2021. december 16. csütörtök

dec. 16
8:54
Újabb kötvénykibocsátást jelentett be a 4iG (Magyar Nemzet)
A korábban jelzettek szerint a vállalat az új forrást akvizíciókkal kapcsolatban kívánja felhasználni.
dec. 16
8:54
Diétás Magyar Múzsa: Csinnadratta lesz, hogy a Völner-szál még vékonyabb legyen (Mandiner)
Lehet, hogy még karácsony előtt el fog indulni a gonosz végrehajtók elleni kommunikációs hadjárat.
dec. 16
8:55
20 év börtönt is kaphat, mert 450 ezer dollárt zsákmányolt bennfentes kereskedéssel (Portfolio)
Bűnösnek találták a McKinsey korábbi partnerét, Puneet Dikshitet, a vád értékpapírcsalás és bennfentes kereskedelem. Az ítéletet március 30-án mondják ki, a vádlott akár 20 év börtönt is kaphat – számol be a hírről a CNBC.
dec. 16
8:56
Radikális megszorítások jöhetnek a miskolci tömegközlekedésben (Magyar Nemzet)
Ha az erről szóló előterjesztést megszavazzák, akkor 42 ezer kilométerrel kevesebbet járnak majd jövőre a buszok és a villamosok.
dec. 16
8:56
Sohasem ült még ilyen sok újságíró börtönben (Mandiner)
Ugyanakkor húsz éve nem volt ilyen alacsony a meggyilkolt újságírók száma: idén 46 embert öltek meg.
dec. 16
8:57
Ki hozza a karácsonyfát? A Jézuska, vagy sem? – Csobot Adél és Dobó Kata családjában is mások a szokások (Blikk)
Két színésznő, egyben két édesanya, akik már alig várják, hogy karácsonykor lássák gyermekeik arcán az örömöt és az izgatottságot a Jézuska megérkezésekor.
dec. 16
8:57
Málta legalizálta a kannabiszt - az első EU-tagállamként (Infostart)
Lehet kendert termelni és saját fogyasztásra tartani. Gyerekek előtt viszont tilos marihuánás cigarettát szívni.
dec. 16
8:57
Megjelent a rendelet a minimálbérről és a közmunkások fizetéséről (Portfolio)
Megjelent a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról, valamint a közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bérről szóló rendelet szerdán a Magyar Közlönyben. A közmunkások bére pont a fele lesz a minimálbérnek, amelyet jövő évtől bruttó 200 ezer forintra emelnek.
dec. 16
8:57
Soványabbak az idei pontyok (Azenpenzem)
Karácsonyra jut az éves halfogyasztás harmada, így nem mindegy, hogy mennyiért és milyen halat tudunk venni. Árnövelő például, hogy az átlagosan 2,5 kilósra tervezett pontyok idén csupán 2,2 kilogrammosra fejlődtek.
dec. 16
8:57
Álruhába bújva mutatták meg a BMW elektromos luxusszedánját (Autónavigátor)
A BMW egészen nagy magabiztossággal állítja, hogy az i7 képében mutatkozik be a világ első elektromos luxusszedánja. Az állítástól függetlenül
dec. 16
8:57
Újra felpörgött a lakásmegosztás (vg.hu)
Bejött a hosszú kivárás az airbnb-zőknek
dec. 16
8:59
Felborult a vírusok szezonalitása a koronavírus miatt, minden egyszerre támad (Portfolio)
A koronavírus-világjárvány miatti korlátozások teljesen megváltoztatták a vírusos megbetegedések szezonalitását. Az intézkedések feloldása több vírus egyidejű megjelenését okozta - közölte a Magyar Gyermekorvosok Társasága.
dec. 16
9:00
A rangadódömping megtörte a sikercsapat lendületét (Magyar Nemzet)
Manhercz Krisztiánt és klubtársait fűti a revánsvágy a Szolnoki Dózsa elleni mérkőzés előtt.
dec. 16
9:01
Hidegzuhany az MNB-től: magyar cégek tömegei csúszhatnak le a Növekedési Kötvényprogramról (Portfolio)
Piaci forrásaink szerint mintegy 40-50, kötvénykibocsátásra készülő hazai cég csúszhat le a Növekedési Kötvényprogramról (NKP) annak hirtelen befejezése és az elmúlt napokban végrehajtott nagy összegű, csaknem 500 milliárd forintot kitevő kibocsátások miatt. Jegybanki ösztönzők és működő másodpiac híján az is félő, hogy a vállalati kötvénypiac viss
dec. 16
9:03
Még mindig sok a hamis méz a piacon – szigorítás jön (Piac és Profit)
A Magyar élelmiszerkönyv hamarosan életbe lépő szigorításai végre rendet tehetnek a piacon.
dec. 16
9:03
Evelinnel balhézott Tóth Dávid, teljesen összetört a 26 éves szépség (Ripost)
Evelin és Dávid eléggé összekaptak a randin. A Nagy Ő egyszerűen faképnél hagyta a fekete hajú szépséget.
dec. 16
9:03
Itt az első fotó: Berkiék végre megmutatták a kis Emmát (BorsOnline)
Már mindenki nagyon várta ezt napot.
dec. 16
9:09
Gyűrűzik a feszültség a Farm Vip-ban: Póth Dia már rá sem tud nézni Oláh Gergőre (Blikk)
Kihúzta nála a gyufát!
dec. 16
9:09
Riporterek Határok Nélkül: sohasem ült még ilyen sok újságíró börtönben (HírTV)
Sohasem ült még olyan sok újságíró börtönben, mint az idén,
dec. 16
9:09
Tőzsdére megy a Reddit - A WallStreetBets már előre tervezi az árfolyam felpumpálást (Portfolio)
A Reddit szerdán bejelentette, hogy a tőzsdére lépéshez benyújtotta regisztrációs nyilatkozat-tervezetét az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez. Több sem kellett, hogy a mémrészvények létrehozásában oroszlánrészt vállaló WallStreetBets subreddit tagjai felhozzák a részvényárfolyam felpumpálásnak lehetőségét.
dec. 16
9:09
Adóügyekért felelős államtitkár: Adócsökkentéssel fehéríti a kormány a gazdaságot (ATV)
A parlament a baloldal nélkül 1500 milliárd forintos adócsökkentést szavazott meg, ez minden idők legnagyobb magyarországi adócsökkentése - mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a Világgazdaságnak.
dec. 16
9:12
Megváltozott a vírusos megbetegedések szezonalitása – figyelmeztetnek a gyerekorvosok (SzMo)
A jelenségnek a koronavírus miatti lezárások és korlátozások a fő okai.
dec. 16
9:12
"Azt éreztem, megfulladok" - Tóth Vera sírva hagyta el az RTL Klub stúdióját (Life)
Tóth Vera is bejutott a Konyhafőnök VIP legjobbjai közé, és bár eddig magabiztosan helytállt a feladatokban, ezúttal akkora volt a nyomás az énekesnőn, hogy kirohant a stúdióból.
dec. 16
9:12
Nagyobb veszélyben vannak a kkv-k a home office-ban (MMonline)
Valamennyi szektorban megnőtt az online csalási kísérletek száma. A Covid-19 járvány kitörésével összefüggő nemzetközi trend a magyar KKV szektorban is megjelent. A legutóbbi felmérések szerint a magyar vállalatok felét érte már kibertámadás, a banki tranzakciókra szakosodott csalások pedig gomba mód szaporodnak. Nem meglepő, hogy becslések szerint
dec. 16
9:12
Gábor György: Halottgyalázók, élők gyilkosai (Mandiner)
Orbán, Kövér és a többiek szakmányban vonják meg ócska és aljas történelmietlen párhuzamaikat.
dec. 16
9:12
A Mocsárosdűlő ügyét is vizsgálja a nyomozóhatóság (Magyar Nemzet)
Dokumentumok bizonyítják, hogy beépítené a főváros a III. kerületi védett terület egy részét.
dec. 16
9:12
Nyolc kilométeres a torlódás, hármas karambol a 31-es főúton (10perc.hu)
Már lassan nyolc kilométeres a kocsisor a Mende és Sülysáp között történt baleset miatt, ráadásul egyre nagyobb dugókra kell számítani a fővárosba vezető utakon.
dec. 16
9:14
A legnépszerűbb okostelefon jövőre még biztosan nem lesz összehajtható (Magyar Nemzet)
Kulcsfontosságú technológiai problémákat kell megoldani, utána, leghamarabb 2023-ban jöhet az összehajtható iPhone.
dec. 16
9:15
„Ez nyílt beavatkozás” – milliárdokkal zsarol Brüsszel az Orbán-kormány szerint (Privátbankár)
Győri Enikő szerint az Európai Bizottság politikai okok miatt nem hagyja jóvá a magyar Helyreállítási Tervet, és így nyíltan beavatkozik a jövő tavaszi választásokba. Brüsszel viszont azt állítja, hogy minden átlátható módon történik. A tét mintegy 2500 milliárd forint.
dec. 16
9:15
Már idén aláírhatják a megállapodást a magyarországi Superbike-vb-futamról (Infostart)
De alighanem az opcióval élve csak 2024-ben rendeznék meg először a versenyt a hajdúnánási pályán.
dec. 16
9:15
„Nem tudna ölni a testvérem” – Curtis exkluzív vallomása, ő bízik bátyja ártatlanságában (Metropol)
Curtis a beszélgetés során azt is kijelentette, nem igaz az a hír, hogy bátyja DNS-t találták volna meg.
dec. 16
9:15
Arany fedezetű szabályozott tokent bocsát ki a svájci székhelyű Seba bank (Kripto Akadémia)
A SEBA Bank elindítja első szabályozott arany tokenjét, amely lehetővé teszi a fizikai arany digitális tulajdonjogát. A fizikai arany bármikor kikérhető igény szerinti szállításra, egyenesen a partner finomítóktól. A SEBA Bank (banki- és értékpapír-kereskedői engedéllyel rendelkező svájci bank) Gold Tokene,…
dec. 16
9:15
Két éve nem volt ekkora a kereskedelmi mérleghiány Japánban (ProfitLine)
Két éve a legnagyobb kereskedelmi mérleghiányt regisztrálta Japán novemberben az import vártnál nagyobb és az export vártnál kisebb éves növekedése következtében a pénzügyminisztérium csütörtöki közleménye szerint.
dec. 16
9:15
Hetek óta vitatkozik a baloldal, miközben a Fidesz egyre csak erősödik (hirado.hu)
November végi cikkében tette fel a kérdést a 444, hogy „Hová tűnt az ellenzék?”. Azóta nagyon sok belső vita folyt az ellenzéki összefogás pártjai között, megalakultak munkacsoportok, készültek kommunikációs tervek is, de a választók figyelméért továbbra sem küzdenek nagy erőkkel a kormányváltásra szövetkezett erők – értékelte a baloldal teljesítmé
dec. 16
9:15
Elég lesz a harmadik oltás az omikron ellen? - Érkeznek a friss adatok (Portfolio)
Csütörtök reggelre 272,2 millió főre nőtt a világban a regisztrált koronavírusos esetek száma a járvány kitörése óta és 5,3 millió haláleset köthető már a koronavírushoz a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint. Három hét alatt nagyot változott a járványügyi kilátások megítélése az omikron variáns megjelenése és rendkívül gyors terjedése miatt, és so
dec. 16
9:15
Nem csak a családosoknak jár az szja-visszatérítés (Pénzcentrum)
Nyugdíjcélú megtakarítás esetén is van lehetőségünk szja-visszaigénylésre. Ha gyorsak vagyunk, már az idén befizetett adónkat is viszontláthatjuk.
dec. 16
9:15
Elemzés: Újfajta tüneteket okoz a koronavírus (ATV)
Ha covid-fertőzés okozza, akkor még a fej- és torokfájás is máshogy hat. Nagyelemzés készült az egyes tünetekről és időtartamukról.
dec. 16
9:15
Videó: talán csak a svéd kapus hitte el, hogy védeni tudja francia kollégája egészpályás lövését (m4sport.hu)
Jessica Ryde bejelentkezett a női kézilabda-vb legnagyobb védésére.
dec. 16
9:15
A UPS meghaladta az egymilliárd kiszállított Covid-19 vakcinát világszerte (Márkamonitor)
A UPS bejelentette, hogy túllépte az egymilliárd adag kiszállított COVID-19 vakcina mennyiséget közel tökéletes teljesítési pontossággal. Ez a mérföldkő mindössze egy évvel az első vakcina megjelenése után valósulhatott meg. A UPS az elért eredményt innovatív megközelítésének, nyomon követési technológiáinak, hűtőlánc-megoldásainak és az ügyfelek é
dec. 16
9:17
Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc milliókat adakoztak el: a tévés most megszólalt, elmondta, miért fizettek (Metropol)
Gyermekek gyógyulásáért adakozott Várkonyi Andrea és férje, Mészáros Lőrinc - szúrta ki a Blikk.
dec. 16
9:17
Villámgyorsan nő ki a földből az ország legnagyobb lakóprojektje (Portfolio)
Továbbra is erős az új lakások iránti kereslet, amivel párhuzamosan a fejlesztési aktivitás is jelentős. Különösen a XIII. kerület számít kedvelt területnek, ahol évek óta a legtöbb lakás épül. Míg a használt lakások piacán az áremelkedés az elmúlt két év során mérséklődött, addig az új lakásoknál továbbra is gyors ütemben folytatódik, ami az erős
dec. 16
9:17
Nesze neked válság: elképesztő év végi prémiumot fizet dolgozóinak a Mercedes (Pénzcentrum)
A Daimler AG és a Mercedes-Benz AG (vagyis gyakorlatilag a Mercedes németországi érdekeltségei) minden munkavállalónak 6000 euró, azaz jelenlegi árfolyamon 2,2 millió forint éves prémiumot fizetnek – írja a G7.
dec. 16
9:18
Lassult az OECD-országok gazdasági növekedése (TőzsdeFórum)
Lassult az OECD tagállamainak együttes gazdasági növekedése az idei harmadik negyedévben az előző negyedévvel összevetve.
dec. 16
9:18
Időjárás: az ország északi részén riasztást adtak ki az ónos eső miatt (Háziállat)
Ma reggel az emberek által leginkább rettegett és gyűlölt csapadékra kell készülni több járásban.
dec. 16
9:18
Negatív kommentek miatt lett öngyilkos a fiatal influenszer: rengetegen zaklatták (Life)
Az internetes zaklatás korunk egyik legégetőbb problémája, amit nem szabad félvállról venni. A legnagyobb veszélyben a tinédzserek vannak, akik csak most ismerkednek az online világgal, azonban a rutinos felhasználók is nehezen viselik a sorozatos támadásokat.
dec. 16
9:18
Bemutatkozott az Oppo első összecsukható mobilja, a Find N (GSMring)
Az Oppo bemutatta az első összecsukható telefonját, ami teljesen más dizájnt kapott mint a konkurencia hasonló készülékei. Az Oppo  több mint négy évet szánt arra, hogy az első összecsukható mobilját piacra dobja. A munkájuk egyébként dicséretet érdemel, mivel az újdonság dizájnja teljesen eltér a konkurenciától, tehát nem csak egy “lemásolt” telef
dec. 16
9:18
Brüsszel kemény szavakkal fenyegette meg Moszkvát (Magyar Nemzet)
Zelenszkij abban bízik, hogy a francia EU-elnökség alatt jobban figyelnek Ukrajna biztonságára.
dec. 16
9:18
Új Amarok – Dél-Afrikából az egész világnak (Autószektor)
Dél-Afrika vagy Ausztrália? Nem számít! A pickupok egyfajta életszemléletet képviselnek és nélkülük aligha lennének elvégezhetők bizonyos feladatok. Ha kihívásokkal teli országutakon vagy akár kemény terepen kell nehéz terheket továbbítani, mindenki szívesen támaszkodik egy megbízható pickupra. Az Amarok például már 2011 óta vesz részt Dél-Afrikába
dec. 16
9:18
Az EU kiakadt az olaszokra a kötelező teszt miatt (Helló Magyar)
Az Európai Uniónak nem tetszik az olaszországi kötelező teszt bevezetése
dec. 16
9:20
Macron és Orbán is erős Európában gondolkodik (Magyar Nemzet)
A V4-ek szerepe egyre inkább felértékelődik, amit a január 1-jén kezdődő francia soros elnökség sem hagyhat figyelmen kívül.

Keresés