Megkezdte működését az adóvisszaélések elleni uniós küzdelmet támogató Európai Adóügyi Megfigyelőközpont, amelynek célja, hogy az Európai Unió területén és azon kívül egyaránt visszaszorítsa az adócsalást és az adóelkerülést, valamint előmozdítsa a méltányosabb adóztatást – jelentette be ma Brüsszelben Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos.
Sokan támadták a Schobert családot, hogy nem igazi vakcinát kaptak. Most bizonyításképpen a második oltásukat élőben közvetítették a fitneszguru Facebbok-oldalán.
Harry herceg az utóbbi hetekben vallomásaival bombázza a családját, és a briteket. Sokan úgy vélik, már a herceg testvére, Vilmos is attól fél, mi lesz a következő őszinteség cunami eredménye.
Ferencz Vivi már nem folytatja a versenyt az Exatlonban, hamarosan hazatér Magyarországra. A fiatal lány elárulta, párja várja otthon, akivel azt tervezik, hogy összeköltöznek.
Az utóbbi hetekben zárultak le azok a pályázatok, amelyeket a Újbuda vezetése írt ki nagy értékű ingatlanok értékesítésére. Több milliárd forint a tét.
Májusban már a harmadik egymást követő hónapban emelkedett rekordszintre az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének tanúsága szerint.
A WTI 67,6 dollár volt ma reggel az ázsiai kereskedésben. Az árfolyam erősödése mögött az a spekuláció áll, hogy az Opec vezetői ma virtuális tanácskozást tartanak, ahol várhatóan nem fognak változtatni a korábban eldöntött kitermelési terveiken.
A Djabe 2002-től kezdődően 42 országban vendégszerepelt Európában, Ázsiában és Észak- Amerikában. Mára az egyik legkeresettebb magyar jazz zenekar lett a nemzetközi fesztiválokon is. 2007 óta a Genesis egykori gitárosával Steve Hackett-tel is rendszeresen koncertezik és lemezeket ad ki. Június 3-ától egy különleges koncertsorozat keretein belül ped
A Globe Trade Center (GTC) bemutatta első ESG jelentését, amely összefoglalja a csoport 25 év alatt, összesen hat piacon elért eredményeit. A 2020-as jelentés adatai bemutatják, hogy a GTC hogyan kötelezi el magát a fenntartható fejlődés, a felelős építkezés és vagyonkezelés mellett, valamint a helyi közösségekkel való együttműködés és a részvényes
Tovább csökken a szennyvízben a korornavírus örökítőanyagának szintje. Az NNK mérései szerint a 22 vizsgált szennyvíz-minta közül 20-nál alacsony, kettőnél mérsékelt koronavírus-koncentráció volt mérhető.
A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság közölte, hogy a világon először H10N3 madárinfluenza-vírussal fertőződött meg egy férfi a kelet-kínai Csiangszu tartományban.
Megjelent Szerb Antal nagy klasszikusának, A világirodalom történetének első teljes, modern kiadása. Az online bemutatóján Pálfy Eszterrel, a kötet sajtó alá rendezőjével és Havasréti Józseffel, Szerb Antal monográfusával Szegő János beszélgetett. Kiderült többek közt, hogyan dolgozott Szerb Antal, és milyen részek maradtak ki a későbbi kiadásokból
Az ellenzéki összefogás potenciális szavazói közül szinte senki nem támogatja a beruházást, összességében az emberek kétharmada nem szeretné, ha felépülne a komplexum.
A Kárpát-medence térsége nagyon kitett az éghajlatváltozásnak. Kérdés, hogy Magyarország meddig lesz alkalmas a szőlőtermesztésre, s hogy milyen új fajok jelenhetnek meg - többek között ezt hangsúlyozta Radics Kornélia, az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke Áder János köztársasági elnök Kék Bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában.
A globális chiphiány közepette rekordot döntött a világ 10 legnagyobb chipgyártójának összesített bevétele 2021. első negyedévében – derül ki a TrendForce nevű piackutató cég adataiból.
A térbeli nyomtatás technológiájának fejlődése már most nagyon sok új utat nyitott meg az orvoslásban. A Szegedi Tudományegyetemen professzionális fém- és műanyagnyomtatók segítségével különböző implantátumokat állítanak elő a betegeknek, a jövőben pedig akár biológiai szöveteket, a fül apró szerveit, protézist, ízületi porcfelszínt is alkotnak maj
Májusban országosan 14 193 ingatlan adásvétel történt, valamint 102-107 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott a Duna House havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzése alapján. Az átlagos április után minimális növekedéssel zárt a lakóingatlanpiac a hosszabb májusi hónapban. A Duna House á
A Településfejlesztési Operatív Programnak köszönhetően a tervek szerint csak Pest megyében 140 milliárd forintra lehet majd pályázni – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában.
Június 16-tól zárják le a forgalom elől a hidat. A felújítás alatt a tömegközlekedés járművei sem haladhatnak át, ezért több járat útvonala módosul. Ezen felül a Hegyalja úton is változások lesznek: egybefüggő buszsáv jön létre a BAH-csomópont és a Döbrentei tér között az Erzsébet híd irányában.
Egy év alatt 216-szorosára növelte árbevételét az a magyar cég, mellyel a Külügyminisztérium a legnagyobb összegű szerződést kötötte lélegeztetőgépek beszerzésére a koronavírus-járvány első hulláma idején. A Fourcardinal Tanácsadó Kft. a megbízásnak köszönhetően milliárdos osztalékot tudott fizetni a tulajdonosainak.
Kiapadhatatlannak tűnik a csalók ötlettára, ha az idősek csőbehúzásáról van szó Szlovákiában. Bevásárlással, fertőtlenítőszerek kézbesítésével ámítják a nyugdíjasokat, csak hogy bejussanak az otthonaikba, s mivel most zajlik a népszámlálás, sokan kérdezőbiztosnak adják ki magukat.