A brit cégek csaknem felének okoz nehézséget az alkalmazkodás az Európai Unióval éppen egy éve aláírt kereskedelmi és együttműködési megállapodás (TCA) feltételeihez, a helyzet ráadásul csak romlott az elmúlt egy évben.
A karácsony az ünnepi dalok éneklésének, az otthon díszbe öltöztetésének, finom ételeknek és az ajándékozásnak az ideje. Persze mindezek a feladatok kicsit furcsábbra sikerednek, ha Halloween Town lakóira bízzuk őket. A 28 évvel ezelőtt készült Karácsonyi lidércnyomás című film nagy sikerrel vegyíti a fényt és a sötétséget, a vidámságot és a hátbor
Folyamatosan síkosságmentesítik az éjszakai ónos esőt követően a budapesti utakat a Fővárosi Közterület-fenntartó (Fkf) munkagépei; a társaság egyúttal az ingatlantulajdonosokat is kérte a járdák takarítására.
A nagyság keresésétől és a feltűnési vágytól uralt világban a "láthatatlan kicsik" iránti szeretetet nevezte a gyermek Jézus születése üzenetének Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában tartott vigílián péntek este, amelyen - az előző évivel ellentétben - hívők is részt vettek.
Éjszaka a legtöbb helyen átmenetileg felszakadozik, csökken a felhőzet, ekkor már csak kevés helyen eshet. Szombaton a déli és északi megyékben erősen felhős vagy borult idő ígérkezik esővel, délen záporral, északon délután havas esővel, hóval.
Magyarország 45 százalékos tulajdonrészt szerezhet az Aegon Biztosítóban és az Union Biztosítóban - közölte a Pénzügyminisztérium az Mti-vel csütörtökön.
Az online kaszinó játékok manapság már egyre elterjedtebbé váltak a fiatal felnőtt generáció körében. Hatalmas divat lett egy ideje pókerezni és más kártyajátékokkal játszani. Valahogy sikkessé vált a fiatalabb korosztály körében is legalább egy kártyajáték ismerete. Mi történt? Mi hozta ezt a változást és mit hoz a jövő? Járjunk utána.