Törőcsik Mari gazdag szakmai pályája alatt számos jó filmben szerepelt. Az M5 csatornán ezentúl péntekenként a Kossuth-díjas színésznőé lesz a főszerep.
Az idei nyaralási szezon alapvető jellemzője a koronavírus által generált bizonytalanság. Napról napra, országról országra változik a járványhelyzet, ami alapján gyorsan megváltozhatnak a beutazási feltételek a kiszemelt célországba. Emellett az utas vagy a vele utazást tervező partnere is megfertőződhet, ami könnyen az utazás meghiúsulását vagy me
Az S&P 500, a Nasdaq Composite és a Nasdaq 100 a napokban egyaránt mindenkori csúcsára ugrott, a nagy emelkedésben lévő részvények köre viszont szűkül, ami elemzők szerint aggodalomra ad okot.
Az idei Balaton-gasztrokalauzban 360 étterem, vendéglő, kocsma, romkocsma, strandbüfé, újhullámos kávézó, sörfőzde, kézműves hamburgerező és pékség kapott helyet.
A pestis egy ősi törzsét fedezték fel az akkoriban a húszas éveiben járó férfin. Feltételezhetően megtalálták – az eddigi ismeretek szerint – a pestisjárvány nulladik betegét. Az 1300-as években végigsöpört fekete halál az emberi történelem legpusztítóbb pestisjárványa volt, amelyben becslések szerint 75–200 millió ember halt meg, a lakoss
Önállóságot akar a Gibraltár mellett fekvő spanyol határváros; kibővíthetik a prostituáltak jogait Belgiumban. Hatályba léphet Franciaországban a bioetika-törvény; kiberbűnözők egy „hátsó ajtón” keresztül jártak be a dán központi bank számítógépes hálózatába.
A brit gazdaság talpra állását veszélyezteti a súlyos munkaerőhiány, különösen nagy fejfájást okoz a munkaadóknak, hogy nem tértek vissza azok a külföldiek, akik a járvány miatt hazamentek.
Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója az ATV Startban foglalta össze, hogy ma még lehet igényelni a szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Pluszt.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni a tényt, hogy egy-egy daganatos elváltozás korai észlelése és a korai szakaszban adott orvosi kezelés jelentősen megnöveli a túlélési esélyeket. Ennek tükrében igen fontos, hogy bizonyos önvizsgálatokat havi rendszerességgel mindenki végezzen el. Milyen önvizsgálatok ajánlottak?
Kate Hudson nem az a fajta nő, aki a szülés után azonnal visszafogyott a versenysúlyára: mindhárom gyermekének érkezését követően hosszú hónapokig küzdött a pluszkilókkal.
A július-augusztusi címlapsztárunk korábban egy mennyei laktózmentes menüt osztott meg a GLAMOUR olvasóival. Ha laktózérzékeny vagy, különösen jól jönnek Regina receptjei. Íme az első finomság, irány a konyha! Ne felejtsd el megvenni a legfrissebb GLAMOUR magazint, ahol Reginával egy exkluzív interjút is olvashatsz.
A futballcsapatok közül elsőként érte el Instagram-oldalán a százmilliós követői számot a Real Madrid. A közösségi oldal népszerűségi listáján a spanyol királyi klub mögött másodikként az FC Barcelona következik: a katalán sztáregyüttes 97,7 millió követőt tud felmutatni, míg a harmadik helyet a Juventus foglalja el 49 és fél millióval – írja beszá
A vállalatok közel fele növelné európai aktivitását és működőtőke-befektetéseit (FDI) a koronavírus-járvány okozta tavalyi visszaesést követően – derül ki az EY 550 döntéshozó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. Kelet-Közép-Európa az egyik legvonzóbb beruházási célpont, ami Magyarország számára is kedvező helyzetet teremt.
A digitalizációt nem lehet tovább halogatni, aki nem lép, behozhatatlan hátrányt szenved. A jó hír, hogy a vállalkozások rengeteg segítséget kaphatnak abban, hogyan és min kellene változtatniuk ahhoz, hogy versenyelőnyre tegyenek szert. Czimbalmos Leventével, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Modern Vállalkozások Programja projekt szakmai vezetőj
Diana hercegné július 1-én lenne 60 éves, ennek alkalmából most kiosztották a Diana-díjat, aminek az átadóján Harry herceg mondott beszédet édesanyjáról és feleségéről.
A Haris Digital díjnyertes IoT megoldásával az ipar bármely szereplője 20-30 százalékos növekedést érhet el teljes eszközhatékonyságban (OEE), erre hatalmas szükség van, hiszen folyamatosan nőnek a megrendelések. A rendszert most 20 ügyfelének ingyenesen biztosítja a startup, de ahogyan azt Perecz Péter alapító kiemelte: sajnos erőforrásaik nem eng
A magyar gazdaságot meghatározó vállalatok - Magyar Telekom, OTP, Lufthansa Systems, NN Biztosító – felsővezetői osztották meg eredményeiket és engedtek betekintést működésükbe. A Telekom által szervezett eseményen az előadók egyetértettek abban, hogy az agilis módszertanra való átállás hatalmas kihívást jelentett, de az eredmények már kézzelfoghat
A májusi vizes Európa-bajnokságon Milák Kristóf ismét ígéretes aranyérmeket szerzett a Duna Arénában, biztos alapot adva a vele kapcsolatos olimpiai reményeknek. Michael Phelps is megemelte a kalapját az akkor 19 éves magyar úszó előtt, amikor Kristóf 200 pillangón megdöntötte Phelps évtizedes világcsúcsát. Kristóf most 21 éves, és a tokiói olimpiá
Összesen 20-30 milliárd dollárt kellene belepumpálni a Starlink műholdas internetes szolgáltatásba, és még be kell gyűjteni mellé pár tízmillió ügyfelet is.
Nem tört volna ki a harmadik világháború, ha Oroszország elsüllyesztette volna azt a brit rombolót, amely a Krímnél megsértette a tengeri határát – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai élő tévéműsorban, nézői kérdésekre válaszolva.
Mintegy háromezer kárbejelentésre számít az Aegon a múlt hét végi szélsőséges időjárás miatt, amely elsősorban Bács-kiskun, Baranya és Somogy megyében pusztított. Több tucat esetben jelentettek be félmillió forintos, vagy még ennél is nagyobb kárt a szerencsétlenül jár ügyfelek – az Aegon Biztosító pedig arra figyelmeztet, hogy a mostani hőhullám n