A beoltottak száma 5 600 959 fő, közülük 5 390 593 fő már a második oltását is megkapta. 26 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 809 288 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy beteg, így az elhunytak száma 30 021 fő.
Hetek óta a Monetáris Tanács júliusi döntésére várnak a befektetők, a kockázatok miatt alulteljesítő volt a forint, így tegnap már a 360-as szinttől is eltávolodott. Kérdés, hogyan reagál majd az árfolyam a jegybank bejelentésére, ha meggyőző lesz a lépés és a kommunikáció, akkor akár korrekció is jöhet a piacon.
Biden elnök ezt azután jelentette be, hogy Washingtonban tárgyalt Musztafa al-Kadimi iraki miniszterelnökkel. De az ott állomásozó amerikai katonák száma nem változik.
Állatbarátként mindig óriási fájdalom olyan esetekről hallani vagy, ami még rosszabb: olyat látni, amikor egy ártatlan állattal méltatlanul és brutálisan bánnak.
Vissza fog vágni a Silverstone-ban történtek után a hétvégi Magyar Nagydíjon a Red Bull Forma-1-es csapata – véli a Mercedes mérnökigazgatója, Andrew Shovlin.
Az amerikai tőzsdék jól kezdték a hetet, az S&P 500 és a Dow Jones is feljebb került, míg a Nasdaq stagnált. A kereskedési hangulatot a vállalati gyorsjelentések befolyásolják a gazdasági adatok mellett, a Hasbro és a Tesla is felülteljesítette az elemzői várakozásokat. Az ázsiai piacokon felemás teljesítmények láthatóak, míg Európában lefordultak
A fürdőzők ugyanis egy, a vízben elmerülő eszméletlen gyerekre lettek figyelmesek Budapesten, a Palatinus strandon. Többen azonnal a mentésére siettek, a hétéves gyereket az édesanyja próbálta először, a szekszerű segítség megérkezéséig újraéleszetni.
Egyre több jel utal arra, hogy az ellátási láncok koronavírus-válság utána helyreállása a vártnál több időt fog igénybe venni. Erre utal az is, hogy az Ikea kénytelen szűkíteni termékkínálatát.
Tavaly nyáron átlagosan 1650 dollárba került egy 40 láb méretű tengerikonténer szállítása Sanghajból Rotterdamba. Manapság ugyanekkora áru szállítása 11 196 dollárba kerül, azaz gyakorlatilag egy év alatt hétszeresére emelkedtek a tengeri szállítási díjak. Ez az úgynevezett „bullwhip-effect” azaz „ostorcsapás-hatás” következménye, amely jó esetben
A korábbinál többért értékesítették a termelők az idén a boraikat bel- és külföldön egyaránt, igaz, a kivitt mennyiség csökkent, ahogyan az import is. A szőlészek remélik, hogy a felvásárlási árak is emelkednek, mert ha maradnak az elmúlt évek jellemzően nyomott árai, sokan felhagynak a szőlőtermeléssel.
Új területet hódít meg Stephen King – egyik története podcast-sorozatként fog megelevenedni. A Strawberry spring (Indián tél) című horror novellájából az Audio Up Media, az iHeartMedia és Lee Metzger író, rendező összefogásával készül adaptáció.
Hozzávetőlegesen egy hónapja távolítottam el almafánk törzséről egy nagy taplógombát. A gomba helyén nem kezeltem a fa kérgét. Azóta megint megnőtt az újabb gomba, mint a mellékelt képek mutatják. Kérem, írja meg, hogyan védhetem meg jól termő fánkat az újabb támadástól!
Idén, a második negyedévben a 19-29 évesek 58 százalékának volt megtakarítása, ami az eddigi legmagasabb érték, és csak 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem takarít meg – derül ki a K&H-csoport felméréséből. Az adatok alapján a 26-29 éves korosztályban többen vannak, akik nem gyűjtenek, mint a 19-25 évesek között: 31 százalékuk, illet
Ahogy a migrációnál, úgy a gyermekvédelem terén is el akarja venni a nemzetállamoktól a hatáskört Brüsszel, és saját maga akar dönteni – mondta Kiszelly Zoltán.
Három év alatt megfordította a sorsát a Snapchat: új funkciói rekordbevételeket hoznak, a tőzsdén is szárnyal a cég. Következő fejlesztéseikkel már a Facebook egyik szegmensét is elhappolhatják a közösségimédia-harcban.
Koncertek, tűzzsonglőrök, táncprogramok és szaunaszeánszok is várják a látogatókat az ország számos fürdőjében július utolsó napján, szombaton, az immár 12. alkalommal meghirdetett Strandok éjszakáján – közölte a Magyar Fürdőszövetség az MTI-vel.
Bikinivágású alsók helyett teljes testüket fedő dresszekben versenyeznek a tokiói olimpián a német női tornászválogatott tagjai: szövetségük a sport szexualizálása elleni kiállásként aposztrofálta a döntést
Kötelezővé teszik a hallgatók számára a nemzetbiztonsági oktatást legalább három, hongkongi egyetemen a szeptemberben kezdődő tanévtől - számolt be hétfőn este internetes kiadásában a South China Morning Post (Scmp) című hongkongi lap.
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 746 219 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 33 048 főre csökkent. 73 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen.
Tavaly novemberben a Porsche elővett jó néhány tanulmányautót, amit korábban sosem mutatott meg a nagyközönségnek. A legmeglepőbb ezek közül mindenképpen a Vision Renndienst volt, hiszen egy tisztán elektromos kisbuszról van szó, és bár a mai világban már szinte semmin nem lepődnénk meg még a Porsche kínálatában sem, azért egy villanyos kisbusz még
Elképesztően eredményes és hosszú sportpályafutást tudhat maga mögött Kammerer Zoltán. A híres kajakos most szándékosan elvonult a Tv2 Farm Vip második évadának forgatására, hogy az olimpiától távol, a világtól teljesen elzárva végleg elengedje a mögötte álló 34 évet és felkészüljön a sport karrier utáni életre.
Amikor nyáron hatalmas dézsákban tele virággal beleszeretünk a leanderekbe, akkor enyhe késztetést érzünk, hogy saját részre is legyen jó sok leanderünk. A házi leander szaporítás sokkal könnyebb, mint gondolnánk, semmi extra dologra nincs szükség hozzá!
A napokban a hazai mozikba is megérkezik M. Night Shyamalan legújabb filmje, az Idő, amely kapott hideget és meleget is a kritikusoktól, a közösségi felületeken pedig már most mémesült a produkció.
Bár az olimpiák történetében először kapott ki férfi vízilabda-válogatottunk a görögöktől, a 10-9-es fiaskó ellenére az olimpiai bajnok Szécsi Zoltán szerint a baki helyrehozható, mégpedig magyar idő szerint ma 11.20 órakor Japán ellen.