Kóka és Sülysáp között rántotta rá egy másik autós a kormányt annak a fiatal lánynak az autójára, aki súlyos sérülésekkel fekszik kórházban. Krisztina felismerte a másik sofőrt, aki elhajtott a helyszínről.
Novák Eduárd korábban úgy fogalmazott: „Ana Maria akkor sem nyerhette volna meg a döntőt, ha ötmillió lejjel nagyobb lett volna a vívószövetség költségvetése”.
Luis Alberto Arce Catacora, a Bolíviai Többnemzetiségű Állam elnöke és Kirill Komarov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatójának nemzetközi üzletfejlesztésért felelős első helyettesének részvételével tartották meg a bolíviai El Alto városában a Kutatóreaktor Komplexum alapkőletételi ünnepségét, és ezzel megkezdődött a Nukl
Testünk 2-4 millió verejtékmirigye felel hőháztartásunk szabályozásért és gondoskodik arról, hogy a szervezet ne melegedjen túl akkor sem, amikor a hőmérő higanyszála 30 fok fölött van. Akár napi tíz liter vizet is elpárologtatunk a nyári nagy melegben fizikai aktivitás vagy sport hatására, míg egy hideg téli, kevésbé aktív napon mindössze fél lite
Két-háromszáz forint között van a magyar dinnye idei kilónkénti ára – mondta az InfoRádióban Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója. Hunyadi István arra is kitért, hogy a termelők a növekvő költségüket is beépítették a dinnye árába.
További két hónapos hosszabbítást kért az Európai Bizottság a közösségi helyreállítási alap igénybevételéhez elvárt magyar nemzeti reformprogram értékeléséhez. A módosításhoz a magyar kormány beleegyezése is szükséges.
Az ilyen „emberre”, az ilyen cselekedetre nehéz jelzőket találni! Valaki egy cica újszülött csemetéit egy nejlonzacskóba gyömöszölve dobta ki egy szemétgyűjtő konténerbe!
A Ferencváros este héttől a Zalgiris ellen játszik Vilniusban a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában. Ha a magyar bajnok továbbjut, akkor már a Konferencia-liga biztosan főtáblára kerül.
Varga Viktor három héttel ezelőtt szenvedett horrorbalesetet, miközben a Nemzeti Vágtára készült. A bokája és az ugrócsontja sérült meg, ami miatt műteni is kellett az énekest.
Ismét tartós hőségre kell készülni; az északnyugati megyékben várhatóan szombatra, délkeleten viszont csak hétfőre mérséklődik érdemben a kánikula - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a Facebook-oldalán.
A Binance, mely sokáig a kriptokereskedelem "vadnyugati" formáját részesítette előnyben és emiatt számos ország hatóságainál húzta ki a gyufát, a tervek szerint igyekszik jobban megfelelni a különböző szabályozásoknak.
„Ezek nem is magyarok!” – ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket tettek a Dobrev Klára ellen tüntető romákra a DK-szimpatizánsok Komlón, számolt be a BAMA.hu.
Egymás után állítják vissza a kültéri maszkviselés kötelezettségét a prefektúrák a francia nyaralóhelyeken a koronavírus delta variánsa miatt fokozatosan romló járványügyi helyzet miatt. Az új eseteknek immár csaknem kilencven százalékát a fertőzőbb mutáns okozza.
A következő hónapokra is a jegybanki toleranciasáv fölött alakul az infláció, 2022 elején kerül a sávba az infláció, és a monetáris politika szigorítása nyomán 2022 közepén stabilizálódhat 3 százalék körül – mondta az újabb alapkamat-emelés után a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.
Az Európai Bizottsághoz fordul a szocialista Ujhelyi István annak érdekében, hogy azok a keleti vakcinával oltott magyar állampolgárok, akik harmadik oltásnak egy európai engedéllyel rendelkező koronavírus elleni vakcinát kapnak, automatikusan hozzájuthassanak az unió egységes, digitális Covid-igazolványához.
Robbanás történt kedden a nyugat-németországi Leverkusenben egy vegyipari gyárban, a helyi katasztrófavédelem rendkívül veszélyesnek minősítette a történteket.
A pólólegenda szerint a tokiói viadal a vízilabdázók számára a negyeddöntőben kezdődik, addig fel kell venni a ritmust, Dél-Afrika, az Egyesült Államok, majd Olaszország ellen.
Vas Kata Blankának sok önbizalmat adott, hogy jól sikerült a rajtja a női hegyikerékpárosok keddi versenyében a tokiói olimpián, ahol a negyedik helyen zárt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az összes megyére adott ki riasztást a hőség miatt, két megyében ráadásul a legmagasabb, harmadfokú riasztás van érvényben szerdára.