A Blikk azt írja, hogy megtalálta azt a férfit, aki a gyanú szerint azt ígérte Galambos Lajosnak, hogy 200 millió forintért cserébe elintézi, hogy a zenész kedvező ítéletet kapjon a büntetőügyében.
Nagy küzdelemre lehetett számítani, mert a Simone Inzaghi irányította Inter nem engedhette meg magának a vereséget, hogy elkerülje a komoly hátrányt a Milannal és akár a nápolyiakkal szemben is.
Egyre több a vadlúd a Tatai Tavak Ramsari Területen. A napokban az Öreg-tavon már több mint 11 ezer lúd éjszakázott, és köztük néhány ritkaság is feltűnt. Az elmúlt napokban a szakembereknek már sikerült megpillantani az idei szezon első kis lilikjeit és vörösnyakú ludait. A hétvégi számlálás során egy régi ismerős is szem elé került, egy
Magyarország a tízmillió szakértő országa. Most éppen mindenki az inflációt szeretné „megszakérteni”. Csak épp elmegyünk egy nagyon fontos dolog mellett. Mindig csak külső tényezőket okolunk, pedig a hiba részben bennünk van, mert nem csak a kínálat korlátos, de a kereslet is túlzó.
A Richter Gedeon Nyrt. az elemzői várakozásokat meghaladó harmadik negyedévi árbevételről és nyereségről számolt be a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn megjelent jelentésében.
Több mint tíz éve zenél, nyolc éve a feleségével járja az országot Illés Attila. Az Eldorado együttes frontemberét gyakran összekeverik Byealex-szel, de ő ezt nem bánja.
Választási év következik, így hiába lehet kisebb a vártnál a növekedés, a nyugdíjasok megkapják a beígért példátlanul magas juttatást. A folyószámlával rendelkezőknek a Kincstár már pénteken jóváírja a nyugdíjprémiumot és az infláció megugrása miatti pluszjuttatást is.
A francia kormány az egész országban fokozott készültségre hívta fel a figyelmet a madárinfluenza terjedése miatt, mivel a vírus Európa-szerte terjed – közölte a párizsi mezőgazdasági minisztérium.
A Telekom 2021-ben sem hagyja ki a Cyber November-t, melynek keretein belül számos leárazott mobiltelefont, televíziót és egyéb okoseszközt szerezhetünk be. Úgy tűnik, hogy a Telekom idén is megtartja a Cyber November-t. A cég már sokadszorra tartja meg ezt az eseményt az év utolsó előtti hónapjában. A Telekom Cyber November ezúttal is rengeteg mob
Az online piactér november 26-án tartja első Black Friday-ét, amelyen lehetőség lesz használt termékeket is fekete pénteki kedvezménnyel értékesíteni: több ezer akciós ajánlat várható a műszaki cikkektől kezdve a divatcikkeken át a lakáskiegészítőkig. A Vatera dedikált funkciókkal segíti eladóit a fekete pénteki akcióik lebonyolításában, a vásárlók
Túlzás nélkül állíthatjuk: Szugavara Teruhito nélkül nincs Dakar-rali. A jövőre ötven éves versenyző eddig huszonegy alkalommal vett részt a világ legkeményebb terepraliján, ebből tizenötször pilótaként. Ebből a tizenötből tízszer az összesítésben a Top 10-ben végzett, illetve az elmúlt tizenhárom évben verhetetlen volt a 10 liter alatti lökettérfo
– A héten Gryllus Dorka és Simon Kornél ült Friderikusz Sándor elé az RTL Klub Életünk története című műsorában. Az elmaszkírozás közepette a műsorvezető az öregedésről kérdezte Gryllust, amikor a színésznő egy adott ponton olyat mondott a filmiparról, amin sokan meglepődhetnek.
Lényeges hírt hagytunk ki, ezért most egyrészt önkritikát gyakorlunk, másrészt pótoljuk. Kriptobefektetők egy csoportja vett egy egytonnás wolframkockát.
Pécsen és Debrecenben is tarifaemelésre készülnek a taxisok. A folyamatosan emelkedő üzemanyagárak mellett a budapesti taxisok sem tudják tovább tartani a hatóságilag megszabott tarifákat, de a szabályozáson csak a főváros változtathat. A felek a héten ültek le tárgyalni, megoldás a közeljövőben várható. A vidéki taxitársaságoknak nincs hatóságilag
Gyakorlatilag már az első kanyarban eldőlt a Forma Mexikó Nagydíja. Max Verstappen már az első kanyar végén megelőzte Valtteri Bottast, már 19 pont előnnyel vezeti a pilóták világbajnokság. Lewis Hamilton tehetetlen, szerinte vetélytársa sokkal jobb kocsiban ült.
A grillezést még mindig sokan a nyári időszakhoz kötik, pedig a felfűtött grill közelében tartózkodni sokkal kellemesebb a hidegebb hónapokban, zavaró rovarok hiányáról nem is beszélve. Most újabb ok került fel a listára a téli grillezés mellett: a Black Friday kedvezmények!
Galambos Lajcsi kémfilmbe illő története után most megszólalt az a férfi, aki állítólag megzsarolta a trombitaművészt. Állítja, Lajcsi nem mond igazat.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Jun Szuk Jeol volt dél-koreai főügyész messze lekörözi népszerűségben az elnöki posztért induló többi jelöltet - derült ki egy hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból.
A Richter Gedeon Nyrt. az elemzői várakozásokat meghaladó harmadik negyedévi árbevételről és nyereségről számolt be a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn megjelent jelentésében.
Szórakoztató pillanatokban vasárnap sem volt hiány a Sztárban sztár leszek! színpadán. Ám ahogy minden héten, most is szomorú percekkel ért véget a műsor, valakinek búcsúznia kellett.
A gázínség mellett csip- és most már magnéziumhiány is sújtja a koronavírus-krízis után gyorsan helyreállni igyekvő világgazdaságot. A kényszerű egyensúlytalanságok újabb és újabb válságokhoz vezetnek.
A Volvo első vezeték nélküli frissítése a teljesen elektromos XC40 Recharge, valamint a 2022-es XC60, 2022-es XC60 Recharge és a 2022-es XC60 Polestar Engineered tulajdonosaihoz érkezik beépített. A Volvo ezt a szoftverfrissítést 1.7-es verziónak nevezi, amely nagyon érdekes funkciókat tartalmaz. A frissítés új infotainment szoftvert, hibajavítások
Több mint tíz éve zenél, nyolc éve a feleségével járja az országot Illés Attila. Az Eldorado együttes frontemberét gyakran összekeverik ByeAlex-szel, de ő ezt nem bánja.
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár magadon is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki ennek a hétnek.