Az idei nyár sok szempontból rendhagyó. Éppen csak kezdünk kilábalni a járványhelyzetből, ami minden szempontbólt megviselte az embereket. Nincs ez másképp a családokkal sem. Legyünk őszinték, bármennyire is szeretjük a szeretteinket, akár gyermekeinket, ennyi idő összezártság a legszorosabb kapcsolatokat is megnehezíti.
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) továbbra is arra számít, hogy a globális olajkereslet erőteljesen emelkedik az év második felében, és jövőre visszatér a koronavírus-járvány előtti szintekre a világ olajfelhasználása, Kína és India növekedésének köszönhetően.
Újabb szakaszához érkezik a 3-as metró felújítása: július 24-étől augusztus 22-éig a szerelvények csak a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között járnak, a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között metrópótló autóbuszok szállítják az utasokat.
Augusztus 1-jén megszűnik az 5 százalékos áfa az elviteles és házhoz szállított ételre, italra - hívja fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Robot tengeralattjáróval, biodegradációs rendszerrel, vakoknak és látássérülteknek segítő eszközzel és újrahasznosított esernyőkabátok ötletével nyertek a leginnovatívabb 21 év alatti fiatalok az első alkalommal megrendezett Év Felfedezettje díjon.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtökön: az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, míg a svájci frankkal szemben erősödött.
Nem először vitte el a rendőrség Marika nénit, aki halálra verte kerekesszékes férjét a Vas megyei Náraiban. Az asszony már hosszú ideje bántalmazta a szegény férfit.
A fideszes országgyűlési képviselőnek ez szilárd meggyőződése. Szerinte Ungár Péter leplezni szeretné, hogy „ő egy trójai faló”. Azt szeretné, ha az előválasztást Ungár nyerné, „mert akkor már a szombathelyiek nem tudnak rossz döntést hozni”.
Babos Tímea sérülés miatt visszalépett a csütörtökön esedékes páros negyeddöntőtől a budapesti Római Teniszakadémián zajló, 235 ezer dollár (71,6 millió forint) összdíjazású salakpályás női tornán.
Berki Krisztián élő adásban mondta el, hogy Mazsival milyen nevet választottak születendő kisbabájuknak. Ezt azonban – úgy tűnik – nem egyeztette le a párjával.
Rusvai Miklós víruskutató szerint ha negyedik hullám lesz is, akkor is csak az ősszel, de semmiképp nem lesz olyan jelentős, mint volt a második és a harmadik. Az Inforádiónak nyilatkozva kifejtette: ha még nő a beoltottak száma, a 60 év felettiek pedig a harmadik oltást is megkapják, akkor elkerülhető lesz a koronavírus-járvány komolyabb negyedik
Egy bejelentés alapján úgy vélik, hogy a közbeszerzési eljárás során bizonyos vállalkozások jogsértő egyeztetéseket folytattak az ajánlati árak, illetve a nyertes meghatározása érdekében.
A nyári szünet előtt még két futamot rendeznek a Forma–1-es világbajnoki sorozatban: ezen a hétvégén Silverstone-ban, majd két héttel később a Hungaroringen küzdenek meg egymással a csapatok. A Brit Nagydíj lebonyolítása különleges lesz, pénteken időmérő edzésen, szombaton pedig sprintfutamon is megküzd egymással a mezőny. Az InfoRádió Wéber Gábor
Hende Csaba, fideszes országgyűlési képviselő az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt: Ungár Péter egy trójai faló, aki ha bekerül a parlamentbe, át fog állni a Fideszhez.
A csütörtöki viharban három Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen is házakat ért villámcsapás - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (Okf) szóvivője az Mti-t.
Az X-akták sztárja Instagramon osztotta meg követőivel, hogy miért nem viseli többé a fehérneműt, és kendőzetlenül elmondta véleményét a melltartóhordással kapcsolatban.
A videó tavalyi, de csak most kapta fel az internet. Valószínűleg a fél világot képes lenne ellátni az a kínai művész, aki pár óra alatt csillogó ékszereket gyárt apró, eldobált sörösüvegek segítségével.
Balogh Zoltán, az MTI/MTVA fotóriportere nyerte el A Covid-19 éve Magyarországon című munkájáért a 39. Magyar Sajtófotó Pályázaton a MÚOSZ Nagydíját, míg az André Kertész-nagydíjat Kovács Bea kapta Pillangólány című sorozatáért.
A hosszú Covid-19 több mint 200 tünetét azonosították kutatók a betegségről készített eddig legnagyobb nemzetközi tanulmányban, amelyet a The Lancet című orvostudományi folyóirat EClinical Medicine szakfolyóiratában tettek közzé.
Érdemes-e több óráig mozdulatlanul bámulni a számítógép monitorát nap mint nap? A válasz egyértelműen nem. Sok ember, aki rendszeresen teszi ezt, számol be kellemetlen, tompa, néha erős lüktető, görcsös tarkótáji, máskor homloktáji-halántéktáji fejfájásról, mely időnként a koncentrációt is befolyásolhatja.
A kávéházak számára továbbra sem engedélyezik a beltéri kiszolgálást, és csak ülő vendégeket szolgálhatnak ki. Nem törölték el a maszk viselését sem zárt térben.
Jerome Powell, az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Fed elnöke kemény kérdéseket kapott az inflációval és a banki szabályozással kapcsolatban a szenátus bankbizottsága előtt tartott csütörtöki meghallgatáson.
Jegybanki konferenciával ünnepelték tegnap a V4-ek – Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország – a Visegrádi Nyilatkozat aláírásának 30. évfordulóját. A résztvevők megállapították, hogy a járvány új lehetőséget teremtett a zöld és digitális átalakulás számára, amelynek megvalósítása nemzetközi együttműködésben lehet a leghatékonyabb.
A mestercukrász és a színésznő már régóta alkotnak egy párt és három éve házasok is. Bár az életük sok területen összefonódik és sok időt töltenek együtt, úgy tűnik, az érzelmeik ugyanolyan hőfokon égnek.
A Metro Kereskedelmi Kft. visszahívja a forgalomból a 2,5 literes kiszerelésű Metro Chef Lemon Sorbet, Lime Sorbet elnevezésű termékeit – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
Rendkívüli állapot lesz érvényben Tokióban a koronavírus miatt az olimpia teljes ideje alatt. Ez pedig azt jelenti, hogy nézők sem lehetnek a lelátókon. Japánban sokan ellenzik az olimpiai játékok megtartását.
A villámcsapások mellett jellemzően kidőlt fák és letört faágak, néhány esetben a felgyülemlett csapadék miatt riasztották a tűzoltókat csütörtök estig.
A villámcsapások mellett jellemzően kidőlt fák és letört faágak, néhány esetben a felgyülemlett csapadék miatt riasztották a tűzoltókat csütörtök estig.
A menyasszony alig 35 évesen halt bele a rákba idén júniusban, így életében már nem juthatott el azokra a helyekre, amiket meg szeretett volna látogatni.