A 95 éves brit uralkodó, II. Erzsébet nagyon félti családja egészségét. A koronavírus-járvány idején érthető is az aggodalma, hiszen bármikor bárkit leteríthet a lábáról a vírus. A királynő a férje, Fülöp idén bekövetkezett halála óta többször is betegeskedett, ám ő mégsem saját egészségét, hanem családját félti.
Alapvető hitelveikért teknősbékaalakzatba tömörülve kell az egyházaknak harcba menniük a mai posztmodern világban – fogalmaz Márkus Tamás András református lelkipásztor, teológus, az Evangelikál Csoport Egyesület elnöke, akivel beszéltünk a karácsony valódi értelméről, a progresszív teológiáról és az új nemzedékek neveléséről is. Interjúnk!
Egyes esetekben az ajándékozás szokása varázsolja semmi máshoz nem hasonlítható, bensőséges ünneppé a karácsonyt. Talán ennek köszönhetően az elmúlt évszázadokban a keresztény világon kívül sok más kultúrkörben is elterjedt ez a tradíció. A gazdagok – mint sok minden másban – persze ezen a téren is némileg más gyakorlatot követnek, mint a kevésbé t
Magyarországon elsőként Tesla Megapack típusú energiatárolót létesít Százhalombattán a MET Csoport, a Dunamenti Erőmű területén megvalósuló innovációs projekt részeként, az aláírt együttműködés értelmében az energetikai eszközt 2022 nyarán telepítik - közölte a MET Csoport az MTI-vel kedden.
Az énekesnő szíve ma is megtelik szeretettel, ha gyermekkora karácsonyaira gondol. Szinte semmijük nem volt, csak a szeretet, de nem is vágyott többre.
Komolyab baj is lehetett volna a lustaságból: Mezőkövesden azért ütött el 3 diákot egy férfi, mert nem takarította le a jeget a szélvédőjéről. Szerencsére a gyerekek csak könnyebb sérüléseket szenvedtek. Mint kiderült, komoly büntetést kaphat az, aki nem takarítja le a jeget a szélvédőről, és úgy indul útnak. A fagyás ellen egyébként nem jó ötlet h
Kedves szokás szerint a Mikulás világkörüli útja 2021-ben is követhető a Flightradar felületén, amelyet az utazás iránt érdeklődők már jól ismerhetnek. Sokan néznek rá például, amikor valamelyik szerettük repül. Felszállt…
A folk pop-rock zenekar tavaly egy karanténvideót készített a számhoz, most pedig továbbgondolta a koncepciót, és egy új klippel jött ki. A Jön egy úr a januárban megjelenő harmadik nagylemezük egyik előfutára.
2021-ben a Szövetségi Hálózati Ügynökség jelentős növekedést regisztrált az elektromos járművek nyilvánosan elérhető töltőpontjainak számában. December 1-ig ez a szám egy év alatt 11 600-zal 51 000-re emelkedett - közölte a hatóság. Összesen mintegy 1,5 gigawatt nyilvános töltési kapacitást telepítettek (az előző hónapban: 1,1 gigawatt). VW ID.5 -
A karácsonyt, amelynek latin neve Nativitatis Domini, Natalis Domini (Az Úr születése), a nyugati kereszténység december 25-én, a Julián-naptárt használó keleti keresztény egyház pedig január 7-én tartja.
Jóllehet a Jézus Krisztus születésének a karácsonyhoz vajmi kevés köze, ebben az időszakban talán futólag még azoknak is eszébe jut, akik az év más időszakaiban nevét csak jelentésnélküli indulatszóként emlegetik, amikor valami meglepőt észlelnek: „Jézusom!” Bárcsak igaz lenne szájukban ez a szóalak. Írásunkban az emberiség Megmentőjének történeti,
A kötelező oltást ugyanannyian támogatják, mint amennyien ellenzik. Ez derül ki a Publicus Intézet legfrissebb kutatásából. A felmérés kitér arra is, hogy a legnagyobb arányban a budapestiek jutottak el a harmadik oltásig. Közben a WHO arra hívta fel a figyelmet, hogy a legújabb vírusvariáns új tünetekkel és kevesebb lappangási idő után jelentkezik
Hihetetlenül eredményes esztendő áll a magyar sport mögött, a hagyományosan sikeres kajak-kenu és vívás mellett egy tenger nélküli ország különösen büszke lehet Berecz Zsombor vitorlázó olimpiai ezüstjére, mint ahogy Valter Attila Giro d’Italia-szereplése és Fucsovics Márton wimbledoni negyeddöntője is kuriózum.
Az esemény a Turkish Airlines Isztambulból Göteborgba tartó járatán történt. A gép kényszerleszállást hajtott végre Budapesten, a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren. A személyzet még Szlovákia légterében határozott a kényszerleszállásról.
Mark Rutte holland miniszterelnök pénteken, a Telegraaf című holland napilapnak adott interjúban elismerte, hogy kormánya hibákat követett el a koronavírus elleni védekezés stratégiájában, véleménye szerint a legnagyobb hiba az volt, hogy nem kezdték el korábban az emlékeztető oltás beadását népszerűsítő kampányt.
Megállíthatatlan volt idén a hazai újlakás-piac, ahol a használt lakásokkal szemben nyoma sem volt a járvány miatti megtorpanásnak, legalábbis az árak alakulását illetően. Természetesen több tényező is szerepet játszott ebben, a különböző állami támogatások mellett a kereslet továbbra is magas annak ellenére, hogy a kivitelezési költségek és a maga
900 magyar békefenntartó katona tölti az ünnepeket külföldön idén karácsonykor. A világ 10 országában 13 különböző missziójában szolgálnak. Szabadságra nem jöhetnek haza, viszont mindannyian kaptak ajándékot a Honvédség parancsnokától. A Libanonban szolgáló magyar katonák, üzentek is az ATV-n keresztül!
Szombati menetrend van érvényben a fővárosi közösségi közlekedésben. Délután 4 óra után csak az éjszakai járatokkal lehet utazni - derül ki a BKK Info tájékoztatásából.
Az autóárak idén is emelkedtek, jövőre folytatása következik, de a kereslet fennmaradt, miközben a szállított autószám továbbra is szűk keresztmetszetet képezhet - derül ki a tolnai autókereskedő példájából.