2021. június 30. szerda

jún. 30
20:57
Sáfrány Emese tíz nappal a szülés után: „Szépen nyerem vissza a korábbi alakomat és súlyomat” (SzMo)
Újabb képen mutatta meg szülés utáni alakját, néhány kommentelő viszont beszólt neki, hogy nem ez most a legfontosabb.
jún. 30
20:57
Több tucat emberéletet követelt Kanadában a rendkívüli hőség (Mandiner)
Brit Columbia tartományban közel 50 fokot mértek.
jún. 30
21:03
410 millió ember lakóhelye kerülhet veszélybe (Promotions)
A tengerszint emelkedik, a szárazföldek eltűnnek.
jún. 30
21:06
Csökkent az infláció az euróövezetben (ProfitLine)
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közölt előzetes adatai szerint júniusan csökkent az infláció az euróövezetben, miután májusban még 2018 vége óta legmagasabb volt az áremelkedés üteme.
jún. 30
21:06
Nem volt túl jó hónapja a forintnak (ATV)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerdán, a hónap utolsó kereskedési napján. A forint havi eredménye az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben egyaránt árfolyamcsökkenés lett.
jún. 30
21:06
Věra Jourová szerint az lenne a leghelyesebb, ha nem lépne hatályba a homofób törvény (444.hu)
Az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagjának „a legnagyobb vágya”, hogy ne lépjen hatályba a magyar törvény.
jún. 30
21:12
Július elsején nyílik a METÁR-tender benyújtási szakasza (Alternatív Energia)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) április 30-án harmadik alkalommal hirdette meg a megújuló energiaforrások felhasználásával történő villamosenergia-termelés támogatását célzó METÁR-tendert.
jún. 30
21:12
A világháló eredeti forráskódját 5,4 millió dollárért árverezték el (Portfolio)
Nem helyettesíthető tokenként (NFT) 5 434 500 dollárért (1,6 milliárd forint) adták el a világháló eredeti forráskódját a Sotheby's szerdán zárult internetes aukcióján.
jún. 30
21:12
Kőkemény beavatkozásra készül a kormány az építőiparban? (ATV)
Május végén 25-30 százaléknál tartott az építőipari áremelkedés - nyilatkozta az InfoRádiónak az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége elnöke.
jún. 30
21:15
Két év után látta először smink nélkül a srác a barátnőjét, reakciójára nincsenek szavak (Femcafe)
Ez egy nem mindennapi sztori.
jún. 30
21:15
Csak ezeken a kijelölt helyeken szabad fürdeni a Dunában, 150 ezerre is büntethetik a szabályszegőket (SzMo)
A tragédiák jelentős része megelőzhető a fürdőzés írott és íratlan szabályainak betartásával, felelős strandolással és sportolással.
jún. 30
21:15
Ethan Hawke is benne lesz a Tőrbe ejtve 2-ben (Hamu és Gyémánt)
A szemfüles lesifotósoknak köszönhetjük ezt az infót, akik lekapták a forgatáson.
jún. 30
21:21
A Lego újrahasznosított műanyagból készült kocka prototípusát mutatta be (Tiszta Jövő)
A Lego csoport bemutatta az újrahasznosított műanyagból készült LEGOR kocka prototípusát, amellyel egy újabb lépést tesz a LEGO termékek fenntarthatósága felé - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
jún. 30
21:21
Vera Jourová szerint az lenne a leghelyesebb, ha nem lépne hatályba a pedofiltörvény (Mandiner)
Ez a legnagyobb vágya, ugyanis a jogszabály szerinte diszkriminálja az LMBTI-közösség tagjait.
jún. 30
21:24
Január óta nem volt annyi fertőzött Nagy-Britanniában, mit most (Portfolio)
A brit egészségügyi minisztérium szerdai ismertetése szerint január vége óta nem szűrtek ki Nagy-Britanniában annyi új koronavírus-fertőződést, mint most, de a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedésekről és a halálozásokról szóló adatok továbbra is messze elmaradnak az év eleji tetőzés idején mért számoktól.
jún. 30
21:24
Elképesztő dolog készül Csepelen (ATV)
Új nagyparkot terveznek Csepelen, amelyhez már el is indították a közösségi tervezés első lépéseként az igényfelmérést – írja a Vitázy Dávid Facebook-oldalán.
jún. 30
21:24
Egyre több a fertőzéses eset a briteknél, de ezt nem követik a halálozási adatok (444.hu)
Őszre hatáserősítő oltási kampányt terveznek.
jún. 30
21:30
Koronavírus: Franciaországban az utolsó korlátozásokat is feloldották (Portfolio)
Franciaországban feloldották szerdán a koronavírus miatti utolsó járványügyi korlátozásokat, amelyek a nyilvános helyek beltéri kihasználtságára vonatkoztak. A dél-nyugati Landes megyében, ahol a delta variáns aránya 70 százalékos az új esetekben, még július 6-ig érvényben maradnak az éttermek, színházak, mozik és az üzletek belső tereit érintő kor
jún. 30
21:30
Dobrev Klára: "fantasztikusak vagytok!" (ATV)
A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje Baján járt.
jún. 30
21:36
Aláírták a bérmegállapodást az állami vízműveknél (ProfitLine)
Az állami tulajdonú regionális vízművek vezérigazgatói és szakszervezeti vezetői aláírták a három évre szóló bérmegállapodást - közölte a Nemzeti Vízművek Zrt. az MTI-vel szerdán.
jún. 30
21:39
Nem hajolt meg Hollywoodnak, mégis minden idők legnagyobb amerikai filmlegendája lett (Femcafe)
Katharine Hepburn amerikai színésznő az egyetlen a filmtörténet során, aki négyszer elnyerte az Oscar-díjat, pedig volt idő, amikor a filmgyár kitagadta a köreiből. A mindig a maga útját járó színésznő sikereit csak később ismerte el a szakma.
jún. 30
21:39
Juszt László: Mélyen undorító és embertelen (Mandiner)
Ennyit a magyar kormányról és egészségügyről!
jún. 30
21:41
Meglepetésdallal indította a nyarat a Random Trip – Klippremier (Femcafe)
Minden korábbinál elképesztőbb sztárfelállásban készítette el legújabb dalát a több mint egy évtizede működő improvizációs közösség, a Random Trip.
jún. 30
21:45
75 ezerre büntettek egy szombathelyi férfit, mert nem viselt maszkot az utcán májusban (SzMo)
Állítása szerint a rendőrök azt mondták, azért pont ennyire, mert 1975-ben született.
jún. 30
21:45
Patkó Endre: A Budapesti Városvezetés ÉPP Porig ÉG Méhlegelő Fronton. A Hülyeség-Vonaton Nincsen FÉK! (Mandiner)
Kit néznek ezek hülyének?
jún. 30
21:48
Koronavírus: Skóciában csaknem kétezer fertőzéses esetet kapcsolnak össze a foci Eb-vel (ATV)
A Public Health Scotland szerint az 1991 eset kétharmada olyan emberek közül került ki, akik Londonba utaztak az angol-skót meccs miatt június 18-án. Közülük 397 szurkoló bent volt a Wembley-ben.
jún. 30
21:51
Őrület! Már iPhone-on is Halózhatsz, Forzázhatsz - hála az Xbox Cloud Gaming rendszernek! (Promotions)
Az Xbox Cloud Gaming elérhetővé vált iOS-eszközökön és Windows 10 PC-ken is
jún. 30
21:54
Komoly időjárási fordulattal kezdődik a július (Háziállat)
Szerda este nyugat, északnyugat felől hidegfront éri el hazánkat, amelynek hatására a hét második felében jelentősen visszaesik a hőmérséklet és összességében több helyen számíthatunk csapadékra is.
jún. 30
21:54
Meghalt Donald Rumsfeld (444.hu)
Az afganisztáni és iraki háborúért is felelős egykori amerikai védelmi miniszter 88 évet élt.
jún. 30
21:57
Így lehet gyorsan ellenőrizni egy orvos szerint, hogy kiszáradtunk-e a hőségben (SzMo)
Az úgynevezett bőrturgor-tesztet kell megcsinálni, hogy kiderüljön, van-e elég folyadék a szervezetünkben.
jún. 30
22:03
Három találkozás után ment feleségül egy 28 évvel idősebb férfihez egy amerikai nő (SzMo)
A 26 éves nő nem tart attól, hogy 54 éves férje előtte hal meg, hiszen ez bármelyik kapcsolatban megtörténhet.
jún. 30
22:03
Az angolok először ejtették ki '66 óta a németeket nagy tornán (Hamu és Gyémánt)
Az is először fordul elő 1966 óta, hogy Anglia egy tornán nem kap gólt az első négy meccsén egy nagy tornán.
jún. 30
22:06
Itthon is megteremtené az NFT-k piacát az Inventori startup (ProfitLine)
A magyar Inventori startup belép a hamisíthatatlan egyedi azonosítók, a nem helyettesíthető tokenek (NFT) piacára, Magyarországon is megteremtve a blokklánc-technológián alapuló tokenek kereskedelmét, amelyek piaca a világban néhány év alatt 300-700 millió dollárra ugrott - nyilatkozta Bárczi István, az Inventori ügyvezetője az MTI-nek.
jún. 30
22:06
Uniós biztos: a pedofiltörvény esetében nem alkalmazható a jogállamisági mechanizmus (ATV)
Vera Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagja azt tartaná a "leghelyesebbnek" és "az a legnagyobb vágya", hogy ne lépjen hatályba az a magyar törvény, amely "az LMBTI -közösséghez tartozó személyeket (...) nemcsak nemi orientáció alapján megkülönbözteti, hanem sérti a szólásszabadságot is" - erről a cseh biztos a br
jún. 30
22:06
Ausztria eltörli a korlátozások túlnyomó többségét (ATV)
Ausztria július elsejétől megszünteti a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások túlnyomó többségét - jelentette be Sebastian Kurz kancellár szerdán Bécsben.
jún. 30
22:09
Sörből, koktélból és bármilyen más alkoholból képes fagyit csinálni egy amerikai találmány (SzMo)
A fagyigéppel nem árt óvatosnak lenni, mert éppúgy részegítenek a gombócok, mint maguk az italok.
jún. 30
22:12
Uniós biztos: a pedofiltörvény esetében nem alkalmazható a jogállamisági mechanizmus (ATV)
Vera Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagja azt tartaná a "leghelyesebbnek" és "az a legnagyobb vágya", hogy ne lépjen hatályba az a magyar törvény, amely "az LMBTI -közösséghez tartozó személyeket (...) nemcsak nemi orientáció alapján megkülönbözteti, hanem sérti a szólásszabadságot is" - erről a cseh biztos a br
jún. 30
22:14
Elhunyt Donald Rumsfeld (ATV)
88 éves korában elhunyt Donald Rumsfeld, az Amerikai Egyesült Államok korábbi védelmi minisztere – idézi a BBC értesülését a hvg.hu
jún. 30
22:15
Emelkedik a brit fertőzések száma - ősszel újabb oltás kellhet (Növekedés)
A brit egészségügyi minisztérium szerdai ismertetése szerint január vége óta nem szűrtek ki Nagy-Britanniában annyi új koronavírus-fertőződést, mint most, de a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedésekről és a halálozásokról szóló adatok továbbra is messze elmaradnak az év eleji tetőzés idején mért számoktól.
jún. 30
22:18
Megjelent a kormánydöntés az újabb lazításról, nagyon közel a teljes feloldás (Portfolio)
A szerda esti Magyar Közlönyben meg is jelent a koronavírus-járvány terjedése miatt bevezetett korlátozó intézkedések feloldásának következő lépcsőfokát részletező rendelet. Már nagyon közel lehetünk a nagy fellélegzéshez.
jún. 30
22:27
A világ legkutyásabb szökőkútjával tisztelegnek kedvenceink előtt (Promotions)
Sok-sok kutya és egy gigantikus csont, nagyon menő szökőkút Torontóban
jún. 30
22:27
Orbán: a visegrádi országoknak a világgazdasági változások nyertesei közé kell tartozniuk! (Növekedés)
A V4 magyar elnöksége azért dolgozik majd, hogy a megváltozott helyzetben a visegrádi országok a világgazdasági változások nyertesei közé tartozzanak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a lengyelországi Katowicében.
jún. 30
22:36
Egyre több az építőiparral kapcsolatos panasz (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) egyre több panasz érkezik az építőiparral kapcsolatban - közölte a versenyhatóság szerdán az MTI-vel.
jún. 30
22:36
Megjelent a kormánydöntés az újabb lazításról: viszlát maszk és védettségi igazolvány (Portfolio)
A szerda esti Magyar Közlönyben meg is jelent a koronavírus-járvány terjedése miatt bevezetett korlátozó intézkedések feloldásának következő lépcsőfokát részletező rendelet. Már nagyon közel lehetünk a nagy fellélegzéshez.
jún. 30
22:57
130 éves a Földünk leghosszabb vasútvonala (Promotions)
130 évvel ezelőtt, 1891. május 31-én az orosz trónörökös, Nyikolaj Alekszandrovics, későbbi II. Miklós cár tette le az alapkövet Vlagyivosztokban.
jún. 30
23:06
Így alakult az államháztartás hiánya az első negyedévben (ProfitLine)
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 862 milliárd forint, a GDP 7,5 százaléka volt az első negyedévben. A március végéig tartó négy negyedévben 4540 milliárd forint, a GDP 9,4 százaléka volt az államháztartás hiánya, az előző négy negyedév 8,1 százalékával szemben - közölte pénzügyi számlák adatai alapján szerdán a Magyar Nemzeti Bank (MNB
jún. 30
23:09
Kijev: Putyin urat segítői, enyhén szólva, nem megfelelően tájékoztatják az ukrajnai helyzetről (Helló Magyar)
"Putyinnak adott helytelen információk nyilvánvaló példái azt jelzik, közvetlen elnöki szintű tárgyalásokra van szükség annak érdekében, hogy a felek pontosíthassák álláspontjukat a legfontosabb kérdésekben" - Ukrán elnöki kabinet
jún. 30
23:21
Robbie Williams lenne a brit Pataky Attila? Rendkívüli érdekességek láttak napvilágot a sztárról (Femcafe)
Összegyűjtöttünk 10 érdekes tényt, amit talán még a legnagyobb rajongók sem tudnak az énekesről.
jún. 30
23:36
Gyors és szakszerű bérszámfejtés Budapest városában (ProfitLine)
A bérszámfejtés Budapest városában is ugyanolyan nagy szakértelmet és tapasztalatot igényel, mint az ország bármely más területén. Minden olyan cégben vagy vállalkozásban, ahol van legalább egy alkalmazott, szükség van arra, hogy egy szakember elvégezze a bérszámfejtést. A kiszámított adatok később más hivatalos elszámolásban, kimutatásban is megje
jún. 30
23:48
Ha senki sem néz már weblapokat, akkor mégis miért fontos továbbra is a honlap készítés? (ProfitLine)
A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk, hiszen a weblap fejlesztésre továbbra is óriási az igény, mert nem minden cégnek van szüksége webáruházra, hogy értékesíteni tudjon. Mire gondolunk itt? Máris írjuk a részleteket!

Keresés