2021. július 1. csütörtök

júl. 1
9:27
Már elérhető az uniós oltási igazolás (10perc.hu)
Július 1-jétől már az uniós oltási igazolás is elérhető az EU-n belüli utazásokhoz.
júl. 1
9:30
Szép kilátások a magyar feldolgozóipar előtt (Portfolio)
Júniusban 54,7 pontra emelkedett a beszerzésimenedzser-index értéke, és így bőven az 50 pont feletti, növekedést jelző tartományban tartózkodik. A mutató azt jelzi, hogy az elmúlt hónapok akadozó feldolgozóipari teljesítménye ellenére a szektor növekedési kilátásai töretlenek.
júl. 1
9:30
Közel nettó 300 ezret keres egy átlagos magyar (ATV)
A KSH legfrissebb statisztikai adataiból kiderült: mind a bruttó, mind a nettó átlagkereset 10,1 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest.
júl. 1
9:32
A kisgyermekes anyukák is jól járnának a minimálbér emelésével (Portfolio)
Ha a minimálbér 200 ezer forintra nőne, a gyed plafonja bruttó 280 ezer forintra, vagyis nettó 210 ezer forintra emelkedne – mondta Szalai Piroska, a KINCS szakértője a Magyar Nemzetnek.
júl. 1
9:33
Tetszett Benedek Ágota “kib*szott karanténnaplója”? Jó hírünk van, jön az író első nagyjátékfilmje! (Glamour)
Az elmúlt év egyik legkedveltebb olvasmánya lett Benedek Ágota “kibaszott karanténnaplója”: a Rumbarumbann nem csak abban segített, hogy jókat röhögjünk a bezártság nehézségein, de egy újabb lépést tett a női léttel kapcsolatos tabuk ledöntésében is. Ha te is úgy érzed, nem tudsz betelni a szerző humoros és drámai gondolataival, jó hírünk van: elké
júl. 1
9:36
Olyan szörnyű dolgot rögzített az esztergomi étterem kamerája, hogy rögtön mentőt kellett hívni (BorsOnline)
Két férfi borzalmas dolgot tett egy velük italozó harmadikkal.
júl. 1
9:36
Kiderült, mi okozhatta a társasház összeomlását Miamaiban: megszólaltak a szemtanúk (Blikk)
Újabb videó került fel az internetre a Champlain Towers South társasház összeomlása előtti pillanatokról, amelyen az látszik, hogy a parkolóház mennyezetéből ömlik a víz, a padlót pedig hatalmas beton- és törmelékdarabok borítják.
júl. 1
9:36
Pluszban nyitottak az európai tőzsdék (ProfitLine)
A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,67 százalékos, a párizsi CAC40 index 0,72 százalékos, a frankfurti DAX-index pedig 0,63 százalékos erősödéssel nyitotta a napot.
júl. 1
9:36
Kiderült, miért nem akarnak amerikaiak tömegei visszamenni a munkahelyekre (Portfolio)
Az Egyesült Államokat továbbra is magas munkanélküliség sújtja, miközben egyszerre van jelen a munkaerőhiány is. Ez azért lehetséges, mert sok munkavállaló önszántából nem akar még dolgozni. Egy friss felmérésből kiderült, mi ennek az oka.
júl. 1
9:36
Friss kutatás: a kutyák és macskák is elkaphatják a koronavírust (ATV)
A hollandiai Utrechti Egyetem által publikált tanulmány szerint a házi kedvenceinket sem kíméli a világjárvány.
júl. 1
9:39
Grillezz zölden! Zöldségek, amelyek feldobják a grillpartid (Femcafe)
Ha valaki meghallja a grillezés szót, elsőként valószínűleg a különböző húsok jutnak eszébe. Pedig a kertben készített menünk ennél jóval sokszínűbb is lehet. A grillrácson rengeteg zöldséget el lehet készíteni, amelyeket sokféleképpen ízesíthetünk vagy párosíthatunk más finomságokkal. Például, ha igazán fenséges étkezésre vágyunk, egy kis baconnel
júl. 1
9:39
A fintech Robinhood most tényleg kénytelen fizetni (FinTechRadar)
A cég büntetést és kártérítést is kénytelen fizetni, de a befektetésként szerzett összeghez képest még így is eltörpül a bírság.
júl. 1
9:39
Eldőlt: Ez lesz Ördög Nóráék első kisboltjának a sorsa (Life)
Tavaly nyáron nyitott meg Ördög Nóra és Nánási Pál kisboltja Balatonakarattyán, azonban a túlzott népszerűség rosszul sült el, a helyiek nem nézték jó szemmel a megnövekedett forgalmat és a sok parkoló autót.
júl. 1
9:42
Saját maga varrja a ruháit a TV2 műsorvezetőnője (Metropol)
A Tények műsorvezetője praktikus hobbinak hódol! Nőies ruhadarabokat készít, amiket szívesen visel a mindennapokban.
júl. 1
9:42
Erősödik a forint (Portfolio)
Erősödés irányába mozdult a forint árfolyama az euróval szemben, miközben a lengyel zloty és a cseh korona és kissé gyengül. A dollár erősödik az euróval szemben.
júl. 1
9:42
Hogyan ne nyírd ki a lakásban tartott növényeidet (Agroinform)
Így tartsd sokáig életben szobanövényeidet.
júl. 1
9:42
Mától él EU-n kívülről érkező küldemények adóváltozása (TőzsdeFórum)
Mától lépbéletbe az új uniós áfaszabályozás, amely alapján megszűnik az Európai Unión kívülről rendelt, 22 eurónál kisebb értékű termékek áfamentessége, és a posta a kisebb értékű küldeményeket is köteles vámkezelni - közölte a Magyar Posta Zrt.
júl. 1
9:44
Hatalmasat ugrott a kormányzati szektor hiánya (TőzsdeFórum)
A GDP-arányos hiány 6,1%-os volt az első negyedévben.
júl. 1
9:45
Júliusban visszatér az RTL Klub egyik legnépszerűbb műsora (Promotions)
A TV2-nek ezzel befellegzett.
júl. 1
9:46
Gyengülés az Ázsia tőzsdéin (TőzsdeFórum)
Mínuszban zártak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, és a még nyitva tartó piacokon is borúlátó volt a befektetők hangulata - adta hírül a távirati iroda.
júl. 1
9:48
Lánykérés előtt akart erőszakolni a gödöllői szatír, szörnyű részletek a támadásról (Metropol)
A szatír saját bevallása szerint, nagyon sokat ivott, ezért nem emlékszik pontosan, mit is tett is az 55 éves áldozatával.
júl. 1
9:48
Orbán Viktor az egészségügyben dolgozóknak: Közös erővel törtük le a járványt (ATV)
A magyar egészségügy napján Orbán Viktor miniszterelnök Facebook oldalán köszönte meg az egészségügyi dolgozók helytállását és szolgálatát. A Semmelweis-nap alkalmából közzétett fotómontázson több egészségügyi szakemberrel, köztük Karikó Katalinnal és Müller Cecíliával szerepel együtt a miniszterelnök.
júl. 1
9:51
Három férfi erőszakolt meg egy lányt Veszprémben: videóra is vették a borzalmas tettüket (18+) (Life)
A három erőszaktevőnek nem csupán a beleegyezés nélküli nemi közösülés, de gyermekpornográfia miatt is felelniük kell a bíróság előtt, hiszen fotókat és videót is készítettek, miközben a magatehetetlen kamasz lányt erőszakolták.
júl. 1
9:51
Folytatódik a COOP és a MOB együttműködése (MMonline)
A következő négy évben stratégiai partnerként segíti a Magyar Olimpiai Bizottság munkáját a Coop Gazdasági Csoport. Az erről szóló megállapodás aláírásával egy időben indult el az üzletlánc hagyományos olimpiai szurkolói mozgalma is, amelynek keretében a Coop 2240 üzletében hajrászalagokon és a social media felületein keresztül buzdíthatják a Tokió
júl. 1
9:51
Szivárványzászlót vitt Orbánnak a Budapest Pride és a Háttér Társaság (Mandiner)
A Miniszterelnökség nem vette át az „ajándékot”.
júl. 1
9:51
Gyorsíthatják a hóolvadást (Magyar Nemzet)
A sarkvidéki területek gyors felmelegedése miatt átalakuló magaslégköri áramlások kedveznek az Afrikából északi irányba történő porszállításnak.
júl. 1
9:54
Vállalkozások fejlesztése: két programról is elindult az egyeztetés (Piac és Profit)
Két olyan program társadalmi egyeztetése kezdődött meg tegnap, amely a vállalkozások hosszú távú fejlesztését biztosíthatja, a Magyar Multi Program a kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatását, a Zöld Nemzeti Bajnokok pályázat a zöldgazdaság területén működő cégek te
júl. 1
9:54
Emelkedik a Masterplast árfolyama a jó hírek után (Portfolio)
2 százalékot emelkedett a Masterplast árfolyama a ma reggeli kereskedésben, miután a társaság közölte, hogy módosítani fogja az idei évre vonatkozó eredményvárakozását.
júl. 1
9:54
Mennydörgés, égszakadás, pár óra múlva Magyarországot is eléri az ítéletidő (Metropol)
Figyelmeztetést adtak ki az ország keleti részére a várható vihar miatt.
júl. 1
9:54
Egyre több megyére adnak ki figyelmeztetést a felénk tartó vihar miatt – térkép (Háziállat)
Zivatarban intenzív csapadék, szélroham és néhol jégeső valószínű előfordulása miatt él a figyelmeztetés az ország keleti részén július 1-jére.
júl. 1
9:56
Itt van, hogyan lazít tovább az ország (Piac és Profit)
Kijött a kormányrendelet az 5,5 millió beoltott elérése utáni néhány újabb enyhítésről és a digitális COVID-igazolványról.
júl. 1
9:56
ITM: változatlan feltételekkel igényelhető támogatás a napelemes rendszerekre (Portfolio)
"Megmarad a szaldóelszámolás a napelem-telepítéseknél az otthonfelújítási támogatást igénybevevőknek, ami hozzájárul ahhoz, hogy a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglalt célnak megfelelően 2030-ra legalább 200 ezer, átlagosan 4 kilowattos napelemes rendszer kerüljön telepítésre a háztartásoknál" - jelentette be Steiner Attila körforgásos g
júl. 1
9:57
Nem hiszed el, mit mondott az orvosnak szülés után Aleska (Ripost)
Aleska nem alszik túl sokat, de jelenleg a nehézségeket is örömmel éli meg.
júl. 1
9:57
Megjelent a rendelet: ezeket a korlátozásokat oldják fel 5,5 millió beoltott elérése után (SzMo)
Majdnem teljesen megszűnik a kötelező maszkviselés, 400 főig lehet lagzit tartani és több helyre nem fog kelleni már a védettségi igazolvány.
júl. 1
9:57
Kásler Miklós: Orvosaink az egyetemes magyarság példaképei +videó (Magyar Nemzet)
A Semmelweis-nap alkalmából Kásler Miklós miniszter is méltatta az egészségügyi dolgozókat. Szerinte az orvostudomány fejlődésének fő motorja a gyors segítségnyújtás.
júl. 1
9:57
Meglepő ajándékot küldtek Orbán Viktornak - nem vette át (Nyugati Fény)
Nem értékelte a jó szándékot.
júl. 1
9:57
Mától felveszi Mészáros cégének nevét a Tigáz (Forbes)
Az ország legnagyobb földgáz-elosztója 1,2 millió háztartást ér el. Az ügyfelek sárga csekkjén mostantól más cégnév lesz.
júl. 1
9:58
Magyarországon is elindult az uniós Covid-igazolvány, le is halt az EESZT oldala (Portfolio)
Fontos dátum a mai a védettséggel rendelkezők számára: Magyarországon is életbe lépett ugyanis július elsejétől az egységes uniós Covid-igazolvány.
júl. 1
9:59
Létrejön a különbizottság a capitoliumi ostrom kivizsgálására (Magyar Nemzet)
A republikánusok szerint a testület nem lesz pártatlan, hiszen a demokraták céljait szolgálja majd.
júl. 1
10:00
Új történelmi csúcsra emelkedett a Masterplast árfolyama a jó hírek után (Portfolio)
Új történelmi csúcsra emelkedett a Masterplast árfolyama a ma reggeli kereskedésben, miután a társaság közölte, hogy módosítani fogja az idei évre vonatkozó eredményvárakozását.
júl. 1
10:00
A bátor, hős nőket képviseli Jamie Lee Curtis Velencében (hirado.hu)
Életművéért Arany Oroszlán-díjat kap Jamie Lee Curtis hollywoodi színésznő a 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol versenyen kívül bemutatják a főszereplésével készült Gyilkos Halloween című filmet is - közölték a szervezők szerdán.
júl. 1
10:00
Don Bosco szeretetének erejét bemutató film a Dunán (hirado.hu)
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére számos vallási vonatkozású filmet tűz műsorára a közmédia.
júl. 1
10:03
Nyolc divatszabály, amellyel igazi stílusikon leszel - ezeket kötelező betartani (Femcafe)
Mindenkinek megvan a saját, egyéni stílusa. Általában követjük a trendeket, és a magunk ízlésének megfelelően formáljuk azokat, de van néhány alapvető divatszabály, amelyet érdemes betartanunk, ha igazán ikonok szeretnénk lenni.
júl. 1
10:03
Elképesztő gyorsasággal nyeri vissza szülés előtti alakját Sáfrány Emese: „Nagyon szerencsés vagyok” (BorsOnline)
Sáfrány Emese és párja számára kisfiuk születése volt életük legboldogabb pillanata. Ádám mindvégig a vajúdó kismama mellett volt, és bár nem volt betervezve, hogy ő vágja el a köldökzsinórt, az ott átéltek még ezt is megváltoztatták…
júl. 1
10:03
Boldizsár Ildikó: „Most a saját meséimet engedem ki a palackból” (Hamu és Gyémánt)
A Hamu és Gyémánt magazin aktuális lapszámában egy éltető fogalomról, a reményről beszélgettünk négy közéleti szereplővel. Boldizsár Ildikó mesekutató, meseterapeuta emellett a receptre felírható történetek esetét, aktuális kedvenc meséjét és készülő könyvének terveit is megosztotta velünk.
júl. 1
10:03
Új életre kelt a dögös ötvenes (Autószektor)
A városi JUKE ideális kiindulópont a JUKE Rally Tribute Concept kialakításához, a robosztus és megemelt felfüggesztésének köszönhetően. A rövid első és hátsó túlnyúlások kiváló terepképességekkel, agilitással és fordulékonysággal ruházzák fel az autót. A megnagyobbított kerékíveknek köszönhetően, melyek az egyedileg készített off-road kerekeknek ad
júl. 1
10:06
Tudni akarja, hogy valójában mekkora az átlagkereset Magyarországon? Most eláruljuk (Menedzsment Fórum)
Meg fog lepődni, mennyivel kevesebbet keresnek azok, aki középen állnak a fizetési listán: 108 ezer forinttal alacsonyabb volt a medián bér áprilisban, mint az átlag.
júl. 1
10:06
Csökkent egy inflációkövető államkötvény kamata – egy tévhit is az államnak kedvez (Privátbankár)
Új három éves inflációkövető PMÁP-kötvényeket árulnak mától, az előző sorozat ugyanis már túl régen volt a kínálatban, futamidejéből kevesebb, mint két év maradt hátra. Az új sorozatnak azonban egy negyed százalékponttal alacsonyabb lesz a kamatprémiuma, ami beleillik a hosszú távú kamatcsökkentési trendbe. Várhatóan így is veszik majd.
júl. 1
10:06
Véghajrá! Már csak 6391 beoltott kell ahhoz, hogy szabadok legyünk (Metropol)
A beoltottak száma 5 493 609 fő, közülük 4 958 805 fő már a második oltását is megkapta.
júl. 1
10:06
Mi az a hozamtermelés a DeFi-ben és hogyan működik? (Kripto Akadémia)
A hozamtermelés (yield farming) az egyik legfelkapottabb funkció a decentralizált pénzvilágban (DeFi), ami tavaly óta az egész ökoszisztémát viharszerűen meghódította. A hozamtermelés a befektetőknek kriptovalutáik után jutalmakat kínál a DeFi piacon történő zárolásért. Ebben az útmutatóban átnézzük, hogy mi is…

Keresés