Várhatóan újra Jerome Powellt jelöli majd a Fed élére Joe Biden amerikai elnök, így újabb négy évig vezetheti a jegybankot – véli a Reuters felmérésében megkérdezett szakemberek nagy többsége. Az elemzők szerint kockázatos is lenne a mostani helyzetben váltani a jegybank élén, amikor évtizedes inflációs csúccsal küszködik az amerikai gazdaság.
Az elmúlt 10 év gazdaságépítő munkájának köszönhetően továbbra is jut forrás a családok, a hitélet és a gazdaság fejlődésének támogatására - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter az új Mezőpaniti Református Templom szentelési és átadóünnepségén a tárca vasárnapi közleménye szerint.
Villámfényes éjszaka: zivatarrendszer érkezik! Még el sem vonult a nappali rendszer, már a határon kopogtat a következő. A keleti országrészben tartózkodók pechére ez sem arra vette az irányt, így az aszály fokozódik. Ugyanakkor főként a déli részek, illetve délnyugat, ahol ma többfelé 50-100mm eső esett, újabb öntözést kap.A rendszer Békés megye d
A Pfizer már áprilisban közölte, hogy még a Pfizerrel oltottaknak is szüksége lehet egy harmadik oltásra, Hadházy mégis a kínai vakcina ellen kampányol.
Azt írták, a 49 éves sofőr Törökszentmiklós felől Budapest irányába haladt, amikor áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, majd onnan visszasodródott a saját sávjába, végül egy villaoszlopnak ütközve állt meg. A mentők sikertelenül próbálták meg újraéleszteni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Az InfoRádió Világszám című magazinműsorának szerkesztője szerint ki lehet hozni annyiból egy horvátországi, adriai nyaralást, mint egy balatonit. Kiss Róbert Richard úgy véli, mindenki a saját pénztárcájához tudja igazítani a nyaralását.
A megszokotthoz képest kevesebb vonatot tud fogadni a Nyugati pályaudvar vasárnap reggeltől, mert a pályaudvaron több munkálatot nem fejezett be időre a kivitelező - közölte a Mávinform vasárnap reggel az MTI-vel.
Tavaly márciusban kezdődtek a problémáim magas pulzusszámmal, később kissé emelkedett vérnyomással. A háziorvosom gyógyszert írt fel rá, és elküldött laborvizsgálatra, ahol semmi eltérést nem találtak. Lehet-e valami hormonális eltérés a háttérben? Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatában feltett kérdések közül.
„A gulyás nem nyolctól négyig gulyás. Mindig gulyás. Háromszázhatvanöt napban gulyás. Ötven évig gulyás.” Így él az az ember, aki harmóniában van a természettel.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/07/18/4755/
A magyar női kézilabda-válogatottal szembeni elvárás a negyeddöntőbe jutás a pénteken kezdődő tokiói olimpián, viszont a célok magasabban vannak Elek Gábor szövetségi kapitány szerint.
Sokan választjuk a reggeli órákat az edzéshez, ami azt jelenti, hogy gyakran reggeli nélkül állunk neki a testmozgásnak. Az éhgyomri edzésnek vannak előnyei, de érdemes pár dologra figyelni, mert veszélyes is lehet.
Több helyszínen, anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt 2021. július 18-án 10 óra 50 perc körül az M7-es autópálya 69-es és a 70-es kilométerszelvényében, Szabadbattyán térségében, a Budapest irányába vezető oldalon, ahol több személygépjármű ütközött össze. A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt a forgalom egy sávon hala
Itt a nyár, csicseregnek a madarak, és különböző színekben pompázik az egész világ. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a levendula az egyik leggyönyörűbb és egyben leghasznosabb virág, amivel találkozhatunk hazánkban. Na de ha valaki Budapesten él, merre induljon, ha megakarja találni ezeket a lila szépségeket?
Bizonyára mindenkinek az életében vannak olyan emberek, akik a szívükben különleges helyet foglalnak el. Nekem több ilyen is van. Egyikük olyan, hogy ha ránézek, könnybe lábad a szemem, és a végtelen hála érzése önt el. Hogy miért? Röviden: anyukám és apukám szívét is a kezében fogta. Hosszabban: szívsebészként sok évet ajándékozott a szüleimnek. É
Egyre több stressz és home office, teret hódító online vásárlás és szórakozás, az adatvédelem miatt aggódó fiatalok. Egy friss kutatásban a megkérdezettek 64 százaléka több stresszre számít a jövőben, azonban ezzel együtt is 70 százalék azt gondolja, hogy egészségesebben fog élni.
Az első nő, aki a Vogue címlapján anyaszült meztelenül pózolt terhesen, Demi Moore volt. Őt aztán számtalan híresség követte a sorban és mára szinte divattá vált a kismamatest fotózása a maga pőre valóságában. Modellek, színésznők és influencerek így szeretnék megmutatni, milyen csodára képes a női test.
Az idei első félév végén közel 150 milliárd forinttal több cash volt a hazai forgalomban, mint amennyivel nekivágtunk a 2021-es évnek. Ám némi optimizmusra adhat okot a készpénzállomány visszaszorításán fáradozó Varga Mihály pénzügyminiszternek és a Magyar Bankszövetségnek, hogy ez a növekedés a fele annak, mint amennyi volt az egy évvel koráb
Talán nem is gondolnád, de Kamilla cornwalli hercegné, a trónörökös Károly walesi herceg második felesége igen érdekes személyiség – a legtöbben azonban nem sokat tudnak róla, mindössze annyit, hogy elcsábította a herceget a néhai Dianától. Ennél azonban sokkal több rejtőzik a hercegnében: például rendkívüli humorérzékkel rendelkezik, a lovak és az
A magyar gazdaság teljesítményét, sikerességét az elmúlt években alapvetően befolyásolta, hogy nagyon sok, színvonalas munkahelyet biztosító nemzetközi nagyvállalati beruházás érkezett Magyarországra - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán vasárnap, egyúttal bejelentve: a kormány külpiaci növekedési támogatási programot indít.
A Titán című francia pszichológiai thrillernek, Julia Ducournau rendezésének ítélte az Arany Pálmát szombat este a 74. cannes-i fesztivál zsűrije - jelentette be Spike Lee zsűrielnök a díjkiosztó legelején.
A járvány előtt a bikaviadalok és a hozzájuk kötődő cégek Spanyolországban évi 1,5 milliárd euró forgalmat hoztak. Most viszont, részben épp a COVID miatt, az egész ágazat bedőlhet.