Tartalmas év végére készülünk, és meg is hoztuk hozzá az inspiráló olvasnivalót, hiszen megjelent a GLAMOUR magazin decemberi lapszáma, ami mellé természetesen az idei évben is kézhez kapod a karácsonyi Ajándékkalauzunkat. Ezzel is arra próbálunk idén ösztönözni, hogy próbálj új szemlélettel közelíteni az év legszebb ünnepéhez, és az ajándékok mell
A koronavírus megjelenése utáni korlátozások komoly csapást jelentettek az autókölcsönzéssel foglalkozó cégek számára is. Lengyel Zsolt, az Avis Magyarország ügyvezetője a Portfolio-nak elmondta, jelenleg 80 százalékos autóparkkal dolgoznak a járvány előtti utolsó év azonos időszakához képest, és az idei ősz meglepően erős a korábbiakhoz képest, so
Két és fél évvel ezelőtt született meg Nyári Károly első unokája. Edit lánya immár a második babájával várandós, aki bármelyik pillanatban megérkezhet. A zongoraművész reméli, hogy másik két gyermeke, Aliz és Karcsi is majd, ha családot alapítottak, sok szép unokával ajándékozza meg.
Korabeli töltőállomás, katonai gyakorlótér, járványkórház, vigalmi lövöldözőhely és forradalmi ellenállóközpont is volt itt – a Széna tér történelme legalább olyan érdekes, mint a nevének eredete.
Rövid portré az okleveles közgazdászról, aki a Magyar Nemzet szerint még ma is kapcsolatban állhat Bajnai Gordon, korábbi szocialista miniszterelnökkel.
A Magyar Nemzeti Bank által nyilvánosságra hozott statisztikák szerint az ősz elején ismét felélénkült a magyarok hitelfelvételi kedve. Bár a nyár végére vesztettek népszerűségükből a legnépszerűbb hitelformák, szeptemberben ismét sikerült túlszárnyalniuk az előző hónap számait. De vajon mi áll a folyamat hátterében és meddig tarthat ki a mostani k
Szatmáry Kristóf, a Fidesz országgyűlési képviselője a parlamentben elmondta, hogy a balliberális városvezetés átláthatóság helyett gyanús ügyeket teremtett.
A közlekedési szektor a közúti, vasúti, légi és tengeri közlekedést jelenti, ezek együtt a Föld éves üvegházhatású gázkibocsátásának 14 százalékáért felelnek az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint. Ennek nagyjából 70 százaléka a közúti közlekedés, és a hetven százalék valamivel több, mint felét teszik ki a személyautók. Ez az jelenti
A NAV szóvivője közölte, az emberek nagy részének, főleg azoknak akik családi pótlékot kapnak, automatikusan utalják majd vissza az idén befizetett adójukat 2022. február 15-ig.
A Futureal 60 millió euró (mintegy 21,5 milliárd forint) értékű hitelszerződést írt alá az Erste Bankkal a Budapest ONE irodapark 2. ütemének kivitelezési munkáinak finanszírozására. A fejlesztés alatt álló irodaépület második fázisát a harmadik ütemmel egyszerre fejlesztik, így mindkettőt 2022 második felében adják át.
Oláh Gergő a TV2 celebreality-jének forgatása alatt ébredt rá arra, hogy élete során túl sokszor hallgatta el az érzéseit olyan szituációkban, amikor jobb lett volna hangosan kimondani őket.
A menopauza megjelölés nem egy betegségről, hanem a nő életében idővel bekövetkező élettani, hormonális, természetes változások meghatározott életszakaszáról szól. A nők életük megközelítőleg egyharmadát a menopauzát követően élik le.
Az új mosógépek vásárlásakor a magyar fogyasztók számára sokkal fontosabb, hogy energiatakarékos modellt válasszanak, mint a mosogatógépek esetében, de a meglévő készülékek között így is többségben vannak a takarékos készülékek. Egy friss, országos felmérés alapján a gépek használata környezettudatossági szempontból felemás képet mutat: a mosógépek
A felek készen állnak a jövő évi minimálbérről és garantált bérminimumról szóló megállapodás aláírására – hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 műsorában.
Eddig több mint 100 ezren látták Herendi Gábor Toxikoma című filmjét és már számos fiatal függőt késztetett a film arra, hogy elvonóra vonuljon. Friss hír, hogy egy vidéki középiskolában jövőre érettségi tétel lesz irodalomból Szabó Győző drogvallomása.
Az öngyilkos szekta történetét feldolgozó film forgatókönyvét Scott Rosenberg (Venom) írja, aki executive producerként is közreműködik, de a producerek között lesz DiCaprio és Jennifer Davisson is.
Az OTP Bank lett az összesített győztes az Év Legvonzóbb Munkahelye megmérettetésen, a kategóriagyőztesek között pedig többek között a MOL, az Audi Hungária, a Microsoft Magyarország és a Magyar Telekom is megtalálható. A PwC felmérése szerint a vállalati kultúra és a vezetők szerepe erősödött a Covid második évében, az otthoni munkavégzés lehetősé
A Seychelle Köztársaság fontos szerepet tölt be a tengeri biztonság és a kelet-afrikai stabilitás területén, amivel gyakorlatilag Európát is védi – mondta Szijjártó Péter.
Tegnap tette közzé a stabilitási jelentését az amerikai jegybank, a Fed. A jelentésben szerepelnek a kínai ingatlanfejlesztő óriással kapcsolatos aggodalmak, amelyek csődje az Egyesült Államokban is éreztetheti hatását.