„A legbotrányosabb dolog, amit valaha tettem? Még mindig itt vagyok” – mondta Madonna, akinek most, 63 évesen is sikerül alaposan felkavarnia és megosztania a közvéleményt külsejével. Sokan fanyalogva figyelik az énekesnő küzdelmét a korral, ám Steiner Kristófnak erről is markáns véleménye van:
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Három hegyi-karabahi lakos megsebesült, egy meghalt, amikor azeri katonák tüzet nyitottak lakosokra Susi város térségében – jelentette hétfőn az Armenpreszszs hírügynökség az önhatalmúlag kikiáltott Hegyi-Karabah biztonsági szolgálatára hivatkozva.
Többszörösen próbára tette már a sors azokat a keresztényeket, akik Szudán konfliktusaiból menekültek legálisan vagy illegálisan Egyiptomba, ahol nagy nyomorban és kiszolgáltatott helyzetben próbálják tartani egymásban a reményt – és a keresztény hitet. Riportunk Kairó mélyéről!
Sorozatban nyolcadik alkalommal ítélte oda az Erste Csoportnak a legjobb kelet-közép-európai privátbanknak járó díjat a The Banker és a PWM magazin az idén. Az Erste Private Banking nyerte a „Legjobb Privátbank Ausztriában 2021-ben” és a „Legjobb Privátbank Horvátországban 2021-ben” elismeréseket is.
A megerősítéses tanulással dolgozó mesterséges intelligencia az utóbbi években sorra állt elő világklasszis eredményekkel különböző játékokban, de egy friss tanulmány szerint az algoritmus ettől még nem lesz ideális partnerünk.
Jó hangulat van ma a kriptovaluták piacán, az ethereum új csúcsot ért el, de a bitcoin és a fontosabb altcoinok is jól teljesítenek. Ezzel a teljes kriptopiac értéke megközelítette a 3000 milliárd dollárt, miközben a bitcoin túlnőtte a Teslát.
Egy utcán sétálsz, és hirtelen odalép hozzád egy bajuszos bácsi forró csokoládékkal teli tálcával a kezében. Azt mondja, most azonnal a tiéd lehet egy finom, krémesen olvadó, lágy textúrájú forró csokoládé. Elfogadnád?
Jól kirajzolják a hitel- és a biztosítási piac válsággörbéje közötti különbségeket az MNB minap közzétett közvetítői adatai. A független biztosításközvetítők 51 milliárdos, a hitelközvetítők 9 milliárd forintos jutalékbevételt értek az első félévben, és bár mindkét szám kétszámjegyű éves növekedést takar, a hitelközvetítők egy gödörből kászálódnak
Maradandó hatást gyakorolt a fővárosi közlekedési szokásokra a koronavírus-járvány – derül ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) legfrissebb, őszi kutatásából. A felmérés szerint ugyanis érezhetően kevesebben veszik igénybe a közösségi közlekedést és a taxitársaságok szolgáltatásait, miközben elégedettek a közlekedési szolgáltatók a járv
Lengyelországnak igényelnie kellene az uniós hatóságok segítségét a Fehéroroszországgal közös keleti határon kialakult migrációs helyzetre tekintettel – jelentette ki Adalbert Janz, az Európai Bizottság belügyekben illetékes szóvivője a brüsszeli testület hétfői sajtótájékoztatóján.
A TUCSON és az IONIQ 5 egyaránt maximális ötcsillagos eredménnyel zárták a vizsgálatsorozatot, míg a BAYON négy csillagot kapott. Az ötcsillagos eredményt elért Hyundai TUCSON különösen a felnőtt és gyermek utasok védelme terén nyújtott kiemelkedőt. Az IONIQ 5 ugyanezekben a kategóriákban jeleskedett, miközben biztonsági segédrendszerei is kiváló p
Óvatos emelkedés volt ma látható a vezető európai tőzsdéken, a BUX index azonban a két legjelentősebb blue chip, az OTP és a Mol esése miatt alulteljesítő volt a nemzetközi piacon.
A nyár napsütéses napjai elmúltak és közeleg az ősz. A hideg napokon a teraszok és a kertek egyre inkább elnéptelenednek, és fel kell készülni a télre. De ne hagyja, hogy az időjárás elriassza, és még a hidegebb napokon is élvezze a teraszon töltött időt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Portugál ENSZ-katonák gyanúsíthatók, hogy részt vettek egy afrikai bűnszövetkezetben, amely gyémántot, kábítószert és aranyat csempészett Európába – tájékoztatott nyilatkozatában a portugál hadsereg főparancsnoksága.
A Google amerikai informatikai nagyvállalatot kétmillió rubel (nyolcmillió forint), a Telegram üzenetküldő szolgáltatást pedig négymillió rubel (tizenhat millió forint) pénzbírságra ítélték Oroszországban, mivel nem töröltek a hatóságok által kifogásolt tartalmakat – jelentette az Interfax hétfőn az illetékes moszkvai bíróságra hivatkozva.
A pandémia a munka világát nem csupán a munkavégzés helyének függvényében változtatta meg, hanem a munkavállalóknak nyújtott juttatások tekintetében is. Egy munkahely kiválasztásának ill. megtartásának talán legfontosabb szempontja lett az, hogy mit nyújt egy cég. Utazást, otthoni vagy irodai munkavégzést támogató, well-being juttatások: ezek az el
Néhány paraméter megadásával részletesen kiértékelhetőek az egyes térségek ingatlanpiacai egy új ingyenes applikációban. A magyar fejlesztők munkáját dicsérő ingatlan elemző rendszer befektetőknek, közvetítőknek, otthonkeresőknek és ingatlaneladóknak egyaránt segítséget nyújt feltérképezni, hogy növekedés, árrobbanás vagy épp értékcsökkenés várható
Óriási az érdeklődés a zöld hitel iránt, a Bankmonitornak válaszoló négy banknál a hiteligénylések összege már megközelítette a 20 milliárd forintot. Ez a teljes rendelkezésre álló keret tizede. Mivel az érdeklődés a többi pénzintézetnél is jelentős, a Bankmonitor szakértői szerint jövő nyáron akár el is fogyhat a rendelkezésre álló 200 milliárd fo
Szokásos NB I-es értékelőnkben továbbá szó lesz a menetelő Mezőkövesdről, Bognár György keserédes születésnapi ajándékáról, és persze arról is: elképzelhető, hogy a kisvárdai siker meghozza a kedvező fordulatot a Fradinál!
A lengyel-német határon szombaton visszafordult gázszállítás óta is több olyan fejlemény történt, amelyek összességében hétfőn jókora tőzsdei áremelkedést okoztak például a decemberi szállítású gáznál a holland TTF gáztőzsdén.
Börtönkórházba szállították a georgiai Rusztavi börtönében éhségsztrájkot folytató Miheil Szaakasvili volt elnököt állapotának rosszabbodása miatt – közölte hétfőn a georgiai igazságügyi minisztérium különleges büntetés-végrehajtási szolgálata.
A Budapesti Értéktőzsdén ma a kripto-piacokhoz szokott befektetők szeme is felakadhatott, hiszen az UBM Holding részvények árfolyama több, mint 28.000%-kal (huszon-nyolcezer százalékkal) emelkedtek.
A koronavírus-járvány negyedik hullámának erősödése miatt hamarosan ismét ingyenes lehet a fertőzésgyanú esetén alkalmazott antigén gyorsteszt Németországban, az ügyvezető kormány már el is kezdte az egyeztetéseket a következő szövetségi kormány megalakítására készülő pártokkal - jelentették be hétfőn Berlinben.
Jövőre már enyhülnek a koronavírus-járvány, a beszállítói hálózatokban támadt felfordulás és a munkaerőhiány miatt egyidejűleg kialakult bizonytalanságok.