2021. november 7. vasárnap

nov. 7
7:45
Majdnem halálra égett egy anya, akinek a testét 5 percig borították lángok (Metropol)
A bizarr balesetet szenvedett nő történetének elmondásával másokat akar megóvni a hasonló balesetektől.
nov. 7
7:48
Az RTL Klub jókora szégyenpofont adott a TV2-nek, aztán gyógypuszit is adtak rá (Promotions)
Úgy látszik, a TV2 a feje tetejére is állhat, akkor is az RTL Klubot fogják többen nézni.
nov. 7
7:48
3M: Bereznyák az élen (Mínuszos)
Új cégvezetőt, Bereznyák Györgyöt nevezte ki a 3M Hungária Kereskedelmi Kft. élére a cég regionális vezetése októbertől – közölte a technológiai vállalat. A magyarországi képviselet vezetője párhuzamosan a cég regionális vevőszolgálati vezetői feladatait is ellátja. Az anyavállalat globálisan hetven országban van jelen, kilencvenezer embert foglalk
nov. 7
7:48
Robbanóanyaggal megrakott drónnal törtek az iraki kormányfő életére (Mandiner)
A politikus sértetlenül megúszta a támadást.
nov. 7
7:50
Homonnay Gergely: Venezuelában 56-os magyarok kertjében éldegélt két ara (Mandiner)
Mi történt ebben a kertben Venezuelában az 56-ban disszidált családnál?
nov. 7
7:51
Melyik géppel lehet tökéletes kávét főzni? (Azenpenzem)
A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) 90 kávéfőzőt vizsgált meg, például a lefőzött kávé minősége alapján. Teszteltek őrölt kávéval működő, beépített darálós (automata), de kapszulás gépeket is.
nov. 7
7:51
Leesik az állad: Dakota Johnson a világ leggyönyörűbb ruhájában lépett a vörös szőnyegre (Femcafe)
Tegnap tartották meg a Lacma gálát, ahol számos híresség megjelent. Dakota Johnson egy egészen elképesztő ruhakreációban lépett a vörös szőnyegre Los Angeles-ben.
nov. 7
7:51
A következő öt évben több mint 26 milliárd forinttal erősíti a kormány a vasúti teherfuvarozás versenyképességét (newtechnology.hu)
A kormány a következő öt évben több mint 26 milliárd forintot fordít a vasúti teherfuvarozás versenyképességének erősítésére – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Schanda Tamás közölte: a kormány döntése értelmében még idén várhatóan 1 milliárd forintot
nov. 7
7:51
„Ne a szupermarketekben keressük a megváltást” – interjú Kovács Gyulával (egy.hu)
A kis zalai falu régi szőlőhegyének legöregebb pincéje szerényen húzódik meg a többi épület között. Fával keretezett ajtaja mellett macskajáró és gyertyaablak – előbbi a rágcsálók féken tartása, utóbbi a mustgáz okán. A pince mellett gyümölcsös, melyet az avatatlan szemlélő szinte észre sem vesz a még megmaradt szőlősorok között, az értő szem, száj
nov. 7
7:57
Magyarországot nem fenyegetik energiakimaradások (Demokrata)
Ebben a helyzetben a baloldal továbbra is meg akarja szüntetni a rezsicsökkentés politikáját.
nov. 7
7:57
Lenin a spájzban (Demokrata)
A nemrég nyílt Budapest Retro Élményközpontban újra elmerülhetünk a gulyáskommunizmus hétköznapjaiban.
nov. 7
8:00
A borra is támad a klímaszörny – fel kell kötni a puttonyt (Infostart)
Klímaváltozás ellen nincs vakcina, a borászoknak kell alkalmazkodniuk a megváltozó viszonyokhoz iparági vélemények szerint.
nov. 7
8:03
Zabkásák a sütőből - Dekadens, de egészséges reggelik fillérekből (Femcafe)
A zab az egészséges életmód híveinek egyik alapköve. Folyamatosan újabb és újabb felhasználási lehetőségei látnak napvilágot, de a zabkása népszerűsége még mindig töretlen. Íme két izgalmas recept - ezúttal a sütőből. A zab igény szerint helyettesíthető quinoa-, esetleg hajdinapehellyel.
nov. 7
8:12
Így festett Schobert Lara a szalagavatóján: videó (Life)
Schobert Norbi és Rubint Réka is posztolt a nagy napról: elérkezett Lara szalagavatója.
nov. 7
8:15
Oltási akcióhetet tartanak a kórházi oltópontokon november 22-étől (ProfitLine)
Az átoltottság további növelése és a járvány megfékezése érdekében a kormány november 22. és 28. között oltási akcióhetet rendez a kórházi oltópontokon - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.
nov. 7
8:15
Hematokrit (HTC) - Mit jelez a vérképben? (WebBeteg)
A hematokrit vizsgálat eredménye a vérben lévő vörösvértestek százalékos arányára utal. Értéke felvilágosítást ad a vér oxigénszállítási kapacitásáról. A teljes vérkép részeként együtt értékelendő a vörösvértestszámmal, a hemoglobinszinttel és a hemoglobinkoncentrációt jelző értékekkel.
nov. 7
8:15
Ezért súlyos gond a magnéziumhiány az autógyártók számára (Autószektor)
Kína a világ piacvezetője 85 százalékos részesedésével. A kínai vámhatóság szerint ugyanakkor az export 25 százalékkal esett vissza szeptemberben az előző hónaphoz képest. A magnéziumtermelés visszafogása miatt az ár történelmi csúcsra kúszott szeptemberben – jelentette a nyersanyagügynökség. Németországban az autóipar, a csomagolóipar és az épít
nov. 7
8:18
Olasz melót kap Andrij Sevcsenko (Infostart)
Menesztette szombaton Davide Ballardini vezetőedzőt a Genoa labdarúgócsapata.
nov. 7
8:18
Megdöbbentő vallomás: ez a magyar tévés Köllő Babett példaképe (Metropol)
Kiderült, melyik híres hazai tévés a színésznő példaképe.
nov. 7
8:18
Te sem értetted az Örökkévalók stáblista utáni jelenetét? Segítünk! (Promotions)
Rengeteg kérdést vet fel az a két plusz jelenet, amit az Örökkévalók után láthattak a nézők.
nov. 7
8:18
Látószög blog: Szép új progresszív világunk (Mandiner)
Áldozat: Ön. Én. Mindenki. Kivéve a fehéreket.
nov. 7
8:20
Jámbor András: Lengyelországban ma harc zajlik a bigottság ellen (Mandiner)
Az olyan bigottság ellen, ami semmibe veszi a nők jogait.
nov. 7
8:21
A koronavírus-járványnak több mint 5,04 millió halálos áldozata van a világon (Hírklikk)
A világon 249 538 695 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig hivatalosan a járvány alatt, a halálos áldozatok száma 5 044 795 – a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai alapján.
nov. 7
8:21
"Ember vagyok, nő vagyok, anya vagyok" - érzelmes posztban reagált a támadásokra Dér Heni (BorsOnline)
Az elmúlt napokban kirobbanó balhéra reagált közösségi oldalán az énekesnő.
nov. 7
8:24
Szörnyű tragédia történt Nógrád megyében (BorsOnline)
Egy ember meghalt, kettőt kórházba kellett vinni.
nov. 7
8:24
Éljen november 7! Így ünnepeltük a szovjetek forradalmát (Blikk)
Vajon mi jut eszébe a mai fiataloknak november 7-ről? Az idősebb nemzedéknek biztosan azonnal ugyanaz ugrik be elsőre: évtizedeken keresztül ez volt a Szovjetunió legjelentősebb ünnepe. S a kommunista tömb rendes tagjaként Magyarországon is nóta csengett minden ifjú úttörő ajkán a piros betűs ünnepnapon.
nov. 7
8:24
A légúti betegségben szenvedők ma különösen vigyázzanak (Metropol)
Beköszöntött a felhős, záporos és párás ősz, ami miatt érdemes esernyővel elindulni otthonról és odafigyelni a réteges öltözködésre.
nov. 7
8:24
Mandiner: csatatérré vált a Facebook, októberben tarolt a jobboldal (Demokrata)
A közélet és a politika egyik legfontosabb terepévé a közösségi média vált.
nov. 7
8:24
A Kkv-k számára is zöldül a jövő (Transpack)
Az idei évben elszállt gázárra kiváló alternatíva a megújuló energia, mint a napelemes rendszer és az elektromos fűtés.
nov. 7
8:24
Turbinalapát-tervezéstől a mezőgazdasági gépkereskedelemig (GépMax)
Alkatrészkereskedelemtől az agrárgép-forgalmazásig.
nov. 7
8:27
Lendületet és pénzt is kap a szarvasi agrár-felsőoktatás (Agrárágazat)
Levelezőn ugyan, de megy tovább. Fellélegezhetnek a hallgatók, az oktatók és persze az egykori szarvasi gazdászok is.
nov. 7
8:30
Szokatlan elrendezésű, futurisztikus csodaváros épül (Infostart)
A Neom fejlesztői kezdetben akadályokba ütköztek, mivel a mérnököknek olyan technológiákhoz kellett várost tervezniük, amelyek még nem léteznek, de most már elindult az építkezés.
nov. 7
8:30
Romániában senki nem halt meg koronavírus elleni oltásban (HírTV)
A két adag vakcinával rendelkezők két százaléka betegedett meg és 0,02 század százalékuk, vagyis 1264-en hunytak el.
nov. 7
8:30
Meddig nőhet még a Tesla? (autopro)
Jó ideje folyamatosan csak növekszik a Tesla részvényeinek értéke. Meddig tartható ez fent?
nov. 7
8:30
Seuso különös titkai (Demokrata)
Az egykor szinte az egész világot uraló hunokról a tudományos akadémia négykötetes művészeti lexikonában nincsen címszó.
nov. 7
8:33
Egy csapadékos melegfront miatt fájhat ma a fejünk (Háziállat)
Egy melegfront éri el hazánkat, emiatt felhősebb időre számíthatunk. Vasárnap szórványosan csapadék is előfordulhat, az esti óráktól pedig egy hidegfront is eléri hazánkat.
nov. 7
8:33
Mindenkit sokkolt a hír: a halálba zuhant a fiatal énekesnő (Ripost)
A 26 éves énekesnő azonnal életét vesztette.
nov. 7
8:39
Egy nap alatt közel 100 000 embert érdekelt a Sétatörténelem (BorsOnline)
Bagi Iván Sétatörténelem című sorozatával arra törekszik, hogy a fiatalabb korosztály számára érdekes és élvezhető formában jelenítse meg a magyar történelem legfontosabb eseményeit.
nov. 7
8:42
Irgalmatlan, mi közelít az ország felé: ebben nem lesz köszönet (Blikk)
Többször is változik.
nov. 7
8:42
Útinform: Nem lesz könnyű vasárnap reggel közlekedni, mutatjuk, mire számíthatnak az autósok (Blikk)
Aszfaltozási munkák, burkolatjavítás, építkezés: számos dolog lassíthatja a forgalmat november 7-én, vasárnap reggel. Itt a Blikk Útinform összeállítása.
nov. 7
8:42
Hatalmas bejelentés! Ötödik zsűritaggal bővül a Dancing with the Stars a jövő héten (Life)
Gabriela Spanic a Dancing with the Stars tavalyi versenyzője szombat este visszatért a TV2 show-jának parkettjére: Tóth Andihoz és Andrei Mangrához.
nov. 7
8:42
Vonulj ki a világból, fel a lombok közé – Borcsa noszvaji programajánlója (WMN)
Teljesült Fiala Borcsa gyerekkori álma: felköltözött egy fa tetejére.
nov. 7
8:45
Az esküvő után véres tragédiába torkollott a nászút, feldarabolva végezte a feleség (Metropol)
A 45 éves férfit azután tartóztatta le a rendőrség, hogy 52 éves feleségét vasárnap holtan találták az otthona melletti mezőn.
nov. 7
8:45
Gyengébb színésznek tartotta magát, mint Marlon Brando - jön Paul Newman életrajzi könyve (Femcafe)
Egy amerikai könyvkiadó, az Alfred A. Knopf azt tervezi, hogy 2022 őszén kiadja Paul Newman memoárját.
nov. 7
8:45
Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten (vg.hu)
A legnagyobb, 3,61 százalékos erősödést a Mol érte el.
nov. 7
8:48
Deutsch Tamás: Magyarországon nem lesznek energiakimaradások (Infostart)
A politikus arról beszélt, hogy Németországban és Ausztriában a katasztrófavédelem több napos esetleges téli energiakimaradásra készíti fel a lakosságot.
nov. 7
8:48
Az FC Liverpool sztárja, Mohamed Szalah megmutatta 113 millió forintos csodajárművét (Promotions)
A focista imádja a csúcsverdákat, autógyűjtési mániája legendás.
nov. 7
8:51
A traktor, ami használtan is Claas (Agroinform)
Ezen a héten a Claas traktorok között válogattunk Apróhirdetés rovatunkban.
nov. 7
8:51
Siker, közel százezren nézték egyetlen nap alatt a Bagi Iván internetes műsorát (Ripost)
Bagi Iván Sétatörténelem című sorozatával arra törekszik, hogy a fiatalabb korosztály számára érdekes és élvezhető formában jelenítse meg a magyar történelem legfontosabb eseményeit. A sorozat legújabb része ezúttal az 1956. október 23-i eseményeket mutatta be.
nov. 7
8:51
Kíváncsi vagy, mi Kylie Jenner kedvenc étele? Bepillantás a sztárok konyhájába (Femcafe)
Mennyire ismered kedvenc sztárjaidat? Tudod például, hogy kinek mi a kedvenc étele? Van, akin még mi is meglepődtünk.

Keresés