Az üzletek döntő többsége kinyitott szerdán, mert a jogszabály szerinti nyitáshoz szükséges feladatok egy részét előre el tudták végezni a boltosok - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek.
Halad az újra nyitás Magyarországon, sorra jelentik be a nagyobb üzletek, hogy ismét várják a vásárlókat. A vírus tovább terjed, újfajta mutánsok fertőznek a világon. Közben egyre több az aggály az AstraZeneca vakcinájával kapcsolatosan. Gulyás Gergely a mai kormányinfón bejelentette: 3 millió oltottnál újabb lazítás jöhet, ezt a számot 5-6 napon b
Kortárs művekből és első alkalommal, kizárólag grafikákból álló, tematikus árveréseket rendez a Virág Judit Galéria április 23-án és 24-én. Az aukciós kiállítás online már elérhető, de április 12. és 22. között személyesen is megtekinthető lesz a galériában. A művek teljes keresztmetszetét nyújtják a magyar művészet történetének, többek kö
Vadászpuskákkal, gyújtópalackokkal és késekkel szálltak szembe a tüntetők a mianmari katonai junta által kivezényelt katonákkal az északnyugat-mianmari Taze városában, a helyi média csütörtöki híradásai szerint az összecsapásban legalább tizenegy tiltakozó életét vesztette.
Idén sajnos részben megismétlődni látszik a tavalyi forgatókönyv. Február közepéig többnyire kedvező gazdasági adatokat láthattunk, a járvány második hulláma is laposodott, sokan bíztak abban, hogy az európai gazdaságok fokozatosan nyithatnak. Ezzel szemben a koronavírus-járvány új erőre kapott, több ország is további korlátozásokat jelentett be, é
Giovanni Boccaccio az 1348-as, végzetes fekete pestisből merített ihletet: főművében, a Dekameronban egy csapat fiatal férfi és nő egy Firenze melletti villában mesékkel szórakoztatják egymást, amíg arra várnak, hogy a járvány elvonuljon.
2021. július 1-jén az Európai Unióban megszűnik az unión kívülről érkező 22 euró alatti áruk áfamentessége, 150 eurós értékig azonban a termékek behozatala továbbra is vámmentes marad. A Magyar Posta automatikus vámeljárással készül a jogszabályi változásra.
Emberfeletti küzdelmet folytatnak a faggyal a gyümölcstermelők, miközben az aszály és a koronavírus-járvány is sújtja a mezőgazdaságot - mondta Nagy István agrárminiszter egy csütörtöki sajtótájékoztatón.
Összesen 300 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba 2021 első negyedévében Magyarországon, ez 3,2 százalékos csökkenés tavalyhoz képest, míg 2019-cel szemben 5,6 százalékos plusz.
Az idén márciusban 2014 júniusa óta a legmagasabb szintre emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak, már a tízedik egymást követő hónapban jegyeztek fel növekedést az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete számításai szerint.
Az autók és a mobiltelefonok után itt vannak a csiphiány következő áldozatai: az otthoni routerek. Akadozik a gyártás, és a szállítás sem zökkenőmentes.
A koronavírus okozta járványhelyzet elhúzódása miatt nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy kevesebb figyelmet kap a hazánkban is súlyos népegészségügyi problémát okozó megbetegedés, a tüdőrák. Évente 7-8 ezer új tüdőrákos beteget fedeznek fel, és a betegség közel 6000 honfitársunk halálát okozza minden évben.
Németország budapesti nagykövetségének ügyvivőjét hivatalába kérette csütörtök reggel Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára - közölte a tárca.
A legtöbb, az elmúlt egy hónapban zárva tartott üzlet kinyitott, miután Magyarországon a beoltottak száma meghaladta a 2,5 milliót. A boltokban 10 négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhat, ennek ellenőrzése a kereskedők feladata, amit különböző módon oldanak meg, és vannak olyan nagyáruházak, amelyek ennél is szigorúbb létszámkorlátot tartanak b
Gulyás Gergely szerint a 7-es cikkely szerinti eljárást is el lehetne indítani Perty Zsolt kapusedző kirúgása miatt, ha nem csináltak volna viccet belőle.
Hétvégére már 20 fokot is mond az előrejelzés, a jó időben pedig mindenki szívesebben tölti idejét az erkélyen, a teraszon vagy – aki teheti – a kertben, főleg egy ilyen hosszú karanténnal terhelt időszak után. Április 7-től pedig az üzletek is kinyithatnak, és bár a magas fertőzési számok miatt még indokolt az óvatosság, azért a szabadtéri berende
Az üzletek döntő többsége kinyitott szerdán, mert a jogszabály szerinti nyitáshoz szükséges feladatok egy részét előre el tudták végezni a boltosok - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek csütörtökön.
Előzetes regisztráció nélkül is megkaphatják a szerb állampolgárok a koronavírus elleni védőoltást az ország több településén is, bejelentkezés nélkül a Sinopharm és az AstraZeneca vakcinája érhető el.