A kormány sokat tesz az iskolaelhagyás csökkentéséért, ennek köszönhetően pedig folyamatosan csökken a lemorzsolódás, sőt egyre többen tesznek emelt szintű érettségit.
A multicég vezérigazgatója a lapunknak adott exkluzív interjúban kifejtette: manapság nem érdemes fél évnél tovább tervezni az üzleti eredményeket, mivel a járványhatás kiszámíthatatlan.
Egy jól értesült informátor pletykája felrobbantotta a netet, már mindenhol arról beszéltek, hogy George Clooney és felesége, Amal harmadik gyermeküket várják.
Djokovic legutóbb a római salakpályás torna döntőjében kapott ki, azóta sorozatban 22 mérkőzésen nyert. Idén ez mindössze a negyedik veresége volt a szerb világsztárnak.
A Huawei MatePad 11 a vállalat első olyan készüléke, amely 120 Hz-es képfrissítési technológiával rendelkezik és a legújabb generációs M-Pencillel is kezelhető. A tablet a Többképernyős együttműködés funkciónak köszönhetően akár külső kijelzőként is használható. A MatePad 11 kompatibilis az Androiddal, valamint egyszerűen futtathatók rajta a Micros
Bökte a csőrét a Red Bullnak, hogy a Mercedes egy FIA-tól származó ábrát lobogtatott Silverstone-ban. A csillagosokkal szembeni elfogultsággal is vádolták a szövetséget?
Hatalmas küzdelmet hozott a 100 méteres pillangóúszás döntője szombaton hajnalban Tokióban, ahol Milák Kristóf és az amerikai Caeleb Dressel között dőlt el az aranyérem.
Az Európai Gyógyszerészeti Ügynökség (EMA) döntését követően Magyarországon is lehetővé vált Modernával a 12 éven felüli korosztály oltása. Így a Pfizer mellett már ezzel a vakcinával is lehet oltani ezt a korosztályt - írja a koronavirus.gov.hu.
A 100 méteres pillangóúszásban olimpiai ezüstérmes versenyző szerint az egy év halasztás kellett ehhez az eredményhez. Beszélt az amerikai világcsúcstartóval való rivalizálásról is.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elfogadta a kormány által kezdeményezett, a homofóbbá silányított gyermekvédelmi törvény melletti kiállásról szóló népszavazás kérdéseit 2021. július 30-ai ülésén. Tóth Zoltán választási szakértő szerint viszont az NVB döntése több sebből vérzik. Számos okot föl is sorolt, például, hogy az országos népszavazási
A műsorvezető megújítja a feleségének tett fogadalmát, ezzel fordulóponthoz érkezett a huszonhét éves házasságuk. Eddig óvta a kamerák elől, de hamarosan az egész ország megismerheti Zsolti szerelmét.
A külkereskedelmi mérlegtöbblet éves szinten duplázódott és a 2019-es szintet is túllépte, igaz, a 2018-as és 2017-es érétkektől elmarad. A jövőben a gyárberuházások segíthetik az exportbővülést, ami javíthat a mérlegen.
Az Európai Gyógyszerészeti Ügynökség (EMA) döntését követően Magyarországon is lehetővé vált Modernával a 12 éven felüli korosztály oltása. Így a Pfizer mellett már ezzel a vakcinával is lehet oltani ezt a korosztályt.
A hajhullás egy igencsak gyakori probléma, mely kortól és nemtől függetlenül szinte bárkit érinthet. Bár néhány hajszálat mindenki veszít naponta, és ezzel nincs is semmi gond, fontos felismerni, ha a probléma már orvosi beavatkozást igényel.
Szobanövényeink gondozásának egyik sarkalatos pontja a hatékony növényvédelem. Sajnos számos hibát véthetünk a károsítók elleni küzdelemben, de tudatossággal és odafigyeléssel kiküszöbölhetjük ezeket!
Már 120 éve van jelen az autósport világában a Skoda, amit egy osztrák együttműködésben készülő, teljesen elektromos Skoda Fabia raliautóval ünnepelnek. Nem teljesen gyári projektről van szó, bár a Skoda Motorsport és az osztrák Skoda márkaképviselet is résztvett az RE-X1 Kreisel névre hallgató versenyautó fejlesztésében. A projektet nagyrészt az a
Tovább mérséklődött a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése júliusban, amikor az ország több részét megbénította a szélsőséges időjárás. A szombaton közölt adatok szerint a nemzeti statisztikai hivatal, valamint a kínai logisztikai és beszerzési szövetség (CFLP) által számított feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 50,4 pontra
A magyar női kardválogatott az utolsó mérkőzését is elvesztette, így a kilences mezőnyben a várakozást alulmúlva a nyolcadik helyen végzett a fegyvernem szombati csapatversenyében a tokiói olimpián.