Személyesen fejezte ki Vilniusban szolidaritását a migránsnyomás alá került litván hatóságok felé Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, miután immár naponta százával küldenek át fehérorosz területről közel-keleti és afrikai menekülteket a balti országba.
A Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint a nyári utazások miatt hazánkba is nagy számban hurcolhatják be a koronavírus delta variánsát. Elmondása szerint előfordulhat, hogy a negyedik hullám nagyobb lesz, mint a harmadik, és úgy véli, nagyobb biztonságban lennénk, ha legalább még 3 millió ember megkapná mindkét oltást.
Újabb riportra indult kicsiny stábunk a gonosz fészkébe, hogy bemutassa a hátterét annak, ami Magyarországon zajlik. Egyet mondhatunk: szerb jégen csúszik a királyi diktatúra felé ez az Európától nem is olyan távoli ország, Orbán Viktor pedig tervével két legyet ütne egy csapásra, hiszen saját haszna mellett az utolsó reménysugarat, Budapestet is á
A Jammertal Borbirtok 2015-ös Cassiopeia Merlot-ja kapta a legmagasabb pontszámot a Concours Mondial de Bruxelles 2021 (CMB) nemzetközi borversenyen vörösbor kategóriában – közölte a több szőlészeti és borászati céget összefogó villányi családi holding az MTI-vel.
Elsőként az olasz válogatott jutott döntőbe a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon, miután az első elődöntőben kedden 1-1 után tizenegyespárbajban 4-2-re legyőzte az ugyancsak társházigazda spanyol csapatot a londoni Wembley Stadionban.
Nem mindenki indítja újra a rendezvényét, a Tisza-tavi napok olyan felütést adnak, amelyet vélhetően a kisebb, nagyobb, giga és mindenféle fesztiválok követnek.
Szerdán változott az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin literenkénti átlagára 5 forinttal, míg a gázolaj literenkénti átlagára 2 forinttal nőtt.
Július 22-től Papp Tímea veszi át az EgészségKalauz.hu portál főszerkesztői feladatait. A jelenlegi főszerkesztő, Simon Izabella új szakmai megbízást vállal a kiadón kívül. Papp Tímea feladata, hogy elődje munkáját folytatva, aktuális, közérthető és jól hasznosítható egészségügyi hírekkel és tanácsokkal lássa el az EgészségKalauz.hu olvasóit és k
Világszerte megérkezik az utakra az üzemanyagcella. A Bosch számára olyan integrált teljesítményelektronikával ellátott elektromos kompresszorokról szóló megrendelés jelenti ennek a következő mérföldkövét, amely az üzemanyagcella-rendszer oxigénellátását szabályozza. Ennek a csúcstechnológiájú alkatrésznek a hosszú távú beszállításáról írt alá megá
Az ajkai hivatásos tűzoltók áramtalanítják a karambolos járműveket. A mentők is kiérkeztek a balesethez, a hatósági beavatkozás idejére teljesen lezárták az érintett útszakaszt. Kérjük, vezessenek óvatosan!
Két évtizede, amikor a Mátrix első részében Morpheus elővette a kék és a piros kapszulát, még csak átvitt értelemben tudtuk végiggondolni, hogy vajon egy szimuláció boldog tudatlanságában, vagy a valódi világ kényelmetlenségében érdemesebb-e élni.
Norbi nagylánya nem kér az elkényeztetett tiniéletből, fontos számára, hogy megismerje a családi üzlet minden csínját-bínját, és meg akar dolgozni a pénzért.
Az Európai Unió iparvállalatai 2035-ig kaphatnak ingyenesen szén-dioxid-kvótákat, de csökkentett mértékben, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) az Európai Bizottság által fokozatosan bevezetni kívánt klímapolitikai reformtervezetre hivatkozva.
Tizenegyespárbaj döntötte el a tegnapi olasz-spanyol Eb-mérkőzést. A párbaj előtti térfélsorsolás pedig az olasz csapatkapitánynak, Giorgio Chiellininek köszönhetően meglehetősen szórakoztatóra sikerült.
A szamóca töveit általában háromévente szükséges új helyre telepítenünk, hiszen ezen időtartam alatt a növények meglehetősen elöregednek, ritkulnak, valamint termésmennyiségük is lecsökken. Mindezek mellett a talaj tápanyagkészlete egyaránt kimerül, valamint a gyomok, kártevők és kórokozók is felszaporodhatnak az adott területen.
Július 1-jén elindult a posta váminformatikai rendszere, amely az első napok tapasztalatai alapján ugyan összességében jól működik, de kisebb korrekcióra szükség volt. Amennyiben bármely ügyfélnek ebből kára származott, kártalanítják – közölte a Magyar Posta. Az első napokban a Magyar Postához tízezres nagyságrendben érkeztek az unión kívülről küld
Már az első héten a húszezret közelítette a nyári diákmunka program támogatásával munkába állt nappali tagozatos diákok száma, a kiemelt érdeklődésre tekintettel az eredetileg 3 milliárd forintos keretet további 400 millió forinttal megemelték – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért fe