2021. március 8. hétfő

márc. 8
18:36
Nagy István: a pánik vírusával is kellett küzdeni (Infostart)
Egy évvel ezelőtt eltűnt a boltok polcairól a cukor, a liszt, az élesztő, az akkori pánikvásárlás azonban a mostani boltbezárás előtt nem ismétlődött meg. Az agrárminiszter szerint azonban akkor sem élelmiszerhiányról volt szó, hanem a boltokban nem győzték a felvásárolt cikkek feltöltését.
márc. 8
18:36
A Mol húzta fel a BUX-ot (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 271,36 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 43 540,36 ponton zárt hétfőn.
márc. 8
18:36
Jön a 14. havi nyugdíj Lengyelországban (Portfolio)
A lengyel nyugdíjasok idén 14. havi nyugdíjat is kapnak bruttó 1250 zlotyi (mintegy 95 ezer forint) értékben - az erről szóló törvényt Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn írta alá.
márc. 8
18:36
Ez a hátránya a lezárásoknak: az érettségizők kétségbe estek, a home office kiberveszélyt jelenthet (ATV)
Életbe léptek a bejelentett korlátozások: az igazságszolgáltatás területén nem tartanak személyes jelenlétet igénylő nyilvános üléseket, a közigazgatásban foglalkoztatottak pedig otthonról végzik a munkájukat. Kibernetikai szakértőnk Híradónknak azt mondta, a home office biztonsági kockázatot jelent. A felsőoktatásban, középiskolákban maradt a digi
márc. 8
18:36
Burundiban elengedik a rabok 40 százalékát, mert nincs elég hely a börtönökben (444.hu)
13 200 embert tartanak fogva a 4100 férőhelyes börtönökben.
márc. 8
18:36
A legnőiesebb árnyalat a szezon koronázatlan királynője - mutatjuk, hogyan viseld (Femcafe)
Minden évszaknak megvannak a maga trendszínei. Korábban adtunk már előrejelzést a témában, akkor azt írtuk, tavasszal visszaköszönnek a pasztell árnyalatok, mellettük pedig megfér néhány az élénkebb tónusok közül. Utóbbi kategóriából hoztunk most egy színt, amely uralkodó lesz a szezonban.
márc. 8
18:36
Magyar írónőket tisztelt meg a Budavári Önkormányzat nőnap alkalmából (Hamu és Gyémánt)
Egy lépcső átváltoztatásával fejezték ki hódolatukat a magyar írónők előtt. A Glücklich Vilma lépcső fokai könyvekké változtak át nőnap alkalmából. 47 magyar író- és költőnő létező könyveinek címét tartalmazzák a lépcsőfokok, melyeket a mai napon avattak fel. Budavári Önkormányzat/Facebook A festésért Babos Zsili Bertalann
márc. 8
18:42
Koronavírus: szomorú mérföldkő Olaszországban (Menedzsment Fórum)
Egy éve zárták le először Lombardiát.
márc. 8
18:42
Az ingatlanpiacot is elérte a harmadik hullám: durván visszaesett az érdeklődők száma (Pénzcentrum)
A koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorítások után közvetlenül 20-25 százalékkal visszaesett az eladó és kiadó ingatlanok iránt érdeklődők száma heti összevetésben, de vasárnapra visszakapaszkodott a megszokott szintre. A mostani
márc. 8
18:42
Beyoncé történelmet írhat a Grammy-gálán – Ebben lehet ő az első (Femcafe)
Sztárdömpinggel érkezik a világ legnagyobb zenei díjátadója vasárnap.
márc. 8
18:42
Szakmájában példakép, most pedig Divat a Női Vezető (Transpack)
Kampány, mely felhívja a figyelmet a női vezetők szerepére.
márc. 8
18:48
Jelentős kör kaphat ingyenes tanácsokat (Infostart)
A Magyar Mérnöki Kamara (MMK) energetikai tanácsadással segíti az építkezőket, lakásfelújítókat, valamint a vállalkozásokat, a szolgáltatás ingyenes és országosan elérhető.
márc. 8
18:54
Számos kérdést felvet a függetlenségpárti katalán politikusok ügye (Infostart)
A katalán függetlenség szószólóinak tekintett EP-képviselők mentelmi jogának felfüggesztéséről dönt hétfőn az EP plenárisa, ami azonban az érintettek szerint EU területén élő népek és régiók önrendelkezési joga kapcsán is felvet kérdéseket.
márc. 8
18:54
Megkezdődött a per a George Floyd haláláért felelős rendőr ellen (ATV)
Derek Chauvin, az afroamerikai George Floyd halálát okozó rendőr perének első meghallgatása március 29-én lesz.
márc. 8
18:54
Kínai diákok osztottak maszkot Budapesten (Demokrata)
Négyezer sebészeti maszkot osztottak szét a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kínai Tanszékének és a Kínai Önkéntes Szolgálat diákjainak jóvoltából.
márc. 8
19:06
Hamarosan rá sem lehet ismerni a Bajnokok Ligájára (Infostart)
Két héten belül megszülethet a megállapodás az új formáról Andrea Agnelli, az európai klubokat tömörítő szervezet (ECA) elnöke szerint.
márc. 8
19:06
Nagyot zuhantak az európai tőzsdeindexek (ProfitLine)
Nagy indexnyereséggel zártak hétfőn az európai tőzsdék a gazdasági fellendülés megindulásának a reményében.
márc. 8
19:06
„Minden egyes tumornak megvan a maga kemény és kegyetlen háttértörténete” – Mellrákos lett a feleségem (WMN)
„Tüdőgyulladás? Most? Covid-járvány közepén? A kemó vége előtt?” Sorozatunk negyedik részét olvashatjátok ma.
márc. 8
19:06
Győzike durván megalázta Gáspár Beát: „Én szebb vagyok férfiben, mint te nőben!” (Promotions)
Gáspár Győző elég kemény dolgokat mondott feleségének.
márc. 8
19:06
Illegálisan használták fel az Omega dalát egy ausztrál reklámban (Hamu és Gyémánt)
Az Omega kétség kívül az egyik legsikeresebb magyar zenekar. Megannyi örökzöld slágerrel örvendeztette a közönséget évtizedeken át és ezek közül is a legismertebb a Gyöngyhajú lány című szerzemény. A dal különleges hangzása számtalan zenészt és filmkészítőt megérintett, ám legutóbb teljesen jogtalanul használták fel egy ausztrál reklámban.
márc. 8
19:12
Vége: bedőlt a pénzügyi krízisbe jutott több milliárd dolláros startup (Portfolio)
Csődvédelmet kért a Greensill Capital, mivel nem képes visszafizetni mintegy 140 millió dollárnyi hitelt, melyet a Credit Suissetől vettek fel – írja a Financial Times.
márc. 8
19:12
Harry hercegék elárulták, hogy kislány lesz a második gyerekük, és már házasok voltak az esküvőjük előtt (SzMo)
Meghan Markle el is mondta, miért akartak már a világra szóló menyegzőjük előtt kimondani az igent. Arra is válaszoltak férjével, hogy akarnak-e harmadik gyereket.
márc. 8
19:18
Az Orbán Viktor által leírt adatalapú oltási rendszer nem álom (Menedzsment Fórum)
Orbán Viktor hiába harangozta be hétvégére a tömeges oltást, és beszélt az adatalapú oltási rendszerről, komoly problémák adódtak vele. Pedig a szakértők szerint - a járványra fordított összegekhez képest - aprópénzből meg lehetne valósítani egy jól működő rendszert.
márc. 8
19:18
KPMG: többfrontos támadással kell megküzdeniük a nőknek a járványidőszakban (Infostart)
Az esélyegyenlőség ügye fontosabb, mint valaha – így foglalhatók össze a KPMG Global Female Leaders Outlook 2020 kutatás tanulságai. A magyar részeredményekből ugyanakkor az is kitűnik, hogy a sztereotipizálásból fakadó sérelmek a nemzetközi átlagnál kevésbé foglalkoztatják a női vezetőinket, ugyanakkor jobban aggódnak a technológia túlburjánzása m
márc. 8
19:18
Orbán: komoly, tekintélyes országokat előztünk meg oltottságban (ATV)
Több mint egymillió embert sikerült eddig beoltani, ezzel Magyarország messze az uniós átlag felett van - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Facebookon közzétett videoüzenetében.
márc. 8
19:18
Lengyel EP-képviselő: Orbán Viktor tervében rejlik a jövőnk - Friss hírek 2021. március 08. 19:11 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/03/08/3565/
márc. 8
19:24
Sok ima és elmélkedés után döntött az iraki út mellett Ferenc pápa (Infostart)
Budapesti látogatásáról és további terveiről is beszélt.
márc. 8
19:24
Rasszizmus miatt szakadt meg a focimeccs a Bajnokok Ligájában (ATV)
A Paris Saint-Germain - Basaksehir Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen történt az incidens: a román játékvezető rasszista megjegyzést tett a török együttes kameruni másodedzőjére.
márc. 8
19:24
Azonnal megkívánod az új Lada Nivát a reklámfilmje után! (Autónavigátor)
Gyorsan hozzá kell tennem, hogy a Niva Travel nem az a Niva, amit nálunk legutoljára néven forgalmaztak, tehát nem az
márc. 8
19:30
Lélegzet visszafojtva várja a világ, milyen következményei lesznek Harry és Meghan interjújának (Joy)
A legfrissebb hírek szerint Harry hercegnek és Meghan Marklenek van vesztenivalója Oprah Winfrey interjúja után.
márc. 8
19:36
Terápiák és készítmények - így kezelhető ma a koronavírus (Infostart)
Egy éve az orvosok még teljesen tanácstalanul álltak a koronavírusos esetek előtt. Gyógymód ma sincs a betegségre, de több olyan terápiára bukkantak azóta, amely gyorsítja a gyógyulási folyamatot és képes lehet a halálozást is csökkenteni.
márc. 8
19:36
Itt vannak a Borsodi tavaszi újdonságai: Borsodi Gyömbér Ale és Borsodi Meggy Ale (ProfitLine)
A Borsodi Sörgyár idén is méltóképpen üdvözli a tavaszt; két ale típusú sörújdonsággal bővíti portfolióját. A két új termék a felsőerjesztésű, szűretlen Borsodi Gyömbér Ale, és a savanykás és édes ízpárosítású Borsodi Meggy Ale. Az utóbbi idők termékfejlesztéseit egy, a sörgyár történetének legnagyobb, 12 millió euró értékű beruházása alapozta meg,
márc. 8
19:36
Ultimátumot adott a kormánynak a Mi Hazánk (ATV)
A Mi Hazánk úgy látja, nem hagyott a kormány más lehetőséget számukra, csak azt, hogy tüntessenek március 15-én.
márc. 8
19:36
Időjárás: kaptunk egy jó hírt (Háziállat)
A következő egy-két nap lényeges változás még nem lesz időjárásunkban: a fagyos hajnalokat hűvös nappalok követik, de sok napsütésben lesz részünk. Ám csütörtöktől már mozgolódásnak indul a légkör - olvasható az OMSZ előrejelzésében.
márc. 8
19:36
Nem csak csokoládéról és rózsáról szól a nőnap (Hamu és Gyémánt)
Honnan indult a nőnap, miért ma ünnepeljük, hogy néz ki a történelme? Mutatjuk. A nőnap az 1900-as években alakult ki, amikor az iparosodott társadalmakban elkezdődtek a női mozgalmak. 1908-ban 15 ezer nő vonult utcára, hogy a magasabb bérezésért, rövidebb munkaóráért és szavazati jogért tüntessenek. A megmozdulások hatására 1909-ben ünnepe
márc. 8
19:36
Kocsis Máté: A magyar kormány új utat nyitott Európában (Demokrata)
Ma már jól látszik, hogy egyre több ország követi ezt az utat, érdemes volt tehát bízni a magyar szakemberekben – írta Kocsis Máté.
márc. 8
19:42
Figyelmeztet az Európai Gyógyszerügynökség: ezt a vakcinát még nem ajánlják oltatni (Pénzcentrum)
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) egyik vezetője arra kérte az európai uniós tagországokat, hogy tartózkodjanak az orosz fejlesztésű Szputnyik V koronavírus elleni oltóanyag engedélyeztetésétől, amíg az ügynökség nem vizsgálta
márc. 8
19:42
Itt a válasz arra, miért állt le reggel a Kréta tanulmányi rendszer az iskolákban (ATV)
“Annak ellenére, hogy megpróbáltuk szimulációval, tervezéssel a legjobb tudásunk szerint felkészülni az első teljes digitális nap reggelén várható óriási rendszerterhelésre, nem tudtuk a KRÉTA rendszert és DKT modulját kiszolgáló erőforrásokat megfelelően elosztani, beállítani” - az eKRÉTA Informatikai Zrt. közleményben kér elnézést a kellemetlensé
márc. 8
19:42
WandaVision-kritika: Marvel sitcom Skarlát Boszi módra (Promotions)
Véget ért a Marvel WandaVision című sorozata, és még most is alig tudunk szóhoz jutni. Sorozatkritika.
márc. 8
19:42
Szoros lett a nézettségi verseny (MMonline)
Az RTL Klub kis előnnyel nyerte az elmúlt hetet, a hétfőtől péntekig terjedő időszak a TV2-é volt. Műsorok terén a Keresztanyu és az Exatlon, valamint a két kereskedelmi csatorna esti hírműsorai végeztek az élen. Múlt héten ismét kifejezetten szorossá vált a verseny az RTL Klub és a TV2 között. A 18-49 éveseknél és főműsoridőben az RTL Klub 12,2 sz
márc. 8
19:48
Több tucat magyar utasát hagyta Londonban a Wizz Air (SzMo)
Az utasok úgy maradtak le a gépükről, hogy már órákkal a felszállás előtt kimentek a reptérre, de nem kerültek sorra a check-in, illetve poggyászfeladó pultoknál.
márc. 8
19:54
Kivzsgálta a WHO az oltásokat követő influenzaszerű tüneteket (Portfolio)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik albizottsága arra a következtetésre jutott, hogy a koronavírus elleni oltások kockázat/előny mérlege továbbra is kedvező, miután felülvizsgálta a beoltott egészségügyi dolgozóknál jelentkező, influenzaszerű megbetegedéssel kapcsolatos jelentéseket - közölte hétfőn honlapján a WHO.
márc. 8
19:54
Visszatért a képernyőre Liebhaber Judit a 90-es évek topmodellje (Femcafe)
A tévésként is ismert manöken a magyar sztárvilág leghíresebb női alakjait látja vendégül interjúsorozatában, az Erősebb Igenben - ennek kapcsán kérdeztük.
márc. 8
20:00
Döntöttek a Viking Idun kapitánya ügyében (Infostart)
A kényszerintézkedést április 30-áig rendelték el.
márc. 8
20:00
Mutatjuk, eddig melyik vakcinából mennyit adtak be (ATV)
A kormány EU felé közölt vakcinaadatok alapján készült el a számítás.
márc. 8
20:00
Tüntettek Varsóban nőnapon az abortusztilalom ellen (444.hu)
A rendőrök körbezárták a tüntetőket.
márc. 8
20:00
Katar válogatottja három mérkőzést is Debrecenben játszik (Demokrata)
Katar labdarúgó-válogatottja március végén három barátságos mérkőzést is a debreceni Nagyerdei Stadionban játszik.
márc. 8
20:06
Gyógynövényekkel a stressz, idegesség ellen - ne a gyógyszert kapkodd! (ProfitLine)
Van egy olyan gyógynövény-kategória, az úgynevezett adaptogének (cikkünk végén részletes leírjuk az adaptogének jelentését is), amelyek elősegítik az emberi test alkalmazkodását a stresszhez, támogatják a normál anyagcserét és visszaállítják az egyensúlyt. Növelik a test ellenálló képességét a fizikai, biológiai, érzelmi és környezeti stresszhatáso
márc. 8
20:06
Itt a javaslat: jöhet a gyermekek koronavírus-tesztelése is Magyarországon? (Pénzcentrum)
A gyermekeket is tesztelni kell, ha felmerül a koronavírus-fertőzés lehetősége, a fertőzött gyerekek azonosítása ugyanis elengedhetetlen a vírus terjedésének megfékezéséhez - olvasható a magyarországi alapellátó gyermekgyógyász szakmai
márc. 8
20:06
Főpolgármester-helyettes: olyan sok a beteg, hogy nem biztos, hogy holnap is járni fog a metró (ATV)
Tüttő Kata szerint annyira sok a beteg a 2-es metró vonalán dolgozók között, hogy ha még kettő ember megbetegszik, akkor lehet, hogy le kell állítani a metrót. A főpolgármester-helyettes szerint a hulladékszállítás és a takarítás is veszélyben van.

Keresés