Nagy sajtóvisszhangot kavart a világban, amikor 2017-ben a GLAMOUR összes kiadása év végén kizárólag nők együttműködésével készült. Az akció célja az volt, hogy felhívjuk arra a tarthatatlan problémára a figyelmet, hogy a nők még mindig kevesebbet keresnek a férfiaknál. A #PoweredByWomen kampányunk főszereplője az ikonná váló Zendaya volt, akivel
A beoltottak száma 6 200 040, közülük 5 914 603 személy már a második oltását is megkapta, míg 3 043 950-en a harmadikat is felvették. 5298 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 213 318-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 144, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 37 376-ra emelkedett.
Maradék hitelességét is elvesztette a baloldal azzal, hogy pisszenés nélkül beállt közös miniszterelnök-jelöltjük, Márki-Zay Péter minimálbér-ellenessége mögé – írják a Magyar Nemzet cikkében.
Emelkedik a közfoglalkoztatottak bére 2022. január 1-jétől – az Orbán Viktor miniszterelnök által a Facebook-on közölt döntést december 15-én a Magyar Közlöny 229. számában is kihirdették.
A Crohn-betegség életminőséget leginkább rontó tünete a végbél melletti sipoly kialakulása. A hagyományos műtéti eljárás hosszú távú eredményességét jelentősen javítja ugyanakkor egy új eljárás, amely során őssejteket juttatnak az érintett területre. A Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikáján ősszel zárult le
A Goldman Sachs arra kérte a New York-i irodájában dolgozókat, hogy ha voltak még idénre tervek karácsonyi partikra és vacsorákra, azokat töröljék a koronavírus egyre gyorsabb terjedésére való tekintettel – számol be a hírről a Financial Times.
A Szupermenta legújabb terméktesztjén ezúttal kutyáknak szánt féreghajtó készítményeket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Ha abban a hitben élsz, hogy te vagy a tökéletes partner, akkor rossz hírt kell közölnünk veled: ilyen fogalom nem létezik. Arra viszont van lehetőséged, hogy olyan jó partner legyél, amilyen emberileg csak lenni tudsz. Mindenkinek vannak erősségei és gyengeségei, tehát meg kell találnod az egyensúlyt, az arany középutat az igazi éned, és az ideali
5298 új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak Magyarországon az elmúlt 24 órában, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 213 318 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 144 beteg, így a halálos áldozatok száma 37 376 főre emelkedett tavaly március óta – derül ki a ma reggeli adatokból.
December 15-én az MKB Bank, a Budapest Bank és a Takarék Csoportot tulajdonló Magyar Takarék Bankholding Zrt. legfőbb szervei elfogadták a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport fúziós menetrendjének első lépését. Ennek értelmében 2022. március 31-én egyesül a bankcsoport két tagbankja, a Budapest Bank és az MKB Bank, míg a Takarék Csoport
A 2022-ben piacra kerülő új Gardena EcoLine termékcsalád műanyag elemei legalább 65%-ban újrahasznosított anyagból, főként háztartási hulladékból készülnek, a minőségük azonban kivétel nélkül kifogástalan, kiválóan működnek.
A volt miniszterelnök szerint a 2022-es választások elveszítésénél csak egy rosszabb dolog történhetne: ha az ellenzéki koalíció a győztes választások után esne szét, és „bosszúszomjasan” térne vissza a Fidesz.
Ugye ez a hét a jegybanki kamatdöntésekről szól, ezért inkább kivárásra játszottak a befektetők a hét első részében, majd tegnap este az amerikai jegybank végül a várakozásoknak megfelelően bejelentette a kötvényvásárlási program kivezetésének felgyorsítását és jövőre három kamatemelést prognosztizált. A kamatdöntést köveőten az addig negatív tarto
A Microsoft olyan specifikus iparági szereplőket fog megcélozni új termékeivel, amelyek eddig le voltak maradva a korszerű szoftverek implementációjában.
A csodaszép modell tegnap este nagyon meglepte követőit. Saját közösségi oldalára ugyanis feltöltött egy fotót, ami azonnal felrobbantotta az internetet.
Ahogy egy korábbi interjúban Vin Diesel elárulta, a Halálos iramban filmszéria bizony a végéhez közeledik. Persze ez csupán a “fősodort” érinti, így jó eséllyel további spin-offokat kapunk majd a jövőben.
Aurelio bármikor megkaphatja a behívót, hogy megkezdje 3 év 5 hónapos börtönbüntetését. Választhatta volna a másik, a könnyebb utat, de ő nem engedett a zsarolásnak.
Ismertem egy lányt, aki teljesen belebetegedett a covid-járvány okozta bezártságba, elszigetelődésbe, bizonytalanságba. Amúgy sem volt túl jó állapotban az utóbbi időben, de a vírus helyzet csak megnehezítette mindazt, ami teherként már amúgy is nyomta a vállát.
Újra ülésezett szerdán a Városháza-ügy vizsgálóbizottsága. Barts J. Balázs az ülésen beszélt a fővárosi ingatlanértékesítés folyamatairól és Berki Zsolthoz, Gansperger Gyulához fűződő kapcsolatáról is. Az Anonymus-videókra reagálva elismerte, hogy nem zárta ki az eladás lehetőségét a tárgyalásokon.
Ahogy arról számos alkalommal beszámoltunk, 2021 slágere a kriptopénz-iparban egyértelműen az NFT technológia, nyáron rajtolt a Binance saját, dedikált platformja a témában, most a Kraken is követi példájukat. Az NFT piac egyik meghatározó platformján, az OpenSean-n már milliós nagyságrendben érhetünk…