A világ "a közelében sem jár" azoknak a környezetvédelmi célkitűzéseknek, amelyeket a globális éghajlati katasztrófa megelőzése érdekében el kellene érni - mondta Barack Obama volt amerikai elnök hétfőn, az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban zajló, egy hete kezdődött 26. ülésén (COP26).
Egy 50 év körüli férfi váratlanul összeesett a hétvégén egy sárrétudvari kisboltnál, az ott dolgozók és a vásárlók szeme láttára – számolt be az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán.
Este tíz és tizenegy óra között a legideálisabb ágyba kerülni: azok lesznek legritkábban szívbetegek, akik ebben az időszakban hajtják álomra a fejüket - derült ki egy brit vizsgálatból.
Átengedte a Kúria a Fidesz egyik népszavazási kérdését, amelyet korábban a Nemzeti Választási Bizottság már hitelesített – számolt be a Népszava. A szóban forgó kérdés úgy szól: „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?”.
Egyre nő a felnőtt lakosság körében a hitelfelvételi kedv, a létező hitelkonstrukciók közül pedig legtöbbször a szabad felhasználású személyi kölcsönre esik a választásuk. A Hello Vidék pedig összeszedte azokat az eseteket, amikor különösen célszerű élni a személyi kölcsön nyújtotta lehetőségekkel.
Ambrus Attila családja hamarosan négytagú lesz, mivel bármelyik pillanatban megszülethet a második gyermekük. Bíznak benne, hogy ez minél hamarabb bekövetkezik, ugyanis Réka máris túlhordta a kis trónörököst.
A közösségi közlekedés új távlatai nyílhatnak meg, ha arra a BKV-járatra szállunk, amely a nigériai Uwuból Owóba tart: merthogy egy közlekedés szakblog figyelt fel arra a megtévesztően tréfás utastájékoztató táblára, amely az egyik buszmegállóban található.
Négy Nobel-díjas író - Szvetlana Alekszijevics, Elfriede Jelinek, Herta Müller és Olga Tokarczuk – nyílt levélben fordult az Európai Parlamenthez és az Európai Tanácshoz, hogy előzzék meg a humanitárius katasztrófát, amely Lengyelország és Fehérorszország határán bontakozik ki.
A napokban jelent meg az MNB hivatalos jelentése1, amely szerint 2021 második negyedévében a vidéki városokban nőttek a lakásárak a legnagyobb mértékben. A jegybanki adatok megerősítik a Duna House piaci tapasztalatait a vidéki ingatlanpiac erősödéséről, valamint a továbbra is aktív piaci érdeklődésről. Az ingatlanközvetítő által közölt keresleti m
A nyár végén jelent meg Németh Róbert zenész-újságíró regénye, a Nem vagyok itt, amely révén olyan helyekre leshetünk be, mint a Parlament, egy prágai stadion, Amszterdam hátsó utcái, Budapest kültelki futballpályái, egy online lap szerkesztősége, a Tilos az Á vagy egy késő Kádár-kori lakótelep. A könyvnek fontos eleme a zene, éppen ezért egy szupe
A világon jelenleg több antibiotikumot használunk a haszonállatoknál, mint a humán gyógyításban - ez csak egy indoka annak, miért korlátozza jelentősen e szerek használatát az EU.
A napokban írtunk Anne Helen Petersen Jöttünk, láttunk, elegünk van című könyvéről, amely a fiatal felnőttek kiégéséről szól (itt bele tudsz olvasni). A kötet azt járta körbe, hogy az iskolarendszer, a munkahelyek megváltozása, az internet és a hamis mítoszok hogyan juttatták örökös túlhajszoltságba és kimerültségbe a milleniálokat. Mivel a téma fo
Egy Eiffel-torony méretű aszteroida halad el a Föld mellett decemberben, de a tudósok szerint nem fog kárt okozni a bolygónkban. A 4660 Nereus névre keresztelt aszteroidát a Nasa "potenciálisan veszélyes aszteroidának" minősítette, ami azt jelenti, hogy a röppályája elég közel halad el a Földhöz ahhoz, hogy érdemes legyen megfigyelni. Fon
Szakértők a bitcoin antiinflációs hatásával, valamint a szélesebb körű elfogadásához és használatához fűzött várakozásokkal magyarázzák az árfolyamemelkedését.
Egy gerincvelő-sérülés miatt nyaktól lefelé lebénult férfi bebizonyította, hogy képes kommunikálni a gondolatait egy agyi implantátum-rendszernek köszönhetően, amely a képzeletbeli kézírását valódi szöveggé formálja át.
Ambrus Attila családja hamarosan négytagú lesz, mivel bármelyik pillanatban megszülethet a második gyermekük. Bíznak benne, hogy ez minél hamarabb bekövetkezik, ugyanis Réka máris túlhordta a kis trónörököst.
Az Országgyűlés előtt van az a jogszabálycsomag, amely megkönnyíti az idősebb termelőknek gazdaságuk átörökítését a következő nemzedéknek – írja a Magyar Nemzet.
Hétfőn a Robinhood fintech brókercég közölte, hogy múlt héten egy behatoló tört be az informatikai rendszerükbe sikeresen, és több millió ügyfelük személyes adataihoz férhetett hozzá.
Az országos, mintegy 32 ezer kilométernyi gyorsforgalmi, fő- és mellékút üzemeltetéséért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményében tudatta, hogy idén is november 10-től kezdődően az enyhe őszi idő ellenére, a jogszabályi előírások szerint az ország teljes területén téli üzemmódra, ezzel együtt 0-24 órás szolgálatra váltott.
November 9. a magyar jelnyelv napja, ebből az alkalomból nyilatkozott lapunknak dr. Kósa Ádám, a Fidesz európai parlamenti képviselője, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke. Ő az első európai parlamenti képviselő, aki jelnyelven kommunikál.
A kormány továbbra is segíti az agrárszektort, hiszen 2022-ben és utána is érvényes marad a fordított adózás a gabonafélék esetében. Az áfaszabályok módosítására a miatt is szükség volt, hogy jelentősen bővülhessen a vállalkozásoknak nyújtott adóhivatali szolgáltatási repertoár. A cél ugyanis az, hogy az Európai Unió tagállamai közül néhány éven be
Az amerikai tőzsdéken hétfőn nem alakult ki egyértelmű irány, az építőiparral kapcsolatos részvények jól teljesítettek, miután a kongresszus múlt héten elfogadott egy 1000 milliárd dolláros infrastruktúrafejlesztő csomagot. Ázsiában ezt követően szintén vegyes volt a kép a keddi kereskedésben, és a határidős indexek állása alapján az európai piacok