Az új egészségügyi szolgálatról szóló jogviszony nemcsak az orvosok bérrendezését, hanem a hálapénz kivezetését is tartalmazza. Ez utóbbi március 1-jével lépett hatályba, ezért arról érdeklődtünk a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál (NVSZ), mik voltak az első hónap tapasztalatai.
Előzetes regisztráció nélkül is megkaphatják a szerb állampolgárok a koronavírus elleni védőoltást az ország több településén is, bejelentkezés nélkül a Sinopharm és az AstraZeneca vakcinája érhető el.
Csökkent az új személyautók eladása Csehországban. Szakértők szerint a személygépkocsi eladások az idén alapvetően attól függenek, hogyan alakul a koronavírus-járvány az országban.
Sőt, április végére már 4 millió felett lehet a beoltottak száma a kormány szerint. Arra is van esély, hogy a hónap végén már kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai.
Gyorsuló ütemben emelkedett a német feldolgozóipar új megrendeléseinek értéke februárban, a növekedést a belső kereslet hajtotta. A német statisztikai hivatal (Destatis) csütörtökön közölte, hogy az előzetes adatok szerint ár-, szezonális és naptári hatással kiigazítva februárban az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal nőttek az új megrendelések.
Mi mindent szoktunk a leggyakrabban használtan vásárolni? Tájékozódunk az újkori árakról? Ha lehet, ki szoktuk próbálni vásárlás előtt a használt termékeket? A Jófogás kiderítette, a piacvezető apróhirdetési oldal online felmérésében csaknem 6000 felhasználó vett részt.
Elértük a 2,5 millió beoltottat: óvatosan és lépcsőzetesen bár, de megkezdődött a nyitási folyamat Magyarországon. A döntés erőteljesen megosztja a szakértőket - egyesek nem a korlátozások enyhítését, hanem további szigorításokat sürgetnek.
A Chevron által szabadalmaztatott Omnimax™ technológiával készült Texaco Delo 600 Adf az első olyan haszongépjármű-motorolaj, amely képes drasztikusan csökkenteni a dízelrészecske-szűrőkben (Dpf) keletkező hamu mennyiségét, és ezzel segít abban, hogy mind a motor, mind a károsanyag-kibocsátást szabályozó rendszer kiemelkedő védelmet kapjon.
A véleménynyilvánítási szabadság közös európai érték. ,,A XX. században volt totalitarizmus, ami Németországból indult, nem szeretnénk, hogyha a XXI. században is lenne” - jelentette ki Gulyás Gergely az ATV kérdésére a mai Kormányinfón Petry Zsolt kapusedző menesztéséről a német Herthától.
A miniszterelnök ígérete szerint idén szabad nyarunk lesz, ám ez minden, amit egyelőre tudunk az idei szezonról. Egy biztos: a magyarok már alig várják, hogy végre utazhassanak. A Pénzcentrum szavazásán az is kiderült, hol fognak idén nyaralni olvasóink a terveik szerint: belföldön vagy külföldön?
Az életünk már több, mint 1 éve különböző korlátok között zajlik. De van valami, ami soha nem volt bezárva a hosszú hónapok alatt sem. A természet rengeteg lehetőséget rejt. Ha felkészülve vágsz neki, sokkal felszabadultabban élheted meg a mindennapokat.
A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. a mai nappal felveszi anyavállalata nevét. A társaság által kibocsátott alapok vezető forgalmazója továbbra is a CIB Bank marad - derül ki a társaság közleményéből.
Mintegy 234 ezer gazdaság működik hazánkban, kétharmaduk elsősorban növénytermesztéssel foglalkozik. Az általuk művelt több mint 4,8 millió hektár mezőgazdasági földterület nyolctizede szántó. A gazdaságok irányítóinak többsége 40–64 éves, 2010 óta nőtt a gazdák átlagéletkora. Az elmúlt tíz évben jelentősen emelkedett a legalább középfokú mezőgazda
A Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének hallgatói készítettek interjút a világhírű biológussal, aki egykor ebből az intézményből indult.
Egy hónap után szerdán kinyithattak az üzletek. Wolf Gábor kisvállalati marketingszakértő öt pontban foglalta össze a legfontosabb marketing feladatokat, amelyeket egy kkv elvégezhet a sikeres nyitás érdekében. 1.Kommunikáld a nyitást! Tájékoztass mindenkit, akit csak lehet, vevőket, alvállalkozókat, partnereket az újranyitásról. Készíts posztoka
Különleges adatbázist hoztak létre magyar költők életműveiből az Elte kutatói: a Verskorpuszban a középiskolai tananyagban szereplő magyar költők művei szerepelnek, ez pedig nagy segítséget nyújthat a tanároknak és a diákoknak - különösen azoknak, akik érettségi előtt állnak.
Az amerikai háztartások 82 százaléka fizet elő legalább egy streaming szolgáltatásra, több mint negyedük pedig megosztja a hozzáférését másokkal is – derül ki a Leichtman Research Group elemzéséből. A tanulmány szerint az amerikai otthonok több mint fele, 51 százaléka már három, vagy ennél is több streaming előfizetéssel bír. A Leichtman Research G
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/04/08/3859/
Csak védettségi igazolvánnyal lehet majd futballmérkőzésre menni - mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón az ATV kérdésére, de a miniszter szerint júniusban már mögöttünk lehet a járvány.
Az idei tavasz legfagyosabb reggelén, csütörtök hajnalban mínusz tíz fok alatti hőmérsékleteket mértek Hargita megyében – közölte az Agerpres hírügynökség.
A világ első hősnője még jóval az idén nyolcvanadik születésnapját ünneplő Wonder Woman előtt született: ismerjétek meg a rettenthetetlen Miss Fury és alkotója, June Tarpé Mills történetét, akik tabukat döntve tették le azokat az alapköveket, amiken a mai feministaképregény-hősök lépdelnek.
Egy átlagos magyar család évente 50 ezer forintot spórolhatna a tudatos élelmiszer-gazdálkodással. A pazarlás, melyet jelenleg tanúsítunk, komoly környezeti problémát, klímaváltozást okoz a világban. A Klímapolitikai Intézet válaszokat ad arra a kérdésre, hogy hogyan lehetne ezen a helyzeten segíteni.Az élelmiszer-termelés karbonlábnyomának
Új kereskedővel bővült a CopyTrader Pro felhozatala: csatlakozott NightVision! Ezentúl az ő kereskedéseit is automatikusan tudod másolni, ha regisztrálsz és előfizetsz a CopyTrader Pro-ra. Aki régóta velünk van, annak nem kell bemutatni NightVision-t. Pontosan két évvel ezelőtt nyitotta meg a…
Értékállóak, sőt folyamatos áremelkedésben vannak a festmények, különböző régiségek, ezért aki pénzt akar befektetni, annak érdemes ezt választania – mondja Barabás Géza festményszakértő, aki úgy látja: a pandémia miatt egyre többen keresnek új befektetési formákat.
A Patika Egészségpénztár lezárta a Tempo beolvadási eljárását, amelynek eredményeképpen az egészségpénztár taglétszáma meghaladja a nyolcvanezer főt, a vagyona pedig több mint ötmilliárd forintra nőtt - derül ki a Patikapénztár közleményéből.
Az olasz Liga vezetője azt mondja, ezt az új mozgalmat „európai reneszánsznak” hívják és az a céljuk, hogy az első számú erő legyen az európai intézményeken kívül és belül.
Nem történt markáns elmozdulás a vezető amerikai részvényindexekben tegnap, a Dow Jones és a Nasdaq gyakorlatilag stagnált, míg az S&P 500 kisebb pluszban tudott zárni. Jól teljesítettek a nagyobb technológiai cégek, ami részben a kötvényhozamok mérséklődésének volt köszönhető. Az európai tőzsdéken a kedvezőbb kezdést követően felemás teljesítménye
Egy újabb ukrán katona vesztette életét csütörtökön tüzérségi támadás következtében a Donyec-medencei fronton - jelentette az ukrán hadműveleti parancsnokság.
A kormány ezelőtt döntött úgy, hogy valamennyi újraindítással kapcsolatos döntést a beoltottak számához fog kötni. A Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint néhány napon belül elérkezhetünk a következő mérföldkőhöz.
A Duna House jelentése erősen emelkedő számokat tartalmaz, tíz éve nem volt ekkora lakáspiaci forgalom itthon. A hitelezés fellendülése a bankokra is jó hatással lehet az egyik brókercég szerint. Az OTP-re viszont olyan célár-emelés érkezett, amely eladási ajánlásnak is felfogható. Ma már megmaradt 360 alatt az euró.
A Tempo egészségpénztár beolvadt a Patikapénztárba – tudatta a társaság –, így 12 szereplőre szűkült az egészség- és önsegélyező pénztári szektor. A Patika taglétszáma az ügylet után meghaladja a nyolcvanezer főt, vagyona több mint ötmilliárd forintra nőtt.