Ma már nem kérdés a világ vezető vállalatai számára, hogy a klímakatasztrófa elkerülése az egyik legfontosabb cél, mivel egyszerre veszélyezteti az ökoszisztémát és a jelenlegi gazdasági, társadalmi stabilitást. Azonban nem csak a riportálás terén van még mit fejleszteni, hanem a dekarbonizációhoz vezető stratégiák elkészítése és bemutatása terén i
A Magyar Nemzet szerzett tudomást arról, hogy állítólag a modellváltáson átesett egyetem kancellárja fel akarja venni a kapcsolatot azokkal az intézményekkel, akik átvennék az új rendszer miatt távozó diákokat.
A Chevron egy új adaléktechnológiát tartalmazó termékcsaláddal, a Texaco Delo 600 ADF-fel jelent meg a piacon. A Texaco Delo 600 ADF jelentősen csökkenti a dízelrészecske-szűrők eltömődését, 2,5-szeresére is növelheti azok szervizperiódusát, és akár 3%-kal csökkentheti az üzemanyag-felhasználást a berendezések élettartama során.
Sokszor hallani, hogy egy koronavírus-fertőzésből felépült páciens csak akkor kaphatja meg a vakcinát, ha a megbetegedéstől számítva eltelt három hónap. Rusvai Miklós virológus most elárulta, tényleg szükséges-e eddig várni.
Robert Lewandowski után, egy másik klasszis, Serge Gnabry is kidölt a Bayern München soraiból. A 25 éves szélső pozitív koronavírus-tesztet produkált, így nem nem erősítheti csapatát a szerda esti Paris Saint-Germain elleni a Bajnokok Ligája negyeddöntőjé
Április 30-ig kiterjeszti minden eszközének garanciaidejét, valamint a hónap utolsó hétvégéjén ismét kedvezményes szerviznapokat tart a Huawei Technologies Hungary. Kft A vállalat azon mobiltelefonjai, notebookjai, táblagépei, hordozható eszközei, valamint az audio- és routereszközök esetében, amelyeknél 2021. április 1. és 30. között járna le a jó
A következő két évben az agrártárca tájékoztatása szerint mintegy 1500 milliárd forintnyi mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztési pluszforrásra pályázhatnak a szektor szereplői. Megkérdeztük, hogy mit terveznek a gazdák.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/04/07/3848/
Több százmillió dózis koronavírus elleni oltóanyag exportjára szerződött le eddig Oroszország, a legtöbbet Indiába és Dél-Amerikába viszik. Az Európai Unión belül hazánkon kívül Szlovákiába szállítottak, illetve Olaszországban gyártani is fogják a Szputnyik V oltóanyagot, amit eddig 57 országban engedélyeztek.
Európai uniós támogatás segítségével 589,92 millió forintból fejlesztette gyártókapacitását az autóipari beszállító FHL Björn Hungary Kft. a Fejér megyei Móron és a Tolna megyei Tamásiban.
A mai nappal elindul a nyitás Magyarországon, a járványadatok mellett erről is szó eshet az operatív törzs szokásos napi tájékoztatóján, amit 11:15-re hirdettek meg. Az eseményről élőben tudósítunk.
Magyar felirattal is látható a dokumentumfilm, amiben európai döntéshozók, magyar ellenzékiek és a hatalom áldozatai elmesélik, miért veszélyes, ami az EU-ban történik Mészáros Lőrinctől kezdve a sorosozáson át a felcsúti kisvasútig.
A tengerentúli tőzsdéken felemás kezdés volt látható, az esti órákra azonban javulni tudott valamelyest a hangulat: az emelkedést segíthette, hogy az IMF tegnap közzétett előrejelzése szerint az Egyesült Államok gazdasága a korábban vártnál erősebben teljesíthet idén. Az európai tőzsdéken túlnyomó részben pozitív hangulat uralkodott tegnap, többek
Új intézkedések léptek életbe szerdán, miután már beadták a 2,5 milliomodik koronavírus elleni védőoltást. A boltok gyorsan reagáltak is az újranyitási lehetőségre.
Több mint 300 ezer fiatal töltötte ki eddig a DUE Médiacsoport online edukatív tesztjeit, a bűvös számot a héten egy pécsi diák segítségével lépte át szervezet. A Nagy Diák Tesztek páratlanul fontos visszajelzést adnak arról, hogy miként gondolkodik a jövőt közvetlenül befolyásoló Z-generáció, milyen tudással rendelkeznek, és egyáltalán kik ők, mik
10 évvel ezelőtt debütált a sorozat, ami aztán meghódította az egész világot, mielőtt csalódást okozott volna neki. 10 évvel ezelőtt április 17-én debütált a Trónok harca az HBO-n, a többi meg ugye már ugye történelem. A csatorna számára mindenképpen, hiszen a sárkányos sorozat volt az egyik húzóneve a Warner streamingszolgáltatásának, az H
A világ összes műanyagjának csupán 9-10%-a kerül újrafeldolgozásra. Szelektív gyűjtéssel az arány jóval nagyobb lehetne. De melyiket érdemes így gyűjteni?
Itt a lehetőség, hogy a hobbid a munkád legyen: a Kripto Akadémia új csapattagokat keres. Rengeteg tervünk van, amit a jövőben szeretnénk megvalósítani, ehhez pedig kezdünk kevesen lenni. Az elmúlt időszakban többszörösére emelkedett a tartalmaink nézettsége és ezzel együtt a…
Az ellenzéki politikus egyre rosszabb állapotban van. Az jogvédő szervezet szerint a hatóságok kihasználják a járványhelyzetet, hogy semmibe vegyék az emberi jogokat.
A koronavírus-járvány okozta, régóta tartó bizonytalan helyzet soha nem látott mértékű fásultságban jelentkezik a munkavállalóknál. A home office miatt elveszítjük a lendületünket, nem találjuk a motivációnkat, a türelmetlenség pedig a munkatársakkal való kommunikációban is megjelenik. Nemes Zsuzsanna MBA közgazdász arról beszélt, ebben a helyzetbe
Kijött a Forbes friss, dollármilliárdosokat felvonultató listája, amelyre ezúttal 2755-en fértek fel, 660-nal többen, mint egy évvel ezelőtt. Az összesített vagyonuk meghaladja a 13 ezermilliárd dollárt, holott egy éve ez még csak 8 ezermilliárdot tett ki. A listára két magyar üzletember is felfért.
A beoltottak száma 2 536 751 fő, közülük 1 005 936 fő már a második oltását is megkapta. 1933 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 693 676 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 311 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 22 409 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 419
A koronavírus-járvány jelenlegi szakaszában a korábbiaknál is fertőzőbb vírusmutációk terjednek. Még nagyobb jelentősége van tehát a személyes higiéniának. Éppen ezért
A tavalyi második félévben 17.675 termékmegjelenítést azonosított az RTL Klubon és a TV2-n a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ez az első félévhez képest ugyan 25 százalékos emelkedést jelent, azonban éves visszavetésben 16 százalékos a csökkenés. A két csatorna közül az RTL Klub több mint kétszeres fölényben van ebben a mutatóban. A ter
…és kék színben. A 2006-ban bemutatott IWC Big Pilot’s Watch Perpetual Calendar, azaz az öröknaptáras változat a gyártó számolása szerint immáron 37 különböző változatban jelent meg. Ami tényleg kivételes. Rengeteg.…
A schaffhauseni cég idén a Big Pilot szériára fordította energiája nagy részét, ennek egyik eredményét ITT megmutattuk, most pedig repüljünk sivatagibb tájakra. Az IWC Mojave Desert kiadásai engem a klasszikus…
A Big Pilot a 2002-es megjelenése óta (IW5002) azért Big Pilot, mert nagy. 46,2 milliméteres, hosszú tokfülekkel, hatalmas, jól leolvasható számlappal. Most végre kisebb lett. Ez egy érdekes ellentmondás, mivel…