Richard Branson, a Virgin Galactic alapítója lehet az első milliárdos az űrben. Az üzletember július 11-én látogat az űrbe, ezzel 9 nappal előzi meg Jeff Bezost.
Vilmos és Harry herceg félretette sértettségét és együtt avatták fel Diana hercegnő szobrát, amelyen a hercegnét három gyermek veszi körül. De kik lehetnek ők?
A napokban jelent meg Quentin Tarantino első könyve, amely a Volt egyszer egy Hollywood regényváltozata. A kötet számos eddig ismeretlen részletet is elárul a film cselekményével kapcsolatban, Tarantino utolsó filmje azonban még ennél is jobban foglalkoztatja a rajongókat.
Két éve képtelen, vagy lehet, nem is akar a helyi városvezetés rendet tenni a VIII. kerületben, pedig a közösségi oldalakon özönlenek a panaszok az ingatlantulajdonosoktól.
Az előzetes egyeztetésen az Opec+ tagországok még nagyjából egyetértettek abban, hogy már augusztustól, viszont csak napi 400 ezer hordóval növelik a kőolaj kitermelést decemberig - olvashatjuk az Erste mai elemzői anyagában.
A dollár továbbra is erősödik a ma délutáni munkaerőpiaci közlés előtt, a régiós devizák - köztük a forint is - kis gyengülést mutat a dollárral és euróval szemben.
Július elseje A magyar egészségügy napja, Semmelweis-nap. És idén különösen időszerű erről megemlékeznünk offline és online, szavakkal és tettekkel, szívvel, lélekkel. Én egy különleges rendezvényen jártam, arról mesélek most.
Ha rendelkezésre állnak a szükséges források, már 2022-ben megkezdheti a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az 1-es metróvonal felújításának tervezését. A kivitelezés 2024 után indulhat, a tervek szerint korszerűsítik és meghosszabbítják Európa első földalatti vasútvonalát.
Hatan haltak meg a Seychelle-szigeteken koronavírusban, azt követően, hogy mind a két oltást megkapták. Közülük öten az AstraZeneca Indiában gyártott verziójával voltak oltva, míg a hatodik Sinopharmot kapott.
A nyári szépségápolás egyik alfája és ómegája a fényvédelem, ennél nincs is fontosabb, ha valaki igazán óvni szeretné a bőrét. A napsugárzás ráadásul nemcsak a szépség nagy ellensége lehet, de bizony az egészségünket is károsíthatja.
A privátbanki szolgáltató igazgatósági taggá választotta Szabó Sándort, az MKB és a K&H Bank Private Banking korábbi vezetőjét, aki 2019 májusától irányította az SPB Befektetési Zrt. prémium banki üzletágát.
Ez a nap is jól kezdődik a részvénypiacokon, később pedig fontos amerikai foglalkoztatási adatok szabhatják meg az irányt. Az EKB a bankok osztaléktilalmának feloldását tervezi, ez az OTP-nél is szép kifizetést eredményezhet. Számos más árupiaci termék után most a narancslé-sűrítmény drágult meg.
Enyhén csökkent tavaly a megelőző évhez képest az OTP Bank Romania piaci részesedése, amelyet három éven belül kíván megduplázni a magyar tőkéjű pénzintézet. A romániai top 10-be 2020-ban annak köszönhetően került be az állami EximBank, hogy elhalászta az OTP elől, és bekebelezte a Banca Romaneascát.
Következő órák: zivatarok, felhőszakadás (20-50mm eső), jég, szél! A hajnali, reggeli órákban egy zivatarrendszer alakult ki az Eger-Békéscsaba vonalon, a zivatarok rengeteg csapadékot hagytak maguk után, néhány óra leforgása alatt Erdőteleken több, mint 45mm csapadékot mért az OMSZ műszere. De az Északi-középhegységben és előterében is kiadós esőz
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy férfi ellen, aki éveken keresztül üzletszerűen élt csalásokból, többnyire nem létező ingatlanokat kínálva megvételre.
"Szövetségünk kéri a miniszterelnök úr intézkedését, hogy a statisztikai mintavétel elve alapján önként jelentkező 60 év feletti nyugdíjasokon az állam költségén végezzék el azt a hatásvizsgálatot, olyan létszámban, amely meggyőzően bizonyítja vagy cáfolja a médiában és a közbeszédben tetten érhető véleményeket" – többek között ez áll abban a Népsz
A kimozdulás, a személyes szabadság, a találkozások korlátozottsága – mindez erőteljesen rányomta a bélyegét a lakosság közérzetére, a legrosszabbul azonban a bizonytalanságot, a jövő kiszámíthatatlanságát tűrtük a harmadik hullám idején. Az NN Biztosító kutatásából nem csak az derül ki, mik ma a legerősebb félelmeink, és mely korosztály aggódik a
Magas az átoltottság aránya a fogvatartottak között a hazai börtönökben, amelyekben július 1-től ismét engedélyezett a látogatás. A járvány kitörése óta tizenöt elítélt és a személyi állomány hat tagja vesztette életét a vírus következtében. A fertőzött rabok száma jelenleg 1357, ugyanakkor a bv-dolgozók között kétszer annyi koronavírusost találtak
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/07/02/4623/
A MOL-Új Európa Alapítvány két alapítója, a magyar kormány és a Mol-csoport Miklósa Erika operaénekest kérte fel az alapítvány kuratóriumi elnökének, a felügyelőbizottság vezetésével pedig Kemény Dénes háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitányt bízták meg – közölte a Mol az MTI-vel pénteken. A közlemény szerint a MOL-Új Európa Alapítvány átve
A Magyar Katolikus Egyház vasárnap tartja országszerte a péterfillérek gyűjtését a templomokban. Az adományokat Ferenc pápa karitatív céljaira fordítják.
Évente átlagosan közel 55 000 forintot is megspórolhatnak a magyar előfizetők, ha mobilcsomagot váltanak – derült ki a telekommunikációs ajánlatok átlátható összehasonlításával foglalkozó független magyar startup, a BillKiller első közel ezer felhasználójának összesített adataiból. Ráadásul minden tizedik ügyfél esetében az éves megtakarítás elérte
Várhatóan még a választások előtt leteszik a 300 milliárd forintért épülő dél-budai szuperkórház alapkövét. Mintegy 30 milliárd forintért további közlekedési beruházás is kezdődhet a környéken.