2021. június 30. szerda

jún. 30
17:57
Ketrecbe zárva haldokolnak sérült gyerekek szerbiai gyermekotthonokban (SzMo)
Egy emberijogi szervezet jelenése szerint a sérült fiatalokat néhol embertelen körülmények között, megfelelő orvosi ellátás nélkül tartják, a hatóságok pedig szinte semmit nem tesznek ez ellen.
jún. 30
17:57
Kalandokkal vár a Szlovák Paradicsom (Spabook)
Szlovákia télen-nyáron jó ötlet, ha aktív kikapcsolódásra vágyunk, és ezt a tegnap megtartott sajtótájékoztatón meggyőzően prezentálták is a budapesti Szlovák Intézetben. Mint megtudtam, a Szlovák Paradicsom 300 kilométer túraútvonallal, 400…
jún. 30
17:57
Szijjártó Péter tájékoztatást kért a müncheni provokációk ügyében (Demokrata)
A miniszter tájékoztatást kért arról, milyen büntetést kapott a magyar himnusz alatt pályára rohanó, szivárványzászlót lobogtató személy.
jún. 30
17:57
Szijjártó Péter kérdőre vonta a bajor belügyminisztert a müncheni meccs kapcsán (Mandiner)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a bajor belügyminisztertől kért tájékoztatást arról, milyen büntetést kapott az a személy, aki szivárványszínű zászlót lobogtatva rohant a pályára a német-magyar Eb-meccsen a magyar himnusz alatt.
jún. 30
17:59
Márki-Zay Péter: Kiutasítjuk az Orbán által betelepített, nemzetközi körözés alatt álló bűnözőket (Mandiner)
Magyarország hazája az Európai Unió, melyet kötelességünk szerint, közösen meg fogunk védeni.
jún. 30
18:03
Ők a legértékesebb magyar sportolók – Holtverseny alakult ki az élen (Femcafe)
A magyar Forbes hetedik alkalommal állította össze a listát. Ilyen még sosem volt, hogy két fő is az első helyen végzett.
jún. 30
18:03
Időtálló darabokat választott mára Kinga (Glamour)
Madarász Kinga vagyok, vegán életmód és táplálkozási tanácsadó, de az időm nagy részében mégis csodás növényi receptek fejlesztésével foglalkozom, illetve igyekszem megmenteni a bolygót. A fenntarthatóság nemcsak az étrendemben fontos szempont, hanem az élet többi területén - például az öltözködésben is. A ruhatáram egyre nagyobb része használt ruh
jún. 30
18:03
Nem alkalmazható a jogállamisági mechanizmus a pedofiltörvény kapcsán (Mandiner)
A jogállamisági feltételrendszer az uniós költségvetés és a közösségi értékek védelméről szól, nem pedig az ilyen esetekről – mutatott rá az Euronews.
jún. 30
18:03
Így értem el, hogy kiskamasz fiaim még mindig igénylik, hogy felolvassak nekik (egy.hu)
Anya olvass nekem! – hangzik el a kérdés a kisebbik fiam szájából még ma is sűrűn. Én pedig olvasok, rendületlenül. Minden este és a nap bármely szakában. Nemcsak azért, mert a gyerekem kéri és áhítattal hallgatja, amikor századszorra is a legkisebb királyfi győz, hanem azért is, mert én magam is szeretem ezeket a lopva kapott varázslatos tíz perce
jún. 30
18:06
Rezsiköltség-támogatás: júliustól még több budapesti kaphat (Adózóna)
Július elsejétől még több budapesti kaphat lakásrezsi-támogatást, az igénybevétel is egyszerűbbé vált – közölte a Főpolgármesteri Hivatal. A támogatás évente 24 ezer forinttal, havi 2 ezer forinttal csökkenti a fizetendő távhő- vagy a víz-, csatorna- és szemétdíj összegét.
jún. 30
18:06
Elszálltak az építőanyagárak, akár exporttilalmat vagy -korlátozást is bejelenthet a kormány (Portfolio)
Az elmúlt hónapokban meredeken emelkedett világszerte, így Magyarországon is az építőipari alapanyagok és építőanyagok ára. A Portfolio Építőipar 2021 konferenciáján Nagy Márton nyitóelőadásából már sejteni lehetett, hogy a kormány is foglalkozik a témával, a részletes hazai építőipari helyzetértékelés mellett az árazási erővel kapcsolatos problémá
jún. 30
18:09
7 tévhit a romantikus filmekből, aminek jobb, ha nem dőlsz be (Glamour)
Ha te is szereted a romantikus filmeket, akkor biztosan érezted már azt, hogy bárcsak átélhetnél egy-egy lebilincselő jelenetet, és titkon azt is remélted, hogy majd veled is hasonlóan elképesztő, váratlan és szenvedélyes dolgok fognak történni. Mindez persze nem lehetetlen, de alapvetően az igazság az, hogy a romantikus filmek nem a legalkalmasabb
jún. 30
18:09
Már a vakcina típusa is szerepel a digitális védettségi igazolványban (SzMo)
Ezzel a magyar applikáció már megfelel az uniós vakcinaigazolványok egy fontos kritériumának.
jún. 30
18:09
„Mi lennék, ha nem focista volnék? Szűz!” – Kedvenc nyilatkozataink, amiktől eldobod az agyad (WMN)
Egy kis röhögés jöhet? Szerintünk rád fér, úgyhogy olvasd!
jún. 30
18:09
A magyar újraindításhoz a V4-ek gazdasági újraindulása is szükséges (Demokrata)
A magyar elnökség egyik fontos törekvése lesz megakadályozni a globális minimumadót – mondta Szijjártó Péter.
jún. 30
18:09
Írország után Bermuda sem kér Biden globális minimumadójából (Mandiner)
A szigetcsoport pénzügyminisztere szerint a globális minimumadó sérti az országok szuverenitását.
jún. 30
18:12
Csökkenéssel zárt a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 521,53 pontos, 1,09 százalékos csökkenéssel, 47 238,09 ponton zárt szerdán.
jún. 30
18:12
Brutális anyagár-emelkedés? - Nincs itt semmi látnivaló! (Portfolio)
Az elmúlt hetekben számos cikk jelent meg az alap-, illetve építőanyagok látványos áremelkedéséről, illetve a kínálat hiányáról. A kormány napokon belül drasztikus lépéseket jelenthet be az árak és külföldi tulajdon visszaszorítása érdekében. De vajon mit gondol erről egy kitermelő, aki a lánc első szemeként jelentős befolyással bír az építőipar eg
jún. 30
18:15
Mutatjuk 2021 legjelentősebb üzleti kockázatait (Mandiner)
Mind a személyes életünkben, mind a vállalkozások számára egy bizonytalan világ, valamint fizikai és gazdasági környezet alakult ki. Számos nehézséggel, újdonsággal, gyorsan változó feltételekkel kell szembenéznie a gazdaság szereplőinek. A vállalkozások pedig vagy alkalmazkodnak ehhez az instabil környezethez és a kockázatokhoz, vagy nem lesznek k
jún. 30
18:18
Kerpel-Fronius Gábor szerint egy elhivatott közösség csodákat tud létrehozni (ATV)
Zöldebbé akarja tenni a fővárost Budapest vezetése - mondta az okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes szerdán Budapesten, az Égig érő fű udvarzöldítési pályázat támogatási szerződéseinek aláírása előtt.
jún. 30
18:21
Minden, amit a Tisza-tóról tudni érdemes (AQUA)
Közel 12 ezer Tisza-tavi Kalandtérkép és programajánló, tájékoztató kiadvány jelent meg a Tisza-tóról és a Hortobágyról. A Tisza-tó 56 turisztikai szolgáltatójánál érhető el a Kalandtérkép, valamint az Aktívan a Tisza-tónál és a Hortobágyon kiadvány. A térképen részletesen bemutatják a vendéglátóegységek kínálatát, a látnivalókról néhány fontos tud
jún. 30
18:21
A hétéves György herceg rettentő cuki, ahogy szurkol az angol focicsapatnak (Femcafe)
Friss fotón a tündéri György herceg! A trónörökös a szüleivel, Vilmos herceggel és Katalin hercegnével látogatott ki a londoni Wembley stadionba kedd este, hogy élőben kövesse az angol és a német válogatott összecsapását.
jún. 30
18:21
Puzsér Róbert könyörtelenül nekiment Cristiano Ronaldónak - egy istennel kevesebb lett a Földön? (Promotions)
Puzsér most a foci egyik megistenedett alakjának olvasott be.
jún. 30
18:27
A világ első repülő versenyautója már készül az első bajnokságára (Mandiner)
Június közepén az Alauda történelmet írt, ugyanis végrehajtotta az első repüléseket az Airspeeder Mk3-mal, ami az első elektromos repülő versenyautó.
jún. 30
18:30
A koronavírus volt tavaly a második leggyakoribb halálozási ok Csehországban (ATV)
A koronavírus okozta Covid-19 betegség volt tavaly az elhalálozások második leggyakoribb oka Csehországban - állapította meg a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) szerdán.
jún. 30
18:33
85 éve ezen a napon jelent meg az Elfújta a szél - Íme néhány meglepő titok a klasszikusról (Femcafe)
Az Elfújta a szél Margaret Mitchell amerikai írónő 1936-ban megjelent regénye, melyből azonos címen filmváltozat is készült 1939-ben. A regény már megjelenésekor is hatalmas siker volt, majd minden idők egyik legnépszerűbb regényévé vált, 30 milliónál is több példány fogyott belőle megjelenése óta. Ma 85 éves a remekmű, ennek alkalmából összeszedtü
jún. 30
18:33
Viharos lesz az éjszaka: másodfokú riasztást is kiadtak zivatarok miatt (SzMo)
Egyes járásokban jégesővel, viharos széllel lecsapó heves zivatarokra lehet számítani.
jún. 30
18:33
Íme 5 agyserkentő étel, ha lassabbnak érzed magad az átlagnál (Hamu és Gyémánt)
Páros lábbal rúgta be az ajtót a nyár június második felében. A nyomasztó hőség miatt előfordulhat, hogy agyunk kicsit lassabban működik az átlagnál, ám ilyenkor sem kell megijednünk. Az is elég, ha olyan ételeket viszünk a szervezetünkbe, amik serkentőleg hatnak. Hogy mik ezek? Mutatjuk!
jún. 30
18:36
Magyarország holnaptól a visegrádi országok elnöke (HírTV)
A visegrádi országoknak a világgazdasági változások nyertesei közé kell tartozniuk - hangsúlyozta Orbán Viktor.
jún. 30
18:39
Szabadtéri strand nyílik a Kopaszi-gátnál – SHO BEACH BudaPart (Spabook)
Történelmi pillanatoknak lehetünk tanúi, ha július 3-án ellátogatunk a Lágymányosi-öbölbe, ahol a BudaParton megnyílik Budapest egyetlen szabadvízi strandja, a SHO BEACH BudaPart. A Lágymányosi-öbölben kialakított, kiváló vízminőségű, prémium strandon a fürdőzés mellett…
jún. 30
18:39
Új időszámítás kezdődik a vendéglátásban (KKV Magazin)
2021. július 1-jétől lép életbe az egyszer használatos műanyagokat kivezető rendelet. A friss műanyagtilalom rengeteg vendéglátóhelyet érint, és arra ösztönzi az éttermek üzemeltetőit, hogy inkább környezetbarát, többször használatos termékeket részesítsenek előnyben. A zöld megoldások terén élenjáró Creppy –beelőzve a rendeletet– egy évvel ezelőtt
jún. 30
18:39
A munkaerőhiány élénkíti az építőipari robotok térnyerését (Mandiner)
Az építőipari robotok globális piaca jelentős növekedést mutat, mióta egyre több területen alkalmaznak robotokat. Ennek egyik oka, hogy a robotokkal jelentősen rövidebb idő szükséges a munka elvégzéséhez, ami a termelékenység javulását jelenti. Emellett biztonságos munkahelyi környezetet teremtenek és emberre veszélyes körülmények között is működhe
jún. 30
18:42
Ausztria megszünteti a korlátozások többségét (Portfolio)
Ausztria július elsejétől megszünteti a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások túlnyomó többségét - jelentette be Sebastian Kurz kancellár szerdán Bécsben.
jún. 30
18:42
150 ezer forintos bírságot is kaphat az a fürdőző, aki megszegi ezt az egyszerű szabályt (Pénzcentrum)
A Dunában a kijelölt területeken kívül tilos fürdeni - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a rendőrség honlapján közzétett tájékoztatóban, amelyben a fürdőzők, vízi sportot űzők és hajózók figyelmét hívja fel a folyó veszélyeire. Azt írták, hogy a visszatérő ellenőrzések ellenére még mindig sokan fürödnek tiltott helyen. Tavaly
jún. 30
18:45
Új Jaguar XF: 21. századi technológia eleganciával párosítva (x) (Hamu és Gyémánt)
Az XF már 2007-es megjelenésekor felkavarta az állóvizet a limuzin kategóriában, majd a Jaguar márka történetének legtöbbször kitüntetett típusaként vonult be a történelemkönyvekbe. Új kiadása ismét a modern brit formatervezés és mérnöki fejlesztés legjavát testesíti meg. Az új XF elődje legendás menettulajdonságait megtartva első pillantá
jún. 30
18:45
Megható pillanatok: így szólt a Nélküled a Groupama Arénában (Demokrata)
A Ferencváros–DAC mérkőzés előtt az Ismerős Arcok énekese, Nyerges Attila tolmácsolásában hangzott el a Nélküled című dal.
jún. 30
18:45
Az ENSZ 12 év börtönre ítélte a volt szerb titkosszolgálati vezetőket (Mandiner)
A 71 éves Stanisic az egykori szerb állambiztonsági szolgálat főnöke volt, Simatovic pedig a helyettese. Mindketten Slobodan Milosevic közeli munkatársai voltak.
jún. 30
18:47
Egyre nagyobb probléma a munkaerőhiány az autóiparban (Mandiner)
Valódi válsághelyzettel kell megküzdeniük a nagy autógyártóknak, mivel hiány mutatkozik a megbízható szezonális munkavállalók tekintetében.
jún. 30
18:48
Kérdések és válaszok az osztatlan közös tulajdon felszámolásáról (Agroinform)
A MAGOSZ megbízott főtitkára előadásában hasznos gyakorlati tapasztalatokat osztott meg az osztatlan közös tulajdon felszámolásával kapcsolatban. Ki viseli a költségeket, ki lehet bekebelező, és ki dönt az eljárásokról?
jún. 30
18:51
Baleset történt az Operettszínházban, ledőlt egy díszlet (Femcafe)
A Hegedűs a háztetőn főpróbáján az egyik díszletelem rázuhant két balettművészre.
jún. 30
18:54
Orbán Viktor V4 feliratú focimezt kapott (ATV)
Jelenleg a Visegrádi Négyek miniszterelnökei a lengyelországi Katowicében tanácskoznak.
jún. 30
18:57
Első képek és hangok: Kína marsjárójának felvételei nyilvánosságra kerültek (Mandiner)
Kína vált a harmadik nemzetté, akik elmondhatják, hogy sikeresen küldtek fel egységet az űrbe, esetükben a Tianwen-1 űrszonda által, amely még május 15-én landolt a vörös bolygón.
jún. 30
19:03
Kész, dobhatjuk el a maszkokat (Azenpenzem)
Elértük az 5,5 millió beoltottat, így életbe lépnek a már korábban beígért további könnyítések. Ezt rövidesen a Magyar Közlönyben is kihirdetik majd.
jún. 30
19:03
Orrba dugott fokhagymával kúrálják a megfázást a TikTokon, az orvosok szerint ez nagyon rossz ötlet (SzMo)
A fokhagyma irritáló hatása akár bőrgyulladást is kiválthat.
jún. 30
19:03
Szentesi Éva: Az idő tulajdonképpen tesz a gyászunkra (WMN)
Nem kell hazudni a gyászolónak.
jún. 30
19:03
A Konyhafőnök rajongók többsége utálja a Mestercukrászt (Promotions)
A Konyhafőnök rajongók szerint lapos a műsor, és sokan Liptai Claudiát sem kedvelik.
jún. 30
19:03
9 év után megtalálták, most majdnem tönkretették a görög renderők az ellopott Picasso-festményt (Hamu és Gyémánt)
Picasso valószínűleg forog a sírjában. Tegnap egy nagyszabású sajtótájékoztatón jelentette be Lina Mendoni görög kulturális miniszter, hogy kilenc év után megtalálták az athéni Nemzeti Galériából ellopott Pablo Picasso– és Piet Mondrian-festményt. Akkor a rablók könnyedén túljártak a biztonsági őrök eszén: szándékosan aktiválták többször i
jún. 30
19:06
Csökkenéssel zárt a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 521,53 pontos, 1,09 százalékos csökkenéssel, 47 238,09 ponton zárt szerdán.
jún. 30
19:06
Bukhatja a nyaralást rengeteg magyar: hiába van biztosítás, a pénzük is oda lehet (Pénzcentrum)
Egy meggondolatlan döntés és a gondtalan nyaralás élményei helyett hatalmas csalódásban lehet részünk. Ha az oltási elvárásokkal kapcsolatban nem gondolunk minden részletre, akár a befizetett pénzünk és az utazás is elveszhet, még akkor is, ha rendelkezünk utasbiztosítással – hívja fel a figyelmet az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
jún. 30
19:06
Folynak a tárgyalások más pártok vezetőivel Keresztes László Lóránt támogatásáról (ATV)
Az LMP politikusát, Keresztes László Lórántot támogatja az MSZP Baranya 2-es számú választókerületben az előválasztáson. Ez az a kerület, ahol a szocialisták nemrég szakítottak Szakács Lászlóval, aki 20 évig volt a párt tagja. Amelyik ellenzéki politikus nyer az előválasztáson, annak kell majd jövőre megmérkőznie a fideszes Hoppál Péterrel.

Keresés