A Blockchain percek adásában Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető és Qayum Dániel, a Peak üzleti elemzője a Bitcoinnal kapcsolatban egyik leggyakrabban felmerülő fogalomról beszélnek – a bányászatról.
A Bak jegyében lévő Hold befolyására az életet komolyan veszed, keményen dolgozol, de a nap közepén, amikor a Hold a Neptunusszal barátkozik, a romantika és a gyengédség szavatolja, hogy még az elszánt és nem éppen kíméletes kommunikációs stílust alkalmazó elszánt harcosok (a Skorpió-Mars közelít a Merkúrhoz) is élvezik a gyengéd megnyilvánulásokat
Idén októberben a fogyasztói árak átlagosan 6,5 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben az üzemanyagok, illetve a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett jelentősen. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,1 százalékkal nőttek.
Októberben a fogyasztói árak átlagosan 6,5 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, jelentette kedd reggel a Központi Statisztikai Hivatal. Az infláció 2012-ben volt utoljára ilyen magas.
A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma szeptemberben, 2020 azonos hónapjához viszonyítva, 19 százalékkal nőtt
Az amerikai tőzsdéken hétfőn nem alakult ki egyértelmű irány, az építőiparral kapcsolatos részvények jól teljesítettek, miután a kongresszus múlt héten elfogadott egy 1000 milliárd dolláros infrastruktúrafejlesztő csomagot. Ázsiában ezt követően szintén vegyes volt a kép a keddi kereskedésben, és az európai tőzsdéken is mérsékelt, viszont negatív e
4588 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 914 586 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, az aktív fertőzöttek száma 71 799 főre emelkedett.
A média pártérdekek mentén politizál Márki-Zay Péterrel kapcsolatban – derül ki a Transzparens legfrissebb elemzéséből. Az alapítvány sorra vette Márki-Zay intézkedéseit, melyből kiderül, a politikus jobbra pozícionálása nem más, mint tudatos médiastratégia a baloldali sajtó részéről.
Újabb telket jelölt ki a kormány rozsdaövezeti akcióterületté - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából. A kormányrendelet szerint a területen megvalósuló beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítandó.
A tavalyihoz képest 2 százalékos forgalomnövekedést vár idén a német kiskereskedelmi vállalatok szakmai képviselete, a HDE a karácsonyi szezonban, elsősorban az online-értékesítések erőteljes növekedésének köszönhetően. A 112 milliárd euróra becsült ünnepi értékesítési forgalom kockázati tényezője az egyes termékkategóriákban fellépő szállítási pro
Az Eucharist Zenekar frontemberével a budapesti eucharisztikus kongresszus gyümölcseiről, keresztény egységről, családról és acsarkodásról, valamint az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán hamarosan elinduló keresztény könnyűzenei felnőttképzésről is beszélgettünk.
2021. október hónapban a fogyasztói árak (infláció) átlagosan 6,5%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben az üzemanyagok, illetve a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett jelentősen. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,1%-kal nőttek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma szeptemberben 2020 azonos hónapjához viszonyítva 19%-kal nőtt, és 3,7%-kal meghaladta a Covid19-járvány kitörése előtti évi, 2019. szeptemberi értéket is. A külföldi vendég
Bár autós körökben valószínűleg mindenki jól ismeri a Lotus márkát, a gyáriak nagyon sokáig küszködtek az elmúlt évtizedekben. Most azonban úgy tűnik, hogy végre jó kezekbe került a Lotus, és a korábbi nagyszabású tervek most végre valóra válhatnak. Erre pedig jó példa lehet a már 2 éve bemutatott Evija hiperautó, a nemrég leleplezett Emira, vagy é
Tett egy gúnyos megjegyzést, majd nem is szólt már a csapatához Antonio Giovinazzi a mexikói verseny leintése után. Az olasz úgy érzi, csapata elrontotta a versenyét, és már abban sem biztos, hogy véletlen volt-e
Fesztiváldíjas alkotások premier előtti vetítéseivel várja a filmrajongókat az Európai Art Mozi Nap, amelyet Európa-szerte több száz filmszínházban rendeznek meg november 14-én. A határokon átívelő eseményhez 25 magyarországi művészmozi is csatlakozott öt új európai és három magyar filmmel.
Az szja-visszatérítéshez kapcsolódó érdekes kérdést tett fel az Adózóna olvasója: ha egy magánszemélynek a foglalkoztatója nem vallotta be az szja-t, a tb-t 2021. április óta (csak 2021. márciusig vannak adatok), legalábbis az ügyfélkapun lekérhető adatokból ezek nem látszanak, és bérjegyzéket sem kapott a dolgozó, de a havi fizetését a számlára me
Októberben a fogyasztói árak átlagosan 6,5 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben az üzemanyagok, illetve a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett jelentősen. De van több mint 30 százalékot dráguló élelmiszer is. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,1 százalékkal nőttek.
Rekord közelében az egy nap alatt kórházba kerültek száma, 4588 új fertőzöttet találtak, ezzel az aktív fertőzöttek száma átlépte a 70 ezret, újra szükséges lehet a halasztható műtétek elnapolása.
Utoljára márciusban, de akkor is csak egy-egy napon került annyi új koronavírusos beteg kórházba, mint a tegnap óta jelentett 542 kórházi ápolt. A többi adat is mutatja a vírus gyors terjedését, oltást viszont továbbra is kevesen kapnak.