2021. július 7. szerda

júl. 7
8:00
Tovább emelkedett a Nyári diákmunka program keretösszege (vg.hu)
Már az első héten a húszezret közelítette a program támogatásával munkába állt nappali tagozatos diákok száma – mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára bejelentette, a kormány a kiemelt érdeklődésre tekintettel az eredetileg 3 milliárd forintos keretet további 400 millió forintta
júl. 7
8:00
Baranyi Krisztina: A szakmázás ugye bolsevik trükk (Mandiner)
Az lesz a Pinceszínház igazgatója, aki a Fidesznek kedves, változás leszavazva.
júl. 7
8:03
Komoly döntést hozott Schobert Lara: nagy tervei vannak (Blikk)
Bár a mesés Santorini szigetén is nyaralhatott volna a családjával, Schobert Lara inkább úgy döntött, szülei boltjában dolgozik, amíg ők Görögországban vannak.
júl. 7
8:03
Megemelték a Nyári diákmunka program keretösszegét (ProfitLine)
Már az első héten a húszezret közelítette a Nyári diákmunka program támogatásával munkába állt nappali tagozatos diákok száma, a kormány a kiemelt érdeklődésre tekintettel az eredetileg 3 milliárd forintos keretet további 400 millió forinttal megemelte - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolit
júl. 7
8:03
Rossz hír érkezett a delta variáns terjedési képességéről Kínából (Portfolio)
A koronavírus delta variánsával való fertőzöttség átadása nagyobb arányban történik még a tünetmentes időszakban, mint a korábbi járványperiódusokban, de maga a lappangási időszak rövidebb – derül ki egy minap publikált hivatalos kínai egészségügyi hatósági jelentésből.
júl. 7
8:03
Végre kiderült, mi vár ránk a halálunk után: visszatérők meséltek (Life)
Összesen hat embert kérdeztek meg arról, hogy mit tapasztaltak a haláluk után. Ők mind meghaltak biológiai értelmeben pár percre.
júl. 7
8:05
Hulladék fából készít generációkon átívelő ékszereket: „Engedem, hogy szinte magától alakuljon" (Life)
Hermann Zsombor főállásban filmkellékek gyártásával foglalkozik, ám közel három éve már, hogy otthoni műhelyében faékszereket és szobrokat készít. A teljes folyamatot autodidakta módon sajátította el, kizárólag hulladék fával dolgozik, műhelyét belvárosi otthonának egyik szobájában alakította ki. Szabadidejében alkot, kölcsönhatásban a fával, olyan
júl. 7
8:06
Ezeket a teniszkönyveket pörgesd a Fucsovics-Djokovic összecsapás előtt! (Könyves Magazin)
Fucsovics Márton ma a világelső Novak Djokovic ellen lép pályára a wimbledoni tenisztorna negyeddöntőjében, ahol előzetes ígérete szerint próbálja majd a legjobbját nyújtani. Ha nemcsak nézni szeretitek a teniszt, de szívesen olvastok is róla, mutatunk öt könyvet!
júl. 7
8:06
Ki van borulva! – Valósággá vált Bódi Csabi feleségének rémálma (BorsOnline)
Az énekesnek nincsenek rémálmai, pánikrohamai a pénteki autóbalesete után, de a hirtelen mozdulatokra figyelnie kell. A felesége, Gina még mindig a baleset hatása alatt van.
júl. 7
8:06
Jön a hőség hazánkba is, és sajnos a jégesők kialakulásának kockázata is jelentősen emelkedik (Köpönyeg)
Egy kifejezetten hűvös tavasz után az emberek sóvárogva várták a nyarat, ami meg is érkezett, méghozzá
júl. 7
8:06
Bayer számon kéri Ruttén a holland sajtó helyzetét (Mandiner)
„Újságírókat lőnek le Hollandiában, és nekünk jártatod a szádat?!” – írta közösségi oldalán a publicista.
júl. 7
8:06
Liberális salto mortale (Magyar Nemzet)
A 2022-es választás lesz az ,,új Mohács”, ha teret engedünk a globalomániás siserehadnak.
júl. 7
8:08
Gyulafehérvár – Túszul ejtett könyvkincseink (Magyar Nemzet)
Képzeljék el azt, hogy nincs Trianon, s előtte Gyulafehérváron sem gyűlnek össze a nagy területrablás bukaresti hátszelű előkészítői.
júl. 7
8:09
Akkora az érdeklődés, hogy máris megemelte a kormány a nyári diákmunka program keretösszegét (Portfolio)
Már az első héten a húszezret közelítette a program támogatásával munkába állt nappali tagozatos diákok száma, így a kiemelt érdeklődésre tekintettel az eredetileg 3 milliárd forintos keretet további 400 millió forinttal megemelte a kormány - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős áll
júl. 7
8:09
Botrány a tárgyaláson: az áldozat családjának esett a gyilkos vadász szeretője (Metropol)
Életfogytiglani büntetést kapott az a nyíregyházi vadász, aki bosszúból gyilkolta meg gyerekkori barátját és annak apját.
júl. 7
8:09
A nagy esélyes angolok vagy a 92-t utánozni akaró dánok? (m4sport.hu)
Az egyik oldalon a nagy esélyes, aki még gólt se kapott a tornán, a másikon egy minden teher nélkül játszó csapat.
júl. 7
8:09
Kegyelmet adni a megbocsáthatatlannak – Mindig, minden körülmények között? (WMN)
Ha nem vagyunk képesek a megbocsátásra, azzal megnehezítjük az életünket?
júl. 7
8:09
Megtalálták Leonardo da Vinci ma is élő rokonait (Hamu és Gyémánt)
Egy évtizede tartó kutatás eredményét mutatták be egy új tanulmányban, amelyben kutatók Leonardo da Vinci DNS-ét elemezték, hogy felkutassák leszármazottait.
júl. 7
8:12
Paks: villamos védelmi működés miatt kiesett egy turbina (TőzsdeFórum)
Ötven százalékos teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután villamos védelmi működés miatt egy turbina  - közölte honlapján az atomerőmű.
júl. 7
8:12
Összeáll a Bugatti és a Rimac, az új vállalat egyesíti a tradíciót és a jövőt (Igényesférfi.hu)
A Porsche 2018-tól érdekelt a Rimac Automobili sikerében, jelenleg 24 százalékos részesedéssel rendelkezik a társaságban és 45 százalékkal az új koncepcióban - a Bugatti-Rimac fennmaradó 55 százaléka a Rimac kezében van.
júl. 7
8:15
Hírösszefoglaló: Andy Vajna álma elveszni látszik (Blikk)
Íme, szerda reggeli hírősszefoglalónk: összeszedtük a legfontosabb reggeli történéseket, hogy ne kelljen keresnie!
júl. 7
8:15
Életmentők lehetnek: két új gyógyszer is bevethető a súlyos állapotban lévő koronavírusos betegeknél – Ezt mondja a Who (Blikk)
A WHO által engedélyezett két új gyógyszer akár életeket is menthet, használatukkal lényegesen csökkent a súlyos állapotban lévő fertőzötteknél a halálozási arány.
júl. 7
8:15
Fekete-Győr: Orbán Viktor „gyáva” (ATV)
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor nem megy el Strasbourgba az EP-vitára, amit a pedofilellenes törvényről rendeznek.
júl. 7
8:15
Súlyos sérülést szenvedett a magyar válogatott focista: meg is kell műteni (Life)
Holman Dávid, a szlovák Slovan Bratislava csapatának magyar válogatott középpályása elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, hosszú felépülés vár rá.
júl. 7
8:15
Döbbenet: megszólalt egy gyerekjáték, amit mondott, az minden szülő rémálma (Promotions)
Az anyuka azonnal lesokkolt, amikor meghallotta a játék énekét.
júl. 7
8:15
Világnézeti harc folyik (Demokrata)
A nyugati szabályozások liberális szelleműek, az eljárásrendet tekintve azonban kifejezetten diktatórikusak – mondta Győri Enikő EP-képviselő a Demokratának.
júl. 7
8:18
Knausgård a saját családja és Hitler történetét írta meg egy kötetben (Könyves Magazin)
A Harcok című hatodik kötettel zárul Karl Ove Knausgård egyedülálló önéletrajzi regényfolyama, amelyben a szerző nemcsak a saját családjáról, de Hitlerről, Paul Celanról és Leonardo da Vinciről is ír. Mutatunk egy részt a kötetből! Nyitókép: Valuska Gábor
júl. 7
8:18
Orbán Viktor nem vesz részt a melegellenes pedofiltörvényről szóló EP-vitán (SzMo)
A Fidesz két európai parlamenti képviselője fog felszólalni a vitán, a miniszterelnök nem.
júl. 7
8:18
Megoldódhat a konténerhiány (Transpack)
A konténerhiány miatt a kínai gyártók növelik a termelést, s vissza kívánják vinni a külföldön lévő üres konténereket.
júl. 7
8:21
Időjárás: pokoli forróság jön, ezekben a megyékben lesz a legdurvább a helyzet (Blikk)
A szerdai időjárás meleg és száraz lesz, az időjárás-előrejelzés szerint akár 38 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet.
júl. 7
8:21
Dél-Koreában a negyedik hullámtól tartanak (Infostart)
Az országban féléves csúcsra emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
júl. 7
8:21
Emelkedéssel indulhat a nap a tőzsdéken, lefelé korrigál az olaj (Portfolio)
Vegyes teljesítmény volt látható az amerikai tőzsdéken tegnap, a Dow Jones és az S&P 500 lejjebb került, míg a Nasdaq emelkedett. Jól teljesítettek a technológiai részvények, amely részben a továbbra is csökkenő amerikai államkötvényhozamoknak köszönhető. Ellenben az olajtársaságok és a bankok gyengébben szerepeltek. Az ázsiai piacokon felemás telj
júl. 7
8:21
Újabb autópálya épül Magyarországon: örülhetnek a Balatonra siető autósok (Pénzcentrum)
Hamarosan várhatóan elfelejthetjük a balatonszentgyörgyi közlekedési dugókat a nyári szezonban, a 76-os számú főúton áthaladó forgalom korábban rengeteg bosszúságot okozott az ott élőknek. A személyautók mellett ugyanis több száz nehéz jármű, illetve kamion hajtott végig a településen. Többek között erre készült megoldási alternatívaként az M76-os
júl. 7
8:21
Láng Zsolt nem érti, a főváros miért nem bocsátja rendelkezésre a Lánchidat augusztus 20-ra, Karácsony egy fotóval reagált (444.hu)
Nem lesz fényhajó.
júl. 7
8:21
Elvesztette lendületét a kínai járműpiac (autopro)
Júniusban több, mint 16 százalékkal kevesebb járművet értékesítettek, mint egy évvel korábban.
júl. 7
8:21
Egy sci-fi a világ legtöbbet streamelt filmje jelenleg, de ne a Netflixen keresd! (Mafab)
Noha a kritika hatalmas fenntartásokkal fogadta, mindez egyáltalán nem tántorította el a rajongókat attól, hogy megnézzék Chris McKay filmjét,A holnap háborúját.
júl. 7
8:21
Twitterező robot fricskázza a mobilozó politikusokat (Bitport)
Digitális installációként aposztrofálta készítője azt a gépi látásra épülő algoritmust, amely csak azért van, hogy rajtakapja a flamand parlament nyilvános ülésein a telefonjukba feledkező honatyákat.
júl. 7
8:24
Jogos és indokolt az építőanyagok exportjának korlátozása (vg.hu)
Kiviteli korlátozás csak célzottan, bizonyos termékkörök esetén szükséges, ahol fontos rövid távon tompítani a kritikus mértékű áruhiányt, és megfékezni az indokolatlan drágulást, de tartós megoldást a hazai építőanyaggyártó-kapacitás bővítése hozhat.
júl. 7
8:24
Hát szabad ezt ilyen kánikulában? Olyan forró tangás fotót posztolt Rubint Réka, hogy azonnal izzadni kezdtünk (BorsOnline)
A sztáredző nyugodtan mutogathatja a formás idomait, hiszen brutálisan szexi!
júl. 7
8:24
Kövér László: óriási fejlődésen ment át a vajdasági magyar közösség (Demokrata)
Kövér László kétnapos szerbiai látogatását összegezte.
júl. 7
8:24
A lengyel CynkoMet új trágyaszórója (GépMax)
A Zeus fantázianévre keresztelt kijuttatóeszköz láncos-kaparóléces lehordószerkezetű.
júl. 7
8:24
Elcsuklott Tóth Vera hangja az Akusztik színpadán (Magyar Nemzet)
Az Artisjus-díjas énekesnő előadása az év eddigi legmeghatóbb produkciója volt.
júl. 7
8:27
Kivezetnék a kínai Twittert a tőzsdéről, a hírre elszállt az árfolyama (Portfolio)
A Nasdaqon jegyzett, kínai Twitternek is nevezett Weibo elnöke és egy kínai állami befektető azt tervezi, hogy magánkézbe adja, tudta meg a Reuters. A hír megjelenése után a Weibo részvényárfolyama már több mint 50 százalék pluszban is állt.
júl. 7
8:27
Karácsony Gergely nem csinál titkot abból, hogy hentesnél járt (ATV)
Soroksáron, Hentes Kálmán Húsboltjában járt Karácsony Gergely – derült ki a főpolgármester Facebook-oldaláról. A miniszterelnök-jelöltnek minden nagyon ízlett, csak ajánlani tudja a helyet.
júl. 7
8:27
A meteorológusok az elkövetkezendő két napra riasztást adtak ki a hőség miatt (Háziállat)
Nyitókép: TASR/Pavol Zachar   A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet az elkövetkezendő két napra riasztást adott ki a hőség miatt Nyugat- és Dél-Szlovákiára.   A hőmérséklet néhány helyen a 35 Celsius-fokot is elérheti.   Az intézet július 6-án, kedden 14.00 órától 18.00 óráig elsőfokú riasztást adott ki 15 járásra. Ezek közé a járások közé tartozik
júl. 7
8:27
Itt váltják idén a legolcsóbban a valutát (Ripost)
Kevesen tudják, hogy a legolcsóbb bankban is drágábban lehet például eurót váltani, mint egy sarki pénzváltóban. Utánajártunk az okának, és annak is, hogy hol olcsó idén a külföldi valuta.
júl. 7
8:27
Újabb ítélet született a Marian Cozma meggyilkolásában részt vevő Sztojka Iván ellen (Life)
Emberkereskedelem és felbujtóként folytatólagosan elkövetett pénzmosás miatt nem jogerősen nyolc év hat hónap fegyházbüntetésre ítélt a Székesfehérvári Törvényszék egy visszaeső vádlottat - közölte a törvényszék kedden az MTI-vel.
júl. 7
8:27
Eljött az igazság pillanata – érkeznek a médiás és ügynökségi toplisták (MMonline)
Hogyan előzte meg a Mediaworks a legnagyobb televíziós cégeket, miért csökkent többmilliárd forinttal a Top30 médiavállalat összesített nyeresége, hányszorosa a legnagyobb médiaügynökség forgalma a második számú piaci szereplőnek – többek között ezek is kiderülnek a Marketing&Media magazin legújabb számából. Az mmonline.hu-n a következő napokban tö
júl. 7
8:30
Babát vár Scarlett Johansson (Joy)
Ez ám a gólyahír!
júl. 7
8:30
Systiva® Kontroll – biztonságra tervezve (Agrárágazat)
A Systiva® az első vetőmagra felvitt lombvédelmi kezelés.

Keresés