2021. március 8. hétfő

márc. 8
17:18
Egy városban sem csökkent a koronavírus-koncentráció a szennyvízben (SzMo)
Sőt, több városban nőtt a mérések szerint. Az eredmények megközelítik az őszi járványcsúcs esetében tapasztalt értékeket.
márc. 8
17:18
Jelentősen csökkentheti a globális szén-dioxid-kibocsátást a környezetbarátabb és hajlítható beton (SzMo)
A CO2-infúziós beton vékonyabb, kevésbé törékeny szerkezetet tesz lehetővé, kevesebb acél megerősítést igényel, és tovább csökkenti a kapcsolódó szén-dioxid-kibocsátást.
márc. 8
17:18
Mit fog csinálni Jeff Bezos, miután távozik az Amazon éléről? (Növekedés)
Jeff Bezos már nem sokáig marad az Amazon vezérigazgatója. A világ leggazdagabb embere elmondása szerint többet szeretne a Washington Posttal, az űrvállalatával és a jótékonysági alapítványával foglalkozni.
márc. 8
17:24
Még van, de vajon lesz is elég fertőtlenítő Magyarországon? (Portfolio)
A korlátozások csütörtöki bejelentése óta a kereskedelemi láncoktól érkeztek be igények többletmegrendelésre, de ezek mennyisége nem hasonlítható az egy évvel ezelőttihez – mondta Barta Attila, a szegedi Florin Zrt. cégvezetője.
márc. 8
17:24
Indy 500: Bejelentették Simona de Silvestro első szponzorát (USAracing)
A digitális pénzügyi szolgáltatásokban utazó MoneyLion lesz a Paretta Autosport 16-os számú Dallara-Chevyjének egyik kiemelt...
márc. 8
17:30
A tradíciókra fittyet hányva szereznének nézőket az olimpiára (Menedzsment Fórum)
Az oimpia egyre kevésbé izgalmas a fiatalabb generáció számára. Ugyanakkor, ha a hirdetők számára fontos célcsoportot nem éri el az esemény, akkor csökken a szponzorpénz, és kevesebbet érne a közvetítési jogok is. Nem véletlen, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kiadta az ötkarikás játékok jövőjéről szóló Agenda 2020+5 tervet, melyben ajánl
márc. 8
17:30
A ragadós magyar példa miatt üzent az Európai Gyógyszerügynökség (Infostart)
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) egyik vezetője arra kérte az európai uniós tagországokat, hogy tartózkodjanak az orosz fejlesztésű Szputnyik V koronavírus elleni oltóanyag engedélyeztetésétől, amíg az ügynökség nem vizsgálta meg biztonságosságát és hatékonyságát.
márc. 8
17:30
Már egymillióan megkapták a koronavírus elleni oltást (ATV)
Már egymillióan kapták meg a koronavírus elleni oltást Magyarországon, az ország ezzel második az átoltottságban az Európai Unió országai között - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn közösségi oldalán.
márc. 8
17:30
Lengyel EP-képviselő: Orbán Viktor tervében rejlik a jövőnk (Demokrata)
Tárt karokkal várnák frakciójukban a Fideszt a lengyel Jog és Igazságosság európai parlamenti delegációjának politikusai.
márc. 8
17:36
Áprilistól felpöröghetnek a vakcinaszállítmányok (Infostart)
Áprilistól az EU-szinten rendelkezésre álló oltóanyag mennyisége megduplázódik majd – ígérte Ursula von der Leyen a Stuttgarter Nachrichten hétfőn reggel megjelent számában.
márc. 8
17:36
Ensz: A járvány utáni élelmezésbiztonsághoz kulcsfontosságú a nők lehetőségeinek bővítése (ProfitLine)
Nem tűnik el az éhezés és az egyenlőtlenség a Covid-19 világjárvány hatásaiból való felépülés után, amennyiben nem kerül több nő – éljen bárhol –, vezető és döntéshozó pozíciókba – hangsúlyozták Ensz szervezetek vezetői a nemzetközi nőnap kapcsán.
márc. 8
17:36
Zacher Gábor: rémisztő a helyzet, fogy az ágykapacitás, komplett családok kerülnek kórházba (Portfolio)
A végét járja a kórházi kapacitás Magyarországon, olykor komplett családok kerülnek kórházba koronavírus-fertőzéssel - mondta el Zacher Gábor toxikológus egy 168 órának adott interjúban.
márc. 8
17:36
Korrupt műszaki vizsgapontra csaptak le: ötezerért bármit átengedtek (Pénzcentrum)
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást folytat egy Pest megyei műszaki vizsgaállomáson bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt. A
márc. 8
17:36
Zacher Gábor megváltoztatta a véleményét a kínai vakcinát illetően (Femcafe)
Ezt gondolja most a toxikológus a Sinopharm oltóanyagáról.
márc. 8
17:36
Nők, akik megváltoztatják a világot - Alexandria Ocasio-Cortez (Glamour)
Egy nő és két férfi találkozik a munkahelyük lépcsőjén. Vitába keverednek egymással, a nő egy korábbi kijelentése kapcsán - így kezdődött az idei nyár egyik legtanulságosabb botránya.
márc. 8
17:36
RTL Klub: 10-ből 9 toplistás műsor (Márkamonitor)
Március első hetét is megnyerte az RTL Klub, csoportszinten is tartja az előnyét az RTL Magyarország, a heti top 10-es lista 9 helyén az RTL Klub műsorai szerepelnek, az első négy pedig Keresztanyu epizód lett – adta hírül a tévétársaság a Nielsen Közönségmérés mérése alapján.    A fő kereskedelmi célcsoportban, főműsoridőben az RTL Klub megnyerte
márc. 8
17:36
Nem árulja el a kormány, hogy mennyiért vette a kínai oltóanyagot (SzMo)
Egy brit orvosi szaklap összesítése szerint a kínai Sinopharm vakcinája 12-szer annyiba kerül, mint a legolcsóbb, AstraZeneca-vakcina.
márc. 8
17:36
Tízezrek életét menthetnénk meg – beszélgetés Boros Tamással az Egyensúly Intézet szakpolitikai javaslatairól (SzMo)
A légszennyezéssel kapcsolatban mindenki egyetért a probléma nagyságával - befektetésekre, innovációkra és szemléletváltásra van szükség.
márc. 8
17:38
Nők, akik megváltoztatják a világot - Malála Júszafszai (Glamour)
Malála Júszafszai mindössze huszonhárom éves, mégis olyan elképesztő dolgokon ment már keresztül, amivel szerencsés esetben az emberek többségének soha életében nem kell szembesülnie. A pakisztáni születésű lány ellen ugyanis 2012-ben tálib szélsőségek merényletet követtek el, amit valóságos csoda, hogy egyáltalán túlélt. Felépülése után Angliában
márc. 8
17:42
Elnézést kért a BRFK a sértő posztért - viccnek szánták (ATV)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nőnap alkalmából "viccesnek szánt "Facebook-posztban köszöntötte a hölgyeket. A fogadtatás azonban nem volt felhőtlen, legtöbben sértőnek találták.
márc. 8
17:42
Sporttörténelmi siker: a Liu testvérek taroltak a világbajnokságon (Promotions)
Minden idők legeredményesebb világbajnokságát zárta a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott. A Liu-testvérek szétosztották egymás között az egyéni érmeket.
márc. 8
17:42
Csökkent, közben nőtt – ez a mezőgazdasági termelés (Agrárágazat)
Amiben jobbak voltunk, az olyan kismértékű, hogy lényegesen nem javított a statisztikán.
márc. 8
17:42
180 fokos fordulat: két hét alatt csontra száradt a föld (Mezőhír)
Baranya és Somogy kritikus helyzetben.
márc. 8
17:48
Veszélyes kombó: gyorsuló infláció, gyengülő forint (Privátbankár)
Kedden kiderül, mekkora volt az infláció februárban. Arra lehet számítani, hogy az előző hónapok stagnálása után a KSH akár fél százalékponttal magasabb, azaz 3,2 százalékos második havi pénzromlásról számol be. Közben a forint egyre csak gyengül, az euróval szemben vészesen megközelítette a tavaly áprilisban felállított tö
márc. 8
17:48
Eddig nem látott adatok a nők magyarországi helyzetéről (Infostart)
Számos jó eredményről közölt adatokat a családokért felelős tárca nélküli miniszteri hivatal hétfőn, nőnapon.
márc. 8
17:48
Amerikai járványügy: nem kell maszk házon belül azoknak, akiket beoltottak (Portfolio)
Nem kell azoknak maszkot viselnie házon belül, akik fölvették az oltást – jelentette be a CDC, az amerikai járványügyi hivatal.
márc. 8
17:48
Fekete-Győr Jakab kijelentéséről: „egy nagyon konzervatív álláspontot próbált megfogalmazni, ami aztán nagyon bántóra sikerült” (SzMo)
Jakab Péter nemrég a Telexnek adott interjújában azt mondta: „soha nem fogok azért küzdeni, hogy egy gyereknek három apja legyen”.
márc. 8
17:48
Fennáll a gyanú, hogy a Soros-hajók embercsempészeknek is asszisztáltak (Demokrata)
Egyes NGO-k esetében fennáll a gyanú, hogy a Földközi-tengeren végzett mentési műveleteket az embercsempészekkel egyeztették.
márc. 8
17:48
A tavalyi veszteséget hajtják be? Többe kerül az üzemanyag (GépMax)
Most nem tettek különbséget, ugyanannyival emelik a benzin és a gázolaj árát.
márc. 8
17:54
Elárulta a Külügyminisztérium, miről tárgyaltak a Rothschild-családdal (Piac és Profit)
Beruházásokról és a gazdaságvédelmi intézkedésekről esett szó a párizsi találkozón.
márc. 8
17:54
Ezt kell tenni azonnal, ha enyhe, de gyanús tünetet észlelnek a gyerekeken (Infostart)
A gyermekeket is tesztelni kell, ha felmerül a koronavírus-fertőzés lehetősége, a fertőzött gyerekek azonosítása ugyanis elengedhetetlen a vírus terjedésének megfékezéséhez - olvasható a magyarországi alapellátó gyermekgyógyász szakmai szervezetek közös állásfoglalásában, amelyet a Házi Gyermekorvosok Egyesületének honlapján tettek közzé.
márc. 8
17:54
Londonban hagyott magyar utasokat a Wizz Air (ATV)
Halogatták a becsekkolást, folyamatosan „hátrébb küldték őket”, végül bezárták a kapukat és ott hagyták a reptéren a magyar utasokat.
márc. 8
17:54
Az Európai Gyógyszerügynökség vezetője arra kéri az uniós országokat, hogy még ne engedélyezzék a Szputnyik V-t (444.hu)
Várják meg a vizsgálatok eredményét.
márc. 8
17:54
Autónként ötezer forint volt a vizsgabiztosok tarifája (Autónavigátor)
Tavaly Budapesten, a Mozaik utcában , , aminek hatására Budapesten : csakis online lehet jelentkezni. Hatalmas várólista alakult így ki,
márc. 8
17:54
Rákay Philip: Íme, a 2022-es Bokros-csomag! (Demokrata)
Bokros nemrég arról beszélt, hogy milyen intézkedéseket kellene tennie egy baloldali kormánynak 2022 után.
márc. 8
18:06
Belebukott a maszkbotrányba egy képviselő (Infostart)
Visszaadta mandátumát és kilépett pártjából a német kormányzó CDU/CSU pártszövetség egyik visszaélésgyanúba került szövetségi parlamenti képviselője.
márc. 8
18:06
Horoszkóp a pénzügyeidről és anyagi helyzetedről 03.08. - 03.14-ig (ProfitLine)
Pénzügyi kilátások, anyagi lehetőségek, befektetések, vállalkozások és a szerencse állása. Nézzük, mi vár Rád a héten érzelmi, egészségügyi és anyagi téren a csillagok pillanatnyi helyzete alapján! Heti horoszkópunk részletes útmutatást ad Neked és segít eligazodni az egyre bonyolódó világban.
márc. 8
18:06
Koronavírusos Szíria elnöke (Portfolio)
Koronavírus-fertőzéssel diagnosztizálták Basár el-Aszadot, Szíria elnökét és feleségét – jelentette be közleményben a szír kormány.
márc. 8
18:06
Karácsony: Manapság talán Ferenc pápától lehet és érdemes a legtöbbet tanulni (444.hu)
A főpolgármester üdvözli, hogy a pápa Magyarországra látogat.
márc. 8
18:06
A motorsport hőskorának legvagányabb nője (USAracing)
Elfrieda Maisnek esélye sem volt arra, hogy beteljesítse profi versenyzői karrierről szőtt álmait. Mindez azonban...
márc. 8
18:06
Valami sosem megy ki a divatból? – Gyerekmunka a textiliparban (WMN)
Az UNICEF becslései szerint globálisan jelenleg több mint 100 millió gyereket foglalkoztatnak a textilipar, valamint a cipőgyártás ellátási láncában, azaz közvetlenül vagy közvetve részt vesznek azon termékek előállításában, amelyeket esetleg mi magunk is nap mint nap viselünk.
márc. 8
18:08
Tragikus mérföldkőhöz érkezett Olaszország: már több mint 100 ezer koronavírusos meghalt (Portfolio)
Túllépte a százezret, már 100 103 a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma Olaszországban az egészségügyi minisztérium hétfő esti adatai szerint, pontosan egy évvel azután, hogy a járvány első európai gócpontjának számító Lombardia tartományt először lezárták.
márc. 8
18:12
Meglódul az infláció, padlóra kerül a forint? (Menedzsment Fórum)
Kedden kiderül, mekkora volt az infláció februárban. Arra lehet számítani, hogy az előző hónapok stagnálása után a KSH akár fél százalékponttal magasabb, azaz 3,2 százalékos második havi pénzromlásról számol be. Közben a forint egyre csak gyengül, az euróval szemben vészesen megközelítette a tavaly áprilisban felállított történelmi, 370-es mélypont
márc. 8
18:18
Tömve a cseh kórházak, mégis a szigorítások ellen tüntettek Prágában (Infostart)
Csehországban a hétvégén újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma a negyedik legmagasabb volt a járvány kitörése óta. Ján Blatný egészségügyi miniszter szerint a cseh kórházakban az előttünk álló hét lesz a legnehezebb, amióta kitört a járvány. A rendkívül kritikus helyzet ellenére vasárnap tüntetés volt Prágában a közéletet korlátozó korm
márc. 8
18:18
Most nem "spejzolunk", mint a tavalyi lezárások idején (ATV)
Sok minden bezárt, de azért bőven van, ami nyitva marad a következő két hétben is. Kertészeti áruházba, barkácsboltba, piacra, élelmiszerboltba, de még postára és bankba is lehet menni majd. Híradónk egy nagy élelmiszerlánc egyik üzletében járt, ahol vásárló alig akadt, de az üzlet kommunikációs igazgatója elmondta, az elmúlt három napban egy kiseb
márc. 8
18:24
Hogy teljesített a tőzsde? (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 271,36 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 43 540,36 ponton zárt hétfőn.
márc. 8
18:24
AstraZeneca: fontos döntést hoztak a szomszédban (Infostart)
Ezzel eddig főleg a társadalom számára kiemelten fontos munkát végző, illetve fokozott fertőzésveszélynek kitett foglalkoztatási csoportokat oltották.
márc. 8
18:24
Erős Antónia 10 év után beadta a derekát, nehezen hozta meg a döntést (Femcafe)
A fegyelmezett híradós az életben meglehetősen laza és humoros. Vannak azonban olyan kérdések, amelyeket a hírekhez hasonló keménységgel és objektivitással kezel. Így volt ez a család egyik kérésével is, egészen 10 évig - nemrég azonban ő is megtört.
márc. 8
18:24
A nomádok földje az Oscar küszöbén, a kritikusok díját is elvitte (Promotions)
A Golden Globe után a Critics Choice Award fődíját is elvitte A nomádok földje.
márc. 8
18:24
Milyen jó, hogy nem ők vannak a kormányrúdnál a mostani járványhelyzetben! (Demokrata)
Ha a felelőtlenséggel keresztezett összevissza beszédnek lenne olimpiája, mindannyian aranyesélyesek lennének – írta Dömötör Csaba.

Keresés