalta a globális minimumadó bevezetését (Mandiner)
Százharminc ország, köztük Kína és India is belement, hogy ezentúl egységes, 15 százalékos társasági adót rójanak a vállalati szektorra, Magyarország és Írország azonban kimaradtak.
júl. 1
20:35
Koltai Lajos nem foglalkozik a támadásokkal, új filmre készül diákjaival (Mandiner)
Megtámadtak, én nem foglalkoztam vele, nem vettem föl senkivel a kesztyűt. Ezt másképp nem lehetett volna csinálni – mondja Koltai Lajos. A napokban végzett a felvételiztetéssel a világhírű operatőr-rendező, az SZFE ősszel induló filmrendezői mesterképzésének osztályvezető tanára. Az egyetem honlapján közzétett interjúban a felvételizők mezőnyéről,
júl. 1
20:36
Egységes vélemény a delta variáns okozta kockázatokkal kapcsolatban (ProfitLine)
Az elemzőházak elég egységesen azon a véleményen vannak, hogy a delta variáns okozta, jelenleg felfutóban levő megbetegedések nem sokat változtatnak az EU és az Egyesült Királyság gazdasági kilátásain.
júl. 1
20:36
Megvan, kivel repül Jeff Bezos az űrbe (Portfolio)
Jeff Bezos kiválasztotta útitársát: egy 82 éves egykori pilótanővel indul az űrbe három hét múlva.
júl. 1
20:39
Lebukott a számlagyár: így torolja meg a NAV a milliárdos áfacsalást (Pénzcentrum)
Négymilliárd forint áfát tüntetett el fiktív számlákkal egy több mint harminc cégből álló számlagyár, a Győri Járásbíróság elrendelte a bűnszervezet három vezetőjének letartóztatását - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
júl. 1
20:39
Letették az esküt a magyar olimpikonok (HírTV)
Vigyétek Magyarország jó hírét magatokkal!
júl. 1
20:39
Kulka János: Sziget (Hamu és Gyémánt)
Az Alibi - hat hónapra egy félévente megjelenő antológia, melybe neves szerzők adott témában írt verseit, novelláit, gondolatait olvashatjuk. Cikksorozatunkban ezekből a szövegből válogatunk. Ebben a részben Kulka János egyik versét tolmácsoljuk. sziget-kék szigetkék szeretnék elmennék tengerkék tengerkék sziget-szép százszorszép
júl. 1
20:39
Nationaldemokratische Partei Deutschlands: Ez nem a mi Németországunk! (Mandiner)
A német NPD nyílt levele Orbán Viktornak.
júl. 1
20:48
Véget ért Gyurcsány Ferenc családjának "nagy kalandja" (ATV)
Egy év után újra hazaköltözik Brüsszelből Gyurcsány Ferenc kisfia, Marci – derül ki a Demokratikus Koalíció elnökének Facebook-oldaláról.
júl. 1
20:54
Melyik fenék a legvonzóbb? Kiderült, mit gondolnak a magyarok (Blikk)
Magyarország – Kemény vagy puha, feszes vagy ernyedt, nagy vagy kicsi: az emberek fenekét illető jelzők sokfélék lehetnek, a trendek azonban egyöntetűen azt mutatják, hogy a legjobb hátsója annak van, akit kerek és feszes popóval áldott meg a sors. Ezt a megállapítást egy nemrégiben végzett, 700 fős felmérés eredménye is alátámasztja.
júl. 1
20:54
Hatvanéves lenne Diana hercegné: szobrot állítottak a szívek királynőjének (Blikk)
Szobrot állítottak Diana hercegnének születése 60. évfordulóján.
júl. 1
20:54
Megtiltotta a kormány a névtelen adományozást a civil szervezetek részére (ATV)
Egy szerdán megjelent, és csütörtöktől hatályos kormányrendelet értelmében megszűnik a névtelen adományozás lehetősége Magyarországon a civil szervezetek részére – vette észre a 444.hu
júl. 1
20:57
Messze megelőzte korát a férfinadrágos George Sand, az első női bestsellerszerző (Femcafe)
George Sand egyike volt az első női pioníroknak, aki nem elégedett meg a társadalom által kínált női szerepekkel. Nadrágban járt, férfi művésznevet választott, szivarozott, és olyan szabadon mozgott korának művésztársaságaiban, hogy egyhamar központi figurává vált Párizsban. Regényei hasonlóképp megbotránkoztatóak voltak államellenes, bomlasztó sze
júl. 1
20:57
Srácok! Ezzel a 3 női csillagjeggyel anyagilag is jól jártok! (Femcafe)
Sokan gondolják úgy, hogy az anyagi biztonságot egy férfinak kell megteremtenie, manapság azonban akadnak olyan nők, akik szép sikereket érnek el ilyen téren is.

Keresés