2021. június 1. kedd

jún. 1
15:06
A nagy jutalmak ígérete nagy kockázattal jár! (Kripto Akadémia)
Ahogy a blokklánc technológia egyre népszerűbbé válik, számos kripto befektető a kripto kölcsönzési platformok felé fordul, hogy extra pénzhez jusson. Azonban elveszhet az ember a rengeteg oldal által kínált lehetőségek között. A magukat “decentralizáltnak” vagy “DeFi”-nek nevező projektek márkaépítésre és…
jún. 1
15:06
Májusban új történelmi csúcsot ért el a BUX (ProfitLine)
Májusban új történelmi csúcsot ért el a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, kevesebb mint másfél évvel az előző csúcsdöntés után, a részvénypiac napi átlagforgalma 28,5 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest - közölte a BÉT kedden az MTI-vel.
jún. 1
15:06
COVID-19 elleni védőoltás - Elég az emlékeztető dózis, vagy új vakcina kell? (WebBeteg)
Kutatók álláspontja szerint idővel (talán hamarosan) meg kell erősíteni a COVID-19 elleni vakcinák hatékonyságát. A harmadik dózis felvételének körülményeit érdemes már most megismerni.
jún. 1
15:06
46 szúrással végzet ismerősével a miskolci férfi, ezt a büntetést kaphatja (Metropol)
Kegyetlen módon végzett idős ismerősével a hajléktalan férfi, aki a gyilkosság után kirabolta áldozatát és elmenekült.
jún. 1
15:06
Hatalmas változások előtt a magyar állami egészségügy (Portfolio)
A kormánynak határozott elképzelései vannak arra vonatkozóan, hogy hogyan folytatná a tavaly elindított egészségügyi átalakítást, azonban ennek felelősét nem az Emberi Erőforrások Minisztériumában kell keresni a jelek szerint. A tervekről ugyanis a napokban Jenei Zoltán, az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetője számolt be egy előadásában. A cél a
jún. 1
15:06
Választút előtt a magyar vállalkozók: mostantól az adóhatóság mindent lát (Pénzcentrum)
Online számlázóprogramra váltott a kéziszámlások többsége és nagy igény van a többletfunkciókra is – ez derült ki az NRC kutatóintézet által készített reprezentatív felmérésből, amely a hazai kkv-k és egyéni vállalkozók számlázási szokásait vizsgálta. Az ugrásszerű változás hátterében főként a 2021. január 1-jével életbe lépett jogszabályváltozások
jún. 1
15:06
Jobb később, mint soha: Zimány Linda rájött, miért erősíti még mindig a szinglik táborát (Life)
Zimány Linda érthetetlen módon még mindig a szinglik táborát erősíti, pedig imádják a férfiak.
jún. 1
15:08
Buborékok és sztripperek (Portfolio)
Tőkepiaci buborékok mindig is voltak, vannak, és még lesznek is, aminek az egyik alapvető oka, hogy a kialakulásukhoz nem túl bonyolult a recept: kell egy könnyen befogadható alapgondolat, ami eljut a tömegekhez, majd erre ráépül egy ipar, végül pedig kiderül, hogy az alapgondolat mégsem volt igaz, és az egész kártyavár összedől. A történelem során
jún. 1
15:08
Budapest nyáron sokkal szabadabb! - Itt az idei év partihimnusza (Life)
Az Animal Cannibals egy fergeteges dallal ünnepli, hogy újra kinyitottak a szórakozóhelyek. Lassan megtelnek a teraszok és a szabadtéri koncerthelyszínek. Bár, nem árt az elővigyázatosság, Magyarországon biztonságban érezhetjük magunkat.
jún. 1
15:09
2600 milliárd forint a Növekedési hitelprogram Hajrá kihasználtsága (hirado.hu)
Tavaly áprilisi elindítása óta mintegy 38 ezer kis- és középvállalkozás jutott 2600 milliárd forint kedvező kamatozású forráshoz a Növekedési hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) konstrukció keretében május végéig.
jún. 1
15:09
Freddie Mercury óriási hatással volt a szépségiparra - halála után is (Femcafe)
Ha a szorongás és depresszió lehetséges okait keressük, egy üzleti kategória mind közül nagyobb súllyal bír. Ez a szépségipar, amely gyakran elérhetetlen szépségnormákat állít fel, sőt, azt is megmondja nekünk, hogy ennek a vélt "szépségnek" mi az ideális életkora, színe, neme vagy éppen szexuális orientációja. Most egy különleges és figyelemfelkel
jún. 1
15:09
Tudja-e, hogy miért zümmögnek a szúnyogok a fülünkbe? (Magyar Nemzet)
A nyári összejövetelekhez rendszerint csatlakoznak a „hívatlan vendégek is” kellemetlen zümmögés kíséretében.
jún. 1
15:10
Már 2600 milliárd forintnál jár az NHP Hajrá (Portfolio)
Tavaly áprilisi elindítása óta mintegy 38 ezer kkv jutott kedvező kamatozású forráshoz a Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) konstrukció keretében. A közel 2600 milliárd forint összegben létrejött ügyletek több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, több mint egyharmaduk pedig új beruházások megvalósulását szolgálta. Az id
jún. 1
15:11
Sike Renáta nagy pechje, tényleg hajszállal maradt le az olimpiáról (Magyar Nemzet)
Ha az Eb-n egy körrel többet lő, nyolcadikként finalista és egyben a tokiói indulás jogát is megszerezte volna.
jún. 1
15:12
Tart még a műszaki mentés, de lassan már járnak a vonatok Sátoraljaújhelynél (hirado.hu)
Akár napokig is eltarthat még a műszaki mentés, de korlátozottan már közlekedhetnek a vonatok Sátoraljaújhelynél, ahol kamionnal ütközött és kettészakadt egy személyvonat hétfő este egy vasúti átjáróban.
jún. 1
15:15
A magántulajdon sem szent (Demokrata)
A lakástulajdonosoknak Berlinben eddig elképzelhetetlen kockázattal is szembe kell nézniük: egy migránsokat segítő szervezet a lakástulajdonok kisajátításáért küzd.
jún. 1
15:15
Északi áramlatos lobbistától kapott kampánytámogatást Biden (Magyar Nemzet)
Biden korábbi kampányígéretét szegte meg, amely szerint lobbistától nem fogad el támogatást.
jún. 1
15:18
Elárulták nyugat-európai szövetségeseiket: Dánia célkeresztben (Privátbankár)
A közös amerikai-dán lehallgató-állomás Koppenhágától délre, Amager szigetén található. A svéd védelmi minisztérium az incidens kapcsán hivatalosan is felvette a kapcsolatot francia és német társintézményeivel. Káncz Csaba jegyzete.
jún. 1
15:18
Nem hisszük el! Az idei első fogás: 110 kilós harcsa (Agroinform)
110 kilós harcsát fogott egy miskolci férfi, idén ez volt az első kapása. Ezzel jó eséllyel rekordot döntött a pecás.
jún. 1
15:18
Olyan képet mutatott magáról a gyönyörű magyar olimpikon lány, hogy belepirultunk (BorsOnline)
Pusztai Liza kardozó akár az olimpia legdögösebb sportolója is lehet.
jún. 1
15:18
Chile csodái: nézd meg a káprázatos márvány barlangokat! (Promotions)
El sem fogod hinni, hogy milyen gyönyörűek a Chilében található márvány barlangok – íme egy látványos galéria a csodás helyekről!
jún. 1
15:20
Még mindig szenved a koronavírustól Növényi Norbert – ezek a tünetei jóval a betegség után (BorsOnline)
Az egykori élsportoló kemény küzdelem árán gyűrte le a vírust, amelynek következtében a mai napig fáradtság gyötri.
jún. 1
15:21
Zámbó Krisztián megkapta az év legsértőbb kommentjét, ennél aligha van lejjebb (Ripost)
Zámbó Krisztián alig hitt a szemének, amikor elolvasta az egyik posztja alatt született kommentet. Egy „hölgy” olyan mélyütést vitt be neki, ami miatt mi kérünk elnézést...
jún. 1
15:21
Metzker Viki és Karola új közös slágere azonnal feldobja a heted (Glamour)
Kirobbanó kollaborációval jelentkezik a Fonogram-győztes dj, Metzker Viki igazán tudja, hogy kell jól indítani a hetet, hiszen máris ledobta a slágerbombát, amit ezúttal a YouTube egyik legfelkapottabb tehetségével, Karolával közösen jegyez. A dögös duó egy érzelemdús szerzeménnyel vesz le a lábunkról.
jún. 1
15:24
Pénzeső jön vidéken: ezek a pályázatok indulnak júniusban (Piac és Profit)
Júniusban újabb öt pályázatot hirdet meg az Agrárminisztérium (AM) a Vidékfejlesztési programban, egyebek közt a precíziós gazdálkodásra átállás ösztönzésére – jelentette be a szaktárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
jún. 1
15:24
Szívbemarkoló szavak Jean Todttól: Schumachert soha nem hagyom egyedül (Metropol)
Megható szavakkal beszélt egykori csapatfőnöke a már nyolc éve balesetet szenvedett pilótáról.
jún. 1
15:24
Lazít Svédország: engedélyezik a kis létszámú rendezvényeket (Portfolio)
Svédország fokozatosan lazítani kezdi a koronavírus-járvány nyomán elrendelt korlátozásokat - jelentette be a hétfőn a svéd kormány.
jún. 1
15:24
Elképesztő: 17 évesen tudta meg egy nő, hogy "anyja" 3 naposan elrabolta őt a kórházból (Life)
A Fokvárosból származó 24 éves Zephany Nurse teljesen ledöbbent, amikor közös fényképet készített a három évvel fiatalabb, de rá nagyon hasonlító Cassidy Nurse nevű iskolai barátjával és kiderült, hogy testvérek.
jún. 1
15:27
Paul Walker elárvult lánya apaként tekint Vin Dieselre (hirado.hu)
Meadow szívmelengető képet posztolt fogadott családjáról.
jún. 1
15:27
Környezetbarát alumíniumból készül az új Qashqai (autopro)
Az új crossover karosszériájához nagy arányban használnak alumíniumot, a keletkező hulladékot pedig egy körforgásos rendszerben hasznosítják újra.
jún. 1
15:27
Helyére került a csákberényi gémeskút (Magyar Nemzet)
A falu újabb szeglete született újjá: sikerült felállítani a felújított kútkáva fölé az újrafaragott gémet.
jún. 1
15:30
Megmutatjuk, hogy készült az őszödi beszédről szóló film (hirado.hu)
Hamarosan a mozikba kerül az őszödi beszéd kiszivárgását feldolgozó film, a hirado.hu most bemutatja hogyan készült!
jún. 1
15:30
Dalai Láma út, Ujgur Mártírok útja, Szabad Hongkong út - új neveket kapnak a tervezett Fudan Egyetem környéki utak (SzMo)
A kerület polgármesterének kezdeményezésére cserélik le a régi elnevezéseket. A táblákat már szerelik, a hivatalos átadásra a héten kerül sor. A Telex.hu megjegyzi, hogy ez valószínűleg egy fricska a kerület részéről.
jún. 1
15:30
A lengyel állami légitársaság járatáról szállították le a Nyílt Oroszország vezetőjét Szentpéterváron (SzMo)
Andrej Pivovarovot a már a kifutópályán guruló repülőt visszarendelve szállították le és vitték be az FSZB irodájába arra hivatkozva, hogy körözés alatt áll.
jún. 1
15:30
Keresik a legjobb hazai informatikai vezetőt. Tud egyet ajánlani? (Bitport)
A Vezető Informatikusok Szövetsége idén már huszadik alkalommal igyekszik megtalálni a szakma aktuálisan legkiválóbb képviselőjét.
jún. 1
15:33
Bizakodnak a magyar gazdák: ez a növény lehet az idei év nagy nyertese (Háziállat)
Optimisták a magyar kukoricatermesztők: a kedvezőtlen időjárás ellenére is be tudták fejezni időben a kukorica vetését.
jún. 1
15:33
Csak a második körben kapcsolódik be az Újpest a Konferencia Ligába (m4sport.hu)
A Puskás Akadémia FC és a MOL Fehérvár FC már az első körben érdekelt lesz.
jún. 1
15:33
Ez a 3 dolog segíthet a daganatos betegségek leküzdésében (Femcafe)
Dr. Csomai Zita, orvos-természetgyógyász a daganatos megbetegedések kiegészítő kezeléseire helyezi a hangsúlyt. Úgy véli, holisztikus szemlélettel - testi, lelki és energetikai terápiákkal - az immunrendszert helyre lehet állítani. Több mint húsz év szakmai tapasztalatát és tudását adja át mindazoknak, akik személyesen vagy közvetetten érintettek a
jún. 1
15:33
Egymilliárd dollárt kaszált az ázsiai leves cég (vg.hu)
A Monde Nissin a Fülöp-szigetek tőzsdéjének legnagyobb mértékű tőkeemelését hozta össze, a vállalat nemzetközi szinten is terjeszkedik.
jún. 1
15:33
Elsírod magad: Orbánék miatt menekült Nyugatra az ápolónő, elmondta a tapasztalatait (Nyugati Fény)
Makó és Jeruzsálem.
jún. 1
15:36
Közös gyerekük előtt mészárolta le feleségét Zoltán – A sikoltó kislány hívott segítséget (BorsOnline)
Gyerekük szeme láttára mészárolta le feleségét a nagyari B. Zoltán. A férfi, miután elvágta az asszony torkát, magával is megpróbált végezni, sikoltozó lányuk hívott segítséget.
jún. 1
15:36
Gyereksírokat találtak az őslakosok egyik bentlakásos iskolájában Kanadában (Infostart)
"Konkrét lépéseket" ígért Justin Trudeau kanadai miniszterelnök azután, hogy a múlt héten több mint 200 gyerek földi maradványait találták meg az észak-amerikai országban egy őslakosoknak létrehozott egykori bentlakásos iskola területén.
jún. 1
15:36
A hivatalos vizsgálat szerint a kapitány hibázott (HírTV)
Véget ért a vizsgálat a márciusi, Szuezi-csatornában történt hajóbaleset ügyében.
jún. 1
15:36
Öt új pályázat a vidékfejlesztési programban (Adózóna)
Júniusban újabb öt pályázatot hirdet meg az Agrárminisztérium (AM) a Vidékfejlesztési programban, egyebek közt a precíziós gazdálkodásra átállás ösztönzésére – jelentette be Feldman Zsolt, az agrártárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az OTP Bank agrárágazati igazgatóságának sajtótájékoztatóján.
jún. 1
15:36
Új vezető a Nescafé Magyarország élén (ProfitLine)
Június 1-től Anna Roche veszi át a Nestlé Hungária Nescafé üzletágának vezetését, aki korábban a francia Nescafé Dolce Gusto Business Managereként ért el jelentős sikereket. Anna széleskörű nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik és több területen is sokat tett az erős kávékultúra megteremtéséért.
jún. 1
15:36
Újabb ország szállt be az űrversenybe (Portfolio)
Dél-Korea kedden bemutatta saját készítésű hordozórakétájának tesztváltozatát - közölte a Yonhap helyi hírügynökség.
jún. 1
15:36
Agyonszúrta az élettársát egy nagyari férfi, miközben a négy gyerekük is otthon volt (ATV)
Több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete bűntett elkövetése miatt kell felelnie a tettesnek.
jún. 1
15:36
Ezekért utasítják el a legtöbben a koronavírus elleni vakcinákat: íme, az indokok (Life)
Rohamosan terjed a világban a koronavírus indiai mutációja, ám sokan még mindig nem kérik a védőoltást. Kiderült, hogy mivel indokolják ezt a leggyakrabban.
jún. 1
15:38
Görögország megkezdte az uniós oltási igazolvány kiadását (Portfolio)
Görögország kedden megkezdte a digitális oltási igazolvány kiállítását, amelyek célja az Európai Unión belüli utazások megkönnyítése. Az igazolás júniusban még csak kísérleti fázisban lesz.
jún. 1
15:39
A Szentszék állandó megfigyelői státuszt kapott a WHO-ban (hirado.hu)
A WHO hétfői genfi közgyűlésén fogadta el Olaszország erre vonatkozó előterjesztését.

Keresés