Intézmény volt ő, a nagy nevettető, aki nélkül tényleg kicsit nehezebb lett volna a trabantos, másodállásos, hétvégi házas szocializmusban. 1936-ban ezen a napon, július 2-án született Hofi Géza.
Rövidfilm kategóriában jelölték az egyik legrangosabb dokumentumfilmes díjra, a Doc Alliance Awardra a Barokk Feminából készült adaptációt. Nemes Z. Márió versfolyamából Lichter Péter készített filmet.
Szabados Ágnes, az Rtl Klub Híradójának műsorvezetője pár éve elindította a Nincs időm olvasni kihívást, amely során 12 hónap alatt 12 könyvet kell elolvasnia a résztvevőknek. A játék idén is folytatódik és bárki bármikor csatlakozhat hozzá, hiszen Ágnes minden hónapban ad egy új témát, amit aztán a harmincezer fős közösség közösen dolgoz fel. Júli
Az írás erejével olykor még maguknak az íróknak is szembe kell nézniük. Charles Dickens például erősen aggódott, miután megírta a Twist Olivér egyik keményebb jelenetét, hogy az olyan rémisztő lesz az olvasók számára, hogy szó szerint halálra rémülnek. A szöveget végül a saját barátain tesztelte, a kísérleten egy orvos is jelen volt.
Bruck Edith Magyarországon született holokauszt-túlélőt nevezték ki az olasz nyelv nemzetközi terjesztéséért és védelméért felelős Dante Alighieri Társaság alelnökének - írta az Mti.
Magyarul a Jelenkornál jelenik majd meg Ai Weiwei régóta várt memoárja. Még áprilisban írtunk arról, hogy a világhírű akcionista képzőművész és emberi jogi aktivista kötete várhatóan novemberben jön ki Angliában. A 1000 Years of Joys and Sorrows című kötet ötlete állítólag akkor merült fel benne, amikor 2011-ben 81 napig fogva tartotta a kínai rezs
Margherita Sarfatti olasz újságíró Mussolini egyik szeretője volt. Könyvében – amelyet Kosztolányi Dezső fordított magyarra – egy közeli ismerős bennfentességével rajzolta meg a későbbi olasz fasiszta diktátor pályaívét születésétől a hatalomra jutásáig.
A hidegháborús Budapesten fogták el azt az angol kémet, akit Benedict Cumberbatch alakít a most elkészült, „A futár” (The Courier, de magyar címe még nincs) című, igaz történeten alapuló filmben. A brit kém és a vele összejátszó szovjet hírszerző az atomháború rémétől mentették meg a világot, mielőtt lebuktak.
Az amerikai filmakadémia Rév Marcell operatőrt és Bucsi Réka animációsfilm-rendezőt is meghívta soraiba, pedig idén minden eddiginél kevesebb tagot vettek fel.