Vizsgálják egy kisebb gázszállító kapacitás létrehozásának lehetőségét Ausztria felé - közölte a Világgazdaságnak adott interjújában a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke.
A fogyasztóvédelmi hatóság több mint egy éve a vámkezelés során is folyamatosan ellenőrzi a magyarországi forgalomba szánt védőeszközöket. A dokumentáció hiányosságai vagy a jelölések meg nem felelősége miatt tavaly közel négymillió terméket, zömükben szájmaszkokat fordítottak vissza a küldő országba. A szakemberek 2021 első negyedévében már több m
A Kite Zrt. Pgr rendszerét a Magyar Innovációs Szövetség idén Agár Innovációs Díjjal tűntette ki. A bírálóbizottság 69 magyarországi vállalkozás közül választotta ki a 2020. évi innovációs nagydíjas társaságot, további hét innovációs díjat, valamint az év Startup Innovációs Díját is odaítélte.
A 360-as lélektani határ egyelőre túl nagy falat volt a forintnak, közvetlenül előtte fordult vissza a magyar deviza. Persze ettől még bármikor újra fordulhat a hangulat, így akár az újabb áttörés sem zárható ki.
Kezdetben felhőtlen lesz az ég, majd egyre több gyorsan vonuló gomolyfelhő zavarhatja a napsütést. A késő délelőtti, déli óráktól kezdődően elszórtan alakul ki hózápor, zápor, nagyobb eséllyel az északkeleti és délnyugati megyékben zivatar is lehet. Napnyugtára feloszlanak a felhők és megszűnnek a záporok. Az északnyugati szelet nagy területen erős
Weisz Fanni szívesen megmérettetné magát a Tv2 táncos produkciójában. A siket modell nem gondolja, hogy hátrányban lenne amiatt, hogy egyátalán nem hall hangokat.
Presser memoárja egy korszak tablója – írtuk novemberben, amikor megjelent a Presser könyve első része. Tegnap volt ötven éve, hogy bejelentették az Lgt megszületését, ennek apropóján a Helikon Kiadó előjegyezhetővé tette a második kötetet.
Ákos a 2019-es, sorrendben ötödik dupla telt házas Aréna-koncertje óta 11 koncertfilmet és 11 különleges, a karanténhelyzetre reflektáló adást tett közzé a YouTube-csatornáján. 2020 őszén megjelent az Idősziget-koncertfilm, karácsonykor az Aranyszárnyú angyal című ünnepi átírat három változata, 2021 elején pedig a Nagy Feró előtt tisztelgő feldolgo
Felkerült a Facebookra egy poszt, melyben állítólag a titokban zajló orosz Burlak harckocsi-fejlesztési projektről készült képek láthatók – írja a Defence Blog.
Az olasz hatóságok négy olasz bankot, az IDB gyémántbrókert és 105 magánszemélyt vádolnak azzal, hogy a gyémántügyletekben összedolgozva átverték ügyfeleiket – számol be a hírről két forrásra hivatkozva a Reuters.
Az MSZP politikusa felidézte, hogy 2018-ban ő hátralépett, míg az LMP és a Jobbik ezt nem tette meg. Végül csak egy visszalépés miatt juthatott be a parlamentbe.
A nicaraguai kisfiút egy csoport hagyta hátra. Az elmúlt hetekben rengeteg kísérő nélküli gyereket raktak le az embercsempészek a határon, mert őket nem utasítják ki.
A Jeep 80 éve juttatja el ’bárhová’ tulajdonosát, és egy ideje már a városi igényekkel is sikeresen birkózik meg. A Jeep Compass például már a 2017-es bevezetésekor is egy, az aszfalton is jól használható közepes SUV volt, az új generáció képességei pedig még az elődjét is meghaladják. Formanyelve még inkább az európai ízlésnek kedvez, mint ahogyan
Azon túl, hogy egy átlagos magyar család évente akár 50 ezer forintot spórolhatna a tudatos, otthoni élelmiszer-gazdálkodással, a jelenlegi pazarlás komoly környezeti problémát is okoz a világban – derül ki a Klímapolitikai Intézet elemzéséből. A pazarlás visszaszorítása az élelmiszertermelés karbonlábnyom csökkentésének egyik fontos területévé vál
David Brown 2013-ban alapította meg saját műhelyét, ami a briteknél nagy hagyományokra visszatekintő, kisüzemi körülmények között megépített, rétegízlést kiszolgáló modellek megalkotására fókuszál. Fontos megjegyezni, hogy ez a David Brown nem azonos Sir David Brownnal, az Aston Martin egykori tulajdonosával.
A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), központi ügyfélszolgálatain, kirendeltségein és ügyfélszolgálati helyein a személyesen megjelenő ügyfeleket időpontfoglalással fogadja.
Indexemelkedésre lehet számítani szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a vezető indexek 0,1-0,2 százalékos emelkedéssel kezdhetik a szerdai kereskedést.
Magyarország a 2,5 millió beoltott elérése után a kormány terveivel összhangban megkezdte az újranyitást. Ez még közel sincs a nyájimmunitáshoz, a vírus megállításához 70-80%-os átoltottság kellene. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt mondta, hogy „erkölcsi törvény jelölte ki” a 2,5 milliós számot, utalva arra, hogy az idősek a leginkább veszé
A nyugat-afrikai Guineában az elmúlt egy hétben újabb öt ebolavírusos megbetegedést és az ebolával összefüggő három halálesetet regisztráltak a hatóságok - közölte kedden az afrikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (Africa CDC).
A Vízöntőben lévő Hold reggel harmonikusan illeszkedik a Kos-Vénusszal és az Ikrek-Marssal, ebédidőben pedig a Jupiterrel kerül együttállásba: ma nemcsak holmi feltalálók és programozók léphetnek feljebb a ranglétrán, juthatnak prémiumhoz vagy extra jövedelemhez, mert újító ötletekkel álltak elő. Saját kreativitásod kibontakoztatásának is van egy b
Korábban írtunk róla, hogy tőzsdére megy az Egyesült Államok legnagyobb kriptotőzsdéje, a Coinbase. Bár már az akkor közölt számok alapján is ígéretesnek tűnt a cég, a friss, első negyedéves adatokkal még az alapvetően magas elvárásokra is sikerült rátenniük egy lapáttal, hiszen az év első három hónapjában nagyobb profitot értek el, mint a tavalyi
Bár anyák napja csak pár hét múlva lesz, nem árt időben felkészülni, hogy a legcsodálatosabb sorokkal köszöntsük az édesanyákat, nagymamákat, illetve dédiket. Összeszedtünk most tíz megindító és egyben elgondolkodtató idézetet az anyaságról, amelyekkel minden anyuka tud azonosulni. Íme!
A 33 éves énekesnő New York utcáin táncolt, hogy felhívja a figyelmet az ázsiai közösségek ellen elkövetett, az utóbbi hónapokban jelentősen megnövekedett gyűlölet-bűncselekményekre.
A SpaceX tavaly októberben kezdte gyűjteni a korai ügyfeleket műholdjairól szórt internetéhez. A több mint 10 ezer felhasználó kiszolgálása azonban egyelőre komoly mínuszokat jelent a vállalkozásnak.
Először tagadták, majd egyértelmű bizonyítékok hatására inkább elismerték, hogy valóban kénytelen a dolgozóik műanyag flakonokba könnyíteni magukon, ha tartani akarják a tempót. Az Amazon gyárairól és üzemeiről horrorlegendák keringenek már régóta. Az egyik leggyakoribb ilyen, hogy mivel egy műszer méri, hogy egy dolgozó mennyi időt tölt tá
A Now Technologies a legígéretesebb startup, a Bitrise pedig a legjobb scale-up Magyarországon 2021-ben. A StartUp Online TOP15 rangsorai közösségélénkítő kampány keretében és egy neves zsűri szavazásának eredményeként álltak össze. Első alkalommal készült el a TOP 15 legígéretesebb magyar startup és a TOP 15 scale-up rangsor, amelyeket a StartUp O
Megveszi az Amundi a Societe Generale alapkezelőjét, a Lyxort. A 825 millió eurós ügylettel az Amundi lesz Európa második legnagyobb ETF-szolgáltatója – számol be a hírről a Bloomberg.
Visváder Tamás a LifeTV Bréking című műsorban mesélt arról, hogy feleségével, Palácsik Lillával minden hónapban segítenek néhány rossz helyzetbe került követőn.
Mivel a koronavírus örökítőanyagának koncentrációjában országosan stagnáló tendencia figyelhető meg, hamarosan elérünk a harmadik hullám tetejére - mondta a Magyar Nemzet szerdai számában Pándics Tamás, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) közegészségügyi laboratóriumi főosztályának vezetője.