Ön tudja, mivel foglalkozik egy pszichológus? Bolond, aki pszichológushoz jár? A pszichológus szakmával kapcsolatban számos téves elképzelés kering. Cikksorozatunkban ezeknek eredünk a nyomába.
Bizonyára sok gazdi felteszi magának a kérdést ebben a hőségben, hogyan ügyelhetnének jobban a kutyájuk egészségére? Mivel a négylábú társaink az időjárás ellenére is előszeretettel feküdnek ki a melegbe vagy rohangálnak a tűző napon, nagy felelősségünk az, hogy odafigyeljünk rájuk.
Az Egyesült Királyság az egész világot veszélyezteti azzal, ha hétfőn a korlátozások nagy részét feloldja – figyelmeztettek járványügyi szakemberek és tanácsadók az egész világról a CNBC beszámolója szerint. A szakértők úgy vélik, hogy Boris Johnson terve elhamarkodott és veszélyes.
Ne lepődj meg, ha te is elkövetted már ezeket a hibákat, hiszen manapság meglehetősen nehéz követni, épp mi az egészséges és mit kerüljünk inkább. Összeszedtünk 6 diétás tévhitet, aminek viszont semmilyen körülmények között ne dőlj be!
A sorozat annak idején Berényi Andrással és családjával indult, ahogy megérkeznek az épülő Mátyás király téri házhoz. R. Kárpáti Péter és Csomor Csilla most 23 év után elevenítették fel ezt a jelenetet.
A Pfizer már áprilisban közölte, hogy még a Pfizerrel oltottaknak is szüksége lehet egy harmadik oltásra, Hadházy mégis a kínai vakcina ellen kampányol.
Az egészségügyi dolgozók és a legveszélyeztetettebb csoportok esetében kötelezővé tenné a koronavírus elleni védőoltást Predrag Kon, Szerbia legismertebb járványügyi szakértője.
„A kormány érje el, hogy a fel nem használt, megkérdőjelezhető hatékonyságú kínai vakcinákat vásárolja vissza a kínai állam” – írja közösségi oldalán Karácsony Gergely. Hozzátette, az így visszaszerzett milliárdokat pedig költsék az egészségügyi és szociális dolgozók bérkiegészítésére.
Elkezdődött a makói termálfürdő bővítése, a hozzá kapcsolódó munkálatokkal együtt mintegy 10 milliárd forintos beruházás hosszú időre meghatározza a város gazdaságának fejlődését - tájékoztatta a fejlesztésért felelős kormánybiztos az MTI-t.
Az elmúlt években a gazdaságban minden a digitalizációról, a szolgáltatások online térbe való költözéséről szólt, a trendet pedig a koronavírus világjárvány nagy mértékben fel is gyorsította. Innováció terén ma már minden gazdasági szektorban az egyik legégetőbb kérdés a digitalizáció lehetőségei- hogy miként is tudják az iparági szereplők beépíten
Bár hosszú idő után lassan újra elindult az élet a világban, sokan mégis úgy döntenek, hogy egyelőre elhalasztják tervezett külföldi utazásaikat. Ez persze nem jelenti azt, hogy az utazás hiánya ne járna kínzó tünetekkel. A gasztronómia erre az esetre is kiváló gyógyír, hiszen – ha az élményt nem is tudja pótolni – segíthet felidézni a korábbi kala
A magyar gazdaság teljesítményét, sikerességét az elmúlt években alapvetően befolyásolta, hogy nagyon sok, színvonalas munkahelyet biztosító nemzetközi nagyvállalati beruházás érkezett Magyarországra - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán vasárnap, egyúttal bejelentve: a kormány külpiaci növekedési támogatási programot indít.
Úgy tűnik, az apró kis ugrópókok képesek valami olyasmire, amit eddig csak a gerinceseknél láttunk: meg tudják különböztetni az élő és az élettelen tárgyakat.
Bár fokozatosan emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma Ukrajnában, ennek ellenére az Európa Unió a zöld országok közé sorolta északkeleti szomszédunkat.
A megszokotthoz képest kevesebb vonatot tud fogadni a Nyugati pályaudvar vasárnap reggeltől, mert a pályaudvaron több munkálatot nem fejezett be időre a kivitelező - közölte a Mávinform vasárnap reggel az MTI-vel.
A magyar gazdaság teljesítményét, sikerességét az elmúlt években alapvetően befolyásolta, hogy nagyon sok, színvonalas munkahelyet biztosító nemzetközi nagyvállalati beruházás érkezett Magyarországra - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán vasárnap, egyúttal bejelentve: a kormány külpiaci növekedési támogatási programot indít.
Életünkben bármilyen esemény folytán megtörténhet, hogy szükségünk lehet egy bizonyos adószám kikeresésére, felhasználására, például, ha kételkedünk egy ügyfelünk, leendő üzleti partnerünk megbízhatóságában. Na de mi az adószám és miben más, mint az adóazonosító? Milyen adószám kereső felületekhez férhetünk hozzá egyszerűen és ingyenesen, hogyan ha
A nyári melegben Tóbiás és Balambér is szívesen hűsöl a természetes vizekben, de fürdőzés közben is odafigyelnek a biztonságra. Megosztják veled a legfontosabb szabályokat és tudnivalókat, hogy balesetmentes legyen a nyaralás. A mentőmellény nem ciki Az első, hogy mindig kijelölt fürdőhelyen menj be a vízbe! Ezeket szakemberek választják ki és jel
Forróság után drasztikus lehűlés, eső, viharok - az elmúlt napokban a bolondját járatja velünk az időjárás. Nagyon sok embert érzékenyen érint ez, bizonyos körülmények között a teljesítő- és koncentrációs képességet, a közérzetet vagy akár a lelkiállapotot is negatívan befolyásolhatja.