Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfő reggel: az euróhoz képest kissé gyengült, míg a dollárral és a svájci frankkal szemben erősödött.
Mostanában előszeretettel eresztenek össze villanyhajtású verdákat belsőégésű motoros autókkal. Többnyire azért, hogy bizonygassák, mennyivel jobban gyorsulnak az azonnal érkező nyomatéknak
2021. november 4-én született meg Berki Krisztián és felesége, Mazsi kislánya. A baba neve azonban csak most lett biztos, a szülők számmisztikus segítségét kérték a névválasztáshoz.
Izgalmas héten vagyunk túl a magyar piacon, a két legjelentősebb hazai blue chip pénteken tette közzé legfrissebb negyedéves gyorsjelentését, az OTP és a Mol is kedvező számokat közölt – ma pedig a Richter jelentett, az elemzői konszenzust felülteljesítő harmadik negyedéves bevételről és adózott eredményről számolt be a gyógyszergyártó vállalat. Am
Szabadszállás – Már csak a csodában bízik az az édesanya, akinek egy bírósági határozat szerint legkésőbb november 19-én át kell adnia imádott kislányát Svédországban élő bangladesi származású volt párjának.
Izrael két nagy könyvesbolt-hálózata is bojkottot hirdetett Sally Rooney könyveivel szemben, miután az író nem járult hozzá, hogy lefordítsák az új regényét héberre – írta a Bbc.
Az 5G szélesebb körű használata döntő faktor lehet az Európai Zöld Megállapodás ambiciózus céljainak elérésében. Az Ericsson megbízásából készült tanulmány – ami a glasgow-i klímacsúcs alkalmából jelent meg – rávilágít, hogy az Európai Unió 2017-es kibocsátásának akár 20 százalékával is csökkenthető lenne a karbonszennyezés az alapvető digitalizáci
Adócsökkentést szorgalmaz az energiaárak németországi emelkedése miatt a bajor tartományi miniszterelnök, Markus Söder javaslata szerint átmenetileg 7 százalékra kellene csökkenteni az üzemanyagok általános forgalmi adóját (áfa).
A fogorvosi ellátásnál, szűrővizsgálatoknál és szakorvosi ellátásoknál veszik a legtöbben igénybe a magánegészségügyi rendszert. A 35 év alattiak jelentős része pedig csak a magánegészségügyben keresi a megoldást. A nem egészségpénztári tagok közül a legtöbben, úgy számolnak, hogy évi 20 ezer forint alatti vagy 20-50 ezer forintból megússzák az egé
Kína kész csökkenteni a vámokat, miután jövőre életbe lép a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (Regional Comprehensive Economic Partnership) nevű kereskedelmi egyezmény - írja a Bloomberg. A RCEP a tagországok gazdasági mérete szerint a legnagyobb kereskedelmi egyezmény lehet.
Huszonegy brazil tudós visszautasította az egyik legmagasabb brazil állami kitüntetést tiltakozásul az ellen, hogy Jair Bolsonaro elnök eltávolította két neki nem tetsző kollégájuk nevét a kitüntetendők listájáról.
A magyar kormány migrációs politikájáról is elmondta a véleményét a friss irodalmi Nobel-díjas, akivel a Sardzsai Nemzetközi Könyvvásáron (Sibf) a 24.hu készített interjút.
Hétfőtől csak beoltott vagy gyógyult személyek mehetnek éttermekbe, fitnesz- és sporttermekbe, szállodákba, illetve látogathatnak mozikat vagy színházakat, ahol 25 főnél többen gyűlnek össze.
A reggeli órákban remek teljesítményt láthatunk a kriptovaluta-piacon, több mint 4 százalékos emelkedést követően ismét 66 ezer dollár környékén áll a bitcoin jegyzése, míg a piaci értéke alapján második legjelentősebb coin, az ethereum jegyzése új történelmi csúcsra jutott a kereskedésben.
A múlt héten 360 alá kapaszkodott a forint az euróval szemben, most az elsőszámú cél ennek megtartása, illetve az esetleges további erősödés lehet. Előretekintve a piac az MNB jövő heti kamatdöntő ülésére koncentrálhat elsősorban, addig pedig a nemzetközi hangulat határozhatja meg az irányt, kedd reggel pedig inflációs adat érkezik.
Húsz évvel ezelőtt mutatták be a mozikban a Harry Potter és a bölcsek köve filmváltozatát, ennek apropóján pedig interjút készített az első két Hp-film rendezőjével, Chris Columbusszal a Variety. A rendező azt nyilatkozta, szívesen elkészítené a „nyolcadik rész”, azaz a Harry Potter és az elátkozott gyermek adaptációját is, ráadásul az eredeti fősz
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) tagállamaiban 4,6 százalékra gyorsult a fogyasztói árak éves emelkedése szeptemberben az augusztusi 4,3 százalékról.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban 4,6 százalékra gyorsult a fogyasztói árak éves emelkedése szeptemberben az augusztusi 4,3 százalékról.